Jajj, de szomorú vagyok!!!! :( Meghalt Lugosi Laci bácsi. Aki már akkor is "bácsi" volt, poénból, amikor először láttam a Beatricével a '90-es évek elején (vagy inkább a '80-as évek végén).
Nem is tudok mit írni.
Ezen a felvételen én is látható vagyok, 2:47-nél megtalál, aki ismer. Így lesz egy egyszerű tiniből nagy idők tanúja.
Ez nem csapat, ez nem játék.
PSV - Manch. United 2-1 (két bekapott fejesgóllal)
Manch. United - Wolfsburbg 2-1 (gyalázatos "játékkal")
Manchester Unomted.
"All I can say is what you already know: some days are treasure. Not many, but I think in almost every life there are a few."
Csak azt tudom mondani, amit már tudnak: néhány nap kincs(et ér). Nem sok, de azt hiszem, majdnem mindenki életében van néhány.
"Let them go, I thought, but I was tired of letting women go. I was tired of just letting things happen to me and then feeling bad about them."
Hadd menjenek, gondoltam, de már belefáradtam, hogy hagyom a nőket elmenni. Belefáradtam, hogy hagyom, hogy történjenek velem a dolgok, és aztán rosszul érzem magam miattuk.
"Let me see you," I whispered, feeling foolish and terrified. Wanting it to happen, hoping it wouldn't.
"Mutasd magad!", suttogtam, hülyének érezve magam és ijedten. Akartam, hogy megtörténjen, és reméltem, hogy nem fog.
He says there's a reason wife and life sound almost the same.
Azt mondja, a feleség és az élet (wife-life) okkal hangzik csaknem ugyanúgy.
/részletek Stephen King Joyland regényéből/
Legendás gitáros kettős!!! Véletlenül találtam ezt a felvételt, és egyből végig kellett néznem, hogy a zenekar itt is leírt bogácsi hakniját kimossa a fejemből. Kb. ebben az időszakban kezdtem Beatrice koncertekre járni. Életre szóló élmény volt!!!!
Mert zenélni lehet ésszel, de ha szívből, ösztönből jön, az az igazi! ("Táncolj, Laci!", "Rendesek vagyunk, ugye, Lajos?", "Ne hülyítsd meg, Laci őket!", "Itt van ez az értelmes férjed., "20 évig gyakorolt, hogy idejöjjön, eljátssza neked, te pedig egy perc alatt meg akarod érteni" :)))
A Simon tesók, Waszlavik, az égősor... És a feledhetetlen gitáros kettős!!! "Isten áldja az internetet!"
Az "úgy érezte, szabadon él" életérzés...
A Mester nem a régi. Ez a regény nem hogy nem horror, de kriminek is meglehetősen lightos. (A borító ne vegye kedvét senkinek!)
A mesélő Devin Jones visszatekint 1973. nyarára, amikor 21 évesként egy szezonon keresztül egy vidámparkban dolgozott. Egy régi King regényben már ez poéngyilkolás lenne, hiszen egyből tudná az olvasó, hogy David túlélte a rá minden bizonnyal váró borzalmakat.
Itt viszont semmilyen borzalom, gonosz erő, túlvilági kapcsolat, jelenés nincs. Na jó, hangyányi akad, de tényleg csak jelzés szinttel az életmű első 20-30 kötetéhez képest.
Emiatt a sorok közé szúrt
dőlt betűs, hátborzongató,
a főhős fejében kavargó gondolatokat leíró sorokat is nélkülöznünk kell. Cselekmény nincs sok - nem árulok el nagy titkot, egy régi sorozatgyilkossággal kerül kapcsolatba a főhős -, bonyodalom, borzongás semmi, izgalom is csak az utolsó harmadra marad.
Mégis élmény volt olvasni. Hogy miért, azt igazán nem tudom. Talán néhány mondata, egy-egy különösen életszerű jelenete, gondolata miatt, talán azért mert ismét ráhangolódtam King stílusára. Megváltozott, talán a kor hozza, de én sem vagyok már 19, amikor sorban faltam a könyveit.
Eredetiben, angolul olvastam, kevesebb mint egy hét alatt, de gyakorlatilag 3-4 nekifutásra.
Magyarul is Joyland a címe.
A Mester nem a régi, de még mindig (Ő a) király.
Azt hiszem, ideje felülvizsgálnom az alap igazságot, mely szerint nem olvasok.
Nem, nem Marsi Anikóról szól a könyv, hanem, ahogyan a borítóján látható - anélkül, hogy bármit lelőnék - egy egyedül a Marson ragadt amerikai űrhajósról, kutatóról, az ő sorsáról.
Érdekes az alaphelyzet, és noha hangsúlyoznom kell az amerikai jellegét, jó kis regény.
A történetben túl sok csavar vagy meglepetés nem lehet (azért akad), de az író ügyesen bánik a matematikai, kémiai, fizikai, biológiai tényekkel, trükkökkel, illetve az előzmények és a földi események könyvön belüli elhelyezésével. Mivel a terjedelmet is tökéletesen választotta meg, elmondható, hogy a regény olvastatja magát, leköt, szórakoztat (a főhősnek van humora, stílusa), elgondolkodtat.
Sokkal többet nem is várok egy könyvtől.
Egyértelműen ajánlom.
2011-es, a magyar kiadás 2014-ben jelent meg.
A tökéletes cím ellenére Mentőexpedíció címmel kerül a megfilmesítése hamarosan a mozikba.
A múlt héten, amikor már hosszú volt itt a szünet, a lustaságról akartam írni röviden, de az is elmaradt.
Aztán (az új Iron Maiden kapcsán) az öregedés jutott eszembe. Erről írok majd. Arról, hogy a kedvenc bandáim zenéje hogyan változott ahogyan öregedtek, illetve, hogy a saját (szintén egyre) öregedő ízlésem fényében, az én szűrőmön keresztül hogyan látszik a pályafutásuk, a jelenük.
Idén először egy szabadtéri vetítésre is elmentem. Hegymászás, sziklamászás és rokon sportágairól készített 5 (kis)filmből egy bő másfél órás összeállítást láttam (Reel Rock 10). Hangulatos volt a csillagok alatt.
Bocs' a nagy csendért, szimpla lustaságból, elkényelmesedés miatt nem írtam. Igyekszem összeszedni magam.
Csak annyit róla, hogy már az előtte lévő dal is nagyon lenyugszik az idő előrehaladtával, a végén már csak másfél percig az esőt hallani. Abból indul ez a dal(füzér). A végén a csengettyűk/harangok/kolompok!!! De addig el kell jutni.
Előítélet helyett/ellen: nem csak hogy a zenekar egyezik a tegnapival, de az album is.
Tetszik, ha különösebb cicoma, művészkedés nélkül játszik valaki jó zenét. Eleve nem hosszú (2 perc), de mimózák csak 1:11-től hallgassák! Nekem a szóló NAGYON tetszik benne.
(Ex-edzőm: három perce küzdök vele, már majdnem megvan. Létezik, hogy az első három hangja D-F-Fisz, de aztán "visszanormalizálódik" hangnemileg és (A,H és) E is lesz benne? Vagy rosszul hallom??? ((Öregszem.)))
A kedvencem kimaradt a meccs előtti, helyetti, utáni balhéval kapcsolatosan. "21 rendőrautó megrongálódott" - ez szó szerint elhangzott egy Híradóban.
A múlt hét néhány eseménye, emlékül.
Megbénult, majd egyszerűen nem indított és nem fogadott vonatokat az ország (egyik) legforgalmasabb pályaudvara, a Keleti.
Bicskéről pár száz fős tömeg a síneken indult Ausztria felé, megbénítva a Budapest-Győr vasúti szakaszt.
A Keletitől kb. 30-40 km-t sétált egy ezres nagyságrendű tömeg, az út jelentős részén autópályán, rendőri díszkísérettel. A pálya (M1) forgalma először bedugult, majd le is zárták.
Az említett tömeget később pártunk és kormányunk autóbuszokkal Hegyeshalomig fuvarozta, ahol az osztrákok zárták le a határt (!!!) a legálisan átlépni szándékozó közúti forgalom számára, mondván, most a bevándorlókkal foglalkoznak. Az intézkedés természetesen a vonuláshoz hasonlóan óriási dugót generált.
Mindezek közben a déli határszakaszon lévő kerítés alatt, mellett özönlenek a papírok nélküli emberek az országba. Ennek hatására, szépen, csendben "A" párt a Német Birodalomban már "bevált" törvényekre hasonlítókat fogadtat el önmagával.
Volt egy Magyarország - Románia (0-0) focimeccs is, melynek következtében "hat rendőrt kórházban ápolnak".
Bezzeg, amikor még nem volt rend!
A kép forrása: www.irishmirror.ie
Az aktuális 40-es MAHASZ eladási listán 18. az új Fear Factory album. Majdnem én is megvettem. Küzdök a Digimortal meghallgatását követő fogadalmammal ("Az életben nem veszek többé FF lemezt.").
A legnagyobb dal az albumról (csütörtökön írom, remélem, a hétfői megjelenésig nem veszi le a kiadó a YouTube-ról). Fel a hangerőt, elő a vokállal a refrénben (akár spanyolul is : )!
Persze, a dob (és a cinek (!!!)) is megér egy kis odafigyelést. Most éppen a cineken játszott ötletekre vagyok rákattanva.
Mindenek előtt: ha valaki meg tudja szerezni Miltontól az Elveszett Paradicsomot (ha egy mód van rá, epub formátumban, természetesen magyarul, mert az eredeti amilyen gyönyörű, annyira magas nekem), az legyen szíves jelezze, küldje el, mert már régóta szeretném ismét elolvasni a művet, de már nem járok könyvtárba. Köszi előre is!!
Egy borító (és a hozzá kapcsolódó cím) valamint egy negatív kritika miatt hallgattam meg egy albumot. Nem bántam meg, tetszett. Az említett kritika elvezetett a zenekar zseniális (!!!) 2005-ös lemezéhez, a Dark Ages-hez. Azt nagyon ajánlom végig(!)hallgatásra. Rengeteg csodás, jó, ötletes dolog van rajta nagyon sok stílusban. Az Archangel-höz nagyobb nyitottság kell a stílus iránt nem rajongóktól, mert korlátoltabb.
A banda nevének végén az Y akár egy angyal is lehet.
Ricse koncerten talán a BS-ben voltam legutóbb a '90-es évek elején. Gyönyörű vokálozásomat meg is örökítették egy koncert lemezen akkoriban. :)
Azóta egyrészt rengeteget változott a zenekar (felállás, közönség, inditatás), másrészt szinte semmit (ugyanazok a poénok, egyre több feldolgozás, átírás, és Feró sem sokat alakul).
Arra mondjuk nem emlékszem, régen mennyit ivott Feró színpadon, vagy a fellépés előtt, de most a "még elmegy" és az "ez már kellemetlen" határán volt.
Tartottam tőle, hogy hakni lesz ez a bogácsi fellépés. Aztán, amikor az Azok a boldog szép napokkal kezdtek, és hallottam, hogy minden élőben, ráadásul tökéletes hangminőségben (!!) szól, kezdtem reménykedni. Az Utálom az egész XX. századot erősítette is reményemet, aztán ezzel a két dallal az aznap este eljátszott Beatrice dalok kb. harmadát-felét (!) hallottuk is... :(
A Lángosképű állat a babám-ot még meg lehet magyarázni, hogy Bikini, de még az ősi, Ferós, de a "Mielőtt végleg elmegyek, kapsz egy képet rólam", és pláne a Fagyi Bikini slágerek nem értem, mit kerestek a műsorban. Értetlenségem a Repül a bálna (!!) kapcsán ért a tetőpontra, de volt még Pancsoló kislány, Jojo, közönséggel énekeltetett úttörő dalok, Johnny B. Goode, orosz népdal is.
A zárásként ismét előadott Azok a boldog szép napok ledöbbentett, hogy egy ennyi albummal rendelkező, ősi zenekarnak ezt kell (kétszer) játszania, egy egyébként nagy tömeget vonzó koncertjén?
"Félek, így nem jó."
Az pedig, hogy "Nagy Feró és a Beatrice"...
Pozitív volt a már említett hangzásom kívül a zenészek teljesítménye, külön kiemelve Feró fiát, Hunort, a ki a dobokon villogott nagyokat. Lábbal nagyon pepec sebességet is tud tartani, kézzel inkább erős, mint különösebben technikás, de le a kalappal előtte! Még egy szólót is rittyentett. Az alapról menő bevezetőt, Hitler beszédet, stb. tartalmazó Utálom az egész... kivételével nem használt fülest, teljesült tehát a kívánságom.
A Beatrice már réges-régen nem a legeslegjobb a Föld kerekén.
Szerencs, Csokifesztivál.
Remek helyszín (a vár és környéke), családias, mégis "igazi" fesztivál.
A Depresszió - neve ellenére - egy szimpatikus zenekar, profi (a legutóbbinál már úgy éreztem, túl profi) albumokkal, hangulatos, jó dalokkal, pozitív szövegekkel és emberi, szimpatikus konferanszokkal. Fesztiválon most láttam őket másodszor. Csalódás kizárva. Remek hangerő, jó keverés, tiszta, színjózan zenészek, mindenki teszi a dolgát. Még azt sem zárom ki, hogy jól is érzik magukat közben.
A dobosuk jelre dobolt, és ahogyan öregszem (rohamosan), úgy leszek erre egyre háklisabb, egyszerűen zavar. Nem sok élet volt az egyébként technikás, és precíz játékában. Ezt leszámítva remek koncert volt.
Nálam annyival jobbak a Tankcsapdánál, hogy két gitárosuk van, és még (már) kicsit a dalaik is nívósabbak.
A Tankcsapdát az első lemez környéki idők óta kb. félszer láttam, azaz meghallgattam egyik koncertjük felét borozás közben egy fesztiválon. Ez jelent valamit. Pl. azt, hogy a kezdeti, punk dolgaik közelebb álltak hozzám, mint az a zene, amivel befutottak. Most pótoltam valamicskét.
Kiemelkedő világítás és hang... Nem tudok mit írni. Hozták a kötelezőt. Írtak már két koncertre elegendő buli-himnuszt, slágert, úgyhogy nagyot nem tudnak hibázni.
Leginkább egy kis srác (3-5 éves?) tetszett, aki a füves területen végigzúzta a koncertet egy mini gitárral a kezében, nyakában. Bemozogta a saját "színpadát", headbangelt, körbe rohangált, ősemberezett, széles terpesz, minden volt. :)
Persze, hogy aki arra járt, az énekelt vele, tombolt neki, elismerte. :))
A koncert végére már VÁGYTAM egy fülre ütő dobosra. Aztán másnap, egy másik településen megkaptam, de az sem volt az igazi. Más miatt.
