Megnéztem az Az előzmény sorozatát (Welcome to Derry) - majd mesélek. Szerepel benne egy régi, kedves ismerős, Dick Hallorann, aki a Ragyogásban lépett színre először, már idős karakterként.
Tudván, min ment/megy majd keresztül a Panoráma hotelben, meglehetősen humoros a mai bejegyzésem címe, melyet a karakter fiatalon mondott a Welcome to Derry végén.
"Ha csupán a saját területemet, a zenét veszem, egyre lejjebb van a léc: öntik ránk a moslékot, mi meg sajnos önként meg is esszük. Mivel én érzéket kaptam a jó zene felismeréséhez, tudom, a rossz mit és hogyan rombol a lelkeken. És azt is, hogy azok lelkét is feldúlja, akik velem ellentétben nincsenek ennek tudatában. A tisztánlátás kezd a legnagyobb kinccsé válni."
Bogányi Gergely - zongoraművész, zeneszerző, zongorakészítő (tudjátok, akitől csak Állam bácsi vette a horror árú modern zongorákat) - a Mandinernek adott interjúban.
...közben - az olimpiát és az EB-t követően - megnyerték a női kézilabda VB-t is.
Simán végigverték a mezőnyt.
Nora Mørk májusban szült, december közepén ismét világbajnok lett.
Vélhetően ez volt Katrine Lunde utolsó nagy tornája a válogatottban. 45 éves, 20 aranyérme van, ha csak a VB, Olimpiai, EB és BL címeket számoljuk.
"Felálltunk a pofon után, amelyet tegnapelőtt kaptunk." - nyilatkozta a VB-n Klujber Katrin (Magyarország) közvetlenül a dánoktól elszenvedett vereség után, visszaemlékezve a két nappal korábban Japánnal játszott döntetlenre. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen.
..., ugyanis az 1001 albumgenerátor a Rubber Soul-t dobta másodiknak a The Beatlestől (1965.). Eszem ágában nem lett volna újra meghallgatni, de mivel egészen jókat írtam róla, és - ha jól rémlik - a pontszáma is a legmagasabb, amit The Beatles albumra adtam eddig, melóban feltettem a fülesben. Hallgatható. Majdnem jónak is lehet nevezni. Kevés hiányzik hozzá. Könnyen lehet, hogy ez a legjobb lemezük. A sztereó hangzás viszont nem a barátjuk, a térrel nem tudtak mit kezdeni - valami vagy a jobb vagy a bal oldalon szól náluk, ami idegesítő.
X: Wild Gift (1980.)
Ezt dobta elsőként a tegnap említett generátor. Örültem, hogy nem ismerem a zenekart, soha nem hallottam róluk, így az albumot sem, így nem zavart, hogy egyből láttam a nevüket és a borítót, az viszont igen, hogy az évszámot is.
Jó kis - erősen a Ramones-ban gyökerező - női énekes punk zene fogadja a hallgatót az első két dallal, de aztán a harmadik annyira eltávolodik ettől, hogy csak lestem. A hölgy mellé megjön a férfi énekes - marad is későbbre - és egy sanzon? reggae?? beütésekkel megáldott/átkozott tingli-tangli szenvedést kapunk. Igen, annyira nehéz leírni, mint elképzelni. Nem tesz jót a lemeznek, de ez csak pillanatnyi kisiklás.
A folytatásban aztán eltűnik a Ramones és marad a nyers, egyszerű, de eredeti földhözragadt rockzene. Szeretem az ilyesmit. Nincsenek nagy megfejtések, sem különösen emlékezetes dalok, de az attitűd simán 10 pontos.
A nő hangja, stílusa a The B-52s (egyik?) énekesnőjének érdekes (pimasz?) hangképzését juttatja eszembe, a férfié pedig nagyon illik mellé - teljesen egyenrangúak és sokat tesznek hozzá a végig lendületes zenéhez.
Annak ellenére változatos az anyag (van kb. két, a '60-as éveket idéző rock 'n' roll szám is), hogy a dalok zöme rövid, 2(!!)-3-4 perc alatti, 33 perc alatt lemegy a 13 darab, a hangszerelés és a cicomázatlan hangzás viszont homogenitást adnak az egésznek.
Kifejezetten tetszett ez az album, kellemes meglepetés volt egy nagyon jó kis zenekartól, nagy örömmel hallgattam. Nem tömeg zene, de örülök, hogy egészen napjainkig alkottak, volt tehát közönségük. Az utolsó, 2024-es albumuk is legalább ennyire jó, mint ez, a karrierjükben a második. Az attitűd és az eredetiség fontos dolgok.
8/10 pont
/Független, ellenkező nemű, az enyémtől nagyban eltérő zenei ízlésű kritikusunk gyakori fejcsóválás mellett fülelte - szintén életében először - a zenét, mely "nagyon a '70-es évek elején" készülhetett szerinte. "Annyira nem jó, hogy nagyon, nem az én stílusom és az énekesek sem jöttek be annyira" -foglalta össze röviden a hallottakat és 4/10 pontra értékelte az albumot./
Ne nekünk, hanem a fületeknek higgyetek! Ha csak 2 perc 17 másodperc esélyt adsz a csapatnak, akkor az a Some Other Time legyen 19:29-től:
Mialatt olvasgattam itt-ott a tegnap említett 100 magyar lemezes könyvről, tudomást szereztem az 1001 lemez amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című kiadványról is. Hirtelen megragadta a képzeletemet - ezt hamarabb beszerezném, mint a másikat -, de inkább csak az érdekelne, hogy mennyit hallottam, mennyiről hallottam az 1001 közül. A végighallgatás csak azoknak tűnhet jó ötletnek, akik túl nyitottak és/vagy nem tudják, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy nekünk nem tetsző zenéket hallgassunk - vagy esetleg nincsenek túl a kétezer hallott albumon. Kevés dologra vágyom kevésbé, mint 60-as évekbeli Bee Gees nyávogást vagy mondjuk Beatlest hallgatni - olvashatjátok, utóbbi zenekarral mekkorát és mióta küzdök -, hogy csak az általam ismert kerülendők közül említsek kettőt. Persze, én egy rigolyás öreg trotty vagyok. :)
Aztán - "Isten áldja az internetet!" - olvastam a https://1001albumsgenerator.com/ oldalról, amely (hétköz)naponta kiválaszt egy albumot a könyvben szereplő 1001 közül, és felajánlja hallgatásra, véleményezésre. Na, ez rendesen hatott a kíváncsiságomra. Ha lehet úgy csinálni, hogy csak hetente vagy havonta hallgatok meg egyet közülük, akkor élni fogok a lehetőséggel. Ha nem, akkor hetente/havonta új néven újrakezdem a kihívást - milyen leleményes a mi népünk. :) Nyilván nem jutok el 1001-ig, de amíg meg nem unom (a felhozatal miatt), addig szívesen ismerkedem új zenékkel, illetve írok pár gondolatot olyan albumokról, melyeket a generátor nélkül is ismertem már.
Az első delikvenst szombaton rá is küldtem a hi-fi-re.
Az mekkora vicc, hogy a könyv borítóján Sid szerepel egy szólógitárral, aki életében legfeljebb néhány számban játszott egyetlen albumon, ott is basszusgitáron, és arról is erősen megoszlanak a vélemények, hogy basszusgitározni milyen szinten tudott, ha egyáltalán!
Azt hiszem, már csak két magyar LP hiányzik a gyűjteményemből - értsd: azok közül, amelyek kis mértékben is érdekelnek. Az egyik a V'Moto-Rock Garázskijárata, az is csak azért, mert helyette tévedésből a zenekar egy már meglévő lemezét vettem meg ismét (az V-öst, ha valaki szeretné megkapni), a másik pedig a nem túl nagy zenét rejtő Éjszakai országút az Omegától, amelyet viszont nagyon ritkán láttam vásárokban, akkor is drágán - ezzel teljes lenne a Babylonig a diszkográfiájuk nálam. (Ha bárkinek van felesleges példánya bármelyikből, jelezze, kérem!)
Néhány hónapja, a sort és az egész történelmet indító első Omega beszerzését és meghallgatását követően merengtem el azon, hogy tulajdonképpen sokkal kevesebb híres, ismertebb zenekarból és albumból áll a magyar LP-k "érdemi" listája, mint gondolnánk.
Nyilván a nyolcvanas években jött egy hirtelen felfutás sok zenekar indulásával, majd a kilencvenes években egy rövid időszak, amikor szinte bárki kiadhatott lemezt, akinek pénze volt, de utána le is áldozott az egésznek, és jött a CD korszak.
Azért filózom ezen, mert láttam a neten, hogy a Telex kiadott egy könyvet "A 100 legfontosabb magyar lemez" címmel - és egyből az jutott eszembe, hogy nincs, vagy csak igen nagy jóindulattal van száz darab magyar LP, ami fontos lenne. Ezen is filóztam kicsit, és nyilván szubjektíven elkezdtem összeszedegetni, hogy - messze nem fontossági sorrendben - nálam mi lenne egy ilyen kiadványban: az első három Edda - igen, a harmadik is, mert megmutatja, mit tudott eredményezni a cenzúra -, egy kötőjel négy KFT, négy-öt Omega, az első Auróra (de nagyon és kiemelve), az első Pál Utcai Fiúk, pár Skorpió és Bergendy, néhány Karthago, Piramis, Korál, két P.Box, kettő-három P.Mobil és Beatrice, egy Bizottság, Rolls, az első két, Nagy Feró-s Bikini, egy-két Európa Kiadó, Dinamit, Hungária, Zorán, Illés, D. Nagy-os Bikini, esetleg R-Go, az egy szem Metro, sok LGT, pár Katona Klári, egy Udvaros Dorottya, legalább kettő Pokolgép és egy Ossian, egy Moby Dick, talán egy Kern. Fonográf, Bojtorján, 100 Folk Celsius, Demjén, V'Moto Rock ízlés szerint. Az eladások és a korszellem szemléltetése miatt bekerülne Korda, Neoton, Első Emelet és egy mulatós, plusz egy cigányzene. Hogy ne mindig csak cikizzem szerencsétlent, legyen egy Koncz Zsuzsa is, felőlem az István a király mellett és nyilván sokak szerint kell Bródy és Szörényi is. Biztosan felejtettem ki fontos előadókat, de velük együtt is ez csak kb. 80 darab kiadvány lenne, ha pedig zenekaronként egyre visszük le, akkor még messzebb vagyunk a száztól.
Online belelapozva a kiadványba azt látom, hogy a szerzők a CD korszakból is válogattak, és - ha nem tévedek - előadónként csak egy albumot említenek. Így viszont túl híg és túl széles a választék és - címével ellentétben -messze nem a legfontosabbakat tartalmazhatja. Nálam nagyon kevés magyar album van a kedvencek között, de jó, hogy kedvcsinálónak, emléknek készülnek ehhez hasonló kiadványok.
„A körülményekhez képest jól néz ki.”
„Te nem Dougie vagy?”
Richard és a gonosz Cooper a helyet keresik a koordináták alapján - meg is találják, de ez Richardnak nem tesz jót, éppen arrefelé jár a régóta a vadonban tébláboló Jerry is; Dougie kómában fekszik az áramütéstől egy kórházban, de aztán magához (Cooperhez) tér (szól a filmzene!), és megkapja a túlvilági félkarútól a zöld gyűrűt - a mag is a félkarúnál van; Tim Roth és társa végzetes tűzpárbajba keverednek egy parkolási vita kapcsán; Diane emlékszik, majd viselkedésmódot és világot vált - kétszer; a bárban - ahová megérkezik Audrey és párja - Edward Louis Severson (alakítja: Eddie Vedder!) ad elő egy akusztikus dalt, majd következik Audrey borult tánca egy borult zenére, amit bunyó és egy fordulat követ, a stáblista alatt már visszafelé mozgó zenészek zenélnek.
Ez egy átlagos epizód, már majdnem elfogadható mennyiségű eseménnyel.
Amikor azt hiszem, hogy annál, hogy az angoloknak német szövetségi kapitánya van nincs lejjebb, akkor megpillantom ezt:
Itthon kikaptunk az írektől 3-2-re (79. perc: 2-1 ide), így sorozatban a tizedik világbajnokságon nem leszünk ott... A mérkőzést követően a stúdióban Bozsik Péter és Dragóner Attila (szakértők) versenyt futottak a semmi fényesre nyalásában. Szemezgetek:
"Igazságtalan.", "Balszerencsés momentum.", "25-ből 24 labdát kifejelünk az ilyen beadásokból", "Megtettek mindent a fiúk",
"Ilyenre roppant nehéz felkészülni, hogy jön a kétszázezredik beívelés, amiből hiába oldasz meg ezret jól..."
A második vagy harmadik gól előtti ír passz "Kóbor labda volt", "Most is jó volt látni azt, hogy nem mentünk fejjel a falnak.", "Jó taktikával, jó felfogással iszonyatosan keményen harcolva...", "Van mentális ereje a csapatnak.", "Nagyon fókuszált, nagyon koncentrál csapatot láttunk." "Szinte végig kontrollálta a csapat a meccset. Ezért nehéz magyarázatot találni erre." "Balszerencsés motívum volt.", "Ez ellen nagyon nehéz védekezni, ez ellen a játékstílus ellen.", "A mérkőzésen 99%-ban az történt, amit mi akartunk".
Szövetségi kapitányunk (Rossi) is megszólalt. Üveges csirkeszemekkel ilyesmit sikerült előadnia:
"Nem tudom, mit mondhatnék.", "Az első találkozón meg lehetett volna a 2-1, itt meg lehetett volna a 2-2..." "Én vagyok az első számú felelős." "A mesterhármast szerző Troy Parrottra készültünk, ismertük a képességeit."
Fel sem merült a lemondása.
A humor - és az üzleti érzék - fontos. A Kétfarkú Kutya Párt új pulcsija, avagy: senki nem mondhatja, hogy a Miniszterelnök nem hoz létre értéket:
/A kép forrása: hvg.hu/
Van a pofátlan, rosszindulatú hülyeségnek is határa. Ez az írás - vagy vegyük csak a címét - ezen a határon túl volt/van: https://www.origo.hu/kultura/2023/07/guns-n-roses-budapest
Nyilván fölösleges volt, de megkérdeztem olyat, aki ott volt a koncerten, hogy mi volt a helyzet. Jót röhögött ő is az "újságírón". A magyarok annyira tömegesen menekültek az unalmas koncertről (Slash hosszú szólói alatt és miatt - EMBER!!!), hogy a zenekar rá két évre, idén ismét telerittyentette a Puskást (miközben a Roxette a fél Papp Lászlót is csak félig tudta megkongatni a múlt héten - ez is megér pár elmélkedő pillanatot). Már a fenti, 2023-as "koncertbeszámoló" olvasása azt hozta ki belőlem, hogy utána elhatároztam, hogy írok a Roses dalairól, különösen azok szólóiról. El is készült a jegyzetem papíron, még akkor, de a lustaságom... (Mit ad az Úr!? Az időközben feltűnt Magyar Péter első komolyabb rendezvényén nem fogjátok kitalálni, hogy mi történt az origo tudósítója szerint - tömegesen menekültek az emberek róla. Színvonal, oh!)
Mivel nem akartam elaprózni, a dupla dupla album (nem elírás) nótáival kezdtem a fülelést. Nyilván nem most, mert a megjelenése óta megvannak műsoros kazettán és pár éve megvettem Kassán CD-n is őket. Ha úgy alakul, újrafülelem a debütáló albumot is. Az első rész:
Guns N' Roses: Use Your Illusion I (1991.)
- Right Next Door to Hell: átlagos, tempós dal (6/10), egyszerű, atmoszférával bíró szóló (7/10),
- Dust N' Bones: az én ízlésemnek túl (boogie woogie-s, country-s? amerikai?) szürke (5/10), a szólóban sincs semmi különös (6/10),
- Live and Let Die: ki nem állhatom - bár a mini beindulás nem rossz benne - mint ha nem is ők írták volna :))) (5/10). Szólója vagy nincs vagy átaludtam (-/10),
- Don't Cry: kár, hogy agyonjátszotta a TV, rádió, mert remek dal (8/10), lassú, de király szólóval (8/10),
- Perfect Time: hatás nélkül átmegy rajtam a dal (6/10), egy rövid tekerés a szólója (7/10),
- You Ain't The First: kis akusztikus/western/country (7/10), gyakorlatilag nincs szólója (-/10),
- Bad Obsession: nekem ez is túl Amerika (Aerosmith?), de tetszik, mert jó a zakatolása és a felcicomázottsága (6/10), a szólóját elviszi, lehúzza a dal stílusa (5/10),
- Back Off Bitch: csak a refrén miatt nem klasszikus? (8/10) Felfedezetlen gyöngyszem a szólója (9/10),
- Double Talkin' Jive: egyenes, tempós, nem túl érdekes, de nekem tetsző dal (7/10), mintha csak egy felvezető lenne a csodás szólóhoz (10/10), mely egy jó kis "latin" gitározásba fordul a végén,
- November Rain: hatalmas dal (10/10), érzelmekkel teli szólóhegyekkel (10/10). Kéjhömpöly. A záró gitár nyígatásra adok egy plusz 10/10-et
- The Garden: nem Alice Cooper miatt, de ez a fura dal a kezdetektől bejött nálam (8/10), a szólója is eléggé bizarr, de díjazom (8/10),
- Garden Of Eden: zagyva, semmilyen dal (5/10), a szóló összeszedett (7/10),
- Don't Damn Me: egy laza rock nóta (7/10), vérbeli, jól odarittyentett szólóval (8,5/10),
- Bad Apples: ebből a dalból hiányzik kb. minden (4/10) a jó refréneken és az átlagos (6/10) szólón kívül,
- Dead Horse: atom jó nyitó akkordok (Axl szerzeménye?) (ex-edzőm: A, H, Gisz, A?) -> első hallásra megfogott annak idején (9/10), átlagosan jó szólóval (7/10),
- Coma: régen jobban tetszett, de egyértelműen van benne valami (7/10), egyszerre laza és érzelmekkel teli a szólója (9/10).
"Lélektanilag jól jött volna, ha nem kerülünk háromgólos hátrányba a szünetig."
A Budafokkal az NB II. utolsó helyén áll éppen a szakember úr.
Egyik kedvenc riffem, ezt már biztosan írtam. Ahányszor hallom, látom ennek a dalnak az élő változatát, mindig az jut az eszembe, hogy (hatalmas örömzene) mekkora kár, hogy nem tudok gitározni, basszusgitározni vagy dobolni. És hogy mennyire együtt van ez a négyes.
Számoljátok a húrokat a basszuson, ha pedig gitáredzők vagytok, csettintsetek a fejfedős gitáros példás ujjrendjén!
/D-A-D: Sleeping My Day Again - live 2020./
"...tudatosan építkezve, az értékeinket megtartva haladjunk tovább az utunkon, mely Európába vezet." - az UTE a klub honlapján augusztusban.
A helyzet október végén:
A tabella forrása: eredmenyek.com
Nézem a Paradise Lost szimfonikusokkal adott koncertjét (Symphony For The Lost), melyet mindkét gitáros egy általam nem ismert márka hangszerein zenélt végig. A koncertet nyitó típus (melyet az első fél óra után cseréltek le egy hasonlóra, majd vissza) kifejezetten tetszik a maga egyszerűségével, letisztultságával, egyéniségével. Ennek egy verziója ez:
Rákerestem. Mint a képen látható, a Mayones márka Setius 7 GTM típusú gitárja a(z egyik) szóban forgó, illetve annak egy más hangszedőkkel és (más) fogólap berakásokkal gyártott változata. A másik is Mayones, de annak a feje más alakú. A gyárat 1982-ben alapították a lengyelországi Gdanskban.
Színpadon így néz ki (a jobb és a bal kezes verzió együtt):
/Paradise Lost: Erased - Symphony For The Lost live/
