'Dark Night Of My Soul'

Miközben a két vezető kereskedelmi csatorna élőben közvetítette a Királynő temetését, addig az M1-en (amikor belenéztem) éppen Gyurcsányozást lehetett látni, hallani. Közszolgálat 2022., Magyarország.

Danny Lawson - WPA Pool / Getty Images

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (2022.)

    Keleti Ágnes a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon. 35 évesen nyerte olimpiai (arany) érmeinek nagy részét, ami tornában ma már elképzelhetetlen; soha nem azért tornázott, hogy nyerjen valamit, hanem, hogy utazhasson, világot láthasson, zsidóként megélte a második világháborút, ott volt az ’56-os Budapesten, de abban az évben nem jött haza az olimpiáról, csak néhány éve él ismét Magyarországon, 101 (100?) évesen műtötték, mert eltörte a csípőjét, így azóta már nem spárgázik, de jól van. A műtétről nem a dokumentumfilmből értesültem, hanem a tegnap esti premier után a fia mesélte el a jelenlévő érdeklődőknek. Ágnes is szeretett volna jelen lenni a bemutatón, de az esés miatt erre nem kerülhetett sor. Nagy élmény lett volna nekünk, nézőknek is.
78 percbe összesűríteni egy ilyen hosszú és ennyire tartalmas és kalandos életet nem egyszerű, de az alkotók megoldották. A gördülékeny történetmesélés archív felvételek és három különböző életkorban készített riport keverékéből állt össze. A legfrissebbet a Covid első szakaszában készítették az alkotók.
     Ágnes egy gondolkodásában fiatal, vidám, életigenlő, de az elmúlással tisztában lévő, azt elfogadó, kedves, bölcs ember, ez pedig egy remek dokumentumfilm róla.

8/10 pont

Star Trek II.: Kahn haragja (1982.)

Sok mindenre jó egy CineFest. Arra is, hogy megnézzem életem első Star Trek filmjét. Korán érkeztünk, hogy biztosan legyen hely – felesleges volt az igyekezet, pangott a nézőtér. Ez gyanús lehetett volna, de csak utólag tűnt fel.
Nem lettem Star Trek rajongó, még csak meg sem érintett. A történet kis jószándékkal még csak-csak elment egynek, de úgy általában az egészben nincs semmi kiemelkedő. Tény, hogy 1982-ben került a mozikba, de a Birodalom visszavág 1980-as, a Jedi pedig 1983-as. Azokhoz képest ez csak egy TV sorozat gyengécske nagyképernyős változata.

4/10 pont

Sok dologtól lehet jó egy film, mégis kevés kerül nálam ebbe a kategóriába. Ez az alkotás attól jó, hogy nem főleg a nyilvánvalóan kézenfekvő alaptémáról, a hallók és nem hallók együttéléséről szól, hanem sokkal többről. Olyannyira, hogy a süketség (bocs'!, nem sértés, de én olyan utólag kitalált (?) szavakat, mint keresztyén vagy siket nem használok) érzékeltetése csupán néhány helyzetben - legerősebben az iskolai előadás alatt - eleme a történetnek. A hangsúly a halló főszereplőn, az ő életén, sorsán van. A nagy húzás a zene, az éneklés behozatala a történetbe.
Ha megtekintése előtt tudtam volna, hogy Oscart nyert, óvatosabban és sajnos előítélettel közelítettem volna hozzá, így viszont végig hatott, magával ragadott.
Adott egy halászatból élő család, melyben egyedül a középiskola utolsó évében járó lány hall. A család egyszerű hétköznapjai és a lány felnőtté válása, jövőválasztása adják a cselekményt. Nem hangzik túl érdekesnek, de az élet nagy dolgai nem feltétlenül nagy eseményekhez köthetőek. Az összetartás, az egyén és a család közötti egyensúly, a szeretet filmje ez. Megértem és támogatom a díjesőt. Nálam is nyert.

/Shamrock Rovers fans/

..., de ez félhivatalosan majdnem az:

/Land Of Hope And Glory, Vera Lynn, 1962./

Elhunyt...

A "haldokló nyugaton" boldoguló sok honfitársunk miatt már nem ritkaság az itteni utakon sem a "majdnem Opel".

/Aurora: Jó időben/

Azt sem fogadom le, hogy '88. telén még nem, de '90-ben már tuti voltam koncertjükön. "Más zenekaroknak rajongóik, nekünk barátaink vannak."

/Aurora: 88 telén/

Amikor sorra jönnek a lehangoló hírek, a legváratlanabb helyről jön egy kép, amely egyből mosolyt csal az arcomra. Nagyon kellett.
Talán itt is filóztam róla, de magamban tuti, és keresgéltem is a neten, hogy mi lehet Galaccsal. Megkésve, de látom, hogy jól van, sőt a nyáron pár szám erejéig fel is lépett régi zenekarával, az Aurorával.
Valahogy' lelki békét hoz ennek a fazonnak a puszta látványa is.

     1982-es, álnéven írt regény.
     Egyszerűen, a cselekményre fókuszálva megírt történet a jövő tartalmatlan, lélektelen, vérszomjat kielégítő televíziózásáról, a Föld és lakosainak kizsákmányolásáról. Nem mondom, hogy nem mutat hasonlóságot a mai (média)világgal. Nincsenek mellékszálak, különösebben kidolgozott karakterek, csak a darálóba besétált főhős, aki egyre tehetetlenebb a szabályokat, etikát hírből sem ismerő (verseny?)helyzetében. A tempó egyre sodróbb, az olvasó szurkol Ben-nek, a családjáért küzdő, a rendszer által lehetetlenné tett melósnak és már-már elfelejti, hogy nincs esélye a hatalmas gépezet ellen.
     Csak a (na-ná, hogy) véres végkifejlet hasonlít egy King regényre, ezzel együtt a relatív rövidsége miatt egy jó kis olvasmány.

"drónelhárító robotrepülőgép"

Rendezgettem, nézegettem képeket. Találtam olyanokat, melyekre nem is emlékeztem.

... a DVTK-MTK női labdarúgó meccsből a második félidőt, kezd az a véleménye kialakulni, hogy visszaesett a bajnokság(ban szereplő csapatok) színvonala a sok évvel ezelőttire. A meccs 0-0 lett. A tipikus "de lehetett volna fordítva is".

Augusztus 26.: az összes magyar csapat (Puskás Akadémia, Kisvárda, Székesfehérvár, Ferencváros) kiesett abból a nemzetközi kupából, melyben indult. A kiírás miatt az FTC még küzd az Európa-ligában. Bohóckodás az egész. A labdarúgás Magyarországon az a hely, ahol a lopandó pénz elveszíti közpénz jellegét.

Sétálok haza a női bajnokiról, a zebrán egy tag kérdezi az ismerősétől, hogy hol járt. Megkapa a választ. A reakció: "Női foci!? Mit ki nem találnak!?" :)
Ez egyébként egy gyengécske meccs volt.

 DVTK-Fehérvár 2-1

"16 ezer hiányzó pedagógus nincs."
                                        /Kormányinfó/

Vagyok, éldegélek, csak éppen az események... Most éppen Keresztanyum formájában szembesülök a ténnyel, hogy az élet rövid, és elrepül, mielőtt gondolnánk. A test sem biztos, hogy mindig/addig és olyan minőségben szolgál minket, mint szeretnénk. És közben mi (most még én is) fecséreljük az időt, ahelyett, hogy boldogok lennénk és másokat is azzá tennénk... Na, ilyesmi miatt nem volt bejegyzés az elmúlt napokban. Pedig olvasok, meccsen is voltam, a Kövesd is nyert, csak éppen az élet...

A melankólia szó a görög "fekete epe" (µέλαινα χολή) szóból, szavakból ered. Ha hihetünk a Wikipédiának.

Simán meghallgatok bármilyen király riffet, refrént minden különösebb utóhatás nélkül. Elvétve jön olyan, hogy "rákattanok" egy dallamra. Ez a refrén (először 0:55-től hallható) napok óta a fülemben (és a lejátszóban) van:

/Korn: Let The Dark Do The Rest/

3. Sin After Sin (1977.): Érdekes, a hátsóval együtt egészen jó borító. Gyorsul a tempó, rockosodik, metálosodik a történet. Feltűnnek az ikerszólók, a gitárjáték gyorsabb, ötletesebb, mint az első két albumon, alakul a legendás duó összjátéka, a szólók is kezdenek karakterrel bírni. A hangzás az évszámhoz képest kifejezetten jó, friss. Két dalt leszámítva Simon Phillips dobol a lemezen. Halford csúcsforma közelében énekel, itt már a később megszokott stílusa hallható. A Last Rose Of Summer (lírai) még a hard rock irányt erősíti, de ott van benne Robert hangja, ami ezen az albumon és később is már minden dalt elvisz, ha formában van. Mérföldkő. Innen kezdve lett a zenéjük azonnal felismerhető, egyéni.

7/10 pont

4. Stained Class (1978.): Ez az első album a klasszikus Judas Priest logoval a borítón, és ismét egy lépéssel közelebb kerültek a klasszikus/tipikus Judas P. zenéhez, hangzáshoz. A sebesség ismét emelkedett, Halford hangmagassága, hangjának szerepe a zenében szintén. A hard rock és blues elemek kisebb részben vannak jelen, mint eddig, helyükre például kidolgozott (iker)szólók kerültek, melyeket élmény hallgatni. Les Binks dobol, jól.

7,1/10 pont

..., nem is emlékszem rá szó szerint, de van benne valami:

Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó GDP. Kár, hogy szó szerint egy főnek jut.

/The Danish National Symphony Orchestra: Cantina Band (live 2017.)/