Olyanoknak, akinek van idejük zenét hallgatni, sőt, talán még nyitottak is új dolgokra - ha még léteznek ilyenek.(Türelmetlenebbeknek, rohanósoknak: 15:14-nél kezdődik a csoda, amit már mutattam itt, de a 36:00 körül kezdődő történet is kellemes.)
/Baroness: Live At Chicago Music Exchange/
A Portnoy-os Dream Theater és ez a zenekar áll zenei ízlésemhez legközelebb a prog. műfajból. A gitárosuk, Piotr elhunyt azóta. :(((
/Riverside: The Same River, live 2015/
Több mint egy hónapig egyetlen lemezismertetőt sem írtam. Nem tudom, mitől volt,
de semmi kedvem nem volt hozzá, márpedig az ilyesmihez (nálam) hangulat kell.
Aztán az új Amorphis mű (The Beginning Of Times) visszarántott a "lóra". Majd megírom a linket (na, nem mintha egy kiemelkedő iromány lett volna), ha aktív lesz.
Noha nincs benne semmi különös, az egész abum nagyon rendben van.
Nekem leginkább az egyik hörgősebb dal tetszik:
https://www.youtube.com/watch?v=9ufRt5RK5co
A sok "hivatali" zenehallgatás közben néha el is felejtkezem róla, hogy mekkora
szellemi műkincseknek vagyok a birtokában, mint egyszerű rajongó.
A CD-im végighallgatásában Loreena McKennitt 2006-os koncertje, a Nights from the
Alhambra következett.
Megfeküdtem tőle. Sokadszor. Nincs rá szó, mert a CSODÁLATOS, a gyönyörű, felemelő
már elcsépeltek.
Talán azt mondanám erre a (két) lemezre, hogy MEGTISZTÍT.
A hárfa, a zongora, a hegedű és a cselló (!!) (Raglan Road!) is gyönyörűen szólnak és érzelmes dolgokat játszanak, de az egészben a legmegindítóbb Loreena HANGja, mely szárnyal, rezdül, rezdít.
Ráadásul nem is alt (ami a gyengém :), hanem szoprán.
'Now I'm clean, the cleanest I've been' /Depeche Mode/
A másik véglet (dobok számában, lejátszott hangok mennyiségében és komplikáltságában). A 2:25-től kezdődő billentyűs témán ahányszor hallom, annyiszor mosolyodom el.
A nagy szólók csak utána jönnek.
Dream Theater: The Dance Of Eternity
https://www.youtube.com/watch?v=DX_L3ziFSFw
A The Joy Formidable zenekar volt síelős utam egyik zenei felfedezése, a másik a
Dream Theater Speak To Me-jébe való sokadik beleszeretésem.
Ahhoz képest hogy sorlemezen ki sem adták, és hogy mennyire egyszerű, ez az egyik
kedvenc Dream Theater dalom. Reflexből nyomtam hát az útra szánt mp3 lejátszóra.
Nem is tudom, mi tetszik benne. Talán a rémesen egyszerű, könnyen gitározható
vezérdallam (ex-edzőm: D-vel indul, de Disz és F is van benne, E viszont nincs
(hülye hangnemek!:)) vagy az egyszerre szomorkás, de végtelenül pozitív kicsengése.
Találtam egy intim környezetben előadott verziót. Portnoyt soha nem láttam ennyire
minimál dobcuccon játszani (kivéve, mikor egyetlen dobon dobszólózott!).
Több, mint 12 éves a felvétel - rohan az idő! És már akkor is hat húros volt a
basszusgitár, is.
https://www.youtube.com/watch?v=dS95mkit_Jo
I remember when we were so young
You embraced my fears and made me strong
Never did you actually hold my hand
Your silence no one else would understand
Did you fall?
Did you crawl?
Will you open up at all?
Did you hear
Things you fear?
Did I make it clear?
Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside
Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside
