'Dark Night Of My Soul'

Doboltam másfél órát.
AKKORA ÉLMÉNY!
Rettenetesen tehetségtelen vagyok hozzá - vagy, önáltató verzióban: nagyon nehéz
dobolni -, ezért most már óvatosan közelítettem. A The Sisters Of Mercy: Floodland
lemezét pakoltam először a fülesembe játék közben. Jó kis dark lemez, szigorúan
monoton (nem növekvő :), egyszerű dobtémákkal, közepes vagy éppen lassú sebességen.
Itt-ott sikerült elcsípnem benne ezt-azt. Sajnos szigorúan a lábcinek nélkül.
A legnagyobb élmény a (talán) két lassú szám lekísérése volt, amelyekben eredetileg
nincs is dob. Ezekben akár 15-20 másodpercig is sikerült (talán) hallgathatót
alkotnom, improvizatív jelleggel. TÖKÉLETES albumválasztás volt - arczsugorító (mint BÁRMI, amin dobolnak), mégsem reménytelen.
Aztán a The Smashing Pumpkins Zeitgeist-ján hamar végiglépegettem, mert Jimmy
Chamberlin olyan dolgokat üt rajta (az egész lemezen!!), hogy nem csak azt nem
lehet előre sejteni, hogy milyen témát üt majd, hanem azt sem, hogy, amit ütött,
az után vajon lábbal, kézzel vagy cineken halad-e tovább. KÁPRÁZAT egy album
dobos füllel. Csak azért vittem magammal, mert az egyeket ki akartam ütni (zúzni) a Starz-ban. Sikerült.
Annyira nagy királyság a lemez, hogy a dobszobában talált Iron Maiden album (Somewhere In Time) utána már könnyednek hatott. Persze sziporka dolgok vannak azon is, de felüdülés volt, hogy olykor hosszú ütemeken keresztül ugyanazt játssza
Nicko. Na, nem mintha akár az alapjait le tudtam volna játszani, de legalább volt mibe kapaszkodnom, nem úgy, mint a Smashing Pumpkins-nál.
Az Alexander The Great-et végignyomtam, helyenként még hallgatható is volt
(számomra! :), amit műveltem.
Mert DOBOLNI NAGYON JÓ!
(Mapex, egy pergő, három tam, Remo bőrökkel, öt cin (az egyik "japánul" szól - szerelmem lett), egy kolomp, egy lábdob, dupla lábgéppel - utóbbit természetesen nem volt akkora arcom, hogy használjam is.)
Két végtagot egészen jól össze tudok koordinálni (ha nincs benne bal láb) alap dolgokhoz, hármat szinte soha. Amint sikerül valami jót közbeütnöm a harmadikkal, azonnal elkezd örülni az agyam, és azt hallgatja egy tizedmásodpercig, ettől pedig abban a pillanatban szétesik az alap kettő is.
Jimmy Chamberlin:

'At the first gesture of morning, flies began stirring. Inman's eyes and the long
wood at his neck drew them, and the sound of their wings and the touch of their
feet were soon more potent than a yardful of roosters in rousing a man to wake.'
/Charles Frazier: Cold Mountain/

First sentences of a book - I like them so much.

Szeretem a regények első mondatát, mondatait. (Jó esetben) hangulatuk van.
A két Sharon Osbourne könyv, melyek a legutóbbi két angol nyelvű olvasmányom voltak,
jól ellustítottak. Könnyed, nagyon könnyen érthető, gyorsan falható olvasmányok
voltak. Észrevétlenül erősítettek meg azon a nagyon kellemes szinten, érzésben, mikor az eredeti szöveget érti az ember, anélkül, hogy magában azt anyanyelvére fordítaná. Ez jó, de (tudat alatt) elhitették velem, hogy nem igazán kell angolul gyakorolnom,
mert tudok. NAGYON NEM tudok, úgyhogy most keményebb kihívást választottam.
A Cold Mountaint kezdtem el olvasni. Láttam a filmet, de nem sokra emlékszem belőle.
Tetszhetett, mert Kenyában megvettem egy piacon a könyvet használtan.
Ha a végére értem, megnézem ismét a filmet. Pláne, hogy szerepel benne Nicole Kidman, aki úgy tetszik, ahogy van. (Volt, amíg mimikátlanra nem húzta az arcbőrét.)
Én leginkább olvasva tudok angolul tanulni. Így tartom szinten, sőt bővítem a passzív szókincsem, és így rögzülnek mélyebbre a szórendek.
Olyan szavak, mint 'scarecrow' (gondolom, madárijesztő) láttán pedig elismerően mosolygok, hogy "mennyi szép dolgot tanulok".
Mert persze ami szép, az angolul is szép:
'Every morning after that dream, Inman awoke in a mood as dark as the blackest
crow that ever flew.'

"A reggel első jeleire legyek kezdtek mozgolódni. Inman szemei és a nyakán lévő
hosszú seb vonzották őket. Szárnyaik hangja és lábaik érintése udvarnyi kakasnál
hatásosabb ébresztők voltak."

Éppen ilyesmire volt szükségem, hogy a helyes irányba tereljem a gondolataimat - egy
harmadik sorból végignézett színházi előadásra.
Peter Shaffer: Amadeus
Rendezte: Tordy Géza
Kikapcsolt, elgondolkodtatott (jó párosítás). Több mély mondat volt benne - sajnos
csak a bejegyzés címében szereplőt jegyeztem meg -, és két nagyon jól komponált kép is.
Az egyikben Mozart áll az ablak egyik oldalán, míg Salieri a másikon, Mozart látomá-
sának öltözve, a másik a temetőt megjelenítő háttérvászon. Utóbbi fehér, rajta
fekete keresztek, sírkövek; egyik oldalon, a háttében a Golgota három keresztjével,
miközben Mozart Requiemje szólt...
Sok zene hangzott el az előadás folyamán, tökéletes hangminőségben. A főhős (esetünkben Salieri) csaknem valamennyit kommentálta, elmondta, milyen érzéseket kelt benne az éppen szóló muzsika.
A darab (kitalált) története arról szól, hogy Salieri, II. József udvari karnagya szakmai féltékenységből hogyan teszi intrikákkal és befolyásával földönfutóvá, életében szakmailag lehetetlenné Mozartot, hogyan küzd Isten ellen.
Nagyon közelről láttam a színészeket. "Mozart" két -ba/-be-je -ban/-ben helyett
fájt, egyébként rendben vol, kétszer pedig kijött az első sor elé (karnyújtásnyira tőlem) vezényelni. A címszerepet játszó Cservenák Miklós egyrészt zseniális volt, másrészt
a szó végi mássalhangzókat olykor túlzottan megnyomta. Gondolom, ez utóbbi azért
kell, hogy egy ekkora színházterem hátsó részein is érthetőek legyenek szavai.
Jó darab, jó előadás. Bár idomításnak tartom a színjátszást, kalapot emelek az
ennyire profi estek előtt.
"A színház élni segít!"

Kötelező biztosítás váltás, téli gumira csere, nyugdíjam lenyúlásáról szóló hírek, hó, olvadás, latyak, torokfájás, hideg, meleg, sötét, hűtőfolyadék fagyállóságának ellenőrzése. Nemszeretem időszak. Alig várok egy lenyugvósabb periódust.

Jó.
NAGYON jó.
A könyv alapján készült filmsorozat sem rossz, de a regény - ellentétben a
filmmel - nem marad abba a felénél, egyetlen évadot köveően.
A filmben a saját KÖZELI jövőjét látja meg minden ember egy rövid időre, a könyvben
a távoliba pillant bele.
Jókat lehet filozofálni az olvasása közben. Érdekel-e a saját (lehetséges) jövőm?
Ha beleláttam, azt hogyan reagálnám le? Megváltoztathatom-e azt, amit láttam?
Milyen globális hatása lenne egy ilyen eseménynek? stb.,stb.
A képtelennek hangzó alapötlet ellenére jó kis regény. Inkább gondolkodtató,
mint izgalmas (nem úgy a filmsorozat), de ez nem baj, sőt.

"Pontosam ugyanabban a házban láttam magamat, ahol most is élek. Egyedül
voltam, ami nem szokatlan dolog: a gyerekeim már nagyok, a feleségemet
sokszor leköti a munkája. Tulajdonképpen bár néhány dolog megváltozott -
a berendezés kissé más volt, új festmény került a falra -, semmi nem utalt
arra, hogy ez a jövő.
És tudja mit? Ez tetszik nekem. Boldog vagyok: boldog életem volt.
Kifejezetten megnyugtat a gondolat, hogy kijut még néhány évtized
pontosan ugyanebből. Úgy tûnik, a látomások rengeteg embernek felforgatták
az életét. Az enyémet nem."