'Dark Night Of My Soul'

Nem tudom, miért, de soha nem az ének határozta meg, hogy tetszik-e egy zene. Valahogy' az alakult ki bennem, hogy "10-ből legalább 4 nőnek jó hangja van, akkor miért lenne nagy szám, ha olyat hallok; egy éneklő férfi pedig, hömmm"... OLYKOR azért elgondolkodom, hogy már maga a hang is teljes zene, minden nélkül.

A tegnapi egy Tears For Fears dal eredetileg, az első albumukról. Meglepett, hogy mennyire "britebb", alterabb (egyébként tiszta New Order), mint azok a Tears F.F. dalok, melyeket én ismertem. Kiderült: én abból a szakaszból ismertem dalokat, amikor már oszlott a duó és egyikük vitte tovább a nevet.

Egyik reggel az első dal volt, amit hallottam. Éppen ilyen hangulatom volt:

Aztán kiderült, hogy 14 éves volt, amikor elénekelte.

"Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani."
                                                                                                          /Orbán Viktor/
 

9429 halott Magyarországon tegnapig, akikről azt állítják, a koronavírus okozta a halálukat.

Hazugságoktól mentes, egészséges, BOLDOG új évet kívánok!

Az Ünnep alatt elővettem és újra elolvastam néhány Asterix képregényt. A halárus és a kovács (cívódása) és az öreg, Sokadikix talán a kedvenceim, de az egész világ, az összes szereplő jól kitalált, szellemes.

14-16 lejátszott meccs után.

A DVTK a 10 pontból 3-at játék nélkül kapott.

Közben a norvégok ismét nyertek egy nő kézilabda Európa Bajnokságot. 8 meccs, 8 győzelem.
A mieink? 6 meccs, 2 győzelem, 4 vereség. Például a norvégoktól 32-21-re. ((Bővebben (gondolom) Kocsis Máté fideszes politikustól, aki 2015-től elnökli az egyre eredménytelenebb sportág szövetségét.))

A múlt héten rájöttem, hogy az a majd' húsz sörösdoboz, amit rendrakás címén visszaváltottam, az a gyűjtemény volt, amiről nyáron jegyzeteltem, csak még nem gépeltem be ide dolgokat. Így bajos lesz őket lefotóznom.
Hétvégén pedig sikerült több mint 36 órát egyhuzamban pizsamában töltenem... Nem vagyok tehát túl aktív. A Mandalorian második évadát végignéztem azért, tetszett.
Ez sem a saját képem, ötletem:

Avagy, amikor Christina Applegate pengetett az Anthrax-ben:

Tegnap elhunyt Bergendy István.

2015., három óra környéki hossz, most láttam először.
Sokkal jobban tetszett, mint a pár hete nézett Volt egyszer egy Hollywood. Van története - ez nem hátrány egy film esetében. Az elejétől olyan érzetet kelt, hogy svindli van a dologban, a szépen, sorban megelenő karakterek közül szinte bárkiről kiderülhet, hogy másnak adja ki magát, mint aki valójában. A szereplők megismerése után az apróbb vagy nagyobb csavarok jönnek, és a nem túl sodró cselekmény közben van ideje gondolkodni a nézőnek, hogy mi az, ami nem stimmel a sztorival.
A sugárban vért hányást és a fejet szétrobbantó lövést én valószínűleg kihagytam volna a forgatókönyvből, ezt leszámítva viszont minden patent. A hóvihar előtti téli táj és az egyetlen helyiség mint színhelyek is amilyen egyszerűek, annyira jó ötletek, ráadásul valósághű a megvalósítás, szinte érezni a deszkák között beszökő hideget.
A végkifejlet tipikusan tarantinos. Nem mondom, hogy teljesen eredeti, hogy nincs benne önismétlés, de ezt is vehetjük védjegynek, mint azt, hogy sok színész több Tarantino filmben is játszik.
Jó mozi, csak ajánlani tudom.
8/10 pont

u.i.: Ahogy ezt a bejegyzést írtam, kedvem támadt ismét megnézni a Kutyaszorítóbant. 

"Az UEFA Végrehajtó Bizottságának döntése értelmében nem kerülhet egy csoportba Örményország és Azerbajdzsán, Gibraltár és Spanyolország, Koszovó és Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Szerbia, Koszovó és Oroszország, valamint Ukrajna és Oroszország."

Viszont Izrael bármelyik EURÓPAI selejtező csoportba bekerülhet - évtizedek óta.

Az mókás tény, hogy ha csak a helyi lakosok védhetnék, akkor Gibraltárt pár busznyi spanyol vendégdrukkel simán el tudná foglalni egy meccs előtt/után/helyett.

Értem én, de azért... (A Fear Factory adna egy összeget a szóért, mint dalcímért, ha le lenne védve.)

Hallgatom a lemezeimet is.

(Ha fejjel lefelé látható, elnézést! Passz, hogy miért van így.)

..., hogy ebből egy újabb rovat lesz:

A következő friss lemezismertető a napokban megjelent, szerény 72 perces The Smashing Pumpkins albumé (Cyr) lesz. Az előzetesen megjelent dalok nem voltak túl biztatóak a hangszerelésüket tekintve - meghalljuk.

Azt nem is írtam, hogy "mekkora élmény lehet játszani!!".

Nem kicsi.

A múlt héten hallgatott CD-k: The Killers: Hot Fuss (2004.) /jó kis bemutatkozó album pár remek számmal/, The Killers: Sam's Town (2006.) /10 pontos slágergyűjtemény!!/, The Killers: Day & Age (2008.) /2-3 telitalálat dal több gyengével/, Amorphis: Elegy (1996.) /itt kezdtek el hallgatható, JÓ zenét játszani/, Amorphis: Tuonela (1999.) /dallamos, kísérletezős, tetszős/.

"Volt a Fradinak egy nemzetközi kupameccse, és előtte gesztusként a csapat tizenévesei játszhattak egymással a közönség előtt a pályán. Én az első öt percben ráestem a kezemre, ami eltört, és másnap lett volna a zongoravizsgám. Ezért is hiszek a sorsszerű dolgokban: végül nem lettem futballista, és az sem biztos, hogy klasszikus zenében annyira sikeres lettem volna."

A napokban elhunyt Balázs "Fecó".

     Írhatnám, hogy Malcolm meghalt, hogy a többiek hogyan tértek vissza a bandába, hogy tökéletes a borító, hogy 12 darab 3-4 perces szerzeményből áll, hogy élményszámba menően (de valami nagyon) jól szól, de nem ez a lényeg, hanem, az hogy ez az album egyáltalán elkészült. Egy hang meghallgatása nélkül egyértelmű volt számomra, hogy ez egy remek lemez – különben ki sem adták volna.
((Ez a tizenhetedik albumuk, az előzőekből összesen 200 milliónál is többet adtak el. Ezzel a The Rolling Stones-zal (!!) és a Queen-nel vannak egy szinten, és olyan előadókat előznek meg (nem kevéssel), mint például: U2, Aerosmith, ABBA (!!!), Dylan, Bowie, Metallica, Bon Jovi. Elgondolkodtató.))
      Soha nem kísérleteztek különösebben, ez most sincs másképp - hozzák a kötelezőt, a megszokottat. Két dalra kitérek részletesen, melyek nálam az anyag csúcspontjai. A Through The Mist Of Time egy remek sláger, stadion-himnusz, a leheletnyi amerikás mellékíz miatt kissé „testidegen”, de ezzel együtt emlékezetes. A Witch’s Spell viszont tömény, 100% AC/DC. Faék egyszerűségűnek hangzik, az „énekrészekben” semmi érdekes, megjegyezhető nincs, viszont akkora (mi? dög, húzás, boogie, blues?) egyediség van a játszott témákban, hogy ezt hallva megértem (érzem), miért rajonganak annyian a zenekarért.
A teljes játékidőre igaz, hogy semmi cicomát, sallangot nem tartalmaz. Nem hallani mást, csak az öt embert, amint a hangszereiken játszanak.
Nem nekem készült – én meghallgatom 3-4-szer, mint a többi lemezüket és kész -,hanem annak a jó néhány millió rajongónak, akik azóta szeretik őket mióta csak először hallották a zenéjüket. Nekik ez a 41 perc egy hatalmas ajándék. Az én pontszámom éppen ezért lényegtelen.
      Úgy is az életmű erősebb felében van a helye, hogy a dalok nem túl emlékezetesek.

AC/DC: PWRϟUP (2020.) /Power Up/

Through The Mists Of Time: https://www.youtube.com/watch?v=FpMVBqSWbsA

 Witch’s Spell: https://www.youtube.com/watch?v=a-bleGp2ADY

7/10 pont

Pangok ezerrel. Olvasom Tom Hanks könyvét és kb. ennyi az esemény nálam újabban.
Ezért akadoznak a bejegyzések is. Ma este meghallgatom az új AC/DC albumot és reggel írok itt róla.
Vagy valamit a lustaságról.

Nem árul zsákbamacskát, az tuti - olyan a könyv, amilyennek a borító mutatja. Egyszerű, gyerekes, különösebb művészi értékkel nem bír, mérsékelten szórakoztató.
Egy összefüggő történet a mű, melyben emberszerű, velünk kommunikáló ufók jönnek a földre (hárman) és keverednek kalandokba. Csak időmilliomosoknak vagy 15 év alattiaknak tudom ajánlani.