2019.07.19. 08:02 Krap
Tegyük fel! Vinyl (8.), Locomotiv GT
Az első LGT album. Ennek a dallistáját írtam ide néhány napja.
Fura, nagyon fura. Nem csak most, hanem megjelenésekor, 1971-ben is az lehetett. Nagyon. Nem progresszív a szó szoros értelmében, de hogy a hangszereken, nem a refréneken van a hangsúly, az tény. A hangszereket pedig magasabb szinten kezeli a négy zenész (Laux-Barta-Presser-Frenreisz), mint az akkori átlag. Köze nincs a későbbi, ismerté vált LGT lemezekhez, dalokhoz.
Nem az én világom, ajánlani is csak az érdekességekre vágyóknak, vagy a régi korok zenéibe szerelmeseknek tudom – utóbbiak gondolom, ismerik és kedvelik -, viszont szokatlansága értékkel is bír és méltóvá teszi legalább egy hallgatásra minden zenekedvelőnél.
A tengelykezű félembert viszont nagyon nem tudom hova tenni.
Kora ellenére kifejezetten jó állapotú példányhoz jutottam hozzá, amely mai füllel is remekül szól. Vastag, nehéz a hordozója. Nem mérem le, de szerintem simán van 180 gramm.
A borítója elsőre eléggé megmosolyogtató, de jobban belegondolva azt mondom, hogy 1971-ben ez bőven vállalható volt. Sőt.
Itt lehet vele ismerkedni: https://www.youtube.com/watch?v=-uEa-mjTql0
Nálam ez jóindulattal is csak
5/10 pont
Szólj hozzá!
Címkék: vinyl
2019.07.17. 08:07 Krap
Milyenkezű micsoda???
A 1. Egy dal azokért, akik nincsenek itt 2. A Napba öltözött lány 3. A kötéltáncos álma 4. A tengelykezű félember 5. Hej, én szólok hozzád
B 1. Ezüst nyár 2. Ordító arcok 3. Sose mondd a mamának 4. Nem nekem való 5. Royal blues (Gipszeld be a kezed)
Ezek létező számcímek, egy nem gyengén ismert és híres magyar zenekar első albumának dalai. Kíváncsi vagyok, van-e olyan közületek, aki tudja, kikről van szó. Nekem nem lett volna értelmes tippem.
Szólj hozzá!
2019.07.16. 08:06 Krap
1978. India, 1973. Jugoszlávia
Az nagyon jó a lemezgyűjtésben, hogy kapok (Stones), illetve otthagyhatatlan áron vásárolok (Floyd) olyan albumokat, melyeket egyébként nem hallgatnék meg. Mondjuk, utóbbit quadrophone-ban nem is fogom, sajnos.
Szólj hozzá!
2019.07.15. 08:06 Krap
Amit feldolgoztak
Azért az eredetit sem gyengén tolják még most is. ((Az egész beiktatási ceremónia is remek. Trent Reznor beszéde, Robert Smith köszönő beszéde... És előtte az interjú a csajszival!! ("- Te is olyan izgatott vagy, mint én? - Így, hang alapján, nem." "- Gondoltál valaha erre, vágytál erre? - Ha-ha, most mondja az agyam egyik része , hogy 'Gyerünk, mondd, amit elvárnak!' " :)) :)) )))
(Időközben leszedték a Hall Of Fame beiktatós Lovesongot, de itt egy másik.)
Szólj hozzá!
2019.07.11. 08:08 Krap
Szakma?
Ha valakit érdekel, hogyan készült a dal, hogyan készül egy dal, hogyan kell egy jó TV műsort csinálni, emberek munkáját összehangolni, az keresse a Dalfutárt. Például a Youtube-on.
Szólj hozzá!
2019.06.27. 08:08 Krap
Maldives
A Maldív-szigetek legmagasabb pontja 2,4 méterrel van a tengerszint felett a Guinness rekordok könyve szerint. "Egy újabb érdekes adat". Láttam képen olyan táblát, amely 5,1 méternek jelöli ugyanazt a "csúcsot". Nem valószínű, hogy egyhamar megmászom, de egy kollégám gyerkőce megy az országba hamarosan.
Egy az ezernyi sziget közül (kb. 200 lakott közülük):
Szólj hozzá!
2019.06.26. 08:07 Krap
Kiderült
Tegnap magyar kommentárral néztem a női meccset, és kiderült, hogy új szabályt vezettek be, mely szerint mostantól minden kezet érő labda szabálytalan (a 16-oson belül). Ritka nagy hülyeség. Szinte látom magam előtt az olasz bajnokikat, ahol az a szent cél, hogy sikerüljön rápöckölni a labdát az ellenfél kezére a 16-oson belül.
Így ejtették ki a regnáló világbajnokot, Japánt a női foci VB-n a 16 között tegnap. Jobbak voltak, mint a hollandok, csak hát egy "kamu" 11-es a 90. percben eléggé meghatározó.
Szólj hozzá!
2019.06.25. 11:07 Krap
Női foci VB.
Nézem, ha tehetem (bár tv-m most nincs), de tegnap hajszálon múlott, hogy az egészet befejezzem. Történt, hogy a játékvezető kétszer ment vissza videón sokszor megnézni egy elsőre is egyértelmű esetet, majd 11-est ítélt egy vétlen kezezésért. Már nem először fordul elő ilyen a VB-n. Pedig a szabálykönyv (100 éve?) egyértelműen leírja, hogy akkor szabálytalan a játékos, ha "szándékosan kézzel érinti a labdát". A svéd kapus kivédte a 11-est. Aztán volt egy olyan is, hogy befújta a 11-est, a svéd hölgy már állt a labda mögött, hogy elvégezze, de előtte még kiment a játékvezető videózni. Ott látta, hogy tényleg volt szabálytalanság, de ezt megelőzően a beadáskor úgy ítélte meg, hogy a szabad szemmel nem látható, tizedmásodpercnyi helyzetben lehet olyan kockát találni, amely alapján les volt. Így nem lett 11-es. Szóval, jó a technika, de az emberi hülyeség leveri.
Az viszont nagyon tetszett, hogy a vesztes meccs és a kiesés ellenére a kanadai edző is szimpatikusan nyilatkozott, sőt, a 11-est kihagyó kanadai hölgy is odaállt a kamera elé a lefújást követően.
A svédeknél nagyon jó az utánpótlás nevelés. Lotta Schelin helyére olyan dinamikus, gyors, OKOS és technikás játékosOK kerültek, hogy csak lesek.
Női VB, 8 közé jutásért: Svédország-Kanada 1-0.
Ősszel lesz Magyarország-Svédország tétmeccs. Adott a nem kis feladat.
Szólj hozzá!
2019.06.18. 08:09 Krap
ELO - 1979.
Kapok hanglemezeket. Ennek egyik előnye, hogy így olyan zenéket is meghallgatok, amelyek létezéséről sem tudnék egyébként. Mert tény, hogy hallottam már az Electric Light Orchestra nevet, de hogy milyen zenét játszanak, arról fogalmam sem volt. Jelentem: abbas, beatleses, kicsit hippiset - hallgathatót. A borító pedig a kor technikai fejlettségét tükrözi. Egyben felvetette bennem a "melyik lehetett az első lemez, amelyhez teljes szövegkönyv járt?" kérdést. Nem nézek utána, hanem a saját gyűjteményt figyelem majd. Ez 1979-es, és van benne. Made In Holland.
"lemezeikből világszerte több mint 50 millió példányt adtak el"
Szólj hozzá!
Címkék: vinyl
2019.06.14. 08:02 Krap
Lemezkritika (58.) – egyéniség (hiánya), oh!
A tegnapi dal önmagában csodás. Úgy került ide, hogy egy picit más változata rajta van egy friss lemezen, amit mostanában hallgattam.
Gondoltam, ha már ennyi ideje a pályán van és sikereket ér el, meghallgatom egy sorlemezét. Könnyen lehet, hogy én választottam rosszul. A „művésznő” új albuma ugyanis minden, csak nem egy szólóénekes friss zenéje. Sajnos – ja, mániám – egyetlen dalt sem jegyez sem zeneileg, sem szövegileg a 13-ból. Nekem égne az arcom ilyen helyzetben a nevemet/képemet a borítóra tenni - de nem vagyunk egyformák, és nem is vagyok az Ő helyzetében.
Tulajdonképpen a dalszerző azonnal felismerhető stílusán kívül leginkább Katona Klárit hallok a zenében helyenként, mást nem nagyon (Zoránt?), de Katona Klári csak egy van, és nehezen pótolható/helyettesíthető.
Nem részletezem, mert nem szeretnék senkit megbántani. Így ez számomra egy jó kis Presser lemez az orrhangon éneklő lány/asszony hangjával. Az pedig nekem nem tetszik különösebben.
Ha Pressernek nem ment el a hangja, akkor nem tudom, miért nem Ő énekelte fel és adta ki ezt az albumot.
Hallgassatok Dead Kennedys-t! Ők ALKOTtak valami újat annak idején.
Ezek után pláne nem sanszos, hogy Magdolna poplemezei közül is meghallgatok egyet valamikor.
Rúzsa Magdolna: Lélekcirkusz (2019.)
Zene 8/10, az összkép 4/10 pont