'Dark Night Of My Soul'

A másik véglet (dobok számában, lejátszott hangok mennyiségében és komplikáltságában). A 2:25-től kezdődő billentyűs témán ahányszor hallom, annyiszor mosolyodom el.
A nagy szólók csak utána jönnek.
Dream Theater: The Dance Of Eternity

https://www.youtube.com/watch?v=DX_L3ziFSFw

A The Joy Formidable zenekar volt síelős utam egyik zenei felfedezése, a másik a
Dream Theater Speak To Me-jébe való sokadik beleszeretésem.
Ahhoz képest hogy sorlemezen ki sem adták, és hogy mennyire egyszerű, ez az egyik
kedvenc Dream Theater dalom. Reflexből nyomtam hát az útra szánt mp3 lejátszóra.
Nem is tudom, mi tetszik benne. Talán a rémesen egyszerű, könnyen gitározható
vezérdallam (ex-edzőm: D-vel indul, de Disz és F is van benne, E viszont nincs
(hülye hangnemek!:)) vagy az egyszerre szomorkás, de végtelenül pozitív kicsengése.
Találtam egy intim környezetben előadott verziót. Portnoyt soha nem láttam ennyire
minimál dobcuccon játszani (kivéve, mikor egyetlen dobon dobszólózott!).
Több, mint 12 éves a felvétel - rohan az idő! És már akkor is hat húros volt a
basszusgitár, is.

https://www.youtube.com/watch?v=dS95mkit_Jo

I remember when we were so young
You embraced my fears and made me strong
Never did you actually hold my hand
Your silence no one else would understand

Did you fall?
Did you crawl?
Will you open up at all?
Did you hear
Things you fear?
Did I make it clear?

Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside
Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside

Egy apokaliptikus világban egy férfi vándorol. Küldetése van.
Kb. ennyi a sztori - anélkül, hogy bármilyen poént lelőnék.
Ritkán írok filmekről, mert nagyon kevés tetszik.
A The Book Of Eli (Éli könyve) nagyon tetszett. Jó passzban kapott el (éjjel, nyitott, odafigyelő elmével), keveset beszélnek benne, így gyakorlatilag (eredeti) feliratok nélkül néztem eredeti nyelvvel.
Az egész film rendben van - egyszerű a történet, de nem is akar többnek látszani -, a
vége pedig megemeli az egészet, elgondolkodtat. Egy kitalált jövőben játszódik, de
nagyon is aktuális kérdéseket vet fel.
"Ortodox" racionalistáknak :), kifejezetten hit elleneseknek nem ajánlom, mindenki
másnak nagyon.

Jó hosszú hangverseny volt, de nem bánom.
     Talán az egyik Liszt témát neveztem itt poénból riffnek, ha jól rémlik. A tegnap este
hallott Beethoven: Egmont nyitány viszont tényleg akkora riffel indul, hogy szebb,
nagyobb, tartalmasabb, MÉLYEBB nem is kell. Érdemes meghallgatni (0:16-tól 0:27-ig
tart, eléggé közismert):

https://www.youtube.com/watch?v=DPID2gwQSXM

Maga a mű jó, bár olykor nekem kicsit poroszos (németes?), bármit is jelentsen ez a
jelző zenében. :) Az azért tény, hogy a délutáni Dream Theater CD hallgatása után nem sok kihívást jelentett a nyitány az agyamnak :), de nem is ilyen céllal született. 
     Schumann A-moll Zongoraversenye (OP.54.) tartalmaz szép dolgokat. (Elkövettem azt a hibát, hogy most, hangverseny után ismét Beethovent hallgatom, így persze, hogy
nem ugrik be minden, amit a hangversenyről írni szerettem volna.)
Egyes részei simán beleférnének majdnem bármelyik Dream Theater tételbe. :) Komolyan!)
Az est szólistájától, Farkas Gábortól nagyon kedves volt, hogy a ráadás előtt
elmondta, mit fog játszani (Liszt: A Villa d'Este Szökőkútjai).
Nem nyúlfarknyi, a vízcsobogást már-már élethűen visszadó mű.
     A moll (kedvencem) hangnemek folytatódtak. César Franck nem aprózta, egyetlen
szimfóniát írt, azt is D-mollban.
Szerintem kissé bő lére eresztette, sok mindent akart belepakolni, megmutatni.
A kevesebb több lett volna. Például az egyszerű, de hatásos (szép) vezérdallam
sokkal többször tér vissza, mint az indokolt. Hogy tud(ott) a francia zeneszerző,
az a különböző témák összeolvasztásánál, egymáshoz illesztésénél tiszán hallatszott,
és a néhány teljes hangerős részt (nem is emlékszem, mikor hallottam kedvenc
szimpatikusaimat ennyire hangos dolgokat játszani) is nagyon jól írta meg.
Végre (valakinek eszébe jutott!) ismét volt hárfa, és végre (kevés ilyen van)
valaki MERT egyéniséget, ötleteket belevinni a szimfóniájába, nem csak a
Haydn-től már az 1700-as évek második felében megismert sémákat majmolta.
Ha én lettem volna a manager-e :), a szimfónia legalább negyedét kihúzatom vele,
de így is, ahogy van, jó ki alkotás.
Az első tétel második részét ajánlom figyelmetekbe, ebben is ott burjánzik :)
az említett szép dallam (először (ha a vonósokat elhanyagoljuk :) 2:07-től), aztán, akit érdekel, az keresse a többi részét is a szimfóniának!

https://www.youtube.com/watch?v=d-SrK_RcK54

     Jó hangverseny volt. Egy komolyzeneileg aktív hónap remek lezárása.
 

"Kiderült, hogy egy héttel korábban cirkuszi előadást tartottak, és az állatok
még mindig a lelátó alatti ketrecekben voltak.... - Maga nem jöhet. Magát nem tanácsos állatok közelébe engedni.
- Mégis mit gondol, mi a f@szt fogok csinálni? Leharapom egy elefánt fejét?"

"Mégis mi a f@szt tud csinálni az ember egy hajón azonkívül, hogy kiokádja a
beleit a tengeribetegség miatt? Az első nap végére már komolyan abban bíztam,
hogy nekimegyünk egy jéghegynek, csak hogy történjen valami."

"Addigra már csaknem mindennap kaptam halálos fenyegetéseket, úgyhogy
állandóan jött velem a testőröm, egy Chuck nevű vietnami veterán. Chuck annyira
kemény arc volt, hogy még egy kínai étterembe is képtelen volt belépni. "Ha
valaki úgy néz ki, mint egy vietkong, én azonnal kinyírom" - mondta. Egy japán
turnémat le is kellett mondania, egyszerűen nem tudta vállalni."

Régen nevettem ennyit könyvön. Ozzy nyilván csak mesélt, és Chris Ayres szerkesztette
kötetté a sztorit. A vicces részek poénosak, a komolyak súlyosak. Csak ott
káromkodik, ahol indokolt vagy nem zavaró.
Majd' 400, sűrű, teleírt oldal, minimum két teljes napos olvasmány, nem egy híg,
felfújt rizsa.
A fordítás is alapos, nagyon jó munka. Elírást, rossz fordítást kb. négyet találtam
az egész könyvben.
A történetből sok minden ismerős volt Sharon (Ozzy feleésge) két könyvéből, de
ezzel együtt is élmény volt befalni ezt a könyvet.