A végére értem. A már leírt gondolataimhoz annyit tennék hozzá, hogy az utolsó oldalakat libabőrösen FALTAM be. Régen is ez volt, de akkor a kíváncsiság és a félelem okozta és az hajtott előre, most pedig az érzés, hogy mennyire jól van megírva, hogy mekkora zseni írta.
Az is eszembe jutott, hogy ebből a könyvből - nem úgy, mint a tucatnyiból, melyből megpróbálták - NAGYON jó filmet lehetne készíteni. Aztán leesett, hogy éppen mostanság futott sorozat belőle. Lehet, hogy megnézem.
Visszagondolva a könyvre, olyan részleteket jelöltem meg, hogy ügyesen megoldja, hogy közli az olvasóval, hogy mit olvas éppen (a történet szerint), de azt nem lövi le, hogy az írónak mi lesz a sorsa. Vagy a tér-idő kontinuum megemlítése valószínűleg tisztelgés a Vissza a jövőbe trilógia előtt. Egy bizonyos cselekmény a Kossuth utcában játszódik!
Azon is elgondolkodtam, hogy mennyire benne élünk a történelemben. Lee Oswald özvegye ugyanis még most is él.
Angolul olvastam, és nagyon tetszett. Főleg a stílus, ahogyan meg van írva.
"On the subject of love at first sight, I’m with the Beatles: I believe that it happens all the time. But it didn’t happen that way for me and Sadie, although I held her the first time I met her, and with my right hand cupping her left breast. So I guess I’m also with Mickey and Sylvia, who said love is strange."
"We never know which lives we influence, or when, or why. Not until the future eats the present, anyway. We know when it’s too late."
Soha nem tudhatjuk, kiknek az életére vagyunk hatással, vagy hogy mikor és miért. Addig legalábbis nem, amíg a jövő fel nem falja a jelent. Akkor tudjuk meg, amikor túl késő."
"Yeah, ignoring the obvious. It's what we all do."
"ez gyanúsabban hangzott, mint a szitakötő pörkölt,"
