'Dark Night Of My Soul'

Olvastam egy nagyon jó könyvet egy megtörtén esetről. Előbb néhány kép:

Amikor már majdnem úgy tűnik, hogy lesz esélye bentmaradni a Haladásnak:

Épülő-szépülő kisvárosom.

      Láttam én persze, hogy "Viszlát Iván - 30" meg minden, de nem esett le. Úgy voltam vele, hogy ők gyermekkorom egyik legnagyobb kedvenc zenekara, akik újabb lemezeikkel is telibe csaptak, így nem azt érdemlik, hogy az elmúlt kb. 28 évben összesen egyszer lássam őket, akkor is egy Szigeten, véletlenül, úgyhogy nem volt kérdés, hogy hétvégén irány a klubkoncertjük.
A legutóbbi albumról (Se fájdalom - Se félelem) csak azért nem írtam itt, mert rettenet csöpögős lett volna. Nem a zene, hanem az írásom. Ugyanis felkavart. De nagyon. RENGETEG emlék, élmény, gondolat kavarog a fejemben, ahányszor csak hallgatom. Ilyen "apróságok", hogy miről szól az élet, kik vagyunk, egyenesség, kitartás, szeretet (!!!)... Szerintem simán el is bőgtem magam az első hallgatáskor.
       A lényeg: az Aurora jobb, mint bármikor. Pedig a kezdetekkor (első demo + első album) is tökéletesek voltak.
Fura volt, hogy miért a Helló Miszter-rel kezdenek, de - gondoltam - valmivel be kell lőni a motyót, aztán kb. a Bella ciao alatt esett le, hogy a zenekar éppen az első, 30 éve megjelent albumot játssza, számról számra, hangról hangra, elejétől a végéig. Mit mondjak? Eszméletlen jó volt.
A koncert mindössze kb. egy órás volt - ez csak utólag tűnt fel -, így az albumon kívül kb. 8-10 dalra maradt idő, amolyan Best Of jelleggel. Semmi új, semmi Robin Hood, csak színtiszta korrajzok, hatalmas közös éneklések.
Holtidő nélküli, gyors, kemény, intenzív zene, remek közönség, szeretet, béke, pogo.
A Viszlát Iván lemezt (na-ná, hogy megvan, az első kiadás) kb. egy éve poroltam le, hallgattam meg, de enélkül is egyből jöttek volna a 25-30 éve nem hallott szövegek.
      Hatalmas tiszteletem Viginek, hihetetlen, hogy semmit nem változott a zenéje, attitűdje (még mindig az egyik kedvenc szavam) az évtizedek során. Jár a tisztelet, holott semmi különöset nem csinál, csak önazonos és hiteles. A zenéje pedig gyilok jó. Annyira, hogy nagyon komolyan agyaltam, hogy másnap Egerben is megnézzem őket.

     Arra jöttem rá, hogy egy életérzés, -filozófia Aurora "rajongónak" lenni. "A többi zenekarnak közönsége van, nekünk barátaink."

A legvége (!!) (is) nagyon jó a "klipnek". A fehér póló, amit lenget a fickó a legelső Aurora póló, nekem is megvan a mai napig. Sajnos agyon hordtam annak idején, most már nem volt olyan állapotban, hogy fel tudjam venni.

Vasas (Vasgyári?) Ifjúsági Park

Nem helyiek kedvéért: az LKM az első képen a Lenin Kohászati Művek rövidítése.

Nagyon sok szobor van kis városkámban. Sok mellett elhaladunk nap mint nap, rá sem tekintve. Sokról azt sem tudjuk, hogy egyáltalán létezik. ("A sok szóismétlés" rovatomat olvasták.)

Döbbenek, mennyire jó. Playback-kel "kicsit" hülyén mutatott volna. A dobos és az énekes eszméletlen, de még a billentyűs (a bal oldali gitáron) is jól penget. (Lehet, hogy már szerepelt ez a klip itt?)

A hétvége a fociról szólt. Férfiról és nőiről. (És arról, hogy a digitális zoom továbbra is kerülendő).

Szerdán a Manchester United-dal játszott a Barcelona. Sajnos már régen meghalt az "angol foci", így gyakorlatilag csak a Mezőkövesd meccseire szorítkozom, ha foci nézésről van szó, mégis belenéztem a meccsbe. Lehangoló, amit láttam. A Barcelona 786 passz "segítségével" lőtt ötször (!!!) kapura a kb. 94 perc alatt. Azaz átlag 157 passz zajlott két helyzetük között. Úgy, hogy volt szabadrúgásból egyből kapura tett labda is. Ez volt egy a 3 (!!) kaput eltaláló lövésük közül.
Hosszú évek óta ezt játsszák. És sajnos (relatíve) eredményesek vele.
Először a meccs elején kapcsoltam oda. Akkor éppen egy szögletet sikerült a "spanyoloknak" másfél perc alatt visszapasszolgatniuk a saját 16-osukig. Hányinger.
Fura, hogy mi mindenre be lehet idomítani embereket, csapatokat, mi mindenre rávisz a eredménykényszer egyeseket. Ez az egész ugyanis természetellenes. Nem erről szól a játék.
Amikor egy haveri csapat elkezd focizni, senkinek nem jutna eszébe úgy játszani, mint a Barcelonának. Hülyének néznék.

Szeretem az ilyen zenéket. Más, mint a zenekarának lemezei (ahol szintén fő szerző/szövegíró volt), van egyénisége. Első hallgatáskor is ezt mondtam, és akkor is tartanám, ha nem halt volna meg.

Itt eredetileg Dolores O'Riordan albuma volt, mely már csak dalonként hallgatható meg a Youtube-on.

Amennyire erdeti volt, annyira idegesített a hangja a Zombie-ban. Aztán más dalokkal simán megkedveltem. Néhány hónapja lesokkolt, hogy 2018. januárjában elhunyt. Bitangul beszürcsölt, aztán - a hírek szerint véletlenül - belefulladt a fürdőkádba. 46 évet élt.
A The Cranberries énekesnője volt, de a szólóalbumai is legalább annyira eredetiek, figyelemre méltóak. Sok jó dalt írt, nem gyengén futott be a zenekarával annak idején. Ír volt. Három gyermeke van.

Kevés ötletesebb posztert láttam eddig. Van több verziója is, Eddie különböző korszakaiból.

Ha érdekelnének a drónok, kezdhetnék gyűjteni.

Dinamit: Játszd, ahogy akarod (2010.)

     Lemaradtam. Ez egy 2010-es album, a harmadik a zenekartól, 1981. után az első.
Az alap felállásból ketten hiányoznak: Vikidál és Németh Alajos. Az énekest helyettesítő Kálmán György hangszíne, hangfekvése hasonló Vikidáléhoz, de nem utánozza elődjét – jó választás. Csakúgy, mint a Lojzi helyén basszusgitározó Zselencz Zsöci (EDDA, Beatrice, stb.).
Azt nem tudom, a 2015-ben elhunyt Lugosi László miért nem vett részt a lemez elkészítésében.
      A megszólalás egyszerre régimódi és modern. Tisztább, „Hi-Fibb”, mint korábban, de nem steril vagy túlcicomázott (sőt!), a „hőskori” egyenesség, direktség is megvan benne. „Laci bácsit” nem pótolták, így Szűcs Antal Gábor az egyetlen gitáros a felvételen. Ennek megfelelő a hangkép. A gitár sávjainak, szólamainak többszörözése helyett a felállásból adódó egy gitár+billentyű szellős páros szabja meg a hangzást és a zenei irányvonalat is.
Több a lendületes dal, mint a ’80-as években, de akadnak hard rockosabb, bluesosabb tételek és egy balladisztikus is. A gyorsabbak (Mire jó, címadó, Megszökök, Miért hiszed azt) egyértelműen jók, húzzák az albumot, de az „öreg rocker” kedvenc címre is pályázó középtempósakat sem kellemetlen hallgatni. Ha rövid szeretnék lenni, úgy fogalmaznék, hogy Szűcs Antal Gábor nem tud hibázni. Remek formában, profin, hallható zenei alázattal penget az összes dalban. Nincs hiányérzetem, de NAGYON szívesen meghallgattam volna, hogy Lugosi L. mit tett volna hozzá ehhez a tíz szerzeményhez.
      Az első két lemez megvan „bakeliten”, ha a közeljövőben ismét meghallgatom őket, írok róluk. Bár maguk a dalok nagy hatást nem tettek rám a néhány hónappal ezelőtti újrahallgatásukkor.
Ez a 38 perc teljességgel vállalható.

Ide kattintva a teljes album meghallgatható.

6.8/10 pont

VÉGRE!! Ismét egy tökéletes(-közeli) In Flames album. Elsőre legalábbis nagyon beütött. Élen ezzel a (rendkívül kommersz) dallal:

     Na, EZ az album meglepett. Elemeztem itt a zenekar összes stúdiólemezét, a többségét leszóltam, erre most új, általam nem ismert arcukat mutatják ezen a két LP-s, 70 perces, csak erősen limitált példányszámban, karitatív céllal kiadott koncertfelvételen.
      Minden előítéletemet, még a dalok eredeti verzióját is elfelejtettem hallgatásakor. Ezt segítette a tény, hogy az 1-2 balladát leszámítva gyakorlatilag teljesen átírták az elhangzó nótákat. Annyira, hogy már a nyitó Disposable Heroes-t - nem is beszélve az Enter Sandmanről -is csak a szövegéről ismertem meg. Néhány másik dalt még arról sem, lévén feldolgozások.
Teljesen akusztikus az anyag.
A hangzása tökéletes és hibátlan! Élmény hallgatni. Lágy (szépek, teltek, kerekek a mélyek), arányos és – ez a legnagyobb szó – nem „egyen unplugged”, hanem élő, lüktető és valahogy egyéni. Simán elhiszem, hogy a négy ember így szólt azon a tavaly novemberi szombat estén.
James hangja sokkal (de sokkal) jobb, sokoldalúbb, viszont ugyanolyan természetes, mint a lemezeken, hagyományos koncerteken. A konferálásai is jók – profik, de nem erőltetettek. Olykor Lars is beleszól, de sem ez nem idegesítő, sem az, hogy gyakorlatilag az összes dal az ő – olykor hosszabb – beszámolásával indul.
Jól összegyakorolt, nem spontán zene ez, viszont mégis olyan, mintha csak úgy összeült volna öt ember (és néhány plusz zenész néhány dalban), és muzsikálna egyet a tábortűz mellett. Valahol délen, a kopár préri közepén. Árad ugyanis a country, a lassulás, a western (olykor a stoner elszállás) a hangfalakból. Plusz a lazaság, az érettség, az életigenlés. Olyan, mintha a rettenetes Load/Reload albumoknak mostanra találták volna meg a megfelelő köntöst, hangszerelést. Ha ezt a dupla akusztikus albumot adták volna ki az említett kettős helyett annak idején, sokkal kevesebb köpködést kaptak volna. Tőlem biztosan. :)
      A netnek hála nem annyira nehéz beszerezni. Mindenképpen ajánlom, mert egy jó kis zenélgetés, igazán kellemes hallgatnivaló. Semmi köze a zenekar nevéhez, eddigi munkásságához, a rockhoz vagy a metalhoz. Igényes, hiteles, hangulatos. Kellemes hallgatnivaló. Kikapcsol.

Metallica - Helping Hands…Live & Acoustic At The Masonic (2019.)

9/10 pont

     20-25 éve láttam A velencei kalmárt ugyanitt. Az – ha jól emlékszem – egy hagyományos (szöveghű????) adaptáció volt, Szegedi Dezső remek alakításával Shylock szerepében.
Dezső bácsi most is szerepel a darabban, Shylock szolgáját alakítja, aki mellékállásban zenél is. Ezzel gyakorlatilag le is írtam minden hasonlóságot a két rendezés között. Az aktuális előadás ugyanis jelenkori jelmezekkel, mai, gyakran trágár nyelvezettel (a 18-as karika indokolt a plakáton) állítja színre a klasszikust. Shakespeare-hez csak annyiban van köze, hogy az alaptörténet, annak vezetésének főbb pontjai megegyeznek, de vannak kihagyások (a gyűrűs vonal teljesen hiányzik), a szöveg pedig 100%-ban át van írva. .
      Az első percek éppen ezért zavaróak is. Egy italozó társaság zsidózik, káromkodik, gyűlölködik. A zsidók gyalázása a teljes színdarabon hangsúlyosan végigvonul, a trágár beszéd azonban gyakran alábbhagy. Az eredeti műben a harag és a megbocsátás, a törvény kontra emberség a fő mondanivalók, gondolatébresztők, ebben a darabban viszont legalább ilyen erővel van jelen a kirekesztés, a rasszizmus, a „Velence a Velenceieké” gondolkodás. Nem nehéz tehát jelenkori áthallásokat találni benne.
A szöveg átírása sok lehetőséget adott a fentiek kidomborítására, (nyelvi) poénok beszúrására („Hallottad? Kikapott a Dózse!”), és ezzel éltek is a szerzők.
      A kezest játszó Simon Zoltán „csak” jó, a darab viszont akkor kezd élni, amikor Shylock színre lép. Egyszerű ruházata, kimért karaktere, beszédmódja, szóhasználata hatalmas kontrasztot hoz a fiatal velencei nemesek uralta darabba. Görög László meggyőző, erős, remekül hozza a megvetett, erős önérzettel bíró, „tipikus” zsidó üzletembert. Hiteles a játéka. Karaktere, ereje kiemelkedik a többiek közül.
      A pusztán szekrényekből (álló forgó)színpadkép minimalista, de ötletes és jól funkcionál. A ZENE az előadás másik kiemelkedő pontja. A sarokban, olykor a háttérben hol intenzíven, hol csak egy-egy hangot kitartva az – egyébként nagyon hosszú, 7-től majd’ fél 11-ig tartó – előadás jelentős részében játszó zenészek remek aláfestést, hangulati pluszokat adnak az élményhez.
      Mert összességében élmény az előadás. Szórakoztat, de sokkal inkább elgondolkodtat. Mindig volt mire figyelnem, valamin töprengenem a főpróba alatt. Nem éreztem, hogy 200 percig tart.

Bemutató ma a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

Szeretem a jó lemezborítókat. Azt viszont nem tudom megmondani, mitől lesz jó egy ilyen alkotás. Legyen egyéni (a mai világban?), nem árt, ha művészi, ha azonnal azonosítható a zenekar belőle, ha esetleg az életmű egy koncepciót visz végig, vagy egy-egy visszatérő motívum árulkodik az alkotóról... Vagy az a jó, ha szimplán csak poénos/figyelemfelkeltő/egyszerű? Tonnányi album jön ki havonta/hetente, rengeteg a rossz, klisés, egy kaptafa borító. Ezt sem tudnám megmondani, ez miért tetszik, de tetszik, az tény.
A buszon a cél cím az a klub, ahol annak idején először fellépett a zenekar.

     Egy átlagos The Prodigy album. A Boom Boom Tap túl monoton és ötlettelen, illetve a kelleténél több dalban szól az első lemezekről ismerős torzított női?/rajzfilm? „ének” és a szintén akkoriban használt „szinti” hangzás . Egyébként semmi bajom ezzel a 10 dallal. Kellően kemény, szigorúan monoton :), – de azért kellően változatos, hogy még érthetetlenebb legyek – igazi gépi, de egyéni partyzenét tol elék a brigád, ahogyan azt tőlük a kezdetektől megszoktuk.
Kiemelkedő, azonnal megjegyezhető, emlékezetes dolgokat nem tartalmaz, szóval nem a zene, a dallamok, hanem a ritmus, a beindítás szerepel a fókuszban. Ez pedig működik.
Egyértelműen az egyéni ízlés szabja meg a pontszámot, azt, hogy mekkora értéket képvisel a hallgatónál. Nálam elsőre egy hetest. Vannak jobb albumaik, és sajnos ennél gyengébbek is.
 
The Prodigy: No Tourists (2018.)

Egy átlagnál jobb szösszenet az említett énekkel - és a szokott, provokatív klippel - nézhető itt.

  
7/10 pont

11-est (is) csak egyedien: