'Dark Night Of My Soul'

Általános ihlethiányban szenvedek.

Tetszik a fura hangulata, sodrása, az egyszerre pozitív és vészjósló "refrénje".

/At The Gates: Cosmic Pessimism, 2021./

Az általam nem tegnap felfedezett, már 31 éves Eve Muirhead felért a csúcsra, megnyerte a téi olimpiát a skót brit női curling csapattal. Az elődöntőjüket láttam a végül bronzérmes svédek ellen, az szoros meccs volt. A döntőben 10-3-ra lelépték a japánokat.

Összegezve: volt három nap magas láz, plusz három, négy nap hőemelkedés fájó torokkal. Köhögés megesett olykor, szaglás, ízlelés normálisan működik.

Ez a Tarantino film eddig kimaradt. Nem volt kár érte, ugyanis egy újabb csalódás az öntörvényű rendezőtől. Nem annyira unalmas vagy vontatott, mint mondjuk a Volt egyszer egy Hollywood vagy a Jackie Brown, cserébe teljességgel felesleges, értelmetlen, tanulság és tartalom nélküli. Kurt Russell karaktere és játéka remek, minden más önismétlő, öncélú, mesterkélt.

Három nappal a hirtelen magas láz megjelenése után ma már csak hőemelkedésem van, nyeléskor fáj a torkom, a gyomrom érdekes, de működik - a felénél tartok a hét napos antibiotikum kúrának -, a kondim nincs a csúcson, de remélem, hogy a láz megszűnése azt jelenti, hogy kifelé tartok a betegségből. Ritkán köhögök, és olyankor általában fel is szakadozik ez-az. Nem részletezem. Éjjelente legalább 10 órát alszom, izzadtan ébredek. Ha semmi negatív változás nem lesz, akkor visszatérek a blog rendes menetéhez - már, ha volt neki olyanja.

12 óra izzadós alvás után az esti 39,9 után 38 fokkal ébredtem ma, ami mostanra magától lement 37,5-re. Néha köhögök egyet-egyet, kedvem nem sok dologhoz van - olimpiát nézek, neten olvasgatok.
Én sem értem, miért nem teszteltetett a doki(m asszisztense). Gondolom, egyértelmű, hogy mi bajom van és így nem terhelem a rendszert, hamarabb letelik az egy hét karantén és nem rontom a statisztikát.

Az a jó a 39 fokos lázban, hogy utána a 38 fokot már kifejezetten kellemesnek érzi az ember. Avagy: valószínűleg covidos lettem. A dokim nem teszteltet, hanem az asszisztensnő, akivel telefonon beszéltem bevágott egy hét karanténba és antibiotikummal távgyógyít.

Idősen nem mozogja szét az agyát, de a hangjára nem lehet panasz.

/Judas Priest: Night Crawler, live/

1952. február 6. óta.

     Robertről két dolgot illik tudni. Egyrészt Ő a Judas Priest máig aktív énekese, egy legenda, másrészt a metal világ egyik legnagyobb híre volt, amikor bejelentette, hogy meleg. Önéletrajzának az eredeti, angol nyelvű kiadása (ezt olvastam) 2020-as, azaz majdnem 70 (!!!) évesen írta. Volt tehát rálátása az élet(é)re, és ez sugárzik az egész könyvből.
      Időrendben halad, olykor kiemel egy-egy eseményt, de a fő irányvonal a magánélete (a történet harmada, negyede), az azzal kapcsolatos érzései, a párkeresésének nehézsége, a szorongás, frusztráció, hogy nem vállalhatja fel önmagát nyilvánosan, hiszen azt szerinte a zenekar megsínylette volna, illetve (75-80% ((tudom, nem jön ki a 100%. Vegyük úgy, hogy van metszet is. :)))  a zenekar története, az egyes albumok elkészültének, felvételének mikéntje, a turnék érdekesebb dolgai.
Nem vagyok nagy Judas P. rajongó, mint már láthattátok, nálam a Maiden nyert, szerintem nem is hallottam az összes lemezüket, de azt kell írnom, hogy ez az egyik legjobb önéletrajz, amit olvastam. Annyira humoros, mint egy átlag – jó humorú – brit, nincsenek erőltetett dolgok, semmi önfényezés, a felépítése, tartalma, gördülékenysége, tagolása, terjedelme is hibátlan.
Leírja, de az eseményekből is kiderül, hogy konfliktuskerülő és alapvetően a zenekar is ilyen (volt korábban), ha felmerült egy gond, félreértés, azt nem beszélték meg, hanem elmentek mellette, elhallgatták. Így eshetett meg például, hogy úgy lépett ki a zenekarból, hogy nem is akart, és a többiek sem kérdezték meg, hogy „most mi van?”, hanem szó nélkül (!) mentek tovább nélküle. Noha zeneileg, szakmailag kellően bemutatja azokat is, a Judas Priest nélküli időszak évei gyorsabban peregnek a lapokon.
Hozzám hasonlóan ő is átdobta magát váratlanul egy kerékpár kormányán és repülés közben gyakorlatilag ugyanazok a gondolatok futottak végig mindkettőnk agyán. Az ezt követő, mentőben játszódó részen felnevettem. Jut eszembe: az milyen, hogy addig csúszott a lejtőn, míg elvonóra ment (eddig semmi meglepő), és onnan kezdve semmi drog és nulla alkohol harminciksz éven át, napjainkig!? Hogy miért? Mert megfogadta, és az ő világában az ilyesmit betartja az ember.
Megtudjuk, hogy Rob rajongó típus. A Királynőtől Lady Gagáig sok különböző ember vívta ki csodálatát.
A teljes sztori őszintének hat, bár azt nehezen hiszem, hogy a nélküle készült Judas P. lemezeket nem hallotta. A két gitáros és általában a zenekari tagok közötti konfliktusokat sem említi különösebben, az azonban érződik, hogy Glenn közelebb áll hozzá, több a közös pontja vele, mint Kennel. (Ezért is érdekes utóbbi könyve, amit mostanában olvasok.)
A legfontosabb talán az, hogy ez egy most már nyugalomban, boldogságban élő kiegyensúlyozott ember visszatekintése, amely mentes sértődöttségtől, tüskéktől, indulatoktól, negatív gondolatoktól.
Olvasás közben természetesen a zenekar albumait hallgattam, éppen azt, amelynél a történet tartott. Még nem értem a zenék végére, de írok majd a teljes életműről albumonként néhány mondatot.
      A terjedelemhez annyit még hozzáfűznék, hogy sajnáltam, amikor a végére értem – napokig olvastam volna még, és az is esélyes, hogy újraolvasom, pláne, ha hozzájutok a magyar kiadáshoz. És akkor hirtelen eszembe jutott, hogy K.K. Downing is írt egy önéletrajzot. Elkezdtem/folytattam tehát a Judas Priest sztorit az ő nézőpontjából. De az már egy másik könyv.

10/10 pont

Megemlítem, hogy tegnap pályára léptem Diósgyőrben.

"Idén is elmarad az Aerosmith koncert. Most már végleg. 2019-ben vettem rá a jegyet."
                                                                                                          /egyik kollégám/

Itt tartunk:

... során ez a legjobb zenekar, akiket volt szerencsém hallani.

Kedden teszteltek, negatív. Ezzel meccsre ugyan nem mehetek, a lakást sem hagyhatom még el, de ahhoz hamarosan elég lesz egy hasonló teszt, hogy repülőre üljek.

"Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornászt, a magyar sport kiemelkedő alakját, az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti." 

     Az eredeti megjelenés 2014-es, én a 2021-es, második magyar kiadást kaptam meg Karácsonyra, és faltam be az éppen akkor zajló VB alatt.
A Visszatérésem a csúcsra alcím beszédes, ez ugyanis nem egy teljes önéletrajz, hanem a 2013. júliusától kezdődő egy évre fókuszál. A sportágat nem ismerők kedvéért: Phil a darts legsikeresebb versenyzője, egy legenda, aki 14-szer nyert világbajnokságot (plusz előtte kétszer egy másik szervezetnél), hogy csak a legnagyobb eredményét említsem. Bár nekem az tetszik legjobban a pályájában, hogy az egyik meccse előtt az utolsó kilenc bemelegítő nyilával (is) kilencnyilast dobott a táblánál, csak úgy, tét nélkül. 2019. januárjában vonult vissza. Rohan az idő.
      A könyv a karrierjének egy hullámvölgyében kapcsolódik Phil életébe és ír le egy teljes évet, amikor szokatlanul sokszor kapott ki, elvált, nyilat cserélt, sőt, csalással is megvádolták. Zárójelben: én is azt mondom, hogy bármilyenek a körülmények, az ember tudja, hogy megdobta-e a dupla 12-t vagy sem, függetlenül attól, mit mond be a játékvezető. A magyar kiadásban csak a köszönetnyilvánításban és az eredeti címnél van megemlítve, hogy nem egyedül írta, hanem Mike Walters-zal. Írói stílusról nyilván így sincs értelme beszélni, de kritika sem érheti. Kicsit talán sok a - viccesnek szánt - hasonlat, de kb. ennyi gyerekbetegségre emlékszem. Ráadásul az egyiken felnevettem: "Annyira egyszerű, mint lefogni egy kengurut a trambulinon."
Sok kulisszatitkot elárul, de nyilván rengeteg dolog nem fért bele a könyvbe, ami nagyon érdekel. A felemelkedése például biztosan legalább olyan érdekes volt, mint visszakapaszkodása a csúcsra.
Nem fényezi túl magát, de ha jól emlékszem, egyetlen meccse kapcsán sem említette, hogy nem mindig sikerült sportemberhez méltóan elviselnie a vereséget, pedig láttam olyat.
      A darts egy nagyon jó sport, ez pedig egy olyan könyv, amely minden dartsot kedvelőnek nagy eséllyel elnyeri tetszését.

Ha nincs tüneted, akkor nem tesztelnek. Ez egy érdekes hír, főleg akkor, ha a körzeti dokid feltesz a tesztelendők listájára, nem vagy oltva és egy veled egy háztartásban élőt (háromszor oltott) viszont teszteltek, és Ő pozitív.
Márpedig ez a helyzet nálunk. Úgyhogy most a nagy semmire ülök itthon egy hétig. A körzeti dokim nem hagyta ennyiben az ügyet, úgyhogy holnap nála mégis felnyúlnak az orromba. Ha negatív leszek, akkor igazoltan potyára ülök itthon egy hetet, ha pedig pozitív, akkor még egy hetet hozzáteszünk a bezártsághoz. Az már egyedül lenne, hiszen a fertőzött emberrel egy háztartásban élő oltottak nyugodtan mehetnek dolgozni, iskolába, bármerre. Remek helyzet. Szerencsére tünete hat napja senkinek nincs a családban - nekem nem is volt-, így remélhetőleg ennyivel megússzuk a halálos kórt, amely ellen minden oltás hatásos, és amelyből mindenkit meggyógyít a folyton igazat mondó miniszterelnökünk és hős csapata.

/Tori Amos: Smells Like Teen Spirit/

"Gyilok laza riff és refrén megvan, a verzét simán hozzuk, szóval ne agyaljunk tovább, hanem toljuk! A szólókat érzésből nyomjátok majd, nem kell széttechnikázni, te dobos pedig sziporkázhatsz (főleg lábbal), de azért ne ütsd szét a bulit! Megvagytok? Kamera? Na, akkor három és...!" Kb. így képzelem ennek a dalnak a megírását. :)

/Nightrage: Falsifying Life/

... is megmutatta tudását. Az első lehetőségnél kiestek a hazai rendezésű EB-n, 15. helyezés. Három meccs, egy győzelem, két vereség. A szövetségnek még mindig Kocsis Máté fideszes mindenre alkalmas ember az elnöke.