'Dark Night Of My Soul'

Ha jól rémlik, azon a két koncerten, ahol láttam őket, nem játszották. Be is halnék, ha idén műsoron lenne!!

     Rákattantam a csípős paprikára. Egy Mexikóba is járó amerikai ismerőst megkértem, hogy hozzon Jalapeno vagy Habanero magokat. Hozott. És mivel jó fej akart lenni, beszerzett (a neten, New Yorkból!???) valami ütősebbet is. A címben szereplő Bhut Jolokia magokat.
Két tővel sikerült felnevelnem, nagyon korai (február!) ültetéssel, de sajnos a termés így sem érett be. Csak a képen lévő négy paprika lett fogyasztható, a többieknek még hetek kellettek volna. Ezeket is majdnem zölden szedtem be, de aztán szépen bepirultak.
      Az erejükről annyit, hogy a legkisebbet háromszorra sikerült elfogyasztanom, a képen magányosan szereplőből elsőre addig jutottam, amennyi a képen hiányzik belőle.
Irgalmatlanok.
Van a magyar, jó erős paprika, ami zsibbasztja a nyelvet, előcsalja a könnyeket. Nos, Jolán (ahogy hívom) elsőre szétcsapja a teljes szájat (a peremétől (!!) a torokig, az orrot sem kímélve), majd szépen, lassan a nyelőcsövet, és még lent is rendesen érzeni, hogy alkot. Egy minimális kis adag belőle.
     A Wikipedia szerint (https://en.wikipedia.org/wiki/Bhut_jolokia) 2007-ben a világ legerősebb csípős paprikája volt.
A mi erős paprikánk csípősségi értéke (és a Jalapenoé is) 3500-10000 közötti. A képen látható Bhut Jolokia 855.000 - 2.200.000 között mozog, azaz alsó hangon 85-ször erősebb, de inkább olyan 200-szor.
El lehet képzelni!(?)
Gyilok.

    A Born To Die album egyszerűen PEPEC, a 2014-es Ultraviolence bárgyú, a Honeymoon pedig eseménytelen, unalmas.
     Adott egy jó hangú, csoda-hangszínű énekesnő, aki mostanra zeneileg annyira leredukálta magát, hogy hozzá képest Enya (na, tessék, ismét Ő! :) Mike Portnoy a legjobb formájában.
Vagy elvesztette a fonalat, vagy ez a stílusa, melyre mostanra rátalált. Ha az utóbbi a helyzet, nálam egy hallgatásig jutnak majd az albumai.
Ez is.
Pedig a hangját élmény hallgatni!

Lana Del Rey: Honeymoon (2015.)

Egy feldolgozás az albumról, melyben van egy kis esemény:
https://www.youtube.com/watch?v=HLBXhdfab80

4/10 pont

u.i.: ilyen sem volt még, hogy egy lemezismertető megírásával az első hallgatás vége előtt elkészüljek.

     Már legalább kétszer beszóltam itt a művésznőre, holott régen nagyon szerettem a zenéjét, lemezeit. Aztán ez valahogy megtört. Nem hinném, hogy én változtam. Az ok az lehet, hogy nem tud megújulni, abban a szűk keretben, amelybe tette magát, amelyben létrehozza zenéjét pedig már mindent "feltalált", feltálalt.
Ugyanezt érzem a hét év elteltével megjelent lemezét hallgatva is.
      Elsőre csak el szerettem volna aludni rajta, ehhez képest untatott és kissé bosszantott is. A nyolcadik, Sancta Marianal aztán abba is hagytam az album hallgatását, mondván, ha a Neoton jobb dalt írt ennél ugyanezzel a refrénnel, akkor jobb valami mást keresni.
Azt még saját újkori rögeszmémnek tudtam be :-), hogy itt is találtam egy a-ha (koppintás) számot (Even In The Shadows), de az I Could Never Say Goodbye egy akkora Elvis ének lopással (Can't Help Falling In Love) indul, hogy belepirultam.
Az ilyesmire sajnos egyre háklisabb vagyok.
     Összességében nem rossz a zene, a dalok között sincs kifejezetten gyenge (igaz, kiemelkedő sem - legjobbnak az Echoes In Rain-t tartom). Aki esetleg nem hallott még Enya lemezt (dalt biztosan mindenki hallott, aki hallgat zenét, rádiót vagy néz tv-t), az sem kizárt, hogy kedvelni fogja, hiszen itt van az összes védjegy, hangszín, dallam, ami 30 éve (!!) azonnal felismerhetővé teszi a zenéjét. És persze a hangja, éneklési stílusa sem változott.
Számomra azonban már unalmas mindez, semmi pluszt nem ad.
Pedig - ismétlem és nagyon remélem, hogy - nem változtam azóta, hogy először elvarázsolt.

enya: Dark Sky Island (2015.)

A legjobb rész (egyben a "daja-vu" zenei definíciója:
https://www.youtube.com/watch?v=OWFc5mkABNo

És a "hogyan forgassuk meg Elvist a sírjában" énekdallam:
https://www.youtube.com/watch?v=nOdU5iL5BV4

5,6/10 pont

Három dolog történt ma:

1. A bátyám azt mondta, gyűlöli a legutóbbi Fear Factory albumot.

2. A bátyámat elütötte egy busz.

3. Bevonták a buszvezetői jogsimat.

(egy youtubeos hozzászólást fordítottam/írtam át :)

És a dal is nagyon tetszik (még mindig):

"I was the prettiest little shitty in the whole New York City"

:) Ez a rím, könnyed játék a szavak hangzásával megmaradt a fejemben, pedig nagyon régen hallgattam az együttest.
Ezen kívül is vannak frappáns dolgok a szerzeményben, melyből idéztem:

I used to be cool
Used to be a fool
Too cool for rules, man
Too cool for school

Vagy:

"Let everybody else be everybody else and really enjoy yourself"

Hagyd, hogy mindenki más (mindenki) más legyen, és élvezd, hogy Te Te vagy. (szabad fordítás)

A hétfői videón látszik, hogy amikor a God Save The Queen első lett a brit kislemez eladási listán (a Hotel Californiát megelőzve!), nem gyenge politikai nyomásra egyszerűen üresen hagyták az újságokban azt a részt.
Efelé halad kis országunk is. Csak mára a zene gyakorlatilag halott.
Soha nem lesz még egy Sex Pistols. Nálunk aztán pláne nem. No future.?

A tegnapi videóban Johnny lekussoltat először egy nőt ("Fogja be! Fogja be! Fogja be! Fogja be! Figyeljen, amikor egy férfi beszél, akkor ne szakítsa félbe!"
"Csendesedjen el! A hangja túl hangos nekem. Gépelje le pár sorban!"), majd egy teljes ausztrál tv stúdiót élő adásban. "Poénosan", szexistán, öntelten, csúnya szavakat használva.
Nem Kovács Ákos, nem egy ahogy'-akarom-úgy-értelmezem mondattal egy no-name csatornán.
Nyilván a tegnapi videóhoz is úgy áll mindenki, ahogyan akar, számos olvasata lehetséges. Az én véleményem az, hogy aki annyira ostoba/szenzáció- és/vagy balhéhajhász, hogy ÉLŐ adást vállal "John"-nal, az simán számolhat ezzel vagy még ilyenebb megnyilvánulásokkal.
Nekem tetszik, hogy van valaki, aki nem tesz lakatot a szájára - sőt, abból is él, hogy túljátssza a szabad-szájúságát.  A csajszi is "győzött" a végén, hiszen elmondta (jellemzően Johnny háta mögött), hogy ez nem vicces és nagyon faragatlan.
Hogy akkor miért kacagtak (!! :) a kollégái hangosan, és ő miért nevetett az ominózus részeknél, azt már biztosan nehezebben magyarázná ki.
Sokkal jobban szeretem a Rotten-féle alakokat, helyzeteket, mint a túlzott "politikai korrektséget", amely áthatja újabban a médiát, és kezd beszivárogni a mindennapokba is.
Az sokadik hallgatásra tűnt fel, hogy az elsőre poénból és talán indokolatlanul megszüntetett beszélgetés éppen olyan részhez ért (a véleménye Margaret Thatcher (haláláról) -ről), ahol Johnny mindenképpen veszített volna, bármit mond. (Bár ott van, hogy "az öreg tyúk (nagy kutya) halott, na és?".) Összességében tehát nagyon ügyesen viselkedett.
Megteheti. Ő nem Kovács Ákos.

Nem akartam írni a szánalmas műbalhéról (Kovács Ákos, Telekom, FIDESZ), de aztán eszembe ötlött egy interjú (részlet) Johnny Rotten-nel, amely rendesen beindította a gondolatokat. Ez:

Tudom, hogy nem illik szomorúan zárni az évet, de napok óta bennem van, hogy meghalt Lemmy. Talán Ő volt az utolsó rock legenda. Itt is írtam a könyvéről, a legutóbbi lemezükről.... Szegényebb lett a világ.

     Dicsérni fogok. Ezt leírom előre, mert nem biztos, hogy egyértelmű lesz. :)
     Rockdisco. És a hangsúly a discon/popon van - nem úgy, mint az előző lemezek esetén. Már a nyitó dalok a-hábbak az új a-ha albumnál (bizony! adtak ki lemezt idén). A másodikban egy még éppen nem szemtelen lopás is van a norvégoktól. Aztán jön szépen, sorban a többi, utánérzéssel enyhén fűszerezett kellemes szerzemény. Konkrét hatásokat azért nem sorolok, mert nem merültem mélyre a '80-as évek pop zenéjében, és a memóriám is, ugye... (Azért aki az egyetlen (?) The Cure hatást észreveszi, azt meghívom valamire! :)
     Ez eddig nem túl biztató? Pedig a zene nem csak kellemes, de jó is, ugyanis a fentiekhez a csapat nagy adag egyéniséget adott hozzá, az eredmény pedig egy kellően változatos, dallamos, gitárral enyhén megtámogatott - itt-ott hangyányit bekeményedik, de semmi súlyos -, kellemes női énekes muzsika.
Azon ritka albumok egyike, melyet (bizonyos kor fölött) gyakorlatilag mindenkinek tudok ajánlani, aki a (könnyű)zenét szereti; legyen depeches, metalos, discos, dark vagy bármi. :) A South Park is tévedhet, jöhet jó dolog, még zene is Kanadából.
Talán nem is kellett volna semmit írnom, csak azt, hogy a borító tökéletesen kifejezi a tartalmat.

The Birthday Massacre: Superstition (2014.)

Itt egy kattintásra hallható is:

 u.i.: hogyan lehet hangyányit bekeményedni???

8/10 pont - nálam működik, tetszik a hangulata

A Lunde tesók után néhány évvel ismét van egy ikerpár a norvég kézilabda válogatottban. Solbergék esetén is az egyik kapus. Ennek mennyi az esélye?

A nem gyengén esztétikus Norvég Női Kézilabda Válogatott nyerte a VB-t. A döntőben fél óra alatt lerendezték a hollandokat. Így ők a regnáló Olimpiai, Európa- és Világbajnokok.

Mi a 11. helyen végeztünk. Ismét csak szomorkodunk, csalódunk, szövetségi kapitányt váltunk, és még mindig Görbicz Anitát csodáljuk, holott ha öt lenne belőle, az is kevés lenne, mert a sportág csúnyán elrohant a játékstílusunk mellett.

És tartalmast is!

Ügyes és hangulatos kis feldolgozás.

A hazánkba, városunkba más országból idetelepült (pártja szóhasználata szerint: migráns) polgármesterünk ismét megszólalt:

Említést érdemel, hogy 15 fordulót követően (is) a Leicester City vezeti a Premier Legue-et.

#     Team                        Pl W D L F A GD  Pts
 1 Leicester City               15 9 5 1 32 21 11  32
 2 Arsenal                        15 9 3 3 27 13 14  30
 3 Manchester City           15 9 2 4 30 16 14  29
 4 Manchester United        15 8 5 2 20 10 10  29
 5 Tottenham Hotspur        15 6 8 1 25 12 13  26
 6 West Ham United          15 6 5 4 25 21  4  23
 7 Liverpool                      15 6 5 4 18 17  1   23
 8 Crystal Palace              14 7 1 6 19 14  5   22
 9 Watford                       15 6 4 5 17 16   1  22
10 Stoke City                   15 6 4 5 13 14  -1  22
11 Everton                       14 5 6 3 27 19   8  21
12 Southampton               15 5 6 4 21 18   3  21
13 West Bromwich Albion  15 5 4 6 14 19   -5 19
14 Chelsea                       15 4 3 8 17 24   -7 15
15 Swansea City               15 3 5 7 14 22 -8   14
16 Norwich City                 15 3 4 8 17 27 -10 13
17 Bournemouth                15 3 4 8 18 30 -12 13
18 Newcastle United          15 3 4 8 16 30 -14 13
19 Sunderland                   15 3 3 9 17 29 -12 12
20 Aston Villa                    15 1 3 11 13 28 -15 6

Az Everton-Crystal Palace (1-1) előttről szedtem a tabellát.

    Balázs kellemetlen helyzetben van.
    Mivel a Kecskeméttel rendesen beletaposott a hazai futball pocsolyába, azt hittem annak idején, jó választás volt a kókler vetítőgép Sivic után a diósgyőri csapathoz kinevezni.
Várható volt, hogy elvegetál a pénzmosodában, sőt talán az is, hogy Sivic álmát megvalósítja és kijut a nemzetközi porondra. A csapatok negyede indulhat ott, úgyhogy a matek mellette volt.
    Ez az idő elmúlt. Mostanra kiderült, hogy Ő is csak egy a sok hazai szakember közül. Szerinte a csapata (újabban) mindig remekül, dicséretet érdemlően (!!!) játszik, csak azok a fránya gólok és (pláne!) az eredmények...
A vezetőség türelme végtelennek látszott, de azért jelezték, hogy esetleg 8-9 pontot jó lenne összeszedni (nem három, hanem) öt forduló alatt.
Négy meccs azóta lement. Most nagyon izgul az ország Bekő rajongó hányada, hogy a jelenleg utolsó Békéscsaba ellen sikerül-e a hiányzó 6-7 pontot megszerezni egyetlen mérkőzés alatt.
     Tuti, hogy összejön, hiszen minden rendben van, a mutatott játék pedig ugyebár zseniális (kivéve, amikor pl. az Újpest megalázóan lefocizza a csapatot a pályáról, de ezt az Edző nem látja).
     Ha nem? Balázs menni fog.

Megadta magát a régi (még talán Walkman-es!!) fülhallgatóm. Vettem hát egy újat. Előtte teszteltem vagy nyolcat. Mint a régi szép időkben, amikor Hi-Fi komponenseket füleltünk, véleményeztünk, pakoltunk össze-vissza, segítettünk egymásnak választani.
Túl sokat nem akartam a fejhallgatóra költeni, de megalkudni sem akartam. Fogtam hát okoskát (meglepett, hogy a FLAC is haverja) és néhány egymástól nagyban eltérő zenét (Fear Factory, Dave Gahan, New Model Army, A-HA) és adtam a tesztnek.
Fura dolog a márkahűség. Végül két gyártó két típusa maradt. Az egyik a rászánt pénz felső határán, a másik kevesebb mint a feléért. A drágább érezhetően erősebb volt mélyben, de talán az én ízlésemnek már túl erős is (jobban domináltak a mélyek, mint én szeretem - valami miatt a kerek, lágy, brummogva simogató hangzás nem jön be nálam), mégis hezitáltam. Aztán olyat tettem, mint még soha (mert Hi-Fi-ben szentségtörés): elkezdtem az equalizerrel játszani, kiemelgetni freki sávokat, hogy halljam, hogy a "gyengébb" füles egyáltalán képes-e arra, amire a társa. És simán ott volt benne ugyanaz. Aztán arra jöttem rá, hogy a külső zajokat nem zárja ki annyira, mint a másik (zene szólt az áruházban), azért sem indult egyforma feltételekkel. Mivel itthonra kell, nem pedig utcára, ez el is döntötte a kérdést, és azóta is nagy haverok vagyunk. (A Soulsavers lábdobjain úgy hallani, hogy bőr rezgeti a levegőt, hogy csak na!) Olyan márkájú, mint gyakorlatilag minden, ami (valaha) zenehallgatással kapcsolatos (volt) az életemben.

     Na, tessék! Alig, hogy felfedezek egy műkincset, el is adja magát. Történt ugyanis, hogy a már itt is bemutatott Soulsavers zenekar új lemeze már a "Nagy Feró és a Beatrice" szindróma nyomán új/kibővített név alatt jelent meg.
Persze értem, hogy ki szeretnék használni Dave ismertségét, hiszen gyakorlatilag belépett a duóhoz, de az eredeti zenekarának rajongói úgyis meghallgatják, óriási befutást pedig ilyen zenével úgysem várhatnak, hiszen ez nem "zene a tömegeknek".
     Az előző album countris, amerikás hangulatai eltűntek, maradt viszont az intimitás, a nyugalom, a gospel, a lélektől lélekig zenélés, az "élő" hangszerek pedig még dominánsabbak.
Egy klubban, bárban vagyunk, ahol 3-4 ember zenél nekünk. Kb. ennyi a történet. A DOB hangzása, a gitárok, de még az elektromos orgona is annyira valósághű, hogy élmény hallgatni.
És persze ott van hősünk hangja, a hang, melyről néhány napja írtam. A hang, melyet bármikor, bárhol, bármilyen zenei körítéssel szívesen hallgatok. Nem bravúros, nem nagy hangterjedelmű, szimplán csak olyan hangszínű, hogy egyből a lelkemet rezegteti. És még csak meg sem erőlteti magát. Csak VAN.
     Kerekebbek kiszámíthatóbbak a dalok szerkezetei, nem a "mesél a magányos hős" érzet dominál.
Az All of This and Nothing képében még egy sima pop dal is van a lemezen (Hammond orgona hangszínnel). Lehet, mert amihez ez a csapat nyúl, az tartalmas és hiteles.
Az összkép mindezekkel együtt most is erős.
A szövegek egyszerűek, olykor akár klisések, mégis telitalálatok, mert (ismétlem magam) tőlük hitelesnek hatnak. A "chance"-t akkora "a"-val ejti, hogy az helyből emel egy tizedet a pontszámon. :)
      Nem ragozom: emberi, nyugodt, szellős, lélegző zene Dave Gahan énekével.
Az előző album hatott (a semmiből), ez másabb, de tartja a szintet.
Nagy szó.

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts (2015.)

A pop:
https://www.youtube.com/watch?v=2k11RlYp51I

És a soul/blues/gospel (három hathúros gitárral!):
https://www.youtube.com/watch?v=4FMe8Eo4HnU

8,2/10 pont