'Dark Night Of My Soul'

Az utóbbi időkben arra próbáltam rájönni, hogy fordít-e az agyam magyarra, miközben angolul olvasok. Jól belekavarodtam, mert valahányszor olvasás közben akartam választ kapni erre a kérdésre, azon vettem észre magam - nem véletlenül -, hogy ha ezen gondolkodom, akkor nem az olvasással foglalkozom, tehát nincs esélyem választ kapni a kérdésre.
Ördögi kör. Viszont nagyon tetszett az érzés, ahogyan "döccent" egyet az agyam, valahányszor "erőltettem" a kérdés megválaszolását, és a paradoxon, hogy ha foglalkozom a témával, akkor nincs esélyem választ kapni.
Aztán tegnap megoldódott!
Méghozzá váratlanul és egyszerűen.
3-4-5 nap kimaradt az olvasásban, és próbáltam visszaemlékezni, hogy hol hagytam abba a történetet. Lassan összeszedtem (az én memóriámmal nem volt egyszerű), és jött egy kérdés, magamnak, hogy "mennyit is írt, hány ezer ember is jár koncertekre a szóban forgó csarnokba?".
Mivel mindez (a történet felidézése, a csarnok befogadóképességére emlékezés) - természetesen - magyarul ment az agyamban, és beesett, hogy olyan szavakat is felhasználok (értek) a történet olvasásakor, melyeket ha most kérdeznének, nem tudnám, hogyan vannak angolul, arra jutottam, hogy (csakúgy, mint magyarul olvasáskor) a nyelv nem fontos, azaz az agyam, a képzeletem képezi le a leírt szavakat, a sztorit, azaz valószínűleg nem "fordít" közben, csak "vetíti" a ""filmet"".
Ennek némiképp ellentmond, hogy angolul (még?) lassabban olvasok, mint magyarul, azaz az ismeretlen szavaknál azért csak csinál valamilyen szubrutint a szoftver :), vagy elkezd (magyarul) megoldást keresni a tovább olvasáshoz.
De ezen most nincs kedvem gondolkodni. :)

Volt (van?) néhány igeidő az angolban (a "hivatalos" 12 között), melyekre azt mondtam, hogy vidáman meg lehet nélkülük lenni - az amerikaiak meg is vannak, de az sem tetszik (ám ez már egy másik történet). Erre ilyet írtam a minap hivatalos mailben:

'We will have been waiting for the product for a month by this Saturday.' - Szombaton lesz egy hónapja, hogy várunk az árura.

Ez az egyik legritkábban használt a tucatból. Fogalmam sincs, miért ugrott be, de örültem neki. Ezek szerint mégsem annyira rossz a memóriám, mint sejtettem. (A 'by' használatának helyességében nem vagyok biztos - elöljárókban soha nem voltam jó.)

Európán belül mindent (?) elvisznek Belgiumba, majd onnan a célországba. Saját flottával nem nehéz.

Céges karácsonyi üdvözlőlap (műszaki vonalon):

Jó bulit, boldog 2015-öt!

Odalépett, valamit mondana
Ezt a kört én fizetem
Remélem, áttöri benne a gátat,
Hátha megoldja a nyelvet a párlat.

Mondd el, hogy mit érzel
Kevés pénzzel is lehetsz boldog
Lehetsz költő vagy éppen gondnok,
Belőled nem csinálnak bolondot.

   A számon a szívem,
   A szíveden a szám.
   Ami a szívemen, az a számon.

Alap, hogy őszinte vagy,
A szív a központ, nem az agy.
Sátrad a hátadon,
Elalszol szinte bárhol: vízen vagy szárazon.

A feles nem felesleges,
Ha az éjjel nem tökéletes.
Barátoddal osztod az álmod,
A málnásba a macival együtt jártok.

Amit keresek, olyan szeretet,
Amiben nem kell játszani szerepet.
A szó elszáll, az emlék megmarad
Teremtsél világot önmagad.

Nekem csak az a történelem,
Ami egyszer megtörtént velem.
És váljon valóra minden,
Amit megadhat az Isten.

/Intim Torna Illegál: A számon a szívem,  részletek/

A Norvég Női Kézilabda Válogatott ismét nyert egy Európa Bajnoki címet. Ezúttal hazánkban. Ezen nem lepődtem meg (a skandináv női kézilabda még mindig nehezen verhető), azon viszont igen, hogy a Lunde tesók után ismét van ikerpár a csapatban, ráadásul egyikük ismét (a) kapus. A svédek a harmadikok lettek. Kedvenceim közül most a dánoknak nem jött ki a lépés. A mieink a hatodik helyen végeztek.

Annyira elegem van a munkahelyből (maga a munka rendben, de a Vezír emberileg...), hogy már fizikai (!!) szükségem van az ilyen dalokra. Túrom a gépem, és hallgatom a műkincseket, amelyekről nem is tudtam, hogy megvannak. Ezer éve szeretem ezt a dalt (is), de az, hogy régen hallottam, illetve, hogy vannak benne finom - telitalálat! - újítások azt okozták, hogy a koncert többi dala közül is kiemelkedett. Csak álltam a villamoson és pislogtam, a kis lelkem pedig repesett, amikor hallottam. Fura, hogy évtizedek (!) elteltével is tud úgy hatni, mint amikor először találkoztam vele.

The Cure, persze, de 2:40-ig nem "énekel", úgyhogy azoknak is ajánlom, akiket irritál a hangja.

Utánaolvastam, hogy hivatalos album-e egyáltalán, melyen találva leütött (Bestival), és mit látok? "Az album eladásából származó minden nyereség a Wight szigeti Ifjúsági Alapítványhoz kerül."

..., persze újra(fordítva?) kiadni a Star Wars első három kötetét. Igazi rajongóknak úgyis ezer éve megvannak. A borítóik (kicsiben és/vagy távolról) viszont nagyon jók:

Lehetnék büszke arra
Hogy nem kenték fel a Berlini Falra
A KGB-sek a képemet
Mért ne hazudnék szépeket?

Tenyerén hordott engem ez a város
Véres kezeit Kádár János
Nem törölte soha belém
Ő volt nekem a tortán a krém

Spicliket én itt nem is láttam
Karácsony este bőrkabátban
Fekete autón, ha esett a hó
Megjött mindig a Télapó

   Jó időben, jó helyen
   Jöttem a világra én
   Tenyerén hordott engem ez a város
   Senki se kötött belém

Jó ebédhez szólt a nóta
Bejött a Szokolon a Szabad Európa
Vasárnap délben Terminátort
Senki se játszott, szájkosár volt
A rendőr kutyákon, nem mese
Erdős Péter kedvese
Ádám és Éva volt
Ha kinyitott végre a lemezbolt

Rohantam Neotont venni
Jó volt néha hülyének lenni
Jó volt néha hülyének lenni, jó

   Jó időben, jó helyen
   Jöttem a világra én
   Spicliket én itt nem is láttam
   Senki se kötött belém
   Jó időben, jó helyen
   Jöttem, tudod a világra én
   Véres kezeit semmilyen gyilkos
   Nem törölte belém

/Aurora: Jó időben jó helyen/

 Megvettem a zenekar 30 éves jubileumi koncert CD-jét (a két legutóbbi CD, amit vetten Aurora!). Kegyetlenül jó! A most megjelent, december-januári Metal Hammer melléklete. 990 Ft!

Az ilyet annyira szeretem. Amikor a semmi (na jó: egy átlagosnál csak az egyéniségével jobb amerikai dal) közepén jön egy csavar - amit ráadásul értek is, tudom, hallom is, hogy SEMMI nincs benne - és (mégis) emel az egészen egy dimenziót, engem pedig kiszakít az "értem, hallom, tudom" világából az "érzem" világába... (És még a szóló is jó utána!)

Csak halkan jegyzem meg, hogy utólag érdekes az első másodperceket ismét meghallgatni.

     Nagyon jó színdarab!!
(Igen, észrevettem: kezdek "színházjáró lenni. A nem változó emberek is változnak.?)
      Leginkább a miliője (szeretem ezt a szót) tetszett. A két háború (nem a Falkland és az iraki! :) közötti Budapest, Magyarország. A ruhák, a cipők, a frizurák, a magázódás, a tetszikelés, a pengő, az olykor megszólaló zene, a ma is létező utcanevek emlegetése... Mivel nagyjából ismerem a fővárost, még el is tudtam képzelni, mikor a kerékpáros küldönc mesélte, hogy honnan hová ment a hóesésben.
      Nem tudom megmondani, miért tetszett nagyon. A történetben egyszerre van ott a szerelem és a csalódás, a nem látni és szeretni, a látva nem látni... A "csavar" kiszámítható, előre sejthető, de ez semmit nem von le a "forgatókönyvből".
A humora szinte hibátlan. Semmi blőd, erőltetett vagy felszínes.
Közel ültem a színpadhoz, így a "finom" dolgokat is jól láttam. Az is tetszett, hogy a megfázott főhősnő piros orráról a festék/smink ("hetekig") ottmaradt a főhős köpenyén. Baki, de ettől csak emberibb lett az egész. Ullmann Mónikát most láttam először (ha a Színház büféje nem számít! :) és nagyon jó volt. Az illatszertár tulajdonosát játszó Szegedi Dezső pedig egy olyan biztos pont a Színház életében, akit minden komolyabb szerepében élmény látni. 1982-től a társulat tagja!
      "Szakmailag" nem tudom, milyen a darab, de szórakoztat, úgyhogy nem is agyaltam alatta máson - vitt magával a történet.
Karácsonykor végződik, de egyáltalán nem szirupos vagy giccses. A fő szál (vidám) befejezését például nem is mutatja - pedig kézenfekvő, happy-end, csúcspont, záró jelenet lehetne -, csak tudja mindenki, hogy meg fog történni. Jó ötlet. Majd' elfelejtem: László Miklós írta, 1937-ben volt a bemutatója.
     NAGYON jól szórakoztam, nevettem, gondolkodtam, és noha nem kerül be a 10 pontos (12 dühös ember, Portugál, Prah) darabok közé, semmi kivetnivalót nem találtam benne - csak ajánlani tudom.
Azon gondolkodom, hogy jobb volt-e, mint Az eltört korsó, de arra jutottam, hogy mindkettő másban erős, másképpen ad másféle dolgokat.

A képek forrása: www.mnsz.hu

"egy finom humorú, békebeli szerelmes mese, az egyik legkedvesebb történet, amit valaha magyar színpadra írtak."

"Megismertelek
 Nem is mertelek nem ismerni meg"

A Hiperkama új lemezéről egy villanás. Telibe lőtt. Túl a nyelvi sziporkán (!!!) azonnal emléket, egy konkrét élethelyzetet, párbeszédet idézett fel bennem. Jó, hogy volt, amikor sokkal intenzívebben éltem, éreztem. Akkor egy pillanat elég volt ahhoz, hogy biztosra (!!) tudjam, hogy "Igen, Ő az!! Csak elé kell állnom és a többi majd jön magától." . És nem is tévedtem.

"Limitált kiadású különleges sör a Tankcsapda ízlése szerint fejlesztve."
Ha ez csak annyiban igaz, hogy a zenekar elé pakoltak néhány ízmintát, és választottak közülük, akkor is mondhatom, hogy egyezik az ízlésünk.
Tökéletes, nem túl világos szín, testes, erős íz, remek illat.
Nem ragozom - ez nem egy gasztro-blog :) - : egy remek világos sör, csak ajánlani tudom. "Itt kezdődik ez-az" - jegyzeteltem még kóstoláskor, de most fogalmam sincs, mire érthettem. Lehet tehát benne erő. :)
4,8% alkohol.
8/10 pont

Mostam volna el a szüleimnél a teás bögréimet, amikor észrevettem, hogy lila a szivacs. Kerestem másikat. Egy fél pillanatra elgondolkodtam, hogy dobtam-e már ki (megérintés és használat nélkül) a saját lakásomban hasonló szivacsot csak azért, mert lila volt, de aztán rájöttem, hogy eleve kizárt, hogy vegyek, hazavigyek ilyesmit.

Vannak dolgok, melyek egy élere megmaradnak.