'Dark Night Of My Soul'

A Magyar Kupa döntő két szurkolótábora ügyesen megoldotta, hogy egyikük se szidja a b... MLSZ-t, így az nem is büntetheti őket vagy klubjukat ilyesmiért. :)

Hopp, a végén azért kicsúszott néhány B.MLSZ is:

Ha már annyi szó esik itt dobolásról. (A(z egyik) rögeszmémet még nem is említettem, de ideje: az "of"-ot ne ejtsük "f"-fel!!! Arra ott az "off". Báncsajafület.) Pepec dal. Végig indokolatlanul (???) sokat játszik a dobos, de egyáltalán nincs az az érzésem, hogy szétdobolja a dalt. Ügyes.

Shirley Manson (énekesnő, Garbage) és Sara Stewart (színésznő) egykor, és néhány évvel később.

Nem a saját képeim, nem én jártam ott - ha valaki csak most kapcsolódna be.

"Mi van, öreg!? Semmi? Öreg, a semmi az nem van, hanem nincs. Hát, hogyha semmi van, akkor nincs semmi; de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi."
                                                                             /Besenyő István/

Semmi esemény. Aminek történnie kellene, az nem történik. Így én is csak lesek.

'He goes to speak but can think of nothing to say. He is just a Scottish cop with a mental health problem and an uptight, controlling fiancée who needs his weakness so that she can play Mother Teresa once in a while.'

"Szólni akart, de semmi mondanivaló nem jutott az eszébe. Csak egy skót rendőr mentális problémával és egy feszült, irányító típusú menyasszonnyal, akinek szüksége van az ő gyengeségére, hogy olykor Teréz anyát játszhasson."

A Trainspotting szerzője ismét egy skót főhősről ír. Ray Lennox edinburghi nyomozó, aki egy gyerekrablásos, különösen kegyetlen ügy után Floridába repül a menyasszonyával, hogy az esküvőt tervezgessék és pihenjenek.
Így indul a regény.
A drog és alkohol problémával, gyermekkori traumával és családi tragédiával küzdő hősre azonban nem a nyugalom napjai várnak a vakáció alatt sem.
Nem útleírás, hanem - ahogyan címe is mutatja - krimi a műfaj.
Nem falom a könyveket, keveset olvasok (nyáron), ha nem lett volna ismerős a szerző és potom áron a boltban, ezt is kihagytam volna.
A történet nem kötött le túlzottan, de nyelvet gyakorolni tökéletes volt.
Ha élnék-halnék a könyvekért, tuti a jobbak közé sorolnám. Így viszont "csak" átlagos. Viszont: soha rosszabbat.

- It never fails to amaze me how lassies never get the offside rule. It's so straightforward; the principal attacking player has to be at least level with the last defender when the ball is played through, otherwise you're offside. However, if the most forward attacker is deemed by the official not to be interfering with play, as in the case of, say ...
- Whoah! My brain's kinda crumbling!

- Folyton ledöbbenek rajta, hogy a nők mennyire nem képesek megérteni a les szabályt. Annyira tiszta: a legelöl lévő támadó nem lehet a legutolsó védő előtt, amikor a labda elindul felé, különben les. Bár, ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy a legelső támadó nem avatkozik a játékba vagy nem zavarja azt, abban az esetben mondjuk, hogy...
- Hú! Szétmegy a fejem!

They pass a pickup truck with a yellow ribbon and a 'Honk If You Support Our Troops' sticker.
- Ain'tcha gonna honk? Tianna asks, as sunlight showers like sulphur grains across her face.
- No. What business have American and British troops got being in Iraq? I haven't seen any Iraqi troops in our countries, dropping bombs on us, he says.
Tianna contemplates this for a few seconds. Then she looks evenly at Lennox and says, - I guess it's jus plain wrong to interfere with somebody smaller than you, jus cause you're bigger and stronger than them ... and can try and trick em with words.

Leelőztek egy sárga szalagos, "Dudálj, ha támogatod a seregeinket" matricájú pickupot.
- Nem dudálsz? - kérdezte Tianna napfényben fürdő arccal.
- Nem. Mi dolguk az amerikai és a brit katonáknak Irakban? Soha, egyetlen iraki harcost sem láttam egyik országban sem, hogy bombákat dobálnának ránk - mondta.
Tianna fontolóra vette pár másodpercre a szavait, aztán Lennoxra nézett és így szólt:
- Asszem, nem helyes valaki nálad kisebbet bántani, csak azé', mer nagyobb és erősebb vagy nála ... és megpróbálni szavakkal cselezni.

Még dob, de már foci is.
Tegnap hallottam/láttam ezt a dalt először. Teljesen rendben van, ott van benne az említett legutóbbi album ritmusorientáltsága, a zenekar egyénisége, és a zenéjükből áradó nem evilági (e világi?) dolgokat sem nehéz a focihoz társítani.
Csak az lep meg, hogy amikor Justinnal készítettem interjút, kérdeztem a fociról, és úgy rémlik, azt mondta, nem érdekli. Arra biztosan emlékszem, hogy a(z angol) válogatott(ja) hidegen hagyta.
Persze, leszavazhatták a zenekarban, illetve a beszélgetésünk hatására beleáshatta magát a szurkolás szépségeibe! :))

..., hogy egy ideig elhallgatom, de ha nincs benne egy ritmus(képlet), ami megtetszik, megmozgatja az agyamat, lábamat, akkor egy idő múlva csak üres csörömpölést hallok.
Nagyszerű, de nagyon kiszolgáltatott hangszer is, ugyanis önmagában kevésbé hatékony, mint más instrumentumok; zenekarban, vagy akár csak egy énekhanggal együtt viszont egy olyan plusz dimenziót tud adni a zenének, amihez kevés dolog fogható.
A New Model Army tavalyi albuma a ritmusokra épül. Annyira gyönyörű (!), hogy még nem is mertem/tudtam végighallgatni. Ilyesmi még nem fordult elő velem. Amit hallottam belőle, az megindító... Számonként haladok, és mindig az elejéről kezdem. Attól tartok, hogy a következő dal nem lesz annyira tartalmas és szép, mint az előző, ezzel elrontja a teljes lemezt, vagy én nem leszek megfelelő hangulatban hozzá, de ameddig eljutottam csak a lélek egyre szebb rezdüléseit hallottam a dalokban.
Nem bántom a jazzt, de ez NAGYON nem az:

Írtam már itt olyat, hogy teljesült kívánságom, amelyről a bekövetkeztéig nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik.
Ilyesmi lehetett az is, hogy egy zenész hölgy öltözőjében lehessek a koncertje előtt/után. :)
Egy kedves ismerősömnek hála, megismerhettem a csellista Jaksics Rékát, aki (ez az egy eddig felfedezett hibája van :) az általam itt is többször leszólt Bolero egy érdekes adaptációjával lépett fel a gálán, a főszervező Kármán Sándor (ütős) kíséretében.
Koncert előtt és után is beszélgettem Vele néhány mondatot.
A másik szereplő a képen Pete Lockett.

     Már 20. alkalommal rendezték meg Cegléden. Szeretem a hagyományokat, és jó volt a nagy érdeklődést látni.
Több ismerőssel is beszélgettem, sőt, még egy fellépőt is megismertem. Egyébként is buta vagyok a dobhoz (is), de most pláne nem volt kedvem "szakmai" füllel nézni, hallgatni az előadókat.
Néhányukról mégis szólnék:
      A 14 éves Vetési Gergő megmutatta, hogy tehetséggel, gyakorlással mennyire magas szintre lehet eljutni ilyen fiatalon is. A kiállított dobszerkókon láttam/hallottam néhány egészen fiatal srácot olyan dolgokat játszani, hogy csak lestem!! Gergő előtt is le a kalappal!
     Mostanra már biztos :), hogy a jazznak a legtöbb ágát nagyon nem szeretem, így a Kőszegi Imre Quartet és a Loop Doctors (Szendőfi Péter - Rományi Áron) sem adott semmit a lelkemnek, az agyamat pedig nem kunsz leterhelni egy dobos gálán.
     A német Fascinating Drums előadását kb. 3 méter távolságról néztem végig. Tökéletes játékidő hosszúság (!!!), fegyelem, ügyes koreográfia jellemezte őket. Ha valami jól áll a németeknek, akkor az a(menetelés és az  egyenruha) fapofa. Profik. 1-2 tagot leszámítva a koncentrálást, erőlködést vagy számolást nyomokban sem lehetett látni rajtuk még karnyújtásnyi távolságból sem. Üde, jó színfolt voltak.
Kb. így kell elképzelni őket:

     Remélem, tényleg a zenekar írt itt, velük leveleztem, és nem egy haverom tréfált meg, de az Euro-African Playgroundnak, és személy szerint Juhász Mártonnak (dob, na-ná!) itt is köszönöm a belépőt. Segített vele egy barátomnak.
"Kellemetlen" olyat dicsérni, aki ajánlotta magát és segített, de tény, hogy Márton csapata volt az est (első kétharmadának) egyetlen zenekara, amely nem a dobra, a technikai villogásra, hanem a ZENÉRE, a dalokra, az együtt muzsikálás nagyszerűségére helyezte a hangsúlyt.
Noha nem az én zenei világomban barangolnak, felüdülés volt látni/hallani őket, a sok "géppuska" vagy "jazzes fikcsi" erdő közepén.
Hat zenész, leghátul (!) Márton egy minimál dobszerkón.
Az est záró harmadát kénytelenek voltunk kihagyni a nagyon késői (korai?) idő miatt.
A fő fellépő Pete Lockett - Dörnyei Gábor kettős műsorából nem sokat láttam, hallottam, mert a színfalak mögé is bejuthattam, és ott voltam. De erről majd legközelebb.

Eltolódtak az időzónáim, úgyhogy most, kedvcsinálónak, csak néhány kép. Lesz még több, és szöveg is.

450 éve született, 55 ezer kupakból készített képe díszíti a színházat.

Két hónap elteltével hat levélről beszélhetünk. Lassan át kellene/lehetne ültetni.

Meccs előtt:
"Felfelé ível a formánk, bizonyítani akarunk, de nem csak szombaton, minden nap."
"A lényeg, hogy maradjon Miskolcon a három pont, más nem elfogadható."

A meccs (DVTK-Paks 0-4) után, a fogatlan spanyol (?) bácsit idéző magasságokat ostromolva:
"Az első húsz percben, szerintem, nem futballoztunk rosszul, viszont túl gyorsan kaptuk a második és a harmadik találatot."

Give me your eyes that I might see the blind man kissing my hands
Add a szemeidet, hogy láthassam, amint a vak a kezeimet csókolgatja

And the sand
And the sea grow
I close my eyes
Move slowly through drowning waves
Going away on a strange day

(Ex-gitáredzőm: gyakorold a szólót/vezérdallamot. Az elsők között ezt kagylóztam le. Sajnos azóta sem fejlődtem. (Ugye A-mollban van? Nagyon szereti a zenekar ezt a hangnemet.))

A képi megoldások nagyon tetszenek, de erről már többször írtam itt. 

3:40 akad melléfogás, de nem csináltak hiúsági kérdést belőle.

Szép napra ébredtünk. Kizúgott az utolsó német csapat is a Bajnokok Ligájából.
Jobb későn, mint még később.
Ebben a kiírásban négyen is szállították az eredményeket:

Manchester United - Leverkusen 4-2, Leverkusen - Manchester United 0-5
Schalke - Chelsea 0-3, Chelsea - Schalke 3-0
Schalke - Real Madrid 1-6, Real Madrid - Schalke 3-1, szumma: 9-2!!!!!
Leverkusen - Paris 0-4, Paris - Leverkusen 2-1, szumma: 6-1!!
Real Madrid - Dortmund 3-0
Real Madrid-Bayern Munchen 1-0, Bayern Munchen - Real Madrid 0-4, szumma: 5-0!!

Nem fogadom le, hogy a Real Madrid lett a kedvenc csapatuk idén.

Hogy olasz csapat mikor járt a BL környékén, azt ne tőlem kérdezzétek!

'68-ban írta, '69-ben jelent meg.

A Hard Day's Night (1964.): Hamar összeállt az ütőképes arculat, egyéni (?) stílus. Ez egy homogén, egyenletes színvonalú album. Slágergyűjtemény. Nincs rajta feldolgozás. 13 rövid, a maga szintjén ütős dal alkotja. Fél óra, és kész. Kerek, teljes.
A nyitó címadó és az őt követő I Should Have Known Better egyből tarol. A Can't Buy Me Love viszi még ezt a vonulatot.
Nekem talán a záró I'll Be Back (hol volt még akkor a Terminator!?) tetszik leginkább (ha erős összpontosítással kizárom a szöveget a figyelendő dolgok közül), de a szintén lírai/szerelmes And I Love Her is hitelesnek hat.
Kis hullámzások vannak a tempóban és a slágerességben, de ez jó arra, hogy ne legyen unalmas vagy egysíkú a lemez.
Zeneileg (főleg mai füllel) egyszerű, de nagyon, de a tömeghisztériát nyilván nem is a komplexitásukkal vívták ki. Az énekdallamok, az énekesek (a vokálok is) és a szövegek nyálasak, de brutálisan.
Bár tartalmaz zenei ötleteket, összességében súlytalan lemez. A '60-as évek Spice Girls-ének csúcs-közeli alkotása.
Van az a kor(szak) és szellemi szint, amelyben rá lehet kattanni, hangolódni. Nekem ez már 14 évesen sem sikerült, amikor először hallottam.
Ezekkel együtt is simán ajánlom, akár többszöri meghallgatásra is.
Akik pedig szeretik a bandát, gondolom, fogják a fejüket, hogy miket írtam itt össze. Joggal. Ízlésekről ugyanis nem vitatkozom.
6/10 pont (gyanús, hogy túlpontoztam az előző lemezt, de nem akarom ismét meghallgatni)

u.i.: valahányszor ilyen jellegű zenét hallok, az jut eszembe, önkéntelenül, de szinte azonnal és mindig, hogy "a Fear Factory csúnyán megijesztené őket". :)

Beatles for Sale (1964.): Hopp! A nyitó No Reply már-már kemény! Tetszik is.
Valamivel talán komolyabb a hangvétel, mint a megelőző három lemezen. Újdonságnak hat, hogy próbálnak szólózni is a rövid dalok némelyikében és olykor - minimális szinten - kísérletezgetnek is.
Másrészt ismét elővettek dalokat másoktól. Nem kellett volna.
A Chuck Berry feldolgozás Rock And Roll Music-kal nem tudok mit kezdeni. Olcsó, hatásvadász, felszínes. Azt hittem, a negyedik lemezre kinőtték az ilyesmit.
Ennyivel azonban nem ússza meg a(z ilyen) feldolgozásokat gyűlölő hallgató. A Mr. Moonlight egyértelműen gyenge (a Hammond orgona még rá is tesz a borzasztósági fokra); a Kansas City/Hey-Hey-Hey-Hey! úgy klisés és rémes, ahogyan van; a záró Everybody's Trying to Be My Baby-t pedig mindenkinek jobb, ha nem is említem.
A Buddy Holly dal (Words of Love) ezekhez képest - de csakis úgy - még jó is.
A Honey Don't (szerző: Carl Perkins) helyenként (sok helyen!) egy az egyben Motörhead! :) De tényleg!!! Érdemes ilyen füllel meghallgatni!
A pozitív oldalon ott van a már említett No Reply-on kívül az I'll Follow The Sun, a "tipikus Beatles" Eight Days a Week, az akkor újítónak ható (? nem éltem, nem fogadom le) Every Little Thing a maga beat (vagy mi:) gitározásával. Az I Don't Want to Spoil the Party alapból nem rossz, de engem annyira emlékeztet a fél évvel előtte (!!) megjelent The Boxer című (ZSENIÁLIS) Simon (& Garfunkel) dalra, hogy így itt felejtős.
Két év négy lemez...
Arra jöttem rá, hogy akkordozni röhögve meg lehet tanulni a The Beatles zenéjére. Nem haszontalan tehát. Ha nem lennének a feldolgozások, valószínűleg jobban tetszene, mint az előző album.
Meg lehet botránkozni, hogy ennyire alacsony (?) pontszámokat adok (eddig) a The Beatles bakelitjeire, de nem tehetek mást, ugyanis pl. a The Boxer önmaga jobb, mint ez a teljes lemez.
5,8/10 pont

A rendetlenség előnye (megtaláltam az évek óta keresett jégkorongot a lakásban!), hogy olykor olyan műkincseket találok a gépemen (is), mint pl.egy 67 perces, TV-ből felvett videót a 2005-ös fesztivál turné francia állomásáról A (mini) turnéról adtak ki DVD-t, de arról tudtam, hogy a birtokomban van, ez a koncert (részlet) viszont a derült égből dobta fel a napom. Itt egy rövid villanás belőle:

Van, hogy akár egy évig sem hallgatom őket, de ez az egyetlen zenekar, amely a mai napig ugyanúgy megérint, mint először. Ha sokáig élek, az ő életművüket is kivesézem itt. Még ha ezzel olvasókat veszítek is. Mert ez a csapat nagyon ÉREZ valamit a zenéből, az életből.

Miután előző csapata, az Everton oda-vissza nullra verte jelenlegi csapatát a Manchester United-ot (utcahosszal megelőzvén azt), és ezzel szinte a matematikai esélye is elszállt annak is, hogy valamelyik nemzetközi kupában jövőre indulhasson a csapat, a klub vezetői elküldték David Moyest a kispadról.
Jobb későn, mint még később, de ezt már sok-sok hónappal ezelőtt meg kellett volna lépni.
A bajnokságban 17 győzelem, 6 döntetlen, (már most) történelmi 11 vereség a mérlege, minden kupából kiesés, amiben csak indultak. A BL-ből a rettenet sz@r és egysíkú münich ellen, úgy, hogy mindkét meccsen megvolt az előny.
2011-ben szinte ugyanez az összetételű csapat (!!!!) BL döntőt játszott, ahol nyíltan, támadólag lépett fel. Mostanában pedig csak égeti magát, alibizik, és nincs egy emlékezetes meccse. A sok vereséget leszámítva.
A Napnál világosabb, hogy az edzővel van a legnagyobb gond. Szerencsére ez leesett a vezetőségnek is.
Merész, de jó ötlet volt Giggst megtenni az átmeneti időre játékos edzőnek.
Még merészebb lenne kinevezni. Én elgondolkodnék rajta.
Azt viszont mindenképpen remélem, hogy brit lesz a következő "manager" is.
Aztán már csak Fellainit, Rafaelt, Kagawat, Matat, (Hernandezt?) illetve (az "öregek" közül) azokat kell elküldeni, akik nem szeretnének maradni és hajtani, és kezdődhet az új szezon, éra. Pörgéssel, akarással. Mondjuk, a Ferdinand/Vidic páros megbízható utódját nem kis feladat lesz megtalálni, de egy edzőnek ilyesmi való.
A tabella aktuális, a kép melletti felsorolás nem, azóta több/csúnyább a szégyenfolt. (A Liverpool 80 ponttal vezeti a bajnokságot.)