'Dark Night Of My Soul'

- Egy kiváló amerikait mutatok be, akinek az a dicsőség jutott, hogy már 1000 drogterjesztőt lőtt le. Hölgyeim és uraim, kérem üdvözöljék Frank Drebin hadnagyot a Különleges Ügyosztályról!
- Hát őszintén, az utolsó kettőt elgázoltam, amikor tolattam. Szerencsére tényleg drogdílernek bizonyultak.

- Micsoda alak! Hogy' lehet így kinézni?!
- Hé, emberek! Frank talált még egy áldozatot!

- Fehér férfi. Bajszos. Kb. 1 méter 80 centi.
- Az bajuszban eléggé feltűnő.

- Egy piros furgon!? Nagyon köszönöm. Könnyű lesz megtalálni.

- Te aztán értesz a bokszhoz!
- Csak annyira, hogy soha nem fogadok a fehér fickóra.

- Más furcsát nem vettél észre rajta?
- Hát csak azt, hogy fél méterrel magasabb és újabban bal kézzel ír.

Blőd, persze, de ahányszor látom, annyiszor nevetek rajta. Kellett a Csupasz pisztoly trilógia sikeréhez egy olyan karakter, mint Leslie Nielsen (nyogodjon békében!).

Nem egy idegbeteg zenekar. :) Hogy az első (és második) verze helyett/elé miért egy másik dal szövegét "énekli", azt ne tőlem kérdezzétek!

Többször megkaptam, hogy miért nem adok mindig címet a (képes) bejegyzéseimnek.
Szimplán azért, mert egy kép az önmagában is teljes. Ha hozzátennék valamit (pl. egy címet vagy megjegyzést), azzal inkább elvennék belőle, leszűkíteném, mint plusz tartalommal ruháznám fel.
A tegnapi kép esetében is így jártam el. Nekem csak most tűnt fel, hogy a bácsi inget, nyakkendőt is visel - nekem most ez tetszik a kép(b)en.
Aztán ott van az apály és az, hogy az évek alatt elfelejtettem, hogy készítettem egy ilyen képet.
Másnak lehet, hogy a hullámok tetszenek, vagy éppen ellekezőleg, nem tetszik a háttér életlensége, az egész kép témája vagy amatőr módon történt elkészítése.
És ez így van jól.
Semmi szükségét nem érzem egy bot, apály, egyedül, Anglia, seashore, nyomok, bója, életút, gentleman... jellegű címnek.

2006. május, Anglia. (Rendezgetem, nézegetem a képeimet. Már alig emlékszem rájuk. Jó felidézni dolgokat.)

"F. Steele
Royal field artillery
18th March 1919 age 23"
"Ubique Quo fas et Gloria ducunt"

'Királyi tüzérség - "Mindenhol, ahová az igazság és a dicsőség vezet (minket)" '

... reggel felteszek egy lemezt és már a második dalnál tudom, hogy jó napom lesz. Pusztán az a két nagy énekdallam ötlet, az érzés, ami a dalban van és a banda "laza" hozzáállása a zenéhez elég ehhez. És persze a HANG, melybe csak beleszeretni lehet.

Szerencsére ilyen napok is vannak.

     Az első és legjobban megszokott email címem (szerintem az egyik legrégebben működő az országban :) szolgáltatója addig újítgatott, míg már csak a gondom van vele, gyakorlatilag használhatatlan lett a fiókom.
 Teljes levélgyűjtemények tűntek el belőle az évek során a sok variálásban (most is egy adag), bennük pótolhatatlan mailekkel.
      A számítógépem is kezdi kimutatni, hogy nem mai gyerek.
      A városban használt bicajom váza előbb megrepedt, majd mire rájöttem, hogy ez a gond, gyakorlatilag el is tört. Javítani nem lehet, elfáradt, vége. kb. 25 éve vettem használtan.
Az idők során szinte mindent kicseréltem rajta. Nagyon a szívemhez nőtt.
A másik bicajt a legutóbbi esés után nem rakattam még rendbe (megszűnt a bolt, ahová odaszoktam vele), így most itt állok kétkerekű nélkül.

Britten: Négy tengeri közjáték
Nem szeretem az ilyesmit. Hogy egy műből (esetünkben: opera) összeszedünk néhány tételt (esetünkben csak összekötő részeket), majd önálló koncertműként adjuk elő.
A nép átverésének, fölösleges dolognak tartom.
Ehhez képest nem volt rossz. Helyenként az üstdobo(ka)t ritmushangszerként használta a szerző - ezt jól esett hallani, mert nem annyira jellemző a komolyzenei irodalomra.
"Előzenekarnak" jó volt.
J.Rodrigo (sokat mondó név!): Concierto de Aranjuez
Amannyire szeretem a klasszikus gitárt - szerintem minden gitárosnak bele kellene magát ásnia a hangszerbe, mert EZ az igazi gitározás -, annyira nem szeretem a flamenco zenét.
Ez szerencsére nem az. Ráadásul abba a csapdába sem esett a szerző, hogy a hangszer "kliséit" puffogtassa, hanem vette a fáradságot, és tartalommal, ötletekkel próbálta megtölteni a művet.
Olyan 70-80%-ban sikerült is neki.
Zenei müvvelccségemre jellemző, hogy az enyhén szólva is közismert második tételről eddig meg voltam győződve, hogy filmzene (persze, ott is felhasználták), és ha tippelnem kellett volna, Morricone-t jelöltem volna meg szerzőként.
Ha nem ismertem volna, most ódákat zengenék róla. De ismertem. Ettől még nagyszerű maradt.
Hogy a videón látható művész milyen hangszeren játszik, és mit képzel magáról a húrok számát illetően :), arról lövésem sincs, de talán ex-gitáredzőm lesz kedves felvilágosítani minket (ha látott már ilyet).

Ha tudnám a hangolását, akkor érteném a lényegét. Így két (másfél?) egymás alá pakolt, egybeépített gitárnyaknak tűnik. Tippem, hogy a felső négy húr picivel félre van hangolva az alsó hathoz képest. Az biztos, hogy játszani kényelmetlenebb rajta, mint a "klasszikus" hangszeren.
A szerző 1901-től 1999-ig élt
Ex-edzőm gitártanára, Papp Sándor volt a szólista.
Ha nyolc ütős van a színpadon, az nagy eséllyel azt jelenti: Ravel.
Alborada del graciosao: Rövid. Ez tetszett benne. Lop magától, de még az itt is több verzióban bemutatott dallamot (http://krap.blog.hu/2013/07/08/zenelni_csak_jo_kedvvel_199) is felhasználta.
És ha még nem lenne elég Spanyolországból: Debussy: Ibéria:
Az első tételben volt néhány másodperc, amiben NAGYON ott van a lélek. Az megfogott. Egyébként sem rossz, de ő Raveltől is lop, úgyhogy sok jót nem tudok az egészről mondani. :)
Nem voltam formában, a spanyol témák sem az eseteim, de mégis jobb volt az estém, mint ebből a beszámolóból érződhet.
Depeche Mode koncertet néztem előtte. Lehet, hogy azt nem kellett volna.

"Olyan vagyok, mint a vak, aki próbál kijutni a kilincsgyárból."
                                       /Walden, Két pasi - meg egy kicsi/

Oh, a 12 húros zizegése!!!
Talán a kedvenc hangszerem.
A Show koncertlemezt hallgattam tegnap éjjel (első rész), és ma reggel takarítás közben (második rész).
Azt hiszem, a The Cure-ból nem lehet kinőni. Ha valakit megérintett, abban örökre benne marad. Sőt, alakítja az életét a zenéjük, szövegeik, mondanivalójuk.
Nem is tudom, beszélhetünk-e esetükben mondanivalóról. Sokkal inkább az ÉRZÉS, az életforma, a másokhoz, a szerelemhez (és általában az érzelmekhez) való hozzáállás az, ami sugárzik a zenéjükből.
Ez egyike a kevés vidám, felszabadult daluknak.

'kick out the gloom
kick out the blues
tear out the pages will all the bad news'

Örök kék?

Egy kedves ismerősöm az USA-ban nyaral éppen, délen. Küld képeket.

Az a laza nyitó riff! Alig várják, hogy eljussanak a refrénig, ahol ismét elővehetik! :) Állat!

(Ex-edzőm: mivel ez nem az erősséged :) : Aisz,Gisz,Fisz, F, Disz az ereszkedő hangsor hangjai, és két Cisz van még benne, mint a legmagasabb/legmélyebb hang az egészben. GYAKORLÁS! :)) (Cisz dúrban van? Csak hogy én is tanuljak?)

Káprázat a vége. Technikailag (dob!!), szépségileg, érzelmileg, mondanivalóban. Áhhh.
Mimózák csak azt (2:43-tól) hallgassák!

(Természetesen) a gitár dallama is sokakra hatott, a neten többen egészen jól lejátsszák, de van, akit a dob téma is megfogott - rajtam kívül. Most akkor egyszerű, vagy nagyon agyas (a vége)?:

Megvan a 30 is. Ennyi év (32) már biztosan minimum eltelik két foci VB között, melyen a magyar válogatott részt vesz. Egy teljes generáció nő fel úgy, hogy nem látta világversenyen a csapatot.
Azért marad számukra is esemény. Meglepetésre készülő 11-ünk szállította is a meglepetést Hollandiában: történelmi vereséggel 8-1-re kapott ki. A nem kicsi fejes öngól joggal vet fel kérdéseket.

Várható volt, hogy kedvenc szakértőm szóvá is tesz közülük néhányat:

Egyik legnagyobb kedvencem ez a dal, mégis csak most - hogy évekig nem hallgattam - tűnt fel, hogy a dob gyakorlatilag ritmusgitárként szerepel benne. Akkor üt (amikor a basszus), amikor a ritmusgitárnak az akkordokat kellene "húznia", de gyakorlatilag nincs ritmusgitár a dalban. A szóló alatt a szinti viszi ezt a ritmust a gitár helyett. És a dob helyett is, mert ott nincs is dob.
Azért sem vagyok, lennék (jó) dobos, mert reflexből a gitárt próbáltam követni, valahányszor próbálkoztam a hangszerrel. Erre itt van ugyanaz nagyban. :)
Írtak néhány filmzenét. Ez az egyik. A Hollóban hangzik el, amikor a főhős fájdalmában beleüt a tükörbe és elkezdi magát "Hollóvá" sminkelni. Hatott annak idején. Szeretem a filmet is.
"Semmi sem jelentéktelen."

"Opened 19 February 1910, Capacity 75,731"