'Dark Night Of My Soul'

Zajlik. A norvégok javítottak, saját kezükben a sorsuk. A svédek még mindig nem
tudom, mire képesek komoly helyzetben, ugyanis az oroszok után az olaszokat is
úgy nyomták le, hogy az első 15-20 perc után már 2-0-ra vezettek. Ezt
követően takarékon lehozták a meccset úgy, hogy az olaszok az egész mérkőzésen
kapura sem lőttek!!! Ha nincs a kiállítás, az angolok kitömték volna a délieket
az első meccsen, ez most már tisztán látszik.
Anglia-Oroszország. Káprázatos első félidő. Nagyon-nagyon régen láttam ennyire
jó és izgalmas 45 percet!!!!!
1 perc 27 másodperc elteltével kapták az elsőt az angolok. Egy szögletnél nyolcan
tökéletes alakzatban védekeztek, csak éppen a négy orosz támadó közül nem fogtak
senkit! Hogy teljes legyen a bosszúságom, nem sokkal ezt követően alkotott
a hátvédsor egy most már szokásukká váló bakit, amiből újra gólt kaptak. 0-2
Na, de ami innen kezdve történt! Eddig sem volt gond az angolok mezőnymunká-
jával, de hogy húsz perc alatt lőnek három gólt és 3-2-es előnnyel
vonulnak szünetre, azt nem gondoltam. Pedig ez történt.
Két akciógólt követően a harmadikat a kezdőkör széléről (!!!) rúgta a hölgye-
mény. Emlékeztek Beckham góljára? Olyasmi volt. Na, de nőtől???!!!
A második félidő már csak átlagos volt, maradt is a 3-2.
Az oroszokat sajnálom (nagyon erős csoportba kerültek). Szurkolok nekik, hogy
az olaszokat nagyon verjék meg, és akkor talán még továbbjuthatnak.
Nyílt sisakos, szimpatikus, jó csapat.
Ma Svédo.-Anglia meccs lesz. Ennek a két országnak van a nekem leginkább tetsző
Himnusza. A döntetlen mindkettőnek jó lenne, de gondolom, hajtani fognak, mert
kimatekozható, hogy hogyan lehet elkerülni a németeket a négy közé jutásért.
Aki nem kerüli el, az remélem, megveri őket. :)
A svédek még mindig nem tudom, mit tudnak, ha valaki megszorítja őket (ez ma
lehet, hogy kiderül), az angolok pedig a legérettebb, legokosabb, leglabda-
biztosasbb csapat az EB-n, véleményem szerint, csak éppen a védőik néha
olyanokat hibáznak, ami nehezen kompenzálható egy ütősebb ellenféllel szemben.

Crap lyrics, simple melody but there is THE feeling in this song I heard
first time today. I like songs like this (one).

Bruce Springsteen: I'm On Fire    https://www.youtube.com/watch?v=xzQvGz6_fvA

Ismét van kedvenc számom. Valószínűleg csak néhány napig fog tartani, de ez egy
olyan szerzemény, amelyre felkaptam a fejem (lelkem?), mikor először hallottam.
Szeretem ezt az érzést.

Már említettem itt, hogy a francia nyelv nem gyengén (khmmm) inspiráló, ha hölgyek beszélik... Nos, ha francia anyanyelvű kerül a környezetetekbe, feltétlenül kérjétek meg, hogy ejtse ki Thierry Henry nevét! Azonnal megértitek, miről beszéltem. : )

Volt tervben, hogy kimegyünk Finno-ba megnézni a rendezvényt, de - sajnos - csak
TV-s lett a történet.
Kedvenceim közül a norvégok egészen jók. A nagy esélyes németek ellen 0-1-re álltak
(ráadásul a gólt is egy véleményes 11-esből kapták), és gólhelyzetet hagytak ki a 88.
percben. Aztán 0-4 lett a vége. Ezt a meccset nézvén még gondolkodtam, hogy 11
hozzám hasonló "focista" kis fizikai alapozás után képes lenne-e helytállni az egyik
csapat ellen, de az Anglia-Olaszo. meccs alatt már meg sem fordult ilyesmi a fejemben.
Anglia az U19-es EB-t simán nyerte idén, és a felnőttek is úgy kenik, hogy élmény
nézni!! Technikásak, labdabiztosak (!!), rutinosak, nem szaladgálnak össze-vissza.
Erejüket jól jelzi, hogy úgy is megszerezték a vezetést, hogy a 30. perctől
10 emberrel játszottak, a "kedves" német játékvezető ugyanis kiállította egyiküket.
Végül 2-1-re fordítottak az olaszok. Nagy csata lesz a csoportban, ugyanis a
másik két résztvevő sem gyenge: a szívem csücske svédek simán, gond nélkül verték
a nem lebecsülendő oroszokat. A svédek is az angolokéhoz hasonló érett, jó
játékot játszanak. Kérdés mi lesz velük, ha a védelmük is terhelést kap.
A látott nyolc csapat közül az angolt tartom a legjobbnak, nem sokkal mögöttük
jönnek a svédek (ha nem hiszik el, hogy ők a torna esélyesei). A norvégokat
sem egyszerű megverni. A németeket nem bírom, de nem rosszak, az tény,
a dánokról és a finnekről (mert ők is ott vannak a legjobb 12-ben) majd akkor,
ha látom őket, és/vagy letesznek valamit az asztalra.
Valamennyi csapat TISZTÁN, sportszerűen játszik, az angol és a svéd meglepően
okosan, labdabiztosan és kombinatívan is. Érdemes belenézni egy-egy meccsükbe.

Ismét megmásztam a Rizy-t. Augusztus vége lévén, havat már csak itt-ott, nagyon kis
területeken láttunk. Egészen jó időn volt, de amikor a felső turistaházhoz értünk,
eléggé masszívan esni kezdett. Néha abbamaradt, csendesedett - pl. amikor a csúcsra
érkeztünk, akkor elállt -, de fentről csak a felhőket lehetett látni.
Így legalább nem jött elő a tériszonyom. Hogy mi más vett erőt rajtam, azt a tegnapi
bejegyzésem alapján sejthetitek. Már jobban vagyok - a nem gyenge házipálesz és a
főtt krumpli segítettek.
Vegyes nemzetiségű csapattal voltam, ismét előjött, hogy mennyit kellene még angolul
tanulnom.
Jó volt, szép volt, most még gyenge vagyok, úgyhogy ennyi. Beszéljenek a képek!

Ezen a hétvégén azt tanultuk meg - én gyötrelmek közepette, Ti viszont ezen sorok által picit könnyebben -, hogy SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT N E igyunk tengerszem vizéből. Bármennyire szomjasak is vagytok, és bármennyire tisztának is tűnik.

Rovinj egy aranyos kis város. Egy domb, melyet a tenger vesz körül, a dombon kis
mediterrán utcák vezetnek fel a tetőn lévő templomhoz. Kempingben laktunk,
kb. 12 Euro/éjszaka áron. A kemping melletti tengerparton egy nyugis, úszásra
tökéletes szakaszt jelöltek ki strandnak. A városka alatt sziklásabb, hullámos,
vadabb, "igazi" tenger és tengerpart is található. Az is kijelölt terület. Ott már
lehet fejest ugrálni és az úszás is nagyobb élmény. Méteres hullámok jellemezték,
kellemesen elfáradtam ott a vízben.
Kellemes napokat töltöttünk Rovinj-ban.

Kezdődik egy nem egyszerű cseppkőbarlanggal. Régen voltam Aggteleken, de szerintem
ez veri. Folytatódik egy patak - egy gyors sodrású patak - által vájt hasadékkal.
A hasadék egy kb. 200mx100mx100m-es irgalmatlanul nagy barlang. A patak fölött
40 méternyire egy híd vezet át. Maga a TÉR az, ami lélegzetelállító. Körben, a
fal mentén sétáltunk. Leírhatatlan élmény volt. A tériszonyom kijött (zárt
térben!!!), de nem volt túl kellemetlen. Valamikor valami beszakadt, és a folyócska
dolgozta meg a rendszert, amint utat tört magának.
Kb. másfél órát sétáltunk. Volt angol nyelven (érdekesen, de érthetően) beszélő
idegenvezetőnk (lehetett volna németes is). 14 Euro a belépő, ami eléggé borsos,
de nagyon megéri.

Félbehagytam néhány történetet a Fekete Zaj miatt.
A Gyár fesztiválra "bérletes" karszalagot kaptam, így kinéztem a második napra
is. Gondoltam, maradok éjfélig, aztán jól kialszom magam a másnapi mátrafüredi
út és éjszaka előtt. Ehhez képest...
Beérkeztünkkor (fél9) fura volt, hogy zseblámpával nézegetik a karszalagokat.
Benn aztán - az egyetlen aggregátoros pálinkaárust leszámítva - semmilyen
érdemi fény nem volt. "Potom" három és fél órán át!!
Éjfél körül kezdtek a kilencre kiírt zenekarok játszani. Szerencsére megtaláltam
A-t, Vele jól eltöltöttük a "megvilágosodásig" terjedő időt.
Kowalsky Meg A Vega... Jajj. Vagy jót, vagy semmit? Akkor semmit!
Rengeteg hang alapokról szólt, kommersz... Ez nem művészet, hanem népetetés.
Az egyébként nem szimpatikus basszer érdemel egyedül említést, aki nem kevés
pálinkával a fejében is egészen tisztességgel lehozta a műsort.
Dombi Tiboros Debrecen mezben. Kb. olyan technikás a srác, mint "Tibike" a
pályán. :)) Ezt a mezt nem tette szóvá a nagyérdemű (emlékeztek még a Korai
Öröm lila mezes énekesére?). Kowa a másnapi meccset (Diósgyőr-lilák) is megem-
lítette, mondván, nagy balhé ne legyen. Az "és persze, Hajrá Diósgyőr!" meglepett.
Közben a másik színpadon a Subscribe - szokás szerint - zúzott egy nagyon
nagyot. Élmény volt őket ismét látni, hallani.
A Pieonear érdekes feldolgozásokat is tolt. Egészen jól.
Fényképezőgép nem volt nálam.
Hajnal négy után értem haza. A szombatot a Fish!-sel, a Szabad Európa Rádióval
és a Ritmiklifttel "sajnos" ki kellett hagynom. Egy Justin Sullivan
koncerttel nem tudtak az említettek konkurálni.

Még annyit a mátrafüredi fesztiválról, hogy amikor beállltam a büfénél a sorba az első sörökért, a Somebody Put Something In My Drink című és refrénű dal szólt CD-ről a Ramones-tól. Vicces volt!!! ("Valaki tett valamit a piámba")

Nagyon sok zenekart láttam a két színpadon, és mivel gyakorlatilag mindegyik
tetszett, regélek róluk jegyzeteim alapján:
A Sense Of Silence jó kis darkos, alteros zenét nyom női dobossal.
Reason: amorphisosan dallamos, félhörgős énekkel, gitáros lánnyal. Az énekesük
a konferálásokban indokolatlanul halk szavú, félénk (?), introvertált.
Scivias: keltás, sámános, dallamos, merengős egyéni zene. Van hegedűs lányuk,
tompított végű dobverőt használó dobosuk és egy jó frontemberük.
Agregator: nagyon béna név, de annál jobb zene. "Énekesük" az első
ÉRTHETŐEN hörgő tag, akihez szerencsém volt. Kétlábgépes dobos, jó gitárszólók.
Lendületes metalt tolnak, de nem a fémes fajtából. A Paradise Lost gyorsabb
témái bekeményítve - ilyesmit játszanak, ha hasonlítanom kell.
Nagyon rendben vannak, jók!
Autumn Twilight: DOBOSuk van!!! Nagyon jó, lendületes dark zenét játszanak.
Kis Sisters Of Mercy íz, hangulat van bennük. Játszották is a Walk Awayt
(amit a Paradise Lost is feldolgozott).
Náluk jutott eszembe először a "profizmus" szó .
A színpad előterét széltépte faként mozgó rajongók lepték el előadásuk alatt.
Mangod Inc.: zúzósabbak és egyben kommerszebbek is voltak, mint az eddig
említett csapatok. Csont profi, energikus előadás, jó dalok. A Mode Policy Of
Truth-át egészen jól elnyomták, de ez lett a leglassabb daluk. Jelre, de
jól doboló dobosuk van. Az ének kissé Type O Negative jellegű.
Tóth Gyula (De Facto): egy szem billentyű és az Ő éneke. Érdekes, érzelmes
színfolt volt.
Kortársak: más korosztály, más stílus (Cseh Tamás és Pierrot alterban), de
egyéniek és jók. Ők a Photographic-ot dolgozták fel a Mode-tól.
Variola: beindulós rockzene, kellemesen mélyrehangolt gitárokkal. A lassabb
dolgaik halványabbak.
Dyas: egy feketébe öltözött betyár (!!!) a frontemberük, innen kezdve
nem meglepő, hogy vannak népzenei elemeik, irodalmi hhatásaik.
Mátyás Attila Band: abszolút biztonsági műsor F.O.System, Cult, Depeche
(A Question Of Time) slágerekkel és persze a saját neve alatt kiadott
dalokkal. Nem akart hibázni és nem is tette.
Justin Sullivan és Dean White: a New Model Army frontembere akusztikus
gitáron, billentyűse elektromos gitáron (és néha szintetizátoron). Ennyi,
semmi több. Zene, képeket kifejező, vagy éppen erővel bíró szavak,
rezdülések, gondolatok - embertől emberig, ahogyan mindig is lennie kellene.
Justin szuggesztív, őrületes szenvedéllyel, tűzzel zenél.
Családias hangulatban (is) óriási koncertet adtak. A Ballad Of Bodmin Pill
pedig tényleg annyira megcsapott, mint legutóbb a The Cure, amikor először
láttam őket élőben. Nem tegnap volt, és már el is felejtettem, hogy van
ilyen. Jó, hogy vannak dolgok, melyek nem vesznek ki az emberből a korral.
Tizenkét zenekar egy nap alatt (sőt, majd még mesélek a napkelte előtt a
Gyár Fesztiválon történtekről is), akik nagy részéről addig nem is hallottam,
de valamennyit szívesen néztem. Jó kis fesztivál (zárónapja) volt!

Túlvagyok első angol nyelvű interjúmon. Rendkívül tanulságos volt.
A fázisok előtte:
- öröm és lelkesedés, mikor megtudom, hogy egyik kedvenc zenészem Mátrafüreden,
a Fekete Zaj Fesztiválon játszik, és - ha belemegy, akkor - interjúzhatok Vele.
- optimizmus hegyek. Egy emberrel "kell" majd beszélgetnem angolul, aki érdekel -
nincs ennél egyszerűbb, örömtelibb feladat.
- munka. Felkészülés, hogy mit kérdezzek, mit ne kérdezzek. Vázlat írása, de úgy
döntök, legyen spontán az egész.
- befrászolás. Indulás előtt betettem a legutóbbi New Model Army DVD-t, melyen
beszélgetnek Vele, Justin Sullivannel kb. fél órát. Nagy hiba volt!! Rájöttem,
hogy alig értem a 60-70%-át (sem?) annak, amit mond, és még az anyanyelvű taggal is
visszakérdeznek olykor, hogy ki mit mondott.
- teljes pánik. Színpadra pakolászásuk közben hallom, hogyan beszélnek egymással
(a két bradfordi zenész és a yorkshirei technikus). Zabszem effekt. :)
- zabszem effekt. Amikor felsétának a színapdra, rájövök, hogy Ő az egyik
általam legjobban tisztel zenész. Nem is mint zenész, hanem mint gondolatokkal,
pozitív dolgokkal, érzésekkel teli EMBER.
- teljes nyugalom. Aztán kb. a második daltól eszemben sincs az interjú, a
Ballad Of Bodmin Pill hangulata pedig annyira telibe lő, hogy szinte a
könnyeimmel küzdöttem. Nagyon nagy kedvencem és nem számítottam rá,
hogy hallom élőben.
- ideges kapkodás. Az interjú alatt remekül éreztem magam, de szerény
tudásomnak kb. 55%-án tudtam kifejezni magam. Szerencsére az értéssel és
Justin hozzá(m)állásával nem volt gond.
- csalódottság. Interjú után rájöttem, hogy zenéről alig beszéltünk és a
kérdéseim közül is hagytam ki fontosakat! Szakmailag nem voltam top-on,
de mint beszélgetés, remek volt. Az más kérdés, hogy nem merem még
visszahallgatni, annyira égnék magam előtt az angolommal.
- elememben levés ezerrel. Justin megkínált borral, így nem indulhattam azonnal
haza. Elmentem sétálni a tóhoz (hajnal kettőkor). Visszafelé a másik zenészt,
Dean White-ot láttam üldögélni a faháza előtt. Megszólítottam.
Beszélgettünk vagy két órán át (!!) diktafon nélkül. Na, Hozzá aztán pláne
kell szövegértési rutin. Egy közvetlen, sztorizós, igazi brit figura. Élmény
volt minden szava, gesztusa.
- feloldódás. A két beszélgetésből (reményeim szerint) simán lehet majd
egy majdnem olyan jó interjút írni, mint amilyet szerettem volna.
Ez is egy szakma, melyet tanulnom kell.
Szeretek tanulni.
Így, utólag belegondolva egyből a mélyvízben kezdtem, mert ha gondolkodom sem sok
olyan név (Slah, Johnny Rotten, Dave Gahan, Dave Murray...) ugrik be, akivel
annyira szívesen beszélgetnék, mint a New Model Army lelkével.
Hogy az egész fesztivál milyen volt? Hamarosan mesélek.
Akit előbb érdekel, az hallgassa meg a Ballad Of Pillt!

A Black-Out tagjairól külön külön (a Pokolgép akusztikus, illetve Kozma Orsi
koncertje kapcsán) és együtt is szóltam itt elismerően. Most sem tudok mást
tenni.
Remek a dobosuk (most sajna a tam-okat nem hallottam, ez sokat rontott a
teljesítményén), álom jó a basszer (5 húros bound nélkülin is játszott, nem
gyengén), Szabi is, gitáron, több, mint megbízható. A dalok is jók. Nagyon együtt
van tehát MINDEN szakmailag. A Kowát váltó énekessel sincs semmi gond - szerintem
teljesen rendben van. Hogy miért csak tizedannyi nézőjük volt, mint a velük
egy időben játszó tíztagú, reggibe hajló, de azért nézhető, tökéletes
megszólalást kapó Irie Maffia-nak, az számomra talány.
A FreshFabrik (Tribute Trio) felállásán lestem egy nagyot:
Oláh Szabi (gitár/ének), a dobos és egy Réka nevű kis hölgy alkotta a zenekart.
Szabi a kelletténél többet szerepelt, de becsületére legyen mondva, hogy
tisztességgel hozta a koncertet. Kellően jó gitáros és énekes.
A basszer lány messze volt a fesztelentől, vagy a virtuóztól, de tisztességgel
lekísérte a műsort. Egészen jól játszott.
Na, de nem a doboshoz képest, aki már a bemelegítéskor olyan dolgokat ütött,
hogy csak lestem. Aztán feltette a fülest, és végigzúzta az egész koncertet.
Ámulat módon. Ötletes, gyors. Nem is elemeztem ki, de hogy félelmetesen jó,
az tény. (Visszaolvastam a FreshFabrik koncertekről itt írott dolgaimat, és
az közös bennük, hogy a dobostól mindig hasaltam.)
Hogy ez a trió mennyire FreshFabrik - nem tudom.
(Most gondoltam bele, hogy a szigetes Kozma Orsi koncert még a blog elötti
időkben történt. Lényeg, hogy a Black-Out basszer és dobos akkor is remek volt.
És a Black-Out/Karthago koncert is régebben volt.)

Olvastam egy interjúban, hogy Magyarországon "gyűlölködési kényszer" alakult ki. Találó. Sajnos.

Hú, de jó kis alkotás!!! Már a borító is magával ragad, elgondolkodtat (egy
böhöm nagy poszteren is kifejtik a képet!), és a zene is ilyen.
Egy instrumentális (csak egy dalban énekelnek), stílustalan, testet(?)-lelket
emelő mestermű. Nagyon tetszik.
(Ritmiklift basszer: mindenképpen hallgasd meg, mert néhány helyen egészen
meglepően nyúlják a stílusotokat, és szerintem Neked is tetszene; inspirálna.)
Gondban leszek 2009 tíz legjobb albumának kiválasztásánál és sorbarendezésénél.

Nem mentünk sokat (18km?), de szintben oda-vissza talán megvolt a két
kilométer. Kijutott tehát a meredek emelkedőből és vissza a lejtőből.
Szlovéniának (minimum) ötven (!!!) darab 2000 méter fölötti csúcsa van.
Csak gondoljatok bele!
Nem hittem volna, de 1700 méter környékén (nem is mentünk magasabbra)
találtunk havat. Július végén! Jó volt rövidnadrágban, félmeztelenül
beledőlni a tűző napsütésben.
Fenn kicsit előjöttek a himalájás élményeim, mert kis mértékben
hasonlított a táj. Szeretek hegyek derekánál járni. És a tetejükön is,
de most nem másztunk csúcsot.

Először Bledben szálltunk meg néhány éjszakára egy apartmanban
(14-16 Euro/éj környéki áron, ha jól rémlik). Itt találkoztam az említett
új-zálandi lánnyal.
A városka kicsi, kellően unalmas, de olyan környezetben fekszik,
hogy van mitől ámulni. Hegyek (HEGYEK!!!) között, egy kis (6 km körbe) tó
mellett. A tóban egy kis sziget, rajta egy templom, a tó fölött kis hegy,
rajta vár. A víz színe az a "tipikus szlovén" (Plitvice) - leírhatatlanul
kékes-zöldes-türkizes. Nem kellett sokat kocsikáznunk, hogy hegyeket találjunk.

A Diósgyőri vár remek helyszín egy színházi esthez (is).
Lehetne fanyalogni, hogy az "időjárásfüggő jégbalett" jobb volt (az
előző, "komplikált" estet nem láttam), vagy hogy a direkt nem rímes
ötletet kár volt ismét elővenni, hogy a dalokban kevesebb a LELKET
megérintő dallam, mint eddig... Sok ilyesmit lehetne írni, de a lényeg az,
hogy az előadás nagy része (fele, 2/3-a) nagyon rendben van és az, hogy
az est 1/3-át úgy röhögtem végig, hogy egy idő után már fájt az arcom.
Aki ismer (aki IGAZÁN ismer), az tudja, hogy nem szoktam nevetgélni.
Egy Galla estet képes vagyok kétszeri mosolygással végigülni.
Ez szerintem karakterfüggő, de a L'art csapat ismét kihozta a kacagást
belőlem. Leginkább az tetszik, hogy Robiból (Dolák-Saly) néha kijön a
laza, a jó értelemben vett csibész, aki eltér a szövegtől (elfelejti?,
direkt csinálja?) és a saját maga és a közönség szórakoztatására
rögtönözni kezd, zavarba hozva, megnevettetve a társait is.
Amit pedig mint Anti Bácsi leművelt a Bermuda Háromszögben..!!!
Mégsem emelem ki, mert mind a négy tag remek.
Hála egyik lelkes (?:) olvasómnak és kommentelőmnek, a társulat két
tagjával ismét válthattam néhány szót. Laár Andrással néhány igazán
komolyat is. Neki (volt kollégám) igazán fontos, hogy beszélhessen a
csapattal, de én is mindig kapok valamit tőlük, amikor velük vagyok,
amikor mint magánembert hallgatom őket.
Valami megfoghatatlant. És ez jó (érzés).

Tegnap megnevettettem Laár Andrást.

Arra azért büszke lehetsz, hogy a C dúr akkordot hamarabb fogtad le, mint én - mondta az imént az ex-gitáredzőm, arra célozván, hogy (nem, nem a tehetségemre) jócskán idősebb vagyok nála. Pedig nem is. Egyébként jól besöröztünk. Jó ismét itthon. Majd mesélek.

Úsztam már hegyi patakban, de ennyire hidegben, mint ma, még soha. Gyakorlatilag lefagyott a lábam, majd aztán mindenem öt másodperc alatt. Nagy élmény volt az a tíz méter, amíg bírtam.