'Dark Night Of My Soul'

Úsztam már hegyi patakban, de ennyire hidegben, mint ma, még soha. Gyakorlatilag lefagyott a lábam, majd aztán mindenem öt másodperc alatt. Nagy élmény volt az a tíz méter, amíg bírtam.

Ma raftingoltunk (életemben először), illetve beugrottam egy hét (HETES) méter magas hídról a meglehetősen hideg Szávába. Mentőmellényben. Jó kis élmény volt leküzdeni a félelmem. Tegnap félmeztelenül hemperegtem a hóban (július 21-én!) - elvesztettem egy fogadást, hogy látunk-e havat, vagy sem -, illetve HÓGOLYÓZTUNK (még midig júli 21-én!) egy nagyot!!! Nem is túl magasan, kb. 1700 méteren. A legnagyobb élmény azonban az, hogy meglepően sok brittel találkoztam/beszélgettem (a szállásunkon (16 Euro/éj egy apartmanban) is szinte mindig akad belőlük), sőt, egy elbűvölő (de nagyon) új-zélandi (nem tudom, hogy' kell helyesen írni) hölgyeménnyel is beszéltem. Utóbbival sajna csak néhány mondatra volt időnk, pedig.... A hegyek szépek, a hegyi tó szép, a kaják/sörök jók, az időjárás remek, TENGERNYI a túrista (holland hegyek). Szóval Szlovénia eddig nagyon rendben van. A hegyek pedig olyan szépek, amilyet csak kívánhat az ember. Lesz mit mesélnem, lesz miről képeket pakolnom majd. Legyetek jók!

Elolvastam négy drámát - Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert.
Nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis eléggé nehéz olvasmányok, főleg, ha az
ember követni szeretné, hogy ki kicsoda.
Cselekményeik alig vannak, mondanivalójuk még csak-csak.
Érdekes Csehov stílusa. Nem bántam meg, hogy elolvastam ezeket a (színpadi)
műveket, de kb. ennyit Csehovról. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül
készültek - nagyon jó! - paródiák ezen művek némelyikéből. "Andrej hegedül.":)
Az eredetit csak unatkozó haladóknak tudom ajánlani.
Hogy Tóth Árpád miért fodította cseresznyéskertnek a meggy(es)kertet,
azt ne tőlem kérdezzétek!
 

Néhány napig nem lesz net a környezetemben, ezért nem jelenek meg itt
egy kis ideig. Legyetek jók!

"A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs,
aki ne hasonlítana a másikra, egy hős sincs, sem a múltban, sem a jelenben,
egy tudós sincs, egy művész sincs, nincs egyetlen csak egy kicsit is
jelentékeny ember, aki felkeltené az irigységet, akit szenvedélyesen
szeretnénk utánozni... Csak eszenek, isznak, alusznak, aztán meghalnak...
Mások születnek, és azok is esznek, isznak, alusznak, és nehogy
elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá
az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják
a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit nem
látnának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik
bennük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó, egymáshoz hasonló
holttestek lesznek, mint apáik és anyáik."
/Csehov: Három nővér/
 

Na, kiderült, hogy a nyilvánvaló blabla mögött az európai turné elmaradásáról az a tény áll, hogy a Fear Factory maradék két tagja (Christian és a dobosfenomén Raymond Herrera) közölte a két (ismét) nagy baráttal, hogy ők ugyan nem léptek ki a zenekarból, tehát, ha Dino és Burton nélkülük lép fel Fear Factory néven, akkor készülhetnek arra, hogy leperelik a gatyát is róluk! "Szép" történet. Zenéről persze egy szó sem hangzik el...

"...az erdő megszépíti a földet, megtanítja az embert arra, hogy mi a szép,
és magasztos hangulatot sugall."

"Az embert ésszel és alkotó erővel áldotta meg az ég, hogy gyarapítsa azt,
amit kapott, de mindeddig nem alkotott semmit, csak pusztított.
Fogyton-fogy az erdő, elapad a folyó, kivész a vad, romlik az éghajlat,
napról napra szegényebb és csúnyább lesz a föld."

"Maga művelt és okos ember, Ivan Petrovics, és azt hiszem, meg kell értenie,
hogy a világot nem a rablók, nem a tűzvészek pusztítják el, hanem a gyűlölet,
az ellenségeskedés meg ez a sok sekélyes civakodás."

"Az emberek erejét meghaladó küzdelem a létért - az okozta ezt a hanyatlást,
meg a tunyaság, a tudatlanság, az öntudat teljes hiánya: a didergő, éhes és
beteg paraszt, hogy megmentse az élete romjait, megóvja gyermekeit,
ösztönösen, öntudatlanul kapkod mindenért, amivel elverheti éhét, aminél
megmelegedhet, és a holnappal mit sem törődve elpusztít mindent... Már
csaknem minden tönkement, és nem épüélt helyette semmi."
/Csehov: Ványa bácsi/ 1897 !!!

Jajj, az a LOST sorozat! Már ott járunk, hogy a szigeten jönnek a villanások, és minden villanáskor más időbe (ötvenes évek, napjaink, néhány hónappal, évvel a jelen előtt, ilyesmi) kerül az a néhány ember, aki még ott kínlódik. Brrrr... Ha ezt látja Portnoy bá', mostanra biztosan levette a képen látható (akkor még király) Dharma pólóját. Köszi, amiért a Rockinform megengedte a sajtófotó közlését! (Ex-edzőm! Szedd le innen és nézd meg nagyban - ha tudod, mi az a Dharma!)

Ha már John Cusack, akkor a Serendipity is most ment az egyik TV adón.
Karácsonyi film nyáron?? Ennek is van bája. De legalább JÓ karácsonyi film.
Nem néztem, de tegnap elővettem eredetiben. Kevés filmem van. Ez valahogy'
befurakodott a készletbe. Jó kis mozi; kellemes, passzoló szövegű zenékkel,
jó főszereplőkkel - Kate Beckinsale és a light-os brit "akcentusa"!! -,
és 1-2 jó mellékszereplővel (az Amerikai pités tag "apja" a bolti eladó
szerepében profi és kellően mókás).
((Amikor mutatja a cipőt és kezdi, hogy "krokodil".. :))))
Nyálas, kiszámítható alkotás, de valahogy' mégis bejön.
Kevés filmet nézzetek, de azokat nagyon :), és ne csak szemmel!
- Let's go do something.
- All right. What should we do? (ezt nem biztos, hogy jól értem, mert
egyben ejti a hölgy.)
- I don't care.
- Right, c'mon.
Arghh, mintha magunkat hallanám:
- D'you remember me?
- Yes. What do you want?
- Nothing but to be with you.
- OK, we can do it.

Azért Stephen King regényt kerestem, mikor legutóbb olvasnivaló után
kutattam, mert láttam az 1408-at TV-ben a közelmúltban. Hatott.
Stephen K. regényeit gyakorlatilag lehetetlen filmre vinni. Mégis
sokszor próbálkoztak vele. Én még nem láttam nézhető adaptációt.
Eddig.
Az 1408 ugyanis egy mesterien megcsinált film. Lehet, hogy csak engem
kapott el jókor (éjjel, bort kortyolva), de rendesen becsokiztam tőle.
Olyan értelemben is, hogy tetszett, és úgy is, hogy néhányszor betojtam
alatta rendesen. Annál a résznél, amikor a szemközti ház egyik lakásában
lévő alaknak integet, mutogat a főhős, próbálja felvenni vele a kapcsolatot,
hogy segítsen, a tag pedig ugyanazt csinálja, mint Ő, és Ő maga az... huh,
ott futott egy libabőr... Nem lövök le több poént.
Nagyon nagy filmnek tartom.
John Cusack jót játszik benne (szinte egyedül), és a képi trükkök is ütnek.
Nem olvastam (még) a regényt, valószínűleg később megteszem, de nehezen
képzelem, hogy a filmnél
(sodróbb, izgalmasabb, félelmetesebb, lebilincselőbb)
jobb lehet. Pedig valószínűleg az.
Nem járok moziba, de Münchenben találtam egy jó kis filmszinházat ezer éve,
(NEM multiplex), ahol eredetiben, német feliratok nélkül vetítettek
filmeket (nem tudom, működik-e még), oda éventre egyszer beültem.
Az 1408 esélyes volt, de nem néztem meg (nem ment megfelelő órában?,
nem tetszett az ismertetője?). Jobb is. Nem biztos, hogy fel mertem
volna szállni utána éjjel az S-Bahn-ra. :)

"ha el nem is aludt, de önkéntelenül belekapaszkodott abba a köldökzsinórba,
amely az alvást az ébrenléttel összeköti. Ezen a zsinóron himbálózott ide-oda,
lassan, mint egy buborék, homályosan érzékelve a motor kitartó durozsolását,
a kerekek súrlódását az aszfalton"

22 darab Stephen King könyvem van (plusz egy elbeszélés gyűjtemény angolul),
de már legalább tíz éve semmit nem olvastam Tőle (kivéve néhány elbeszélést
angolul), azóta nem is követem a munkásságát.
A Ragyogás nálam visz mindent, talán minden más könyvet is.
Szerencsére a stílusa
(azok a közbeszúrt mondatok)
semmit nem változott az idők során. Mondjuk, ez a könyv sem új, 1995-ös.
(melyek teljesen más dimenzióba teszik a leírtakat)
A történetről nem mesélek - négy mondatban le tudnám írni -, mert ismét
(mindig)
a művészi érték, felépítettség, fogalmazási készség és a
(borzongás)
feszültség a lényeg. Ezekkel pedig King mesterien bánik.
Kerek, mesteri, jól megírt könyv. Jó volt ennyi idő után ismét
Stephen Kinget olvasni.

"Hát igen, voltaképpen ez a művészet lényege. Nemcsak a képek hatnak
időnként így az emberre, hanem bizonyos könyvek, szobrok, elbeszélések -
akár még egy homokvár is. Utánunk szólnak, és megfognak. Mintha azok,
akik alkották őket, egyszer csak megszólalnának a fejünkben."

"Nem akarom látni a híreket
hogy bombát dobnak az arabokra,
gyerekek szakadnak szét apró darabokra
vagy arccal a falnak éhen halnak
Közben meg annyi reklám megy a TV-be'
mint ha a világ az utolsó évébe
lépet volna
csak valahogy eddig senki nem szólt róla"
            /Tankcsapda: Köszönet Doktor/

Először voltam a Sportarénában. Pepec. Nagyon rendben van.
      A Cynic egy szimpatikus csapat egy olyan dobossal, akit
élmény volt nézni, hallgatni. A többiek sem rosszak (boundok nélküli
basszus öt húrral, fejek és látható hangolókulcsok nélküli szólógitárok),
a zenéjük is kellően egyéni. Egészen jó, de nem hibátlan hangzást kaptak.
Dalaikkal, (nagyon) szerény, tisztelettudó magatartásukkal kivívták a
publikum elismerését.
     Furcsa, amikor megszokottá válik egy Dream Theater koncert.
Az első (néhány) alkalom rendesen lecsapott a lábamról (arcra ragadó mosoly,
ilyesmi), ehhez képest ez "csak" egy remek koncert volt számomra.
Fantasztikusak, ez természetesen nem változott. SEMMI show elem (filmek,
háttér, pirotechnika) nem volt, mégis mindig volt mit figyelni.
Portnoy ismét új dobszerkót épített, már nem az átlátszókon nyomja.
Dobverő pörgetés, fel-, illetve a technikusnak dobálás és elkapás(i
kísérletek), köpködés vízzel és anélkül... Volt minden.
Amikor olyan dolgokat üt, amit egy "alap", átlag dobos, akkor úgy tűnik a
többi részhez képest, mintha csak ücsörögne. Döbbenetesen jó dobos.
Az egész koncert tökéletes közelben szólt (a basszus és - hála Istennek -
a billentyűk kevesebb volt a kelletténél), de a dob/gitár/ének hármas
úgy szólt, hogy nehéz lett volna fokozni. A hangerő éppen megfelelő volt.
Ha jól emlékszem, csak két dal hangzott el az új albumról (A Nightmare
To Remember, A Rite Of Passage); a kedvenc korszakomat (Scenes) is
gyakorlatilag hanyagolták; úgy éreztem magam, mintha a Once In a LiveTime
világában lennénk. (Voices, Pull Me Under, Hollow Years, Caught In A Web,
Learning To Live, Metropolis stb.). (Remélem, nem írtam olyan dalt, amely
nem hangzott el.)
Számomra olyan volt a műsor, mintha az akkori koncert lenne az alap,
melyet néhány későbbi dallal aktualizáltak.
A Hollow Years az est egyik csúcspontja volt nálam.
Jordan egy mókás kis (2 oktávos?) hordozható szintetizátorral rittyentett
egy (halom) szólót Mr. Petruccival a ráadás(blokk)ban. Élmény volt nézni.
Kb. ebben a ráadásblokkban volt annyi hang, mint a szimpatikusok Promenád
koncertjén összesen az elmúlt héten. :)
Szerencsére az általam érzett bukta szagnak nyoma sem volt. Jó volt látni,
hogy ennyi emberben van igény, van lehetősége, hogy eljöjjön egy nem
olcsó Dream Th. koncertre. Eléggé elöl voltam, így nem tudom megmondani,
mennyien voltunk, de számomra meglepően sokan.
Isten áldotta tehetségek, akiken a sztárságnak semmi jele nem látszik.
Rengeteg ilyen EMBER kellene a "zeneiparba"!!
1998-as a Once In A Livetime. Te jó ég, hogy mennyi mindent alkottak azóta!!!
2 óra (10 perc?) Álomszínház!

Most hallgatom először figyelmesebben az albumot, eddig kb. ötször szólt
olvasás mellett. Ezen alkalmakkor egy kellemes, hallgatható, az
eddigiektől kellően eltérő, amolyan "közepes" (Dream Theater mércével
mérünk!!) alkotásnak tartottam. (Mondjuk van olyan lemezük az elmúlt
tíz évből, melyet összesen nem hallgattam meg tíznél többször - ehhez
képest az új jól indul.)
A borító már-már szokványos. Az a belső kép NAGYON hat nálam, melyen
az elefánt (sok helyen előfordul a bookletben) nézi a sűrű vihart,
fellegeket, és közben egy finom vonalakból álló kecses virágot fest.
Mintha a tiszta, világos háttér előtti kis virág lenne az, amit a
viharban lát. Még a szeme is kifejező. Egyszer azt hiszem, hogy a tájat,
másszor, hogy a vásznat nézi.
A kedvenc témámról (világítótorony + tenger) is van egy remek kép.
Jobb a billentyűk hangszíne, mint eddig. Ez jó, mert egyik-másik
Dream lemezen már kezdett zavarni. Főleg azokon, melyeken ráadásul még
túlzásba is vitték a hangszer alkalmazását.
A zene kellően változatos, tetszik. Már a második dal meggyőzi az
embert, hogy a túlzott kreativitás és a munkamánia náluk nem hiba,
hanem jellemvonás. Talán nem annyira technikás, mint az eddigi műveik
(mondom, talán!), a dalok sem annyira közvetlenek, egyszerűen érthetők,
mint a közérthetőbb lemezeiken (mondom, talán!), de mégis (vagy éppen
azért, mert nem hat elsőre) egy olyan (remek?)mű, melyet újra és újra
szívesen hallgatok.
Az, ahogy a régebbi dolgaikat újraértelmezik, beleszövik egy új dalba
(nem új keletű szokás), hátborzongatóan zseniális. Most a The Shattered
Fortress-ben teszik ezt. Van az elővett dolgok között olyan is,
amit gyakoroltam régebben, úgyhogy ez az első olyan Dream Theater
hangzó, melyről egy témát (ráadásul egy eléggé komplikált, félhangoktól
hemzsegőt) első hallást követően együtt tudtam játszani a csapattal.
Hát még ha fejlődnék is! :)
(Ex-gitáredzőm: mennyire ismered a munkásságomat?:) Melyik ez a dallam?)
Illetve: a The Best Of Times-ban 7:25 környékén van egy(-két?) fincsi
akkordváltás (a "The fleeting winds of time-mal kezdődő verzében).
Leírod? ((Aztán a 'Thank you for the inspiration'-nel induló verzében
is visszatér))
Érdekes lesz egyben meghallgatni Portnoy bá' 12 tételes elvonókúrás
összefüggő sztoriját is. A The Shattered... ugyanis a záró (három) tétele
a műnek. Színház a színházban. (Álom a színházban?)
(Álom az álomszínházban?)
Kezdek kalandozni - hat a zene...
Remek alkotás.
Hogy élőben mit tudnak, arról is(mét) hamarosan beszámolok.

Azt csak hittem, hogy a következő koncerten nagyobb lesz a hangsűrűség, mint a szimpatikusok fellépésén! Bence ugyanis spontán beszervezett egy újabb Szabad Európa Rádió koncertet szombatra. Most Bence gitárja is jól hallatszott, és mintha többségben lettek volna azok a dalok, melyekben ő énekel, így "kárpótolódott" a múltkori halk keverésért. Az "előzenekaruk" egy erdélyi csapat, a Jokerman volt. Kellemes, lendületes, ötletes zenekar. Fiatalok. Nagyon. A frontemberük is nagyon rendben van, a basszer lány is hozza, amit kell, a dobos fülessel, de pepecen üt. A legnagyobb ászuk (monjuk Jokerek között nem nagy szám az ász? :) az egyszem gitárosuk. Nagyon lazán, magától értetődő természetességgel, kissé Red Hot C. Peppers-ösen, érzéssel játszotta a témáit. Jó dalok, jó zenekar. Hajrá!

Kedvenc szimpatikusaim a 45. szezonjukat (!!) zárták ezzel a könnyed
hangversennyel. Jól illeszkedett a két tervezett könnyűzenei koncert közé,
ugyanis hangsűrűségben kb. a Depeche Mode és a következő heti ötös között
foglalnak helyett. (Bezony! Van egy szimfonikus zenekarnál is változatosabban,
gyorsabban játszó "könnyű" csapat. Persze nem sok.)
Kifejezetten jó volt ismét a műsorválasztás, az előadás második felében
egészen király dolgok is voltak.
Jó volt a közismert és az alig játszott szerzők aránya is. Nem ment el tehát
kommerszbe a koncert. Tetszett.
Szécsi Pál (később Pécsi Szál) hangról hangra lelopta egy komolyzenei mű
dallamait, ez lett az Egy száll harangvirág. Eddig sem hallgattam Szécsit,
de ez így a "Tiszta szégyen, Mónika!" kategória.

Az előzö turnén ugyanitt Aua-val futottam össze még a koncert előtt a tömegben.
Azóta sem találkoztunk. Most, kb. négy méterrel az utolsó ellenőrző ponton
túl Aua szólított le. Annyi időm sem volt, hogy megmondjam, én valószínűleg
nem jövök több DM koncertre, úgyhogy más kapcsolattartást kellene megbeszélnünk.
Szerencsére maga adta meg az új elérhetőségét.
11.500Ft-ot nem ért a koncert. Vagyis ért volna, de az eljárás, hogy az első
sorokba nem az igazi rajongókat engedik, hanem a még drágább jegyek vásárlóit,
felháborít. Szóval már fél éve (mióta jegyem van) megfogadtam, hogy csak akkor
adok pénzt legközelebb DM koncertjegyért, ha valami nagyon nagy
albumot tesznek le az asztalra. Ettől messze vannak.
A színpadkép semmilyen volt - a dobcucc azért királyan nézett ki, még mindig.
A három (négy, a gömbbel együtt) kivetítő nagyon rendben volt. Nem mondom,
hogy nem láttam már jobbat tőlük, de igyekeztek kreativak lenni.
A hangzás király volt. A mélyek néha alaposan túl voltak húzva. Ez főleg akkor,
volt bántó, mikor az egyébként király lábdobhangzást effektezték meg egy
túlgerjedt méllyel. Egyébként nagy tökéletesség.
Nagyon megalázó lesz, de beszéljünk a Depeche Mode tagjainak hangszeres
teljesítményéről: Andy Fletcher a semmit nem csináló ember. Kb. tíz éve nem
bírok rájönni, mit csinál (az időnkénti tapsoláson kívül) koncerteken.
Várom nálam tájékozottabbak, jobb szeműek esetleges segítségét.
Martin Gore egy eszméletlenül jó dalszerző, komponista, de sajnos egyszer a
fejébe vette, hogy főleg gitározni fog színpadon. Hogy milyen témákat és
hogyan játszik, azt inkább nem írom le. Az tisztelendő benne, hogy lelkesen,
szívesen gitározgat és tisztában van korlátaival. Meglehetősen (és teljesen
feleslegesen) nagy hangszerparkot használ. Hangszereinek fele nevetséges,
másik fele annyira király, hogy akkor is elégedett lennék, ha csak poszterem
lenne némelyikről.
Dave Gahan hangban és kiállásban nehezen (sem) verhető. Egy ennyire karakteres
(és jó) hang isteni ajándék. Szerintem már csak náhány (4-5) dalban hozza
őszintén magát, a korábbi évekhez képest sok a póz, a rutin, de amíg ez a HANG
ott van a torkában, addig felőlem bármit csinálhat.
A három zenész tehát összességében nem viszi el a produkciót.
Az évek óta állandó dobos egy nagyon jó döntés volt annak idején.
Feszes, precíz, kihozza a dalokból, amit egy jó dobolással ki lehet.
Külön-külön jó a keze és a lábai (dupla lábmotyóval tolja), de együtt azért nem
komplikálja túl a témákat. Még így is az ő hangszeres játékát értékeltem
leginkább. Hasonlóan teljesen rendben van (sőt) és jó megoldás a szintén régi
állandó vendég-billentyűs (a Depeche Mode-ban!!! Ez milyen ciki!).
A hangulat egészen jó volt - fura módon az eső csak jót tett neki. Én remekül
éreztem magam. (És nem a hatalmas vizespóló szépségverseny miatt. :)
Sokan fanyalognak, hogy alig változik a műsor turnéról turnéra, de szerintem
az aktuális album új dalaival, illetve néhány régi klasszikus, vagy ritkaság
előásásával meglehetősen sokat változtatnak. Most (nagy örömömre) előszedték
a Policy Of Truth-t, valamint (kellemes meglepetésemre) a Question Of Lust-ot,
a Waiting For The Night-ot, a nem kedvenc dalaim közül pedig a
Master And Servant-ot, a Srangelove-ot...
Szerintem tehát változik annyit a műsor, amennyit kell. Mondjuk én a
Personal Jesust már régen elhagytam volna az I Feel You-val együtt. De ez csak
ízlés kérdése.
Arról lehetne vitázni, hogy egy turné minden egyes esétjén ugyanazt a műsort
tolni jó, vagy rossz dolog-e. Én szerencsére nem tudtam előre a setlistet.
(Ha tudtam volna (nincs Nothin's Impossible, Dream On, Home, Halo, World In My
Eyes), valószínűleg eladom a jegyem, ami azért hülyeség lett volna.)
Hogy dicsérjek is: nagy kedveneceim (Walking In My Shoes, Stripped, Question Of
Time, Never Let Me Down) közül jónéhány tökéletesen működött.
Az Enjoy The Silencenek ezt a verzióját (is) pedig bármikor nagy örömmel
látom/hallom.
Nagy gépezet, nagy üzlet. Kár lenne, ha a LÉLEK eltűnne belőle.

Na, végre!!! Egy olyan magyar lemez, mellyel kapcsolatosan csak lelkesedni lehet,
és ameny tökéletesen visszaadja az élőben átélt élményt. (Pedig állítólag
másnaposak voltak egy előző éjszakai legénybúcsú miatt, mikor láttam őket.)
A nyitás hibátlan: az első öt (!!) nóta bármelyike helyből veri a magyar mezőny
nagyon nagy részét. Az egész albumnak ugyanazok az erényei, mint a koncerten
tapasztaltak: nagyon jó, mesterkéltség mentes az énekesük, gyilkosan jó keze
van a gitárosnak, ötletes a basszer, a dobosuk pedig jobb nem is lehetne.
Az összkép pedig sokkal-sokkal jobb, mint ezen négy tényező összege.
Annyira szimplának hat az egész, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne, hogy
ha négy zenész összejön, ekkora laza rockot tolnak. A szövegek is olyanok, mintha
csak úgy, lazán összedobták volna őket. Van bennük néhány döccenés, de
némelyik sor több lett, mint jó, és az összkép is simán átlag feletti.
A Szépen, hangosan pedig egy döbbenetesen nagy műremek!!! 2:58, de minden hang,
minden ütés TÖKÉLETES benne. Akkora dal, hogy huh!! Nem tudom, mikor hallottam
ennyire jó nótát. Csak koncert-hangerőn tudom hallgatni. De úgy sokszor.
Ha befutott magyar gitáros lennék, hosszú ideig hajlandó lennék itatni a zenekart,
hogy egy-egy fellépésen beszállhassak ritmusozni a Szépen, hangosanba(n).:)
Letombolnám a hajam!
Egyedül a Rajzolj magadnak nem tetszik, de a másik 11 dal nagyon rendben van.
MINDENT lehetne dicsérni: a keverést, a hangszerek hangszíneit, azt hogy nem
vettek fel külön gitártémákat, csak annyit, ami élőben is egy gitárral hozható.
Telitalálat az egész, na.
Csináljatok még sok ennyire jó lemezt!

"Túl sokszor voltam ott, ahol igazából semmi nem történt
Csak az időm vesztegettem, hogy jelentkeztem dalolva, önként
.
Előjött persze néha az állat, de nézzék kérem az embert
Nyakkendőben és órabérben nyomtam évekig az entert"

"Hallottam rólad
azt mondták, jó vagy
Aztán láttalak nyáron
egy fesztiválon"

"Valami egészen más kellene most nekünk
Meg vagyok győződve róla, hölgyem,
Ez közös érdekünk"

"Mindig van lejjebb, pedig az elején
hogy mondtuk még, hogy tényleg, hogy te meg én
nem leszünk úgy, ahogy nem akarunk lennni
Csak lehet, úgy is kellett volna tenni"

A szappanopera folytatódik:

"A Fear Factory nevében szeretném minden rajongónkkal tudatni, hogy a június 21. és augusztus 15. között tartandó Európa turnénk később kerül megrendezésre."

blabla, blabla, blablabla

"Szeretnénk hangsúlyozni, hogy semmi más oka nincs a dátumok újraszervezésének, minthogy a Fear Factory rajongóinak olyan lemezt csináljunk, amit mindig is megérdemeltetek!

Burton C Bell, Dino Cazares"

A tavalyi, pénzt otthon hagyó, ezért két csokival lenyomott Eger oda-vissza bringával a hegyen keresztül nem volt túl kellemes. Most vittem pénzt, úgyhogy volt mit ennem/innom. Jól indult a reggel. Félálomban felrúgtam egy üveg sört a spaizban. Az üveg millió darabra tört. A délelőtt is rendben volt: megkaptam az első defektet, 1500km után. Az én hibám volt, ugyanis a Heves megyei részen aszfaltoznak, és itt-ott kátyúk, törmelékkel feltöltött gödrök voltak, és a kelletténél nagyobb sebességgel zúghattam bele az egyikbe. Szerencsére volt nálam tartalék belső. Amikor az első kocsmánál a fa alá tett bicajon lévő széldzsekimet lefo.ta egy madár (de nagyon), már megnyugodtam, hogy megvan a három kellemetlenség. És valóban, onnan kezdve jöttek a jó hírek. Pl. Timpa hívott hazafelé menet, hogy létezik-e, hogy engem látott Egerben. "Totya mondta, hogy lehet, hogy te vagy, mert nem dolgozol." :) Jól esett Vele beszélni, ugyanis alig találkoztunk a főiskola óta. Kissé megcsúsztam az anyagokkal, a lapzárta pedig a nyakamon, ezért most csak ennyi.