'Dark Night Of My Soul'

'Indiana Jones plays no role in the outcome of the story. If he weren't in the film, it would turn out exactly the same.
...
if he weren't in the movie, the Nazis would have still found the ark, taken it to the island, opened it up and all died. Just like they did.'

"Indiana Jonesnak semmi szerepe nincs a történet kimenetelét illetően. Ha nem szerepelne a filmben, dettó ugyanez lenne a vége.
...
Ha nem szerepelne a filmben, a nácik akkor is megtalálnák a frigyládát, elvinnék a szigetre, felnyitnák, és meghalnának. Ahogyan a filmben is tették." :)

Másodszor kattantam rá a Taxi című "ősi" sorozatra. Amikor annak idején a Magyar TV bemutatott néhány (jó sok) epizódot, azonnal a kedvencem lett. Most a teljes sorozatot végignézem.
Latka (a nálunk kevésbé ismert, fiatalon elhunyt komikus, Andy Kaufman játssza - róla szól a Man On The Moon film (Jim Carrey talán legjobb KOMOLY szerepe)) és Jim (Christopher Lloyd!!!) karakterei és alakítása óriásiak, de Danny De Vito is a főbb szereplők között van.
Olyan, mint a zenéje: (VICCES), kedves, ártatlan, emberi.
Az első 1:12 (és a zárás) a főcím zene, de az egész dalon végigvonul a hangulat, a dallam.

Avagy, hogyan csináljunk pocsványt a művészetből.
A két oldal véleménye:

http://fidelio.hu/klasszikus/interju/ki_intett_be_miskolcon

http://fidelio.hu/klasszikus/interju/ki_hazudik_miskolcon

A "kedvencem" az új főnök előtti nyilvános szavazás komédiája. Mint a sztálinos viccben: "Elvtársak! Aki egyetért velem, az leteheti az egyik kezét."
Le a kalappal a 8 (ha jól emlékszem) ember előtt, aki mert tartózkodni és ezzel az állásával játszani.

2014. Miskolc, "a zene várost épít"

Én, mint közönség, köszönöm Kovács úr eddigi munkáját, a sok remek hangversenyt, mely az ő nevéhez is kötődik. Nem tudom, mennie kellett-e, de hogy nem így, az biztos.

Az kimaradt tegnap, hogy jól visszaadja, felidézi a könyv, hogy mit érez, gondol az ember, egy (régi?) tini (!) egy kapcsolat előtt, illetve az elején. Mit, miért (nem) mond (a másik), mikor kellene hívni, miért nem hív, hogyan telik az idő, stb...

" 'Listen. You're gorgeous. But the trouble is, you know it, and you think you can treat people like dirt because of it. Well, I'm sorry, but I'm really not that desperate.'
And I left her there. It was one of my greatest moments: all the words came out right, and I meant everything I said, and I was glad I'd said it. I wasn't doing it for effect either. I was really, properly sick of her, for about twenty seconds. After twenty seconds I calmed down and started trying to work out a way back into the conversation. And I hoped that the conversation would turn into something else - a kiss, and then marriage, after we'd been out for a couple of weeks. But I was sick of the way she was making me feel. I was too nervous, to keen not to make a mistake, and I was being pathetic. If we were going to talk again, it had to be because she wanted to."

" "Figyelj, szuper vagy, de az a gond, hogy ezzel tisztában vagy, és azt hiszed emiatt szemétként bánhatsz az emberekkel. Nos, bocsi, de totál nem vagyok ennyire kilátástalan."
És otthagytam. Életem egyik legnagyobb pillanata volt. Minden szó a helyén volt, és mindent, amit mondtam, komolyan gondoltam, és örültem, hogy kimondtam. Nem a hatás kedvéért tettem. Marhára elegem volt belőle kb. húsz másodpercig. Húsz másodperc elteltével lehiggadtam és megpróbáltam kitalálni, hogyan térhetnék vissza a beszélgetésbe. És reméltem, hogy a beszélgetésből más is lesz - egy csók, aztán, miután néhány hétig jártunk házasság. De gyűlöltem az érzést, amit kiváltott. Túl ideges voltam, görcsösen vigyáztam, hogy ne hibázzak, szánalmas/fellengző/patetikus voltam. Ha fogunk még valaha beszélgetni, annak azért kell megtörténnie, mert ő így akarja."
/Nick Hornby: Slam/

     Régen olvastam Hornbyt. Pedig nagyon tetszik a stílusa.
Nem ez a legerősebb regénye. Finoman fogalmazva.
A Pistols könyv elolvasásához egy hónap kellett, ehhez egy hét elég volt. Terjedelemre és "sűrűségre" is messze elmaradt Rotten könyvétől. Ettől persze még lehetne zseniális, de nem az.
Egyszerűen csak jó.
     Olvasmányos, könnyed, de alig-alig (sem) nevettet meg fanyar, brit humorával, gondolataival.
Rendkívül egyszerű viszont olvasni. Szókincsileg kifejezetten minimalista, nyelvtanilag is csak a hosszú mondatok és az elbeszélő múlt (vagy mi) nehezíti az ezekhez nem szokott olvasó dolgát.
     A stílust indokolja, hogy a főszereplő, egy 18 éves fiú meséli el a történetet. Hornby 50 éves volt, mikor (2007.) ezt a regényt írta, ez (mai fiatalokra jellemző nyelvezet, gondolkodásmód megtalalása, alkalmazása) lehetett a fő szakmai kihívás számára íráskor.
     Könnyed nyelvgyakorlás, hibátlan, de semmi kiemelkedő. Ne ezzel kezdjétek Hornby olvasását!
(Hanem pédául (szurkolók) a Focilázzal (Fever Pitch) vagy a mókás A Long Way Down-nal (Hosszú út lefelé).) Aki látta az Egy fiúról-t (About a Boy), az betekintést nyerhetett Hornby világába.
((A címet nem egyszerű lefordítani úgy, hogy jó is legyen. Én a Padlózva vagy az Odacsapva egyikét adtam volna, de magyarul Betoncsók címmel jelent meg.))
Szívesen fordítanék ilyen műveket!

"I'd never got back together with anyone before. Whenever I'd split up with anyone, I'd stayed split up, and I'd never really wanted to see her again. There was one couple at school who were always splitting up and getting back together, and I'd never understood it, but I could see now. It was like coming back to your house when you'd been on holiday. Not that anything had been much of a holiday since we were last together."

"Soha nem kezdtem újra senkivel. Valahányszor szakítottam valakivel, az végleges volt, és nem igazán akartam újra látni a lányt. Volt egy pár a suliban, akik folyton szakítottak, majd ismét összejöttek. Soha nem értettem, de most már igen. Olyan ez, mint hazatérni egy vakációról. Na, nem mintha bármi vakációszerű történt volna, mióta együtt voltunk."

Sokan és rengeteg dalt dolgoztak fel a DM-tól, mert kézenfekvő áthangszerelni a zenéjüket. De nem csak a metal átiratok nagy része sikerült ütősre, hanem pl. ez is ((több mint) hibátlan), ahol az énekhanghoz is drasztikusan hozzányúltak. A cselló sem gyenge. Hallani, ahogyan rezeg a levegő a hangszerben. Ha ezt géppel csinálták, remek munka. Ha igazi hangszerrel, le a kalappal! (Azért a szövegben a sok "she" helyett énekelhetne "he"-t. Mert így poén is került az egyébként komoly dalba.)

Szép hetet!

Nem vagyok egy glamster, de pepecül tetszenek az olyan (ILYEN) dalok, amelyekben (noha minden hang tökéletesen és csont profin a helyén van!!!) a buli, a húzás a lényeg, és olyan az egész, mint amit csípőből ráztak ki két perc alatt.
A ritmusgitár mániám is tobzódik (és a basszus is király), de az egyetlen hangot kopogtató zongora és a CSŐHARANG (!!! a végén) mindent visznek!!
Fel a hangerőt!

Nincs itt az idő, hogy történjen?

John Lydon with Keith and Kent Zimmerman: Rotten
No Irish, No Blacks, No Dogs

Ez egy (fél) életrajzi könyv. John Lydon életét mutatja be, mielőtt a The Sex Pistols énekese lett Johnny Rotten (Rohadt Jancsi) néven, a bandával eltöltött éveit, és egy fejezetben a pereskedést a volt manager-rel. A Pistols utáni időkről, az azt követő bandájáról nem szól.
A téma adott és nehezen verhető: olyan ember mesél a Pistolsról és az egész punk jelenségről, aki a lehető legérintettebb.
Terjedelmes, sűrű oldalakból álló olvasmány. Nem is ezzel akartam kezdeni a télre tervezett könyvek közül, de beleolvastam a benne található fényképek leírásába, és már a második (az első útlevélképe (lefelé fordított Luftwaffe felvarróval a ruháján)) és a hozzá kapcsolódó rövid leírás (az amerikai nagykövetség kikérdezte a kép láttán :) lekötött, magával ragadott.
Aztán maga a könyv a híres utolsó színpadi mondattal ("Éreztétek valaha átverve magatokat?") és az azt követő, azt közvetlenül megelőző eseményekkel indít. Hogy aztán sok-sok fejezet múlva onnan vegye fel ismét a fonalat.
Balkezes, ír szülőktől született, de Londonban (nevelkedett), kis korában (ált. suli) agyhártyagyulladása volt, de olyan, hogy majdnem belehalt, hosszú hónapokig volt vele kórházban, és mindent elölről kellett kezdenie, Arsenal drukker.
A bandába ő került (Sid előtt) utolsóként, de senkivel nem jött ki, főleg nem a basszusgitárossal (Glen Matlock), akit ki is túrt, hogy bevehesse haverját, Sid-et. Bár eleinte nagyon akart, Sid nem tudott zenélni, még annyira sem, mint a többiek, így a zenekar egyetlen nagylemezén Matlock játszik, mint fizetett vendégzenész. A Pistols beindult, botrány botrányt követett, mai ésszel elképzelhetetlen mértékűek. (Rottent meg is késelték egyszer csak azért, mert a zenekar tagja.)
1994-es a könyv, így a (többszöri) újjáalakulásról már/még nem szólhat. Sajnos.
Befaltam. Élveztem minden sorát, oldalát.
Remek a felépítése! Rotten mellett egy-egy fejezetet írt az apja (!! kettőt is), gyermekkori barátja, a felesége, a Pistols dobosa, a Siouxsie and the Banshees basszusgitárosa, de minden fejezetben ("szegmens"ben) többen is szót kapnak többször. Billy Idol, a volt zenésztársak, fotósok, barátok, újságírók. Mindenki, aki jelen volt, kivéve a volt managert (és persze a fiatalon elhunyt Sid és Nancy párosát), akit John ki nem állhatott.
Egy fejezet az ellene (Malcolm) indított per bírósági vallomásaiból válogat.
Olyan az egész, mint egy remekül szerkesztett beszélgetés, amely összerakja Rotten és a Pistols sztoriját, kiegészülve a véleményével, hozzáfűznivalókkal. Márpedig véleménye - nem is akármilyen - mindenről van!
Zenetörténelem. Mindenkinek ajánlom, akit kicsit is érdekel a punk, a '70-es évek Angliája, a The Sex Pistols vagy a rockzene.
Az angolja (inkább amerikai) könnyen olvasható, érthető. A Mrs Dalloway után visszaadta alaposan megtépázott önbizalmamat.
Életem lejobb helyre tett 5 dollárja (szállítással 9, a két 1-1 centért (!!!) vett Nick Hornby regénnyel és azok szállítási díjával együtt 17).
Tökéletes!!!
(Az "íreknek, feketéknek, kutyáknak tilos" létező tiltás volt egykor!)

"Sid's real name was Simon Ritchie or John Beverly; even he wasn't sure which. It all depended on his mother's whim at the time. She was just a hippie mother."

Sid valódi neve Simon Ritchie vagy John Beverly volt. Még Ő sem volt biztos, hogy melyik. Akkoriban ez az anyja szeszélyén múlott. Igazi hippie anyuka volt.

"We didn't do it to be loved." Nem azért csináltuk, hogy szeressenek (minket).

"The Pistols played a concert inside Chelmsford Maximum Security Prison. We insisted Malcolm do something and book a gig. That was all he could come up with, so we drove up and played to these long-term to life jailbirds. It wasn't as severe as American prisons, but the inmates looked pretty damned psychopatic. It turned out great. The warders just said, "Get on with it!" The guards left and literally locked the doors behind them and waited outside while we played to these crazies. We got the vibe that the wanders wanted them to do us over. There was no security and no barbed-wire fences to play behind. I was five feet away from the first row - five or six hundred inmates were sitting there, gritting their teeth. We had really good fun - another receptive audience whose tastes weren't ruined by the press.
"Ouch! I'm going to die! But I might as well die... fashionably!"
We just went for it and did our best. What else could we have done? Huddled in the corner? We earned a lot of respect that day. Some of the prisioners came up to us after the gig.
"Thanks for coming," they said as they filed back to their cells.
"Great!" I answered back, strangely moved. No one had ever thanked us for anything before, much less for playing."

A Pistols adott egy koncertet a chelmsfordi maximálisan őrzött börtönben (fegyházban?). Ragaszkodtunk hozzá, hogy Malcolm csináljon valamit és kössön le egy bulit. Ezt tudta felmutatni. Így hát elmentünk és játszottunk ezeknek a hosszú időre-életfogytig lesittelt börtöntöltelékeknek. Nem volt annyira szigorú, mint az amerikai börtönök, de a bentlakók marhára pszichopatáknak néztek ki. Jól alakult. A börtönőrök annyit mondtak "Oldjátok meg!". Leléptek és szó szerint bezárták az ajtókat maguk mögött. Kívül vártak, míg mi játszottunk ezeknek az őrülteknek. Éreztük, hogy az őrök azt akarták, hogy a rabok körbevegyenek (?) minket. Nem volt biztonsági szolgálat, sem szögesdrótos kordon. Másfél méterre voltam az első sortól - 5-600 őrizetes ült fogát csikorgatva. Igazán jól éreztük magunkat - egy újabb fogékony közönség, akiknek az ízlését nem rontotta el a sajtó.
"Oops! Meg fogok halni! De ha meghalok... elegánsan/stílusosan teszem!"
Belevágtunk, és a legjobbunkat adtuk. Mi mást tehettünk volna? Kuporodjunk a sarokba? Aznap sok elimserést kaptunk. Néhány rab odajött hozzánk a buli után.
"Kösz, hogy eljöttetek", mondták, miközben visszamentek a cellájukba.
"Nagyszerű/szívesen!" válaszoltam, fura mód meghatva. Soha senki nem mondott nekünk köszönetet semmiért addig, főleg azért nem, hogy játszottunk.

"At the time we were just about the only band in Britain with short hair." Akkoriban mi voltunk kb. az egyetlen rövidhajú zenekar Britanniában.

"That's the kind of underhandedness that was going on. Malcolm still wanted to use me to prop up his crap idea of a movie, but he didn't pay me. Ha claimed that I had nothing to do with it and I could just fuck off and die. That's when I decided to take legal action. It took me eight years to beat the bastard at his own game. Persistence does win through."

Ilyen alattomosságok mentek. Malcolm arra akart használni, hogy támogassam a hülye ötletét a filmről, de nem fizetett. Azt hangoztatta, hogy semmi közöm hozzá, mehetek a p@csába és dögöljek meg. Ekkor határoztam el, hogy perre megyek. Nyolc évembe tellett, hogy lenyomjam a szemetet a saját szabályai szerint. A konokság győzelemhez vezet.

"I remember being present when Malcolm made a statement to the press when they asked who really ran the Pistols. He said, 'When I first met those wankers they souldn't get themselves to organise to order four cups of tea.' "

Részlet Joe Stevens bírósági vallomásából: Emlékszem, hogy egyszer jelen voltam, amikor Malcolm az újságírói kérdésre, hogy ki tartotta működésben a Pistolst, azt a kijelentést tette, hogy "Mikor először találkoztam ezekkel a recskagépekkel/agyatlanokkal, annyira sem tudták összeszedni magukat, hogy négy teát rendeljenek."

      Nézem a következő foci Európa Bajnokság selejtezőinek sorsolása előtt a résztvevők listáját, és mit látok? (Hogy Izraelről ne beszéljek! Pedig kellene, mert most először esélyük lesz kijutni.) Gibraltár is indul.
Azt értem, hogy a britek - mint a játék kitalálói - főleg a múltban diktáltak is, így olyan "tagállamai", mint Anglia, Skócia, É-Írország vagy Wales (Kanada, USA és Ausztrália :)) külön indulhatnak itt-ott (de például Olimpián nem), de Gibraltárt, mint foci nemzetet (!?? :) látva adja magát a kérdés, hogy hol a határ, mi lehet a következő.
      Mert ha egy 6,5 négyzetkilométer területű (nagy része egy nem kicsi szikla), kb. 30.000 lakosú brit terület csinálhat nemzeti (???) válogatottat, akkor felvetődhet, hogy a nála kb. 1800-szor nagyobb (!!) Falkland-szigetek (Argentínához "kicsivel" közelebb, mint Londonhoz) vagy a Brit-sziget melletti kis szigetek (Man, Jersey, Guernsey, Wight (utóbbi: 380 négyzetkm, 132 ezer lakos!) stb.) miért nem.
Szóval, elhiszem, hogy bosszantani "kell" a spanyolokat, de azért - hogy egykori tanáromat idézzem - "ne csináljunk Krisztusból bohócot!"

Hat rám a Rotten könyv. Pl. már annyira sem akarok megfelelni dolgoknak/embereknek, mint eddig. Eddig sem jellemzett túlzottan az iyesmi, de megbántani a lázadó tiniségem óta senkit nem akarok, és itt, a blogon pláne igyekszem simulékony :) lenni.
Erre itt ez az album egykori "munkatársamtól". Ráadásul még írok is róla. (Miattam az idézőjel, hiszen nekem csak hobby (volt) a zenei újságírás.)
Vannak "adott pillanatban jó ötletnek tűnt" dolgok, de amikor komollyá fordul a kérdés - például egy albumnak, ráadásul az elsőnek kell címet adni -, akkor át kell gondolni, túl kell lépni az ilyesmin. Különben marad a vállalhatatlanul gyenge "Szörpoholista".
Eklektikus, inkább össze-vissza, és összességében gyenge - ha Alexra jellemzően keményen és röviden szeretném leírni ezt a 46 percet, akkor csak ennyit mondanék.
      Van itt kérem vocoderes rádió-pop (rögtön a második Nekemte), vocoderes elektromos tánczene (Te vagy és Játék), reggae (harmadik, Láttamoztam), (soft-)rock (Messziről), népzene (Az én rózsám), disco (Te vagy), még egy Ady vers is, de mindez egyéniség, tartalom, összetartó erő nélkül, standard-eket puffogtatva egymás mellé pakolva.
És kapunk háromféle Kedvesemet.
A kiemelendő dalok közül a Csóró itt minden hang csendes nyugalmával, hangulatával, egyéniségével, a már említett Messziről húzásával, realtíve érdekes (bár sablon) dobtémáival, a követendő irányt jelző Csókolom és az említett mű-népdal jelzi, hogy nem reménytelen ez a szólópálya.
A Kedvesemről nem szóltam, mert azzal kapcsolatban már mindenki kialakíthatta álláspontját.
A versenyben, ahol indult üde színfolt volt, de mostanra túljátszották.
       A szövegek helyenként egészen jók, érezni rajta (a bölcsészt :) az egyéniséget, de az esetek nagy részében a zene gyengesége kioltja őket, elviszi róla a figyelmet.
      Alex a mai kor gyermeke, talán a "nagylemez" formátun nem Neki való. Ha a jobb dalokra támaszkodva, apránként, csepegtetve jelentkezett vona, a produktum és a fogadtatás is jobb/kedvezőbb lenne, lett volna idő kiérlelni az egyéni hangot, elhagyni az elhagyandókat.
Így viszont azt mondom, amit A három nővér paródiájában az ünnepelt a harmadik ajándékba kapott szamovár után: ezt (így) "igazán nem kellett volna".
      Nem tudom elképzelni, kinek tetszik ez az album.
A pontszámom jóindulatú.
4/10 pont

Egy mail elküldésekor ez ugrott fel:

"Attól, hogy üldözési mániád van még nem biztos, hogy nem üldöznek!"
/Ex padtársam/

"Haver csajáról vagy jót, vagy rosszat" szólt egykori szobatársam félrecsúszott mondása.
Tény, hogy vannak helyzetek, amikor az őszinteség nem a legjobb út, más úton pedig eleve nem kellemes járni. Ezért fogadtam meg magamban annak idején az első eset után (amiből egészen jól kijöttem, igaz, erőfeszítések árán) a lapnál, hogy nem nehezítem a saját dolgomat, és ismerős (pláne haver vagy barát) zenekaráról nem írok. Be is tartottam. Ez azonban nem a lap vagy egy "hivatalos" média, így aztán kivételt teszek.
Jelen írásom tárgya a Zord zenekar második albuma, mely a hetekben jelent meg. Nem vagyok egy puncsolós típus - sem a szó bratyizós, sem a csak azért is bepancsolós értelmében -, ezért örülök, hogy olyan lett ez a lemez, amilyen. Így bátran vállalhatom a véleményemet, nem bántok meg vele senkit, és az a vád sem érhet, hogy tolom a banda szekerét. Ha nem ismernék két tagot személyesen, akkor is ugyanezt mondanám.
      Ha a névből nem esne le, az ötös thrash metalban aprít, zenél. Ebben a stílusban (is) sok múlik a megszólaláson, ami az első lemez gyengébb pontja volt. Most azonban minden a helyén van, súlyos és dörren. A lassabb Home, Black Hole-ban hallani, hogy nem angol anyanyelvű az énekes, de ezzel együtt is odatehető a lemez bármely album mellé a nemzetközi mezőnyben. Ez nagy szó.
Az talán még nagyobb, hogy nem csak a hangzás, de maga a zene is óriásit fejlődött az egyébként nem gyenge első jelentkezés óta. Thrash metalt írtam, de sok hagyományos metal elem, megközelítés teszi egyedivé, változatossá a dalokat.
Kedvencem a két instrumentális, a címéhez méltóan játékos és poénos Pedal to Metal, illetve a záró Dini, mely egy akusztikus (!), hangulatos, érzelmes zenélgetés, mely egyben keretbe is fogja az akusztikus, klasszikusba hajló pengetéssel induló CD-t.
Nem a csépelésről, hanem nagyon is a dalokról, a zenélésről szól ez az "ősi" alapokon nyugvó, lendületes, modern (!), az ének és a hörgés között kb. félúton alkotó új frontemberrel felvett 40 és fél perc.
Kb. így kell thrasht játszani 2013-'14-ben!
Rátalált a zenekar a saját hangjára, zenéjére, ami ebben a műfajban pláne nagy szó, hiszen évtizedek óta - finoman fogalmazva is - telített a mezőny.
A már említett intro utáni Child of the Bright Tribe jól jellemzi az egész albumot, annak hagyományosabb vonalát:
https://www.youtube.com/watch?v=NaIAGnq-Xjc
       CD-t említettem. Akit érdekel, a zenekar honlapjáról (zord.hu) jelképes összegért megszerezheti, de akár rajtam keresztül is megkaphatja ugyanannyiért.
       Felmerülhet, hogy egy amatőr (a szó azon értelmében, hogy mindannyian dolgoznak, a zenélés csak a hobbyjuk) miskolci banda zúzására hogyan adhatok magasabb pontszámot, mint a Dream Theater legutóbbi lemezére. Nos, ezt a lemezt örömmel hallgatom, a Dream műve pedig minden egyes hallgatás után legalább egy hétre elveszi a kedvem az új zenéktől. Nálam ez is számít.
7,5-8/10 pont

Bár személyesen talán soha nem találkoztunk, de egy barát-család közeli rokona volt, így többet tudtam az állapotáról, mint amit az újságokban olvasni lehetett...
Éppen egy semmiség miatt morogtam, hogy valaki többedszer használta ki a segítőkészségemet, amikor hallottam a híradóban, hogy meghalt...
Nem is emlékszem, néztem-e TV-ben a négy NBI-es meccsből egy(fél)nél többet, melyeken védett...
20 éves (volt).
Egy ideje nem morgok semmin.

határterületen    ösvény mentén    tiltott város felett    csapóajtó nyílik    régi matracon
szűk csatornákban    alacsony faházban    esőcsepp ablakon végigpereg    rádióban
hangot talál    vinnyog dünnyög halkul gitár    szekrényben turkál    átvészel minden
csatát    visszatér    ottmarad    évezredek óta    ez te vagy
/Pluto zenakar/

A reggel nem az én napszakom. Ameddig csak lehet, alszom. Mióta az eszemet tudom, percre ki volt számolva, hogy mikor mit csinálok, az első óracsörgéstől a ház elhagyásáig. Olyan szinten, hogy ha valamit nem készítettem (volna) ki előző este, elkéstem volna, vagy koszos ruhában indulok útnak.
A hétvégén, NAPSÜTÉSBEN, annak melegénél, a szobából kiszűrődő békés, szép zene (Dave Gahan - Hourglass) mellett nyugodtan elkészítettem a kedvenc teámat, élvezettel megittam a reggelihez, olvasgattam. Szépen, lassan indítottam a napot. Nem szoktam ilyet csinálni.
Vr. jutott eszembe, Vele gyakran (szinte mindig) így kezdtünk.
Az élet az ilyen apró dolgoktól (is) szép.

Na, persze Sug összetettebb személyiség. Ezt a lemezt is Tőle kaptam. (Queens of the Stone Age - Rated R) Változatos, egyéni, kísérletező, furcsa, jó zene. Csak ajánlani tudom a teljes albumot.

"A morbid humor az olyan, mint a láb; valakinek van, valakinek nincs."

Olvasom (FALOM!!) Lydon (Johnny Rotten - Sex Pistols énekes) könyvét. És hallgatom a "munkásságát". Sokadszor döbbenek le, hogy mekkora királyságot műveltek "zeneileg". 19 évesen, mindössze két és fél év alatt felforgattak mindent. A könyvben a mindennapjaikról, a miliőről is sok szó esik.

Úgy hozta a sors, hogy sok-sok év elteltével ismét vonatoztam.
Ha egy mód lesz rá, a jövőben sem fogok.
Hogy egy IC nem bír pontosan elindulni, hogy 5 perc késést mondanak be, de 10 a valós, amely az érkezésig megmarad, ezen már meg sem lepődöm.
Hogy annyiba kerül egy teljesárú másodosztályú IC jegy, mint a benzin kerülne ugynarra a távra - ebből sejteni lehet a cég jövőjét.
Az viszont vérlázító, hogy évtizedek óta (mert volt,amikor rengeteget vonatoztam) 200 km-es jegyet kell vennem egy általuk is 182 km-esnek számolt útra.
Otthon jegyet nyomtatni, az igen. A digitális korban nem kerekíteni 36 km-t egy oda-vissza úton, az nem???
Nyomoronc egy rabló banda.