'Dark Night Of My Soul'

Doboltam másfél órát.
AKKORA ÉLMÉNY!
Rettenetesen tehetségtelen vagyok hozzá - vagy, önáltató verzióban: nagyon nehéz
dobolni -, ezért most már óvatosan közelítettem. A The Sisters Of Mercy: Floodland
lemezét pakoltam először a fülesembe játék közben. Jó kis dark lemez, szigorúan
monoton (nem növekvő :), egyszerű dobtémákkal, közepes vagy éppen lassú sebességen.
Itt-ott sikerült elcsípnem benne ezt-azt. Sajnos szigorúan a lábcinek nélkül.
A legnagyobb élmény a (talán) két lassú szám lekísérése volt, amelyekben eredetileg
nincs is dob. Ezekben akár 15-20 másodpercig is sikerült (talán) hallgathatót
alkotnom, improvizatív jelleggel. TÖKÉLETES albumválasztás volt - arczsugorító (mint BÁRMI, amin dobolnak), mégsem reménytelen.
Aztán a The Smashing Pumpkins Zeitgeist-ján hamar végiglépegettem, mert Jimmy
Chamberlin olyan dolgokat üt rajta (az egész lemezen!!), hogy nem csak azt nem
lehet előre sejteni, hogy milyen témát üt majd, hanem azt sem, hogy, amit ütött,
az után vajon lábbal, kézzel vagy cineken halad-e tovább. KÁPRÁZAT egy album
dobos füllel. Csak azért vittem magammal, mert az egyeket ki akartam ütni (zúzni) a Starz-ban. Sikerült.
Annyira nagy királyság a lemez, hogy a dobszobában talált Iron Maiden album (Somewhere In Time) utána már könnyednek hatott. Persze sziporka dolgok vannak azon is, de felüdülés volt, hogy olykor hosszú ütemeken keresztül ugyanazt játssza
Nicko. Na, nem mintha akár az alapjait le tudtam volna játszani, de legalább volt mibe kapaszkodnom, nem úgy, mint a Smashing Pumpkins-nál.
Az Alexander The Great-et végignyomtam, helyenként még hallgatható is volt
(számomra! :), amit műveltem.
Mert DOBOLNI NAGYON JÓ!
(Mapex, egy pergő, három tam, Remo bőrökkel, öt cin (az egyik "japánul" szól - szerelmem lett), egy kolomp, egy lábdob, dupla lábgéppel - utóbbit természetesen nem volt akkora arcom, hogy használjam is.)
Két végtagot egészen jól össze tudok koordinálni (ha nincs benne bal láb) alap dolgokhoz, hármat szinte soha. Amint sikerül valami jót közbeütnöm a harmadikkal, azonnal elkezd örülni az agyam, és azt hallgatja egy tizedmásodpercig, ettől pedig abban a pillanatban szétesik az alap kettő is.
Jimmy Chamberlin:

'At the first gesture of morning, flies began stirring. Inman's eyes and the long
wood at his neck drew them, and the sound of their wings and the touch of their
feet were soon more potent than a yardful of roosters in rousing a man to wake.'
/Charles Frazier: Cold Mountain/

First sentences of a book - I like them so much.

Szeretem a regények első mondatát, mondatait. (Jó esetben) hangulatuk van.
A két Sharon Osbourne könyv, melyek a legutóbbi két angol nyelvű olvasmányom voltak,
jól ellustítottak. Könnyed, nagyon könnyen érthető, gyorsan falható olvasmányok
voltak. Észrevétlenül erősítettek meg azon a nagyon kellemes szinten, érzésben, mikor az eredeti szöveget érti az ember, anélkül, hogy magában azt anyanyelvére fordítaná. Ez jó, de (tudat alatt) elhitették velem, hogy nem igazán kell angolul gyakorolnom,
mert tudok. NAGYON NEM tudok, úgyhogy most keményebb kihívást választottam.
A Cold Mountaint kezdtem el olvasni. Láttam a filmet, de nem sokra emlékszem belőle.
Tetszhetett, mert Kenyában megvettem egy piacon a könyvet használtan.
Ha a végére értem, megnézem ismét a filmet. Pláne, hogy szerepel benne Nicole Kidman, aki úgy tetszik, ahogy van. (Volt, amíg mimikátlanra nem húzta az arcbőrét.)
Én leginkább olvasva tudok angolul tanulni. Így tartom szinten, sőt bővítem a passzív szókincsem, és így rögzülnek mélyebbre a szórendek.
Olyan szavak, mint 'scarecrow' (gondolom, madárijesztő) láttán pedig elismerően mosolygok, hogy "mennyi szép dolgot tanulok".
Mert persze ami szép, az angolul is szép:
'Every morning after that dream, Inman awoke in a mood as dark as the blackest
crow that ever flew.'

"A reggel első jeleire legyek kezdtek mozgolódni. Inman szemei és a nyakán lévő
hosszú seb vonzották őket. Szárnyaik hangja és lábaik érintése udvarnyi kakasnál
hatásosabb ébresztők voltak."

Éppen ilyesmire volt szükségem, hogy a helyes irányba tereljem a gondolataimat - egy
harmadik sorból végignézett színházi előadásra.
Peter Shaffer: Amadeus
Rendezte: Tordy Géza
Kikapcsolt, elgondolkodtatott (jó párosítás). Több mély mondat volt benne - sajnos
csak a bejegyzés címében szereplőt jegyeztem meg -, és két nagyon jól komponált kép is.
Az egyikben Mozart áll az ablak egyik oldalán, míg Salieri a másikon, Mozart látomá-
sának öltözve, a másik a temetőt megjelenítő háttérvászon. Utóbbi fehér, rajta
fekete keresztek, sírkövek; egyik oldalon, a háttében a Golgota három keresztjével,
miközben Mozart Requiemje szólt...
Sok zene hangzott el az előadás folyamán, tökéletes hangminőségben. A főhős (esetünkben Salieri) csaknem valamennyit kommentálta, elmondta, milyen érzéseket kelt benne az éppen szóló muzsika.
A darab (kitalált) története arról szól, hogy Salieri, II. József udvari karnagya szakmai féltékenységből hogyan teszi intrikákkal és befolyásával földönfutóvá, életében szakmailag lehetetlenné Mozartot, hogyan küzd Isten ellen.
Nagyon közelről láttam a színészeket. "Mozart" két -ba/-be-je -ban/-ben helyett
fájt, egyébként rendben vol, kétszer pedig kijött az első sor elé (karnyújtásnyira tőlem) vezényelni. A címszerepet játszó Cservenák Miklós egyrészt zseniális volt, másrészt
a szó végi mássalhangzókat olykor túlzottan megnyomta. Gondolom, ez utóbbi azért
kell, hogy egy ekkora színházterem hátsó részein is érthetőek legyenek szavai.
Jó darab, jó előadás. Bár idomításnak tartom a színjátszást, kalapot emelek az
ennyire profi estek előtt.
"A színház élni segít!"

Kötelező biztosítás váltás, téli gumira csere, nyugdíjam lenyúlásáról szóló hírek, hó, olvadás, latyak, torokfájás, hideg, meleg, sötét, hűtőfolyadék fagyállóságának ellenőrzése. Nemszeretem időszak. Alig várok egy lenyugvósabb periódust.

Jó.
NAGYON jó.
A könyv alapján készült filmsorozat sem rossz, de a regény - ellentétben a
filmmel - nem marad abba a felénél, egyetlen évadot köveően.
A filmben a saját KÖZELI jövőjét látja meg minden ember egy rövid időre, a könyvben
a távoliba pillant bele.
Jókat lehet filozofálni az olvasása közben. Érdekel-e a saját (lehetséges) jövőm?
Ha beleláttam, azt hogyan reagálnám le? Megváltoztathatom-e azt, amit láttam?
Milyen globális hatása lenne egy ilyen eseménynek? stb.,stb.
A képtelennek hangzó alapötlet ellenére jó kis regény. Inkább gondolkodtató,
mint izgalmas (nem úgy a filmsorozat), de ez nem baj, sőt.

"Pontosam ugyanabban a házban láttam magamat, ahol most is élek. Egyedül
voltam, ami nem szokatlan dolog: a gyerekeim már nagyok, a feleségemet
sokszor leköti a munkája. Tulajdonképpen bár néhány dolog megváltozott -
a berendezés kissé más volt, új festmény került a falra -, semmi nem utalt
arra, hogy ez a jövő.
És tudja mit? Ez tetszik nekem. Boldog vagyok: boldog életem volt.
Kifejezetten megnyugtat a gondolat, hogy kijut még néhány évtized
pontosan ugyanebből. Úgy tûnik, a látomások rengeteg embernek felforgatták
az életét. Az enyémet nem."

A gitárközpontú zenéket szeretem leginkább, ez nem vitás, de van néhány olyan zenekar
az elektronikus színtéren, akik lemezeit meghallgatom, mert a csúcs közelében
alkotnak, érdekes, kreatív dolgokat. Apollo 440, Moby, The Chemical Brothers,
Orbital, Faithless...
(A Depeche Mode-ot és a The Prodigy-t nem soroltam ide, mert õk stílusoktól
függetlenül kedvenceim.)
Általában tetszenek ezen előadók zenéi, de kevésszer annyira, hogy megmaradjanak
bennem. (Faithless: To All New Arrivals - Nagy kivétel!!! Itt is írtam róla.)
Az Underworld 2010-es lemeze elsőre bejött.
Könnyed és puha szórakoztató partyzene, de dallamos és tartalmas (!!) is, tele pozitív érzésekkel.
És persze gyönyörűen szól.
Mivel nem vagyok járatos ebben a szcénában (! az a szó!), nem elemzem. Maradjunk
annyiban, hogy tetszik. Sima 8 pont a 10-ből, az pedig nálam ritka.
Ma egész nap ezt hallgattam. Csak ajánlani tudom.
(Moby-t leszámítva valamennyi említett előadó brit. Véletlen?)

Tegnap belenéztem egy híradóba, mert érdekelt, a két Korea mit művel.
Az első hír után idegesen kapcsoltam ki a TV-t.
A "nyugdíjmentő" törvényről volt szó.
Eddig ott tartottam, hogy 2011 végéig nem utal az állam a magánnyugdíj számlákra.
Már ez is felhúzott bejelentésekor. Mi az, hogy nem utal?? Eddig sem utalt!
A munkáltató a SAJÁT béremből utalt a számlámra. Az állam csak - számomra
érthetetlen módon, az APEH képében - egy fölösleges állomásként beleállt az
átutalás útjába, de eddig nem akadályozta azt. Most pedig annak egy évig tartó
nyíltszíni lenyúlására készültek.
Ezzel azt érték el, hogy eldöntöttem, nem erőltetem, hogy 2012 előtt munkát
vállaljak hazánkban.
Aztán tegnap jött a nagy bejelentés. A törvény(tervezet) szerint 1-2 hónapon belül
döntsek, hogy maradok-e a magánnyugdíj rendszerben, vagy visszalépek az államiba.
Ha nem nyilatkozom, visznek mindent. Visszaállamosítják a befizetéseimet.
Ami leverte a biztosítékot, az az volt, hogy ha nem lépek vissza, akkor az állam
köszöni (egy fenét! annyira sem képes), de lenyúlja az eddig az államnak fizetett
pénzemet, de cserébe SEMMIT nem ad.
Hogy az eddigi állami nyugdíjrendszerbe történt befizetésemmel mi lesz,
vagy, hogy a jövőben akkor miért fizessek továbbra is oda is, arról persze nem
szólt Matolcsy úr.
Mert, hogy nem lépek vissza, az egyértelmű.
Gyűlölöm a politikát (ami ebben az országban megy, azt pláne), ezen blog
fennállása óta egyetlen bejegyzésem sem szólt politikáról, még érintőlegesen sem.
A jövőben sem fog. Ezért kiírok most egy-két dolgot magamból.
Az eddig is tiszta volt, hogy az én generációm fogja megszívni a nyugdíjrendszer
átalakítását, hiszen KIZÁRT, hogy egy ilyen gazdaságban, ilyen adórendszerben
előteremtsük a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját is, miközben a sajátunkra is
gyűjtünk, hiszen amit az állam (eddig) ígért számunkra, az semmi.
Erre most nyiltan visszakényszerítenek egy olyan rendszerbe, ahol a pénzeink
a feneketlen zsákba folynak.
Döbbenet.
Komolyan ott járok, hogy nem tetszik, el lehet menni - indulok.
Aztán, ha nem megyek, akkor dönthetek, hogy büszkén, a szerintem sajnos már
az államnál is megbízhatóbb nyugdíjpénztárakban, bankokban, vagy naívan, az
államban bízva pusztolok éhen kb. 65 évesen.
Ha megélem.
A kétharmadból sejthető volt, hogy mihez vezet. Bejönni látszanak a félelmek.
Az is nagyon "tetszik", amikor NEM LÉTEZŐ, szavazók nélküli pártok (eddig az
SZDSZ, most a KDNP) szólnak bele az ország sorsába,, alakítják a fontos kérdéseket.
Persze, egy országban, ahol az MSZMP utódpártja még létezik, abba emberek
lépnek be (noha a mai napig vannak benne az elődjének elvtársai is), és vannak,
akik szavaznak a pártra, szóval egy ilyen országban nem illik semmin meglepődni.
(Mondjuk, hogy a 2/3-os párt sok tagja az egyetem elvégzése óta főállású politikus,
az is megér egy gondolatot.)
Nem mondom, hogy valaha bármi jót vártam volna magyar politikusoktól, de most
kezdem magam úgy érezni, mint Pelikán József gátőr (akinek a nevében a
honvédségi eskümet tettem. Én, és a fél századunk):
- Azt mondta, hogy majd ne tessék csodálkozni, ha ő a tárgyaláson igen súlyos
büntetést kér.
Pelikán József: - Kicsoda? A védőügyvéd?

Az természetes, hogy a nyugdíjpénztárak egyesülete (vagy mi) a maga hasznát
akarja, és ellenzi az egész átalakítást. Ez a bejegyzés azért született meg,
mert az említett egyesület, szövetség (vagy mi) vezetője is a "zsarolás" szót
használta sajtótájékoztatóján, amely szó nekem is elsőre beugrott tegnap, híradó
nézés közben.

És, mert egyre csak motoszkál bennem kedvenc gátőröm másik mondása:
"Valami itt nagyon nincs rendben."

Két verzióban is láttam (részleteket?) a könyvből készült filmet, így azt hittem,
a könyv nagy Sci-Fi alapmű.
Ehhez képest meglepett, milyen vékony, mindössze 147 oldalas, két délutános olvasmány.
1963-ban írta a francia szerző, és végülis alapmű.

Nincsenek benne logikai bukfencek, ugyanúgy ötletes a befejezése, mint a filmeknek,
noha azoktól teljesen eltérő.
Az fura volt, hogy a másik bolygón - mert a könyv nagy része NEM a Földön játszódik -
is magnéziumot használnak az ottani fejlett lakók a vakuhoz, mint nálunk (a hatvanas
években), ezt leszámítva kerek, nem mélyen kidolgozott, de ötletes, elgondolkodtató
és szórakoztató olvasmány. Csak ajánlani tudom.
A filmek közül már nem emlékszem, melyik tetszett (jobban), igazán a befejezések
közötti különbségek sem rémlenek.

Képek egy The Cardigans CD belső borítójáról.

Írtam, hogy végighallgatom az összes lemezemet. Ha már így teszek, rendet is rakosgatok közöttük (szintén kb. három évig tart majd). Így szúrt szemet az első Depeche Mode album, a Speak & Spell CD verziója. Győrött vettem, ez tiszta sor; az is biztos, hogy a '90-es évek elején. Az album eredetileg 1981-es, a CD verzió 1988-as.

Már a 'Made In Czechoslovakia' felirat sem mai, de az öt számjegyes győri telefonszámokat még furcsább mai szemmel látni.

És a jelek szerint a Depeche Mode jövőre jócskán több mint 30 (!!) éves lesz!

Don't trust your eyes
It's easy to believe them
Know with your heart
That you can leave your prison
Don't trust your mind
It's not always listening
Turn on the lights
And feel the ancient rhythm
                  /Katie Melua: The Flood/

A szélkarcolta felhők alatt
A város felragyog
Tócsák tükre mélyén
Szikrázó csillagok
Ha tőled jövök, hozzád megyek
Mindig új vagyok

Sokat ígér az éjjel
De tőle több itt nem kell már
Semmi nem hiányzik
Minden hatalmamban áll
Ha tőled jövök, hozzád megyek
Örök váratlanság vár

Refrén:
Minden lépésed tánc
Minden hangod egy dallam
Dolgozik bennem a hajlam
Hogy mindig birtokoljam
Azt, aki vagy
Csak ilyen maradj
Én keményen élek
De szelíden cselekszem
Síromban párnám vagy
Vess ágyat
Lefekszem

Meztelen és hevült szavakban
Feszülő hatalom
Egymásba zárt karok között
Szenvedni szabadon
Ha tőled jövök, hozzád megyek
Te vagy az otthonom

Minden lépésed tánc...

Ez egy óda a nőhöz
Az örök jelen időhöz
Ez egy óda hozzád
Te legszebb földi ország

/Ákos: Óda/

manhattan

Nap
      nem gyógyíthatja be
       ezt a meggyötört földet
A napfény
             képtelen
                   rávenni ezeket az épületeket,
                                       hogy az utcán ugráljanak
                       Csupán csak
villanó csíkként
                  emelkednek ki
a hideg városból
...az épületek pusztán visszaverik
a nap számtalan színét
                               de nem nőnek annak melegétől.
Szegények.

/Suzanne Vega 15 évesen készített írása/

A tartalma is remek, de a "verset" elforgatva Manhattan látképét kapjuk (az akkor
létező ikertornyokkal).
A könyvében (The Passionate Eye) 9 éves (!) korától vannak versek, dalszövegek,
írások. Tiszta Hemingway a hölgy. Mindennapi dolgokat ír le, nem mindennapi módon.
"És hogy' beszél angolul!!!"

Satriani koncertje alatt - a sűrűbb részek első 4-5 perce után - azon gondolkodtam,
hogy mely gitárosok játékát szeretem leginkább.

- Talán legelöl a sorban, ott van Dave Mustaine. A Megadeth mindenese. Kirúgták a
Metallica-ból, majd dacból egy olyan zenekart hozott össze, amely a mai napig a
technikás thrash metal egyik legjobbja. Ritmusgitározása vitathatatlanul ott van az
elitben, de nekem a "gyomorból" nyomott szólói is tetszenek.

- Gyakorlatilag a Megadeth- ben megfordult összes szólógitáros káprázatosan jó volt,
mindegyikük a kedvencem. Marty Friedman azonban (nálam) kiemelkedik közülük.
A Tornado Of Souls szólójánál nekem jobban tetszőt még nem hallottam.
https://www.youtube.com/watch?v=k51HR-6Js5w (1:03-nál kezdődik a CSODA)

 - A fiatalon elhunyt Chuck Schuldiner játékát is ámulattal hallgattam. A zenekaráról
(Death) elnevezett (??ez igaz így??) stílus megalkotásával is bevonult volna a zene
nagy könyvébe, de a játéka is egyéni volt. Amit James Murphy-vel (szintén nem
gyenge versenyző) leműveltek az 1990-es Spiritual Healing albumon szólók
és riffelés címszó alatt, az nem egyszerű. Jellegzetes STÍLUSa volt, amit
nagyon szerettem.
A hörgésre allergiások (és mimózák) csak 4:10-től hallgasák:
https://www.youtube.com/watch?v=zguCFjHyVeM
Itt ugyanez a dal halható spanyolos levezetés nélkül, élőben:
https://www.youtube.com/watch?v=i38m-xGX7io
Szinte fáj látnom, tudván, hogy 34 évesen halt meg, agydaganat következtében, azért,
mert a 70 000 dolláros (!!!) első műtéteket követően már nem volt pénz a
kezelésére, mikor arra ismét szükség volt. Pedig a zenész társadalom is megmozdult az érdekében. Ez nem a zenéhez tartozik, de erre felé halad az oszágunk, nem árt, ha tudtok róla, mi vár ránk.

- Slash: őstehetség. Pont. Árad a ZENE az ujjaiból.

- Valamilyen rejtélyes okból Olga, a Toy Dolls énekese/gitárosa is az általam
leginkább elismert gitárosok között van. Életvidám, ötletesen ritmusozik és
nagyon vadul szólózik is. A hangja pedig mindent visz!!! :)
https://www.youtube.com/watch?v=bhNSvjIGKvA
Egyetlen gitárosként énekelni is egy ilyen gyors trióban... Tud. És azok a szövegek!:)

- Nem is annyira a technikája miatt, hanem az intenzív jelenléte és a hangulatos
szólói miatt régebben (mikor a dalok elején elkezdett egy tiszta dallamot játszani,
és a dalt gyakorlatilag végigszólózta) Greg Mackintosh (Paradise Lost) is beverekedte
magát a kedvenceim közé. Egyetlen balkezesként.
https://www.youtube.com/watch?v=fDlIZfz-YY0
Az As I Die nyitó (egyben fő) riffje pedig top 10-ben van nálam:
https://www.youtube.com/watch?v=8Km4sSsCH4c

- Mivel fiatalságom egybeesett a heavy metal hőskorával, az olyan klasszikus párosokat
is meg kell említenem, mint Tipton-Downing (Judas Priest), vagy Murray-Smith
(Iron Maiden). Dave Murray stílusa különösen közel áll hozzám.

- Rimusgitárosok közül Mustaine-en (és Chuck-on) kívül Scott 'Not' Ian (Anthrax)
és Mille (Kreator) játékát hallgatom a legszívesebben.

- Telejsen más stílust említve Suzanne Vega is ide sorolandó. Vele kellett volna kezdenem, hiszen Ő az egyetlen hölgy a listán. Stílusos, HITELES.
Engem nagyon megérint a játéka.
https://www.youtube.com/watch?v=32wzah2nmHY

Kit felejtettem ki?
Most, hogy végignézek a listán, meg kell állapítanom, hogy rendesen régisulis vagyok. :)

Bár minden egész eltörött
Létezik igaz és örök
De jól vigyázz, ha gondolsz rá
Az ördög rögtön felröhög
/Ákos/

A (jégkorong) pálya közepén (nem az egyik kapunál, a végében, mint Ozzynál) felállított
színpad azt jelentette, hogy a csarnok fele lefüggönyözve, üresen állt, azaz eleve
csak szellős félházra terveztek a szervezők.
HÁLA A JÓ ÉGNEK, ez azt is jelentette, hogy az általam gyűlölt "közel álló" helyek
sem léteztek - mindenki onnan nézte a koncertet a küzdőtéren, ahonnan akarta.
Szerencsére most álló jegyet kaptam "a pénzemért".
Túl nagy tömeg sem volt, így Joe mestertől kb. 15 méterre, kissé oldalt
választottam egy olyan helyet, ahonnan jól láttam a kezeit.
Az előzenekar egy trió volt Los Angelesbõl (név??). Harminc perces műsorukba egy
dobszóló is belefért (!!), a frontember pedig végig boundok (érintő) nélküli (fretless)
szólógitárokon játszott!!!! Sok értelmét nem láttam, de nagyon vártam a hamis,
elcsúszott hangokat. Nem jöttek.
Basszusgitárban már többször láttam ilyet, szólógitárban soha. Nem kis teljesítmény
játszani egy teljesen sima nyakon! Hallgatható, jó zene volt, de semmi különös.
     Satriani mester (másod)percre kerek két órát játszott a ráadások előtt.
Az első néhány dal esetén még volt gond az arányokkal, pl. a nyitó néhány
akkordot leszámítva a basszus elvitte a Flying In A Blue Dream hangulatos akusztikus
kíséretét. (Itt, egy másik koncerten bezzeg hallani:
https://www.youtube.com/watch?v=AOsgv_X_cV8)
A koncert első harmada után aztán a "veszett jó" kategóriába esett a hangzás, az utolsó harmadra pedig a "gyönyörű, hibátlan" jelzõk illettek rá. A hangerő végig rendben volt.
A lemezismertetőmben említett és egyáltalán nem hiányolt tekerésből élőben
rendesen kijutott. Mivel nem vagyok nagy Stariani rajongó, helyenként számomra túl
sok volt a - vitathatatlanul ultra precíz és technikás - szólókból. Hősünk
igyekezett szellősebb dalokat is becsempészni a műsorba, így olyan 6-8 dal a
dallamaival is egyből kedvencem lett, nem csak a szólói miatt.
Amikor azonban 3-4, egy-egy merő szóló orgiából álló dal követte egymást,
akkor már-már unatkoztam.
Billentyűs, basszer, dobos és ritmusgitáros kísérte Satrianit. A dobos (Jeff
Campitelli) játéka különösen tetszett, a billentyűs is nagyon jó dolgokat
játszott - bár néha eltűntek a témái a háttérben -, a gitáros túl szerényen
hozta a másodhegedűs szerepét, a basszer (I love Budapest pólóban a ráadásban)
showman-kedett, a témási átlagosan jók voltak.
Másfél óra elteltéval volt egy kis hullámvölgyem ("sok lesz ebbõl"), de mindent összevetve nagyon tetszett az egész előadás.
A ráadás egy merő népünnepély volt. A feelingesebb dalok varázsütésre meghozták a hangulatot is, megmozdult az addig csak ámuldozó közönség.
A Summer Song itt megtekinthetõ tegnap estéről:
https://www.youtube.com/watch?v=REh9bOf3UxA
Sokkal jobban tetszett, mint Ozzy, talán a Metallicat is verte nálam.
Nagy élmény olyan koncerteket látni, melyek annyira nem érdekelnek, hogy
pénzt adjak értük, de a maguk nemében szenzációsak.
Satriani nem csak a maga nemében az, hanem az egyik legtechnikáabb gitáros.
Nem véletlenül legenda.

u.i.: A Coldplay perelgetése közben azért nem ártott volna meghallgatni az 1993-as Show című (The) Cure album nyitózenéjét (Tape), mert hogy', hogy nem, kísértetiesen hasonlít (üveghangok, minden) a Joe bácsi Wind In The Trees dalában végig jelen lévő témára az új lemezen. Élőben még jobban kiáltott a tény!
Mert azt, hogy már hallotta, nem is merem feltételezni. :)

A tied csak az marad
Amit másoknak adsz
/Ákos/

Néha a szíveden dörömböl
Szinte túl sok az örömből
Máskor nincs közöd semmihez
Ha megfizetsz, a számla mennyi lesz?
/Ákos/

Ha reggelre kelve tiszta a tábla
Csak tőled függ, hogy mit rajzolsz rá ma
/Ákos/

Lusta disznó vagyok, de azért a fontos dolgokat néhány év alatt eleintézem.
A közelmúltban kicseréltem végre a hangfalkábeleimet. Nem volt egyszerű (szét
kellett kapni a hangfalat, forrasztgatni), de megérte.
A gyári, "mezei drót"-ot nagy tisztaságú, vastagagabb (2x2,5mm²), egymástól távolabb elhelyezkedő vezetékre cseréltem. Nem ez a gyártó, de ilyesmi szerkezetű:

 
10 méter (2x5, mert nem a két hangfal között, hanem az egyik mellett dolgozik
az erősítőm, így sajnos duplájára nő a hossz), 3000Ft (sokat engedett a csóka az árból).
"Az élmény megfizethetetlen."
Mintha egy eddig is tetsző (hang)kép elől valaki elhúzta volna a függönyt és
le is porolta volna.
Nem hittem volna, hogy ilyen kis befektetéssel ENNYIT lehet javítani a hangzáson.
(A hangfalak alá pakolt gránit lap is fejlesztett annak idején.)
Azóta sorban végighallgatom a CD-imet (eltart vagy három évig :), de van olyan,
amihez nem merek nyúlni, mert tudom, hogy egyből rám zúdítaná a kéjhömpölyt.
Arra is vigyáznom kell, hogy ne írjam bele minden demó ismertetőmbe vagy lemezkritikámba, hogy "álomszépen szól", csak olyanokba, melyek az átlagnál is sokkal jobbak.
(Az új Ákos ilyen. Kár, hogy csak hangtechnikailag.)
((Ákos kritikám ide kattintva olvasható.))

...szép a nyugalmas élet
Révbe érhet a lélek
/Ákos/

Fogtam a bort és a TippMixemet, aztán szép nyugodtan leültem nézni, amint Dementieva
(reményeim szerint) leveri Schiavonet potom 100.000 USD-ért (20 millió Ft!!).
Nem elég, hogy nem győzött, de a meccs végén egy "spontán" ünnepség kerekedett
körülötte - SENKI nem értette, miért. Aztán megszólalt:
'"This year in Doha was very special for me because it was my last tournament'
Csak lesett mindenki, hogy "MI VAN"? Aztán kinyögte, hogy visszavonul.
A "VB" összes játékosa ott volt felsorakozva, és könnyezett, Dementievat leszámítva.

Utóbb kiderült, hogy már év elején döntött.
29 évesen, világranglista kilencedikként, olimpiai bajnokként (és olimpiai ezüstérmesként is!)...
Egyedül miatta voltam képes teniszt nézni, őt viszont mindig örömmel néztem.
Tetszett a játékstílusa, a kis hisztijei, a nyilatkozatai, és fizikailag is kellemes jelenség.
Ezek szerint ez volt az utolsó meccse. pedig az első játszma alatt eldöntöttem,
hogy jövőre megnézem élőben egy meccsét...
Sajnos csak a pályafutása utolsó két évét követtem figyelemmel.
Szerencsére pályafutása utolsó két évét figyelemmel követtem.

'She's been one of the most professional, nicest girls on tour.'
/Kim Clijsters/

'Like I said, I have no regrets because, you know, that was my way.
That's the way I played. I was far away from being perfect, but, you know, I had a
great fighting spirit. Even without good serve, I was struggling for so many matches,
but I was fighting and I was never give up. I was giving 100% on the court no
matter who well I was playing. This is what I like.
You don't have to be perfect, but you have to try very hard, and I did all the time.'
/Elena Dementieva/

"Mint már mondtam, semmit nem bánok, mert ezen az úton kellett végigmennem.
Így játszottam. Messze voltam attól, hogy tökéletes legyek, de nagyszerű küzdőszelle-
mem volt. Jó adogatások nélkül is ennyi meccset végigküzdöttem. Harcoltam és soha
nem adtam fel. 100%-ot adtam a pályán, függetlenül attól, mennyire jó játékos ellen
játszottam. Ezt szeretem (ilyen vagyok).
Nem kell tökéletesnek lenned, de keményen kell próbálkoznod - és én ezt tettem
egész pályafutásom alatt."
/Elena Dementieva/

'I've been living my dreams' - "Az álmaimat éltem"

Megírtam életem talán legkönnyebben született lemezkritikáját (olyan is? :). Van, hogy egy hétig alakítgatok egy ilyen írást, ez egy szusszra jött. Mivel sok támadási felületet pakoltam bele, érdekel a véleményetek róla! (Biga, Julcsi-Csabi és természetesen ex-gitáredzőm - vegyétek ezt felkérésnek, kérlek!)
Itt olvasható:

http://www.rockszervizmusic.hu/index.php?action=viewarticle&type=lemezkritika

Ex-edzőm! A Solitude-hoz mit szólsz? KOMOLYAN kérdezem, hogy ilyesmit Te is tudnál írni? Szerintem igen (1:34-től hallható a teljes dal). Szerinted én mennyi idő alatt tanulnám meg? Nekem NAGYON tetszik, pedig semmi különös nincs benne. Ha nem gond, gyakorold be, kérlek:

https://www.youtube.com/watch?v=rNKbcYrvxIU