'Dark Night Of My Soul'

... csak zúznak egyet. (Dob!! Ének!!)

... csúcsán. (Dob!!!! Basszus! Ének! Hangulat!!)

A neten sok koncert verziója is megtalálható a dalnak. Félelmetes, mi mindent tud csinálni a hangjával akár egyetlen dalon belül is.

     Fura egy album ez. Elsőre csalódás, hiszen egy rendkívül egyéni és klasszikus zenekar visszatérő (újjáalakulás utáni) lemeze, ráadásul (nincs Big Jim Martin gitáros!) önmagukhoz képest visszafogott és (hangsúlyozva, hogy csakis önmagukhoz képest) nem túl izgalmas vagy kísérletező.
Mégis...
      A nyitó zongorázástól kezdve tudja a hallgató, hogy ki zenél, már itt hatalmába keríti az érzés, hogy itt valami új és jó következik.
A második Superhero már a fénykor minden szépségét (sodrás, csattogó basszus, epikus kiállások, dallamok) felvonultatja..., de semmi többet vagy kellemesen váratlant.
És ez igaz a teljes albumra. Minden olyan, mint régen, de az egymástól nagyban eltérő dalok között nincs igazán újító, meghökkentő, mindent felforgató, vagy éppen elsöprő. Nincs újabb Out Of Nowhere, Midlife Crisis vagy Digging the Grave.
     Nem írom, hogy csalódás, sőt, aki rohanó életében rászán több hallgatást - én megtettem -, megállapíthatja, hogy ez egy jó, elvárásokkal nem törődő, "igazi" lemez. Nem a digitális kor gyermeke. Mint ahogyan a zenekar sem.
Nekem két dal tetszik nagyon a tízből. Jól védik a lemezt, a YouTubeon nem találtam a Rise Of The Fall-t, a Black Friday-nek viszont akad ott majdnem hallgatható minőségű verziója.Érdemes mindkettőt album minőségben megfülelni. A hippire vett színpadképhez inkább nem szólnék hozzá:

Faith No More: Sol Invictus (2015.)

7/10 pont

Nem tudtak meggyőzni, hogy nem egy újabb (a dobosokról több ilyesmi van) ugratás, vicces beszólás. Megnéztem, tényleg így van az értelmező kéziszótárban:

Az előítélet - sokadszor írom le - csúnya dolog.
A népdalokat sem kedvelem, ha népdalokra, arra a stílusra építve játszik valaki popzenét, az pláne nem hat meg... Az agyonjátszott Bánat utca a legjobb példa erre.
Nem sokat vártam a koncerttől.
Ehhez képest kellemeset csalódtam, jól éreztem magam. Pedig tettek ellene: gumi/elektromos cintányér, fülhallgató a "fő" énekesnőn (ez egészségi ok miatt indokolt volt).
A "második" énekesnő hangja nekem nem tetszik, a billentyűs hölgyé viszont - megítélésem szerint - sokkal jobb, kellemesebb, mint az első számúé. Érdekes zenekar tehát.
A zenéjük viszont jól ki van találva, jól össze van pakolva. Élőben is "easy listening", nem terheli szét az agyat :) (és rájuk is igaz a mondásom, hogy "a Fear Factory csúnyán megijesztené őket", főleg a dobost :), de ugyanakkor dallamos, ritmusos, relatíve változatos. Ennyi elég is a mai magyar mezőnyben.
A látványt nagyban megdobta a hat néptáncos, akik remek koreográfiákat táncoltak. Nem tudok rosszat mondani erről az operafesztiválos fellépésükről. Örülök, hogy összefutottam a zenéjükkel. A Tavaszi szél viszont egyszer elment, a Queen énekesétől. Ezt követően bolygatni nem szerencsés. Még egy egyébként egészen jó dalban sem (katt a linkre!). Éppen oda felesleges, de teljesen.
Kb. így kell őket elképzelni:

Az éjszakai beszélgetések alatt Weszely Ernő játszott ehhez hasonló hangulatú dalokat:

Na, ilyen sem esett meg még velem. Egy hajnal kettőkor kezdődő (!!) meccsnek csak az utolsó három percére értem haza. Mint kiderült, nem maradtam le semmiről, mert a kedvenc Svéd Női Foci Válogatottam gyengén játszott a kommentátor szerint. (Három meccs, három döntetlen. Most izgulhatnak, hogy egyáltalán bejutnak-e a 16 közé.)
Én viszont este öttől - sorrendben - a következő, nem gyengén érdekes emberekkel beszélgettem (illetve: Ők velem), söröztem, mindegyikükkel órákon át: ex-klasszikusgitár-edzőm, a szimfonikusok egyik csellistája (A csellista lány :) és barátja, egy színésznő, egy korrepetitor (aki legyen inkább zeneszerző, mert azt tudom, mi) és a színház zenekarának csellistája (ha jól rémlik), aki mostanában szerezte meg a harmadik zenei diplomáját.
Most éppen Earth Wind & Fire-t hallgatok egyikük hatására. Kevés stílus áll tőlem távolabb, mint az övék, de értem, hallom, hogy mi tetszhet benne más(ok)nak. Szeretek így megismerni zenéket, melyeket egyébként soha nem hall(g)a(t)nék.
Ja: a színésznő NEM Ullmann Mónika volt :). A szövegtanulással kapcsolatos kérdésemre nem kaptam egyértelmű választ, de nagyon sok érdekes témánk volt. És még egy "ja": (értse, akinek szól! :) békéscsabai születésű.
Az estet indító Holdviola koncertről talán majd később.

Az "N-fa" ilyen alakban nőtt, nem egymásra dőlt törzsek.

Három-kőről (904m) fotózva.

Egy zenekar, akikről nem kell sokat írnom. Aki ezen a bolygón él és érdekli a (könnyű) zene, az hallott a csapatról, ismeri, hogy milyen stílusban alkotnak (milyen stílust alkottak).
A lemezt azt bizonyítja, hogy remek formában vannak. Elsőre (természetesen) gyengébbnek tűnt, mint a Fat Of The Land, sőt, talán az előző Inviders... albumnál is, de az Always Outnumbered...-et azonnal veri. Többedszer és alaposan meghallgatva viszont szépen jönnek elő a finomságai.
Fura egy főleg elektronikus zajokból és ösztön ritmusokkal alkotó brigádról ilyet írni, de mintha zeneibbek lennének, mint valaha. Mindezt úgy, hogy a fő ismérvük (szinte lehetetlen mozgás nélkül hallgatni a zenéjüket) megmaradt. Sőt. A dalaik felére remek klipet lehetne úgy forgatni, hogy "bedobnak" néhány kamerát a koncerten a bulizók közé, és kész.
Úgy hoztak létre ismét valami újat, hogy a lemezen ott van a karrierjük, eddigi munkásságuk szinte valamennyi állomásának stílusa, védjegye.
Nem minden "dal" üt óriásit, de összességében egy nagyon jó party lemezt alkotnak, tele rengeteg jó kis ötlettel. Mivel egyszerre átlag 4-5 összetevő szól, mindig van min csemegézni, ha éppen a fő téma nem kötné le az embert. Talán a szöveg is több az eddigieknél. Gyakran nem csak 2-3 sort ismételgetnek.
Aki valaha is szerette a zenéjüket, kedvelni fogja ezt az anyagot. Erős. Kellemes meglepetés.

"Tudom már, melyik a prodidzsáj!"

The Prodigy - The Day Is My Enemy (2015.)

Gyanítom, hogy a Wild Frontier vagy a Rebel Radio lesz a nagy sláger, de nekem most a Roadblox tetszik leginkább. És a lassú (!!!) dal az Invisible Sun. De a Get Your Fight On is bejön nálam a sodrásával.

Valahogy így kell őket elképzelni 2015-ben: https://www.youtube.com/watch?v=ltHhT-Atu1I

8,5/10 pont

Tegnapi képek kis városomból.

Amíg nem vagy lakástulajdonos, nem tudhatod, mekkora öröm, ha nem csöpög egy sarokszelep, vagy működik (az általad, fix vezetékesről kicserélt) a "kád-mosdó töltő csaptelep".

Lekopogom...

"Jelenleg több klubtulajdonos van előzetes letartóztatásban, mint futball huligán."

Az előző bejegyzés CD-jét és vele a zenét szintén portörlés/rendrakás közben találtam. Csodaszép zene. Az jutott eszembe, hogy komolyzenei szerzemény( részleté)nek is elmenne, és hogy mennyire nincs értelme kategorizálni a zenéket (pop, klasszikus, stb.). A címe - és (Hi-Fi-ben) a hangzása - óriási. Nagyon tetszik. Szeretem az ilyen (egyszerű, de) felemelő zenéket (is). Semmi meglepő vagy zeneileg érdekes nincs benne, mégis maga a CSODA!
Művészet. Varázslat(os).

    Az, aminek látszik: egy focistából - ráadásul London mészárosáról beszélünk, ha jól rémlik, hogyan "becézték" annak idején - lett "filmsztár" önéletrajzi könyve. Focistaként és színészként sem tartozott az elithez, de mindkét minőségében ismert, karakteres figura.
Az eddigi életéről ír. Semmi különös nincs a könyvben - család, barátok fontossága, néhány sztori, a megkomolyodás, éretté válás hogyanja, ilyesmi.
Amikor hazaértem vele az volt a terv, hogy beleolvasok, aztán folytatom A keresztapa olvasását, ehhez képest 3-4 óra alatt elolvastam a kétharmadát, majd másnap a maradékot.
((Az egy másik történet, hogy az eredeti 3490Ft-os ár helyett 1200Ft-ért is megéri a boltnak árusítani az új példányt.))
      A cím remek, az utolsó mondata a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőből. Az eredeti "It's been emotional", és a fordítás is tökéletes.
A fia anyjáról alig ír, ráadásul annál a résznél mintha egy szakaszt véletlenszerűen kivágtak volna a példányomból - egy mondat félben marad, majd egy másik téma folytatódik -, ezen kívül talán 1-2 magyartalan mondatot, rosszul egyeztetett fordítást találtam. Ez a mai felhozatal általános színvonala mellett gyakorlatilag elhanyagolható.
Nem tudom, miért olvasok ennyi önéletrajzot. Ez is tetszett.

"Azt hiszem, egyáltalán nem értem szabályosan labdába az első 45 percben.
A szünetben Sid Neal, aki 65 éves volt akkor, azt mondta, hogy inkább adjam neki a mezemet, jobb munkát végezne a pályán, mint én. El is hittem neki." - Első elsőosztályú meccséről.

'And maybe you're gonna be the one that saves me' (És talán te leszel az, aki megment) énekli Charlie, Desmond pedig hallgatja.

"Nem Penny hajója" - a mai napig emlékszem, mekkorát ütött Charlie utolsó üzenete a tenyerén.

Port töröltem, és találtam egy olyan (írott) CD-t, amelyre nem is emlékeztem. Az Oasis egyetlen koncert lemeze 2000-ből. Azon tűnődtem el, miközben hallgattam, hogy azóta (Linkin Park??) nőtte ki magát hozzájuk hasonló léptékben (stadionokat éveken át megtöltő, slágert slágerre halmozó) sikeres banda. Szerintem nem. Csak a korom miatt gondolom így? Mi még hallottunk, láthattunk olyan bandákat alkotni, fellépni, mint az REM, az Oasis, a GunsN'Roses vagy éppen Bon Jovi. Mi lesz, ha Madonna, a U2 és az AC/DC leteszi a lantot? Maradnak a fesztiválok és az 1-2 nyári pop zenék? Kisebb lett a lépték?

10-20 éve még tudtuk, hogy ha kijön egy lemez (Faith No More, Depeche Mode, Nirvana, Roxette, Red Hot Ch. P., stb., stb., ízlés szerint folytatható a sor) az tele lesz jó dalokkal. Most mi van???

Akkor természetes volt, hogy vannak pl. a videón szereplő slágerek, melyek világszerte arattak. Annyiszor hallottuk, hogy akkor fel sem fogtuk, mekkora dal. Csak most lesek (azon, hogy tudom a szöveg nagy részét), hogy mennyire jó nóta:

És hány ilyet írtak!!! (Don't Look Back In Anger - wow!!) Óriási banda (voltak), de "a drog rossz, értem!??!".

...., az tény, de kitaláltak valamit annak idején. Bár ez a dal már helyenként klisés, a dob és ütőshangszerek terén több mint érdekes. A 3:02-től kezdődő ZENÉLÉS miatt pakolom ide. Csak zenekari fotót, koncertfelvételt ne nézzen róluk senki! :)