Jól mondja az US Open honlapja, hogy 'It must be love', mert az sem átlagos,
hogy két nő éjjel 11-kor kezd teniszezni és hajnal fél kettő után fejezi be, de
ha valaki hajnal ötkor felébred (vagy ötig vár kisebb szunyákkal), hogy
élőben nézhesse a közvetítést, az tuti nem százas.
Mondjuk, veszett nagy meccs volt, nem bántam meg, ha nyert volna kis (180 cm)
kedvencem, akkor még az sem lett volna kizárt, hogy máskor is csinálok ilyet.
Az első szett is szoros volt, szorosabb, mint az eredmény, de egy sima break
előnyt végigvitt Stosur.
A másodikban már beindult Dementieva, akkor sima harmadik szettet vártam.
Persze akkora bolondok házára, mint amit leműveltek, nem lehet számítani.
Jól indult (3-0 Dementievanak), aztán fejébe vette, hogy ha már úgyis jobb,
eldönti a meccset. Addig "csak" közepes nyomáson tartotta Stosurt, vissza-
ütögette a labdákat, az egyre többet hibázó ausztrál pedig szépen lassan szétesett.
A meccs eldöntés eléggé nehezen (sehogy) nem alakult. Megelőzte Stosurt,
mielőtt az hibázhatott volna, Elena rendre rontott nagy akarásában.
Az ausztrál visszajött a meccsbe, és, ha már így alakult, veszett szoros végjátékban meg is nyerte azt.
Szerencséje is volt (három hálós labdából három pattant úgy, hogy neki
hozzon labdamenetet nagyon fontos helyzetben, illetve a rövidítésben
Dementieva egyik vonalat csípő labdáját (ezzel pontját) "kint"-nek ítélte
a játékvezető, a számítógépes elemzés mutatta, hogy bent volt, a megismé-
telt labdamenetet elrontotta Dementieva), de nem ezért nyert, hanem, mert
kedvencem négy (!!!) meccslabdájából egyet sem hozott. Az elsőt adogatóként.
Nagy meccs volt, hosszú labdamenetekkel.
Az US Open az egyetlen nagy torna, ahol van rövidítés a döntő szettben.
Most nézem, hogy a múlt héten Woznacki ellen is 5-3-as vezetésnél adogatott a meccsért, aztán rövidítéses bukta lett belőle. Van miből tanulni!
