'Dark Night Of My Soul'

Volt egy olyan kedden, hogy Milan-Manchester United 2-3 (1-1).
A hazaiak egy nem gyengén mákos góllal a meccs elején vezetést szereztek, de
Scholes még az első félidőben egyenlített, egy szintén malacosnak nevezhető találattal.
Ezzel gyakorlatilag el is érte célját a Manchester (idegenben gólt lőni), de azért a második félidőben Rooney tolt kettőt - mindkettőt fejjel -, hogy minimális izgalom és Milan esély maradjon a visszavágóra. A végén még szépített Seedorf, de ez így is egy nagy semmi az "olaszok" Milan oldalán.
Jajj, Dávid (Beckham), hova kerültél?

Kaththea Azzurra Rowland: Sebzetten és összetörve
Egy estés (max. két délutános), lányos rajongással megírt mű.
A könyv 2003-as első felét írta a hölgy, a második részt magyarok tették hozzá.
Az olasz hölgyemény Brian Molko életén keresztül mutatja be a Placebo történetét.
Egyszerűen, lelkendezve. Nem mondom, hogy lebilencselt volna, de egyszer el lehetett
olvasni. Nem is különösebben tudok írni róla.
A magyarok által létrehozott második rész (akkor miért a csajszi neve alatt jelent
meg?) főleg a 2003 utáni történésekre fókuszál. A magyar fellépéseiken játszott
dalok sorrendjének összegyűjtése tetszett.
A Placebo egy jó kis banda. Keményebb, mint a Garbage, de az alaptrükkjük egyezik:
egy-egy jó hangulatot, dallamot, húzást elkapnak, és azt nem variálják agyon, hanem
a maga valójában elõvezetik. Nem emlékszem, hogy a Szigeten láttam-e őket - ha igen,
nagyon régen lehetett - de koncert DVD-jük biztosan járt nálam, és a 2006-os Puskás
Stadionos Depeche Mode koncert előzenekaraként láttam, mit alkotnak.
Molko azon mondása bekerült a rock klasszikusai közé, hogy "A bandánk egyik fele
meleg, a másik fele hetero. Pedig hárman vagyunk!"

Jajj, de jó kis hangverseny volt! Kedvenc szimpatikusaim hozták a szintet. Most még
beépített emberem :), az ütős szólamvezető is megdolgozott a pénzéért. :)
Rossini: A tolvaj szarka, nyitánya ismert, dallamos, könnyed, de azért nem annyira,
hogy ne kaphasson maximális pontszámot.
Szeretem, amikor általam nem ismert zeneszerzők lepnek meg egy-egy jó művel. Kramar
- született cseh-morva, aztán bécsi - ráadásul nehezítette is a saját helyzetét :), amikor két klarinétra írt versenyművet (hogy tetézze, a sokat emlegetett Esz-dúrban).
Változatos, jó háromtételese feledtette velem, hogy a klarinét hangszíne az egyik,
amit nehezen viselek. Kramar volt az utolsó császári udvari zeneszerző, 1818-1831-ig.
Ezen darab alapján, cseppet sem érdemtelenül.
Brahms II. szimfóniája az elsõ két mű után már "csak" egy átlagosan jó szimfónia volt.
Soha rosszabb estét!

Ha már szóba jött, mennyire nem nézek klipeket (csak összegyűjtve, DVD-n),
illetve, hogy a fekete-fehér mennyire hatásos tud lenni, itt egy remek
felvétel, melyet most találtam:

https://www.youtube.com/watch?v=0U971cN22h8

Shirley nem kis kedvencem. Hang, alak, bõr-,haj-, szemszín, mozgás, minden. Hihetetlen, hogy '66-os születésû. "És hogy' beszél angolul!" :)
Tényleg! Garbage koncerten sem voltam még! Akkor a New York-i Anthrax klubbuli
mellé felírom ezt is képzeletbeli kívánságlistámra. Hátha folytatják még.
Itt a Montreaux-i jazzfesztivál közönségét mozgatják át - jó kérdés, hogy
hogyan kerültek oda:

https://www.youtube.com/watch?v=PiJy-cFFMb8

A tegnapi bejegyzés elgondolkodtatott, hogy ahhoz képest, hogy nem vagyok egy
(nagy) színházba járó, eddig gyakorlatilag csak remek darabokat láttam:
12 dühös ember, Mezitláb a parkban, Ég és nő között, Portugál, néhány klasszikusan és
néhány modernül értelmezett/színre vitt Shakespeare darab.
Volt egy színház mániás barátom (lány), aki állandóan nyaggatott, hogy menjek, mert
így jó, meg úgy jó.
Számomra idomítás jellege van az egésznek (a mai napig), ezért nem igazán érdekelt.
A drámákat el lehet olvasni, nem feltétlenül kell hozzájuk színház.
Én a Himnuszt sem tudtam/akartam bemagolni, úgyhogy kicsit ugyan csodálom,
de inkább sajnálom azokat az embereket (színészek), akik fél könyveket vágnak be szóról szóra.
Mivel Eszenyi Enikõt bírtam (bírom a mai napig) és Shakespeare-t is elismerem, mondtam
az említett lánynak - mert már akkor is "vicces" voltam -, hogy "Majd akkor szólj, ha
Eszenyi E. Shakespeare darabban játszik!".
Persze, hogy fél éven belül volt egy beugrása kicsi (de híres) színházunkban! :)
Ennek mennyi volt az esélye?? Így kezdõdött.

/A Himnusszal kapcsolatban nem kérek kioktatásokat, véleményeket! A Szózatról pedig
annyit, hogy már a második szavában helyesírási hiba van. :) /
"A Mona Lisa ronda és öreg, a Kisherceg meg elmebeteg."

Sok év után megnéztem másodszor is a Tizenkét dühös embert, most végre eredeti
nyelven (angol felirattal, hogy értesem is).
Zseniális film, nagy klasszikus.
Elõször egy "pszichológia vezetõknek" tréningen láttam kezdõ mérnök koromban.
Az volt a feladatunk, hogy válasszunk egy karaktert, és figyeljük a változását,
magatartását a történet folyamán.
A nagyhangú, meggyõzhetetlent választottam, a hármas számú esküdt volt, ha jól rémlik.
Nagy véletlen volt, mert akkoriban én is ilyen voltam. A szememnek és a
logikámnak hittem, és úgy éreztem, mindig, mindenben igazam van, ráadásul
általában meg is tudok másokat gyõzni róla. Arrogáns, cinikus és lázadó voltam.
Sokat tanultam azon a tréningen. Magamról is. Ez a filmnek is köszönhetõ.
Persze, azt már elõbb tudtam, hogy nem vagyok vezetõ alkat. (Akik sportolnak velem,
talán másképp látják. :)
Egyszerû a sztori, nincsenek effektek, akciók, kameratrükkök...
A fekete-fehér mivolta is tetszik. Régebben még csináltam olyat, hogy pl. meccseket,
egyes TV adásokat fekete-fehérben néztem a színes TV-n, de - lévén, klipeket alig-alig
nézek - el is felejtettem, mennyire különböznek a fekete-fehér alkotások a színesektõl.
Láttam színházban is, ott is nagyon tetszett. Gyakorlatilag egyetlen szobában
játszódik, így gyakorlatilag színpadra van írva.
1957-es alkotás.

'This kid is guilty, pal. It's as plain as the nose on your face. So why don't we stop wastin' our time here?'

- Do you really think the boy'd shout it out so the whole neighbourhood could hear? I don't think so. He's much too bright for that.
- Bright? He's a common, ignorant slob. He don't even speak good English.
- He doesn't even speak good English.
 

Az említett krimóban Les 2 Alpes-ban az egyik este a Haitiben történt
földrengés károsultjainak javára ajánlott fel a személyzet minden borravalót,
eljövetelünket követően pedig férfiárverést (!!!) rendeztek egy mellrák (szűrés?)
alapítvány javára.
A képet nem én készítettem, hanem a netről szedtem.

Elsőre nem különösebben tetszett, na de aztán!

Ismét van kedvenc számom!!!
Hogy Fear Factory lesz, azt nem sejttem azok után, ahogy' a kedvenceimet (Raymond
Herrera dobos fenomént és Christian Olde Wolbers basszerból lett gitáron tomboló
művészt) kitették a bandából.
Már a nyitó zongoratéma elég volt a befekvéshez, de amekkora súllyal rájönnek
0:36-tól a hosszan kitartott kvintek, az egyek a lábdobbal és a cin, az ááááhhh.
A dal többi részében a lábdob tetszik veszettül, illetve a szinti/számítógép
hangok a háttérben, na és persze, ahogy a veszett lábdob cséplésből visszalassulnak
a nyitó király dallamig a közepén. Még a death metalos borulat közép rész sem zavar.
Nem fogok lelkesedni ezért a FF felállásért, de ez a dal beütött és összességében
az új album (Mechanize) is jobb, mint amit vártam.
Itt meghallgathatja a dalt, akit érdekel:
https://www.youtube.com/watch?v=9ZPwTPZ7FeA

Itt pedig egy csóka elég simán, séróból lejátssza a gitár témákat egy sima
hangolású hathúroson. Ráadásul tanítani való ujjrenddel:
https://www.youtube.com/watch?v=oAN-ACGB0uQ

Biga, ex-edzőm? Melyikőtök tölti fel a saját verzióját elõbb? :)

Hetek óta ez a zongora dallam van a fülemben.

Egy dobon alkotó haverom mailben ajánlott dobszólós videókat. Erre válaszoltam,
mutattam egy (ex-)Fear Factory lemezfelvétel részletet (lásd link), majd jött
az Ő reakciója:

- Ügyesek, de az elismeréshez nálam legalább ennyi lábmunka kell: :) :)
Nézd végig, szerintem megéri! https://www.youtube.com/watch?v=zL-Sbpw0j68

- Oh, én ezt egy lábbal kijátszom. Csak kicsit lassabban :)

Még annyit a hétvégéhez, hogy ha azt akarjátok megtudni egy (ütős) komolyzenésztől,
hogy mikor kezdődik a hangversenye, azt ne úgy kérdezzétek meg Tőle, hogy "Mikor ütöd az elsõt?", mert könnyen lehet, hogy azt a választ kapjátok, mint én: "nyolc ütem
szünettel kezdek, utána rögtön".
:)

Szombaton este hívott kedvenc szólamvezetőm, hogy kérek-e két tiszteletjegyet a
másnapi, egész napos Kortárs Napra. Így nem láttam az Arsenal-Manchester United
végét.
Láttam viszont délelőtt (!!) három komolyzenei darabot, a LEKŐKE hármas alkotásait
kedvenc Szimpatikus Zenekarom előadásában.
Lendvay Péter öt tételes nagyzenekari műve egyből hatott. Csak a legnagyobb tetszés
és elismerés hangján tudok róla szólni. TARTALMAS, jól felépített, hangulatos, remek
alkotást hallhattunk. A legnagyobb zeneszerzõk legjobb művei mellett sem vallana
szégyent, sőt!
Kőszeghy Péter fuvolaversenye előtt elkeltek egykori tanárának, Siklósi Tamásnak
bíztató, magyarázó szavai. Ha azt mondom, hogy formabontó, vagy avantgard a mű,
akkor még semmi különöset nem mondtam. Nagyvárosi, szürreális, horrorfilmzenés,
zaklatott, de kifejező és eredeti darab. A felénél volt egy lassabb, csendesebb
rész. Ha ott vége lett volna - és kevesebb fuvola lett volna benne :) - azt mondanám,
hogy nehezebb befogadhatósága ellenére is nagyon jó volt.
A harmadik kompozíció szerzőjét, Kerek Gábort ismertem fiatal koromban és nem voltam
róla, mint emberről nagy véleménnyel (azóta én biztosan változtam, gondolom, Ő is).
Nem akarom, azonban, hogy ez befolyásoljon, amikor zenéről beszélek, így az ő
Négy Ikonjáról annyit, hogy a mély fekvésben szóló rézfúvósokat és a csőharangot remekül alkalmazta.
Az összkép itt sem volt rossz, de továbbra sem nem az én zenémet írja.
Ex-gitáredzőm: ismered a szerzők valamelyikét személyesen?
Hogy teljes legyen a stíluskavalkád, délután még meghallgattam a The Smashing
Pumpkins 2008-as torontói koncertjének kalóz felvételét. Billy elemében lehetett,
mert már a nyito Ava Adore-ban eléggé kötetlenül alkalmazta az énekdallamokat,
sorokat és a 'Drinking mercury' sora előtt/után kiszólt egy
'I'm drinking everything, people'-t csak úgy.
A délutáni kamarakoncertek az Arsenal-Manchester United áldozatai lettek, este
hétkor visszont ismét a koncertteremben ültem.
Nos, nem kellett volna úgy sietni, ugyanis Sugár Rezső: Epilógus, Dubrovay László:
Concerto magyar népi hangszerekre és zenekarra, illetve Keuler Jenő: Jubileumi
nyitány című darabjai egyaránt a hallgatógyilkos kategóriába estek. Nehezen viseltem
őket. A Dubrovay concerto az utolsó harmadára "magához tért", az kifejezetten jó volt.
Ezt követően két (VÉGRE) közérthetőbb darab következett. John Adams: Short Ride
In A Fast Machine és Carter Pann: Slalom. Mindkettőt tudom ajánlani, nagyon
dallamosak, kreatívak.
Este negyed tízkor kezdődött a nap áltlam leginkább várt elõadása: Borlai Gergely
és Ladányi Andrea "kortárs multimédiás táncest"je.
Behalás, fetrengés!!!
Gergő - most már inkább Gergely - egy zseni, ezt senki nem vitatja szerintem, aki
egyszer is látta, hallotta dobolni, bármilyen sílusban. Andrea táncos.
Ketten, összhangban alkottak valami nagyon nagyot!! Noha a hölgy is művészien
mozgott, Gergő egyedül is elvitte volna a produkciót. Negyven percig dobolást
hallgattam, és a végén lestem, hogy "miért van vége, még alig játszottak?".
Szavakkal nem leírható, mennyire jó volt. Zseni(ális)!
Egy műanyag, kékesen áltlátszó nem túl összetett Gustavito szerkón, dupla
lábgéppel, de csak egy lábdobon játszott. A legfinomabb seprőzéstõl (sőt, a
seprő levegõben zizegtetésétől) a káván, állványon át történő játéktól a leggyorsabb
lábdob darálásig nagyon sok minden volt. Élmény volt hallgatni, és látni,
hogy Gergő a szeme sarkából egész elõadás alatt Andrea mozdulatait nézi, hogy
lekísérje, inspirálja azokat.
Éppen a napokban jelenik meg nyomtatásban (ha a főszerkesztőm is úgy akarta)
az a fél mondatom, hogy "Nem gonoszkodom, hogy Hrutka Róberttel és Borlai
Gergővel valószínűleg én is egy egészen jó albumot alkotnék,...". Most arra
változtatom, hogy Borlai Gergő egyedül (egy dobszerkóval) is olyan albumot
és/vagy előadást tud produkálni, amilyet nagyon kevés ember tud a Földön.

Az előadás utolsó "tétele": https://www.youtube.com/watch?v=9nCYgAjzEr4

Hú, de élményteli nap volt! És a Manchester is megverte az Arsenalt 3-1-re.
Csak az Arsenal gólját nem láttam.
Tamás, KÖSZÖNJÜK a jegyeket!!!

- Biga: nem szoktam hazudni. Hogy mit hiszel (el), az a Te dolgod. :)
A mai képek a kedvenc kék pályámat ábrázolják fentről és lentről, illetve a
kilátást a tetejéről. Egy gleccseren, 3421m és 3200m között helyezték el.
- A 20 évesről nincs sztori. A hálóban feküdt, és a hős :) egyből odament, és
segített Neki kiszedni a bakancsa és a léc közé szorult hálót. Nem oldott a
lece (gondolom, siman nekiment a hálónak, nem pedig esett), így pedig nem volt
egyszerű kikeverednie abból a testhelyzetből. Ha jól rémlik, szőke volt, francia
és csinos. Kapott tőlem 'bon voyage'-tól 'Au revoir Mademossielle'-ig mindent,
de ennyi...
- Vissza a síeléshez! Egy eléggé egyszerű mozgássorról, sportról beszélhetünk.
Az elején a hóekézést kell megérezni (max. 2 nap), majd azt GYORSAN elfelejteni és
átállni a párhuzamos lécekkel lesiklásra, abból súlypont áthelyezéses fordulásra,
esetleg farolásos megállásra. Kb. ENNYI az eleje. Kosárlabdázni (AZ milyen
tenyésztett sport!) kb. nyolcszor nehezebb.
- Az egyik helyi krimóban (Polar Bear - na, má, majd Kolibri! :) lehet csapolt
Guinnesst kapni. A csaposok közül mindegyik beszél angolul, némelyik úgy, hogy
lefogadnám, hogy éltek a Szigeten.
- Az Alpok csúcsai fölött/között/mellett tölteni egy hetet, csodás volt! Szeretem
a hegyeket. Inkább ilyen helyen egy nap, mint egy hónap Cegléden! :))
- A 2600m-en lévő hüttében (házikó), illetve elõtte a szabadban minden délután DJ
nyomta a bulit. Primitív, de jó ritmusú, hangulatot csinálni képes zene jellemezte.
- Láttam a saját porfelhőmet, mikor hátulról sütött a nap.
- A Tour De France-nak is van Les 2 Alpes környékén szakasza. Idén a szokottnál is nagyobb figyelemmel követem majd a közvetítést, ha tehetem. Szinte biztos, hogy alig doppingolnak. Á!! Ekkora emelkedőkön, ilyen oxigéntartalom mellett szinte várja az ember, hogy extrém módon terheljék a szervezetét.
- Oxigénszint: csak a csúcs közelében, és csak akkor éreztem, hogy hol vagyok,
amikor terheltem magam - síléc cipelés hegynek felfelé, ilyesmi.

2010.01.20., negyedik nap
Ma írok elõször, mert ma (sí tanulásom negyedik (!!) napján) nagy esemény történt;
a hegy tetejéről (3421m!) lesíeltem egészen az apartmanunk bejáratáig (1650m).
Óriási élmény volt! Nem tudom, hogy a sok bicajozás miatt, vagy miért, de nagyon
hamar, két nap alatt megtanultam olyan szinten síelni, amilyenen nem is álmodtam,
hogy valaha fogok tudni.
A tanulópályát már első nap zöld pályára cseréltem, második nap már a hegytetőn
lévõ kék pályán is lejöttem - ezt ma ismételtem meg, és el nem tudom képzelni,
hogyan csináltam meg egy nap tanulás után.
Síelni óriási! A táj valami gyönyörű. Ha nem lettem volna Nepálban, itt
fetrengenék a látványtól. Persze, így is csodaszép.
A felvonók segítenek a tériszony legyőzésében - ez pozitív.
Síelni egyszerû - ha ráérez az ember. Én nem vagyok technikás, de bátor vagyok és
jó a combom (legalábbis ehhez a pille súlyhoz). Egy sebesség felett a "jobbra
teszem a súlyt-balra teszem a súlyt" (esetleg: jobbal taposok, ballal taposok)
szintre egyszerűsödik az egész. Ha nagyot akar lassulni/kanyarodni az ember,
akkor erősebbet tapos, akár a farolásig. Nagy élmény!!!
Soha nem hittem volna, hogy így fogok száguldozni lefelé. A harmadik naptól
egyedül. Rengeteg jó nő síel, snowboardozik. Egyszerű ismerkedni is.
A legegyszerűbb a felvonókon, de pl. olyan is volt, hogy én szedtem ki egy
húszévest a pálya melleti hálóból.
A harmadik napon már oktattam is.
Lesikló típus vagyok - a sebesség érdekel, a szlalom nem igazán.
Zöld, kék, piros, fekete - ez a pályák besorolása nehézség szerint.
Én a harmadik naptól a kéken alkotok, és nem látom, hogy hová fejlődhetnék még.
A kékeken is olyan sebességet el lehetne érni, ami bőven több, mint amiről
álmodtam, vagy amit még kezeleni tudnék. Innen kezdve nem motivál, hogy a
még meredekebb piros, vagy - ne adj' Isten! - fekete pályákon is le tudjak
jönni. A combom néha bedurran, mert sokszor izomból tartom meg magam,
nem technikával, ezt leszámítva laza az egész.
Az 1771 méteres szintkülönbség hazasíeléskor valami leírhatatlan. Zúg a szél,
száll a por kanyarodáskor. Először kis pont a 2600 méteren lévő ház, aztán
látszik a falu nagyon fentről, majd egyre közelebbről, végül a lenti pályák
és a házunk is.

A síelésről is mesélek majd, de ahogy nézegetem a képeket, kár dumával elrontani őket. Ezeket a Venosc nevű kis falucskában készítettem, mely házai olyanok, mintha évszázadok óta semmit nem változtak volna. Fogadó, itató, templom, szűk utcácskák - HANGULAT hegyek.

Na, leléptem srácok fotózni. Hamarosan jövök.

Dakar rally 2010 - Argentina, Chile
"Nóóóóórmááális?!"