'Dark Night Of My Soul'

Dakar rally 2010 - Argentina, Chile
"Nóóóóórmááális?!"

'When you kill time you murder success' - Amikor időt ütsz el, a sikert ölöd meg

Aki a napot lopja, az álmait rövidíti meg - vagy nem tudom, hogyan lehetne műfordítani.

A királyságról először talán a Sex Pistols gondolkodtatott el a God Save The Queen
botrányos soraival. God save the Queen, her facist regime..., God save the Queen
'cos those tourists are money..., God save the Queen we mean it man we love our Queen
God saves.. Kemény és érdekes.
Ahogy' én látom, a háború utáni évtizedekig nem volt jelentős, vagy erős a britek
monarchia ellenessége. Elizabeth elődeit gond nélkül elfogadta a többség - a régi
korokban nem sok választásuk volt másként gondolkodni -, sőt, Vele sincs sok gondjuk,
de magával az intézménnyel kapcsolatos ellenérzéseik erősödnek, ahogy az idő halad.
Jó kérdés, hogy egy modern társadalomban van-e hely egy születése alapján felkent
uralkodónak.
Az én véleményem az, hogy a tradíció miatt belefér, de az tényleg nonszensz, ami
Angliában megy. Az hogy a teljes uralkodóHÁZ, a nagy család összes tagja busás
jövedelmet kap az adófizetõk pénzébõl nem kicsi vagyona mellé. Amit Erzsébet
csinál - feláldozva magánéletét a hivatásának él - akár dícséretes is lehet, de
nem látok olyat az utódai között, aki akár csak halványan is királyra emlékeztetne.
A legnagyobb ciki a trón első számú várományosa, Charles. Ha az a fazon király
lesz, az felér majd a brit nép és a királyság megcsúfolásával. Egyszerűen
alkalmatlan. Semmi súlya, tekintélye nem lenne.
Csak képzeljétek el azt a fejet a fonton!!!
Szóval történelmi korban élünk. Én (a konzervatív, a megszokott dolgokhoz
ragaszkodó) személy szerint azt remélem, hogy Erzsébet is legalább addig él, mint
legendás édesanyja, aki 100 évesen is sétált kalap költeményeiben, és addig
valamelyik unokája talpraesettebbnek, trónra termettebbnek bizonyul, mint
hataloméhes legidősebb fia. Akkor lehet esély, hogy marad minden, ahogy most van.
Bár apróbb-nagyobb reformokra mindenképpen szükség van, meglátásom szerint.
Az sem kizárt, hogy Erzsébe magától meglépi ezeket. Hiszen jövedelemadót is
hajlandó lett fizetni végül.

Nem is tudom, mikor említettem, hogy olvasom ezt a könyvet II. Erzsébetről.
Az ünnepek alatt a végére értem. Olyan 10-15 oldal/nap sebességgel haladva
kb. 40 nap alatt végeztem vele.
Persze sok olyan nap volt, mikor nem olvastam belőle.
Brit, választékos, de nem mesterkélt, vagy túlcizellált. Szóval kevés szótárazással
jól tudtam haladni vele. Érdekes, hogy egy-két elírást (if helyett it, ilyesmi) találtam benne.
A fejezetek (egyben témakörök) nagy része érdekelt, kevés olyan volt, amely nem
kötött le.
Nehéz lehet egy olyan emberről könyvet írni, aki soha nem ad interjút, keveset beszél
"privátban". Ehhez képest pláne jó kis könyv. Sok újdonság, érdekesség volt benne.
Szemezgetek:
- a '60-as évekig egyetlen uralkodó sem volt kórházban Angliában,
- a Jordánból hozott vízzel keresztelték meg,
- három évesen a Time címlapján és bélyegen volt,
- a memóriájára egy jó poén: Bush '89-ben észrevett Erzsébetnél egy fura, három lábú
ezüst tálat. Megkérdezte, hogy mi az. A válasz: "Nem tudom, Öntől kaptam.",
- 14 évesen (!), a háborús 1940-ben szólt bátorítólag a BBC-n a gyerkőcökhöz,
- mi Falkland háborúnak hívjuk, a könyvben többször "csak" Falkland Conflict-ként
említik ugyanazt,
- nem helyesli, nem használja a metrikus rendszert,
- nincs, soha nem is volt útlevele!!! (akkor hogy' léphetett be Magyarországra
annak idején??!)
A mellékelt fotó nem az általam olvasott kiadásé (hanem, ha jól rémlik, a kanadaié), de a kép ugyanaz.

András 2004-es könyve versekből, jelenetekből és kis filozófiai gondolkodásokból,
esszékből áll. A versek között sok a klasszikus (Ponyt, Víziló, a nagy kedvenc
Forróvíz-visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez), a jelenetek közül is
ismertem néhányat, de jó volt újra elolvasni õket. Ami viszont teljesen új volt,
az a néhány kis lételméleti, gondolkodásmódot, buddhizmust lefestő, érzékeltető
kid pár oldalas szösszenet. Egyszere érdekesek, viccesek, elgondolkodtatóak.
Az Erzsébet királynős könyv után (majd mesélek) kifejezetten kellemes, könnyed,
de tartalmas kis olvasmány volt. Tetszett.

"Ha valaki átérzi egyszer, hogy milyen baromságokért folyik a kicsinyes, de ádáz
harc, ami a mai világban élő mai emberek fő tevékenységi körének mondható,
alaposan elkeseredik."
Ez a bővített kiadás borítója, én "csak" az eredetit olvastam.

Nem tudom, hány éve kezdődött, de Győrött, az biztos. A szokásos, évenkénti
egyszeri Totya látogatás alkalmával (jajj, de kár, hogy lassan elmaradtak ezek a
rendkívül mókás összejövetelek), amit egy Pál Utcai Fiúk koncerttel kötöttünk egybe.
Ott egy ismeretlen zenekar játszott Lecsóék előtt, a Kaukázus. Tutus árult,
és megkért, hogy amíg iszik/nézi a koncertet, vigyázzak a pultjára.
Azon volt a Kaukázus ingyenesen osztogatható lemeze, a Majdnem Kína. Persze,
hogy osztottunk magunknak Totyával.
"Teljesen józan" este volt, de a lemez megmaradt. (Még a PUF koncertet is felvették
haverok.) A lemez pedig tetszett, tetszik. Nem mindegyik dal, de az összkép és
5-6 nagyon.
Hosszú szünet következett, majd az első (?) miskolci fellépésük kb. 14 ember előtt.
Ott már egyértelmű kedvenceim lettek/voltak. Kb. ekkor kezdett futni a szekér is.
A Teszkót nagyon nem szeretem, de a Szalai Éva, és pláne a Tartós béke már mindent
visz nálam az újabb "slágerek" közül.
Jöttek a koncertek, profi, feszes kis zenekar lett belőlük. Az nagyon tetszett,
hogy nem adtak ki lemezt, hanem netre pakoltak majdnem mindent, amit alkottak.
Persze Hi-Fi mániám van, úgyhogy vadászom a felvételeiket "igazi" minőségben.
Az is tetszett, hogy (a la Fear Factory) náluk is váltott a basszusgitáros
szólógitárra és az is, hogy volt olyan koncert, ahol Janó mezitláb játszott.
A dobosuk (Toldi Miklós) döbbenetesen jó. Minimál cuccon, ÉRZÉSBÕL játszik
valami magyon nagyot! Ráadásul, mint megtudtam, egy barátom családi vállalko-
zása által gyártott dobverőkkel. Kicsi a világ, kicsiország.
Janó politizál, gyakran koncerten is. Nem zavar, mert a világnézete közel áll
hozzám, a környezetvédelem, ökobigyó pedig pláne. Egyedül a (könnyű) drogokról
van gyökeresen ellenkező véleményem.
Aztán tavaly (előtt?) interjút is csináltam Vele. Jó volt, beszélgettünk sok
mindenről.
Alig, hogy megjelent a cikk, kiderült más forrásból, hogy a zenekarral
kapcsolatban csak vetített, hogy minden szép és jó. Ez nem esett jól - kvázi
hülyére vett -, de később megértettem, hogy az adott bizonytalan helyzetben
nem mondhatott mást.
Nyáron láttam az első egyszemélyes koncertjét (KafKaz). Hangulatos, tartalmas
volt. Utána ismét beszélgettünk, immár kötetlenül, hármasban egy közös
barátunkkal. Rá három (!!) nappal a PeCsában már ismerősként találkoztunk.
Addigra kiderült, hogy több KEDVES közös ismerõsünk is van.
Elkalandoztam...
A búcsúkoncert jó volt, de nem tetszett túlzottan. Érdekes hangulatban voltam,
a zenekar is, és a nagy zsúfoltságban nem igazán kerültem (táncolós)
hangulatba. Azért a derült égből Rézcső majdnem meghatott (szentimentális
trotty vagyok, Totya is megmondta). Fél éven belül másodszor bőgtem el magam
kevés híján zene hatására (a másik Mátrafüreden a Ballad Of Bodmin Pill alatt
(Justin Sullivan, New Model Army) történt) - ez tényleg aggasztó. :)
Sajnálom, hogy gondjaik lettek, olyan személyes ellentétek kerültek elő,
melyet nem tudtak megoldani, mert ahogy elindult, és a semmiből a csúcsra
jutott a zenekar, az elismerésre méltó, és - ha egy irányba húztak volna -
még sok-sok remek "lemezt" készíthettek volna.
Persze a zene, a mondnivaló így is bennük van, ki is jönnek majd, de azok már
másféle lemezek, zenék lesznek.
Most szomorkás vagyok, mert két napja az említett PeCsa koncert felvételét
hallgatom, és ha hivatalos kiadvány lenne, simán rajta lenne a tavalyi 10-es
listámon, akkora KIRÁLYSÁG. Pedig semmi okom melankóliázni, az élet megy
tovább. Janó is alkot, és a többiek sem állnak le. Egy nekem tetsző,
teljesen egyéni zenekarnak vége lett, "csak" ennyi történt.
A youtube tele van Kaukázus élő felvételekkel. Még a búcsúkoncerten is
készültek nagyon jó videók. Már most fura őket néznem...
Közben kiderült, hogy 2005 februárjában történt a győri koncert.

"Miért kell spanyol szőlőt például Magyarországon vásárolni, hiszen a
környéken, itt, öt kilométeres vonzáskörzetben annyi szőlővel el
lehetne árasztani az áruházakat..." - Janó Miskolc belvárosában.
Azt hiszem, számomra a gondolatébresztés marad meg a Kaukázusból.
Ez az a többlet, amit adtak, amiben mások, mint a többi zenekar.
És persze: A E F#m D - Megmozdultam.
A képekért nagy köszönet Nagy Enikõnek!

Érdekes év volt zenei termés szempontjából. "Normál" esetben, azaz, ha simán
sorbarendezem a nekem leginkább tetsző "könnyűzenei" alkotásokat, akkor a
Prodigy vitt volna mindent. Minden megvan az Invaders...-ben, amit szeretek:
tempó, dallamok, keménység, egyéniség, húzás. Aztán jött a két "miskolci",
a Therion és az Epica, és borult minden. Behozták a komolyzenét a listára - a
Therioné már-már komolyzenei lemeznek is elmegy, az Epica viszont a SZÉP részét
kapta el jól a szimfonikus muzsikának -, és nem igazán tudtam dönteni közöttük.
A Mono is szimfonikus zenekarral operál, de teljesen más vonalon - ez sem
könnyítette a helyzetem. Ráadásul japánok!! :)
Azért lett a Katatonia az első, mert ők nagyzenekar nélkül, maguktól megcsinálták
a zene csodáját, amikor nincs zenész, nincs hangszer, nincs hang, csak
gondolatok, érzések.
Metalban egyértelműen a Threat Signal lemeze tetszett leginkább, de a Kreator
is nagyon nagyot alkotott. Az Amorphis hozta a szintet, a Megadeth pedig végre
ismét összeszedte magát és szétgitározták az agyukart!
Sok instrumentális(ba hajló) zene kapott előkelő helyet - Mono, Long Distance..-,
de hozzájuk lehet sorolni a Porcupine Tree-Katatonia-Dream Th. hármast is, mert
utóbbiak a progrockkal érnek el hasonló hatásokat. A Katatonia úgy lett nálam a
legjobb progrock lemez, hogy nem is azt játszanak! :)
A sorrendet nagyon nehezen szültem meg, még most is képlékeny, hiszen egyforma
nívón, de különbözõ stílusban zenélõ csapatok verődtek össze.
Magyarok közül nagyon tetszett az Agregator és a Fish! idei lemeze.
A Depeche Mode nem fért fel, a Paradise Lost csalódás, a Metallica pedig
továbbra is sehol sincs.
És akkor még ott van a New Model Army: Today Is A Good Day-e, melyet egyszerűen nem tudom, hogy melyik helyre tegyem.
Kb. ennyi.

My favourite albums, 2009.

  1.  Katatonia: Night Is The New Day
  2.  Epica: The Classical Conspiracy, Live In Miskolc, Hungary
  3.  Therion: The Miskolc Experience
  4.  The Prodigy: Invaders Must Die
  5.  Threat Signal: Vigilance
  6.  Long Distance Calling: Avoid The Light
  7.  Tori Amos: Midwinter Graces
  8.  Mono: Hymn To The Immortal Wind
  9.  Kreator: Hordes Of Chaos
10.  Dream Theater: Black Clouds & Silver Linings

11. Amorphis: Skyforger
12. Megadeth: Endgame
13. Porcupine Tree: The Incident

Szöveg majd holnap. 

Három dolog tetszett nagyon:
- A bejutásunk mókásra sikerült. Közölte ugyanis H-ral a hölgy, hogy egyikünk sincs
felírva a zenekar listájára. Gyors telefon Janónak, majd kiderült, hogy Kovács Irma
és Krapulax neveken szereplünk. :)
- A Rézcső. A nagyon hosszú koncert elsõ ráadásszáma volt. A szokás szerint egész
koncert alatt hangtalan gitárral játszó Janó egyedül adta elő. Ennél az egy számnál
szólt a hangszere. Döbbenetesen jó, és hatásos volt, már-már megindító, pedig
már kezdtem álmosodni, éjjel fél kettő lévén.
- A koncert után nem sokkal Janó megállt a teremből kivezető lépcsőn, és váltott
néhány szót mindenkivel, aki megszólította.

Nagyon fura volt az egész koncert. Tudni (közönségnek és zenésznek is), hogy
ez a zenekar valószínűleg soha nem lép fel többé...
Fura volt. Majd egyszer kifejtem, ha már nem lesz ennyire friss minden.

Sok jó fej emberkével ismerkedtem meg - szeretem az ilyesmit.

Ryan Giggs nyerte a BBC hagyományos Év sportolója választását, az aktuális Forma-1-es világbajnok Jenson Buttont is megelőzve. Labdarúgó legutóbb 2001-ben nyert, Giggs egykori csapattársa, bizonyos David Beckham.

     Hú, mennyi gondolatot ébresztett ez a film (Gettó milliomos)!
(Nem) voltam Indiában, és az Új-Delhi-i (ezt hogy' írják helyesen?) reptér
alapján éppen olyannak képzelem, mint amilyennek ez a film ábrázolja.
Szeretem Ázsiát (NAGYON), de Indiába semmiképp nem mennék. A film is
megerősített abban, hogy jól sejtem, milyen lehet az az ország.
Viszont, a filmek "hazudnak", nem hiteles képet festenek egy-egy országról.
Több ismerősöm, barátom is volt Indiában, és a beszámolóikból, képeikből
teljesen más arcát ismertem meg, mint ami bennem él... Fura ez.
     Azzal, hogy filmipar lett a filmművészetbõl, oda jutottunk,
hogy egy rendesen megírt, összerakott, úgy-ahogy tartalmas film, amit 15 éve
"jó kis mozi"nak tituláltunk volna, most díj hegyeket söpör be. Teljesen megér-
demelten, teszem hozzá gyorsan.
Az utoló szó - amit a bal alsó sarokba írnak ki a végén, a film elején elkezdett
gondolatot befejezendő - teszik leginkább a filmben. Nagyon nagy egésszé áll
össze vele a történet.
Persze, semmi különös nincs benne, de ettõl (is) jók a nagy alkotások, hogy
egyszerű dolgokat mutatnak meg.
Láttam már indiai filmeket. Az életben NE nézzetek megy egyet sem! :) Olyanok,
mint a Slumdog Millionaire végén a stáblista alatti táncikálás.
Szerencsére csak ennyiben emlékeztet az ottani alkotásokra.
Továbbra sem vágyom Indiába (majd, talán, ha már az összes többi érdekes ázsiai
országba eljutottam :), de ez egy remek film. Minden filmnek legalább ennyire
tartalmasnak, igényesnek kellene lennie!

Ezzel a dallammal kívánom, hogy minden napotok olyan legyen, amilyennek a Karácsonynak lennie kellene:

https://www.youtube.com/watch?v=KWmETxWM0h0

Valamikor általános iskolás koromban volt síléc a lábamon, akkor sem sokszor.
Aztán most, pénteken. És hétfőn is.
Gyakorolnom kell, hogy ne nulláról kezdjek, amikor komolyra fordul a dolog.
Találtam egy olyan helyet, ahol senki nem láthatott, és egyre magasabbról
nekilendültem a kicsi (kb. 100 méteres) dombnak.
Érdekes érzés volt. Az egyensúllyal, lesiklással nincs gond (súlypont előre,
lábakat nem engedni kalandozni és keresztezni). A megállással sem
sok (éljen a hóekézés!), de kanyarodni egyáltalán tudok. Remélem, a többiek
majd egy fél óra alatt megtanítanak, és onnan kezdve minden sima lesz.
        Vannak azért kételyeim. A bal lábamat még annyira sem tudom használni,
mint fociban - ott támaszkodni tökéletesen tud :), sőt, alkalom
adtán közelre még passzolni is szoktam vele. Síeléskor megy, amerre akar.
A másik "gondom" az, hogy nem igazán estem el. Nagyot legalábbis nem.
Így nem sok félelemérzet van bennem. Pedig annyira azért nem veszélytelen sport.

The Air I Breathe
Na, végre, ismét egy remek film. Nem tudom, mi tetszett benne. A jó filmeknek ez is lehet a sajátjuk. Egyszerű alkotás, noha sok minden sok mindennel összefügg benne, követhető, átlátható, nem túl sodró, elgondolkodtató (?), kikapcsoló. Ennyi bőven elég, hogy a sok tucatfilm közül kiemelkedjen. Forest Whitaker nagyot játszik benne, de pl. Kevin Baconről is süt, hogy tud ezt-azt a szakmáról. Csak ajánlani tudom.

"Néha úgy alakul, hogy a megváltoztathatatlan dolgok minket változtatnak meg."

Szép időnk van! Tegnap gyakorlatilag egész nap havazott a tél első hóesése. Mindig szerettem a telet. Ez azóta kezdett változni, mióta saját lakásom van, saját gázszámlával.
Ne vegyetek sarokházat! Ma rájöttem, hogy nem jó buli kétszer olyan hosszú szakaszon seperni - majd később lapátolni - a havat egész délután, mint a szomszédok.
A város közlekedése egy vicc. A hóeltakarítás annyiban kimerült, hogy sóval leszórták egyik-másik utat, de eltolni nem igazán sikerült. Gondolom, a szélre vagy a tavaszra bízza az illetékes szerv a hó/szutyok eltűntetését. (A télre felkészültek, a hóra nem - ahogy lenni szokott.)  A sok mazsola kb. 35-40-nek "szaggat" városszerte. Még szerencse, hogy van villamos!
 
A képet az idokep.hu-rol loptam.

Nem a saját gépemmel fotóztam, ezért megkéstek a képek:

Egy tipikus, jó kis Fish! koncert volt. Rendesen átmozgatták, megugráltatták
a termet. Az I Kissed A Girl/ I Was Made For Loving You egybegyúrt feldolgozás
helyett én a Diggin' The Grave-et zúztam volna, de ők tudják.
Ami viszont NAGYON nem tetszett és nálam hazavágta a koncert hangulatát az
az volt, hogy Krisztián a "mondjatok nekem sz.r zenekarokat!" után nem állt le,
amikor a közönség említett kettőt (Nox, United), hanem megkérdezte, hogy ki
szereti a Kaukázust. Erre kb. 10-en jelentkeztek - sok arc ismerős volt az
egy héttel ezelőtt ugyanitt tartott Kauk. koncertről. K. nyilván azt hitte,
hogy csak poénból jelentkeznek, és szólt még 1-2 félmondatot.
Ez még éppen (sem) megmaradt a tűrhetõségen belül, de nem telt bele 10 perc,
és kifejezte afölött érzett örömét, hogy végre feloszlanak (még mindig a
Kaukázus), és el is mondta, hogy mikor, hol lesz a búcsúkoncert.
Tette mindezt a(z eddigi) kedvencem, a Szépen hangosan elõtt és után.
Nem értem, ez mire volt jó, vagy hogy mi miatt mondta, amit mondott.
Ez egy pozitív blog, így, ha jól rémlik, még senkit nem parasztoztam le itt.
Most sem teszem.
A tanulság talán az, hogy nem árt, ha az ember tudja a helyét, és vannak határok.