'Dark Night Of My Soul'

Készülődés. Lelkileg.

Az Eddát és Suzanne Vegát elfelejtettem említeni, tehát legalább öt életmű/sorlemez ismertetőm áll. Ez viszont halad:

Motörhead: Overkill (1979.)

Annyit is elég lenne írnom, hogy az album( címadó dalá)ról már 1980-ban elneveztek egy máig működő thrash metal csapatot. Frissült kicsit a hangzás, közel vagyunk a végső formához és ahhoz, hogy "vérbeli Motörhead" albumnak nevezhessük, kristályosodik a stílus, irányvonal is, de például az (I Won't) Pay Your Price könnyed játékossága, az első albumra hajazó (Hendrixes) Capricorn vagy a merő blues Limb From Limb nehezen nevezhető klasszikusnak. Még mindig "mazsola-barát" a zene, tehát ez az album is szélesebb körnek ajánlható, mint majd a többiek.
Az eredeti felvétel 34:46-ig tart.
Jó hallgatni. Az Overkill pedig kifejezetten jó munkanap indító.

/Kedvenc dal: a nyitó Overkill és a király, tipikusan Motörhead riff miatt a Metropolis (26:18-tól)./

8/10 pont

Motörhead: Bomber (1979.)

Bizony, még mindig 1979-et írunk. A második Motörhead album abban az évben.
Több sávban szólnak a gitárok, többnyire két hathúrost hallani, sűrűbb tehát a hangzás, ezáltal frissebb, modernebb is, de még ott van benne a '70-es évek is. Annyi az előrelépés, hogy egyre több a tempós dal, kb. a szerzemények 50%-a. Ezek mutatják, mi lesz a fő csapásirány a későbbiekben és egyben a lemez legjobbjai. A lomha Sweet Revenge és a blues Step Down (ének: Eddie) kifejezetten nem tetszenek.
A borító figyelemre méltó.

Az eredeti album 36:38-ig tart.

/Kedvenc dal: Stone Dead Forever (17:27-től), az őt követő All The Aces és a Talking Head (29:20-tól)- nálam ez az első három 100%- ban Motörhead tétel./

Ezt a lemezt is a klasszikus hármas vette fel. Phil 2015. nov. 11-én, Lemmy 2015. dec. 28-án, Eddie 2018. jan.10-én halt meg. : (

8,1/10 pont

A második képen keresd a békát!

Noha (számoljunk csak: Beatles, Iron Maiden, Kreator) három, sorlemezeket bemutató sorozatom is (átmenetileg) félbemaradt, és csak egyet (?) (Metallica) vittem végig, nem tudom megállni, hogy újba ne kezdjek.
Az új munkahelyemen ugyanis vannak napok, amikor számítógépen rajzolok, és ilyenkor a fülesben szól a zene. A sok újdonság mellett egy őskövületet is meghallgattam. Mint közben kiderült, ezt az albumot most először.

Motörhead: Motörhead (1977.)

    Hú, az az évszám. A lenti a 40. évfordulós kiadás a maga 52 percével - az eredeti album az első 33 perc.
Érdekes, bájos (!?), "régies", de ízes, stílusos, rengeteg dolog benne van a későbbi Mortörhead-ből. Nem annyira sodró - finoman fogalmazva -, mint a későbbi dolgaik, sokkal bluesosabb, hard rockosabb, de azért tempós. A szólók kiforrottak és a basszus ritmusgitárként kezelése is megjelenik.
Ez az album maximálisan igazolja Lemmy évtizedeken át használt koncertnyitó mondatát: "A Motörhead vagyunk. Rock 'n' Rollt játszunk."
    A lényeg: már az elejétől karakteres, hiteles a banda. Már itt látszik, hogy nem "fogalmatlan vakegerek". :)
Talán ez a trió (később kis ideig négyes) egyetlen lemeze, amely - a fentiek miatt - kilóg a sorból. Éppen ezért olyanoknak is ajánlom, akik a számomra "ősinek" ható hard rock zenéket, ne adj' Isten a Beatles jellegű dolgokat szeretik, de a Motörhead-et (még :) nem (annyira).
     Írjuk le, hogy Lemmy, "Philty Animal" Taylor és "Fast" Eddie Clark zenél az albumon. Hátha egyszer lesz egy "a rockvilág legendás triója" szavazás.

Tetszik, mert egy jó, feelinges, karakteres album.

/Kedvenc dal: a nyitó (az a dübörgés az elején) Motörhead és a zenekar mottójának is tökéletes, a bónuszdalok egyike, az On Parole (39:26-tól)/

7,6/10 pont

DVTK-FTC (1-4), női foci:

Attól még, hogy a meló taposómalom volt, fotózni azért tudtam az elmúlt egy évben is.

Valóban, igazatok van :), a tegnapi Smashing dal eléggé könnyed volt, kifejezetten egyszerű dobolással. Ebben a dalban viszont SZIPORKÁZIK Jimmy. Az csak ráadás, hogy beütött az Iron Maiden szindróma a zenekarnál - visszajött a régi gitáros, de nem rúgták ki az újat -, és rendesen meg is dörrennek a három szólógitárral.

Nagyon-nagyon hosszú idő után ismét a fénykorukra emlékeztető dalokkal jelentkezett a The Smashing Pumpkins. Ez eléggé egyszerű, mégis ott van benne, ami annyira hiányzott újabban a zenéjükből:

     Vannak zenekarok, melyek lemezeinek hallgatásához sötétség, nyugalom és egy remek fülhallgató kell. Ezt követően már "csak" a lelket kell megnyitni, és kezdődhet az élmény:

Ilyen albumok esetén a szavak teljességgel mellőzhetőek.

Long Distance Calling: Boundless (2018.)

8/10 pont

"Ez a nap is ébredéstől az álmainkig tart."
                                                      /Margaret Island/

Hadd lássam, hol van a kezetek
jó helyen van, a helyén a szívetek
nincs másom, csak a hangom
meg amibe mondom
már ha el nem rontom
a szavakat

itt volnánk ismét veletek
itt vagytok, hát gyertek közelebb
megsúgom, az igaz útba belegabalyodtam
de lekanyarodtam

Refrén:

     csak a szív az ami számít
     az a lényeg, amit érzek
     de a szív sem lát már semmit
     a kút túl mély, amibe nézek

     csak a szív az ami számít
     az a lényeg, amit érzek
     de a szív sem lát már semmit
     a kút túl mély

a színpad kész, húzzuk a szekeret
a sztárvendég nem más, mint a Szeretet
a potmétert - olyan félénk – neki odatoltuk
de becsomagoltuk
az üzenetet

jó estét, hölgyeim, uraim
rendben vannak a dokumentumaim,
rendben van a pedigrém
meg a vallásom
az élni akarásom

Refr.:

       csak a szív az ami számít...

mutatóujj megfeszül, enged a ravasz
az utolsó lehet éppen ez a tavasz
jön az éjfél, nem is éltél
de gonoszul néznek a pirézek

kicsi voltam, kicsi lettem, kicsi leszek
idegenben, a malomba beleveszek
de lapulnék, hova bújnék
gyilkosok a réten, minden téren

fura csapdák, csupakabrák, piti ebek
kicsinálnak, csiripelték a verebek
belesétál mulya ember
a fekete tóba,szar a melója

a szemedbe vigyoroghat, aki savaz
az utolsó lehelettel is odaszavaz
ahol éppen kicsinálják
ügyi mutyi pénzek, na mi a lényeg?

Refr.:

      csak a szív az ami számít...

jó látni, hogy fenn van a kezetek,
jó helyen van, a helyén a szívetek
nincs másunk, csak a maradásunk,
az élni akarásunk
rövid eset

    /Honeybeast: A lényeg/

"Ki lehet bírni nevetés nélkül, ha nyest van a ház körül."

/egy kollégám, miután ecsetelte, mennyire kemény kis állat a szóban forgó - autó kábelének, csapda acél rácsának elrágása, stb.-, és hogy mennyire nehéz megszabadulni tőle/

Kb. fél éve rácuppantam a dartsozásra. A fém- és műanyaghegyes verziójára egyaránt. Többször előfordult már, hogy 130 fölött dobtam (tripla 19, tripla 20 és egy magas sima szektor), de olyat még nem csináltam, hogy akár csak két tripla egymás mellé menjen. Mígnem:

Érdekes, hogy utólag hatott, nem a megdobásakor. Napokig örültem neki. Ott, az adott meccsen csak a sok pontot jelentette számomra, amit hozott.

A klip is tetszik:

/Toundra: Kingston Falls/

Dirty old river,

must you keep rolling,

flowing into the night?

People so busy,

make me feel dizzy,

taxi light shines so bright

But I don't need no friends
As long as I gaze on

Waterloo sunset,

I am in paradise

      (Sha-la-la) Every day I look at the world from my window
      (Sha-la-la) But chilly, chilly is the evening time
      Waterloo sunset's fine (Waterloo sunset's fine)

Terry meets Julie,

Waterloo Station,

every Friday night

But I am so lazy,

don't want to wander,

I stay at home at night

But I don't feel afraid
As long as I gaze on Waterloo sunset, I am in paradise

Millions of people

swarming like flies 'round

Waterloo underground

But Terry and Julie

cross over the river

where they feel safe and sound

And they don't

need no friends
As long as they gaze on Waterloo sunset

they are in paradise

Waterloo sunset's fine
Waterloo sunset's fine
Waterloo sunset's fine

Zajlik a filmfesztivál. Legjobban a Juliet, Naked - Nick Hornby regényéből - érdekelt a felhozatalból. Nem is okozott csalódást.
A filmben pedig ez a dal hatott leginkább.
Elsőre azt hittem, Beatles az eredeti, de nem, a The Kinks írta. Nem az eredetit, hanem a filmben elhangzó verziót mutatom meg, mert Ethan Hawke (amerikai színész) szerintem inkább hozzátesz, mint elvesz a dalhoz.

... agyaltam, hogy mi ez a dallam, honnan van. Nem jöttem rá, de egy dartsosnak ez volt a bevonuló zenéje, így könnyű volt rátalálni.

Az eredetit a The Ventures játssza.

"I am one lucky cunt 'cos that's the best band in the world"

Egy koncert, ahol nem pénzes sznobok állnak az első sorokban. Mindenki mosolyog, jól érzi magát és élvezi a zenét. A valaha volt (egyik) legnagyobb zenekar hibátlan koncertje. Mégsem néztem meg őket élőben, amikor volt rá lehetőségem. Mert a '78. előtti attitűd visszahozhatatlan. Anélkül pedig hiába jobb a zenéjük, mint valaha... Mimózák csak az első 5 percet nézzék meg (és mondjuk 22:40-től a Liar-t, vagy 1:01:00-től a Bodies-t).

Tökéletes!! Egy élőben gyakorlatilag előadhatatlan dalból egy óriási, feelinges örömzenélést csináltak. Le kalappal!

Sok embernek mondtam régen, hogy én nem tudnék a The Cure-ban játszani, mert a koncertek nagy részén elbőgném magam. Kiröhögtek. Igazán, 100%-ban nem is értettem soha, Robert (Smith, "énekes") hogyan kezeli azt az érzelem hegyet, ami a zenéjük mozgat, hoz létre. Most találtam ezt a videót, és..... Nem tudom. Emberből van. Ez talán a legjobb a The Cure-ban.
Ja, hogy miről beszélek? 2:30-nál elkezdődik valami, 3:25-nél már látni, hogy komoly, 3:54-nél átszakad, 4:18-nál pedig legördül a könnycsepp. Én ilyet még nem láttam.

És az Iron Maiden (!!!) pólóról vagy a Reading zászlóról nem is szóltam.