'Dark Night Of My Soul'

Megadta magát a régi (még talán Walkman-es!!) fülhallgatóm. Vettem hát egy újat. Előtte teszteltem vagy nyolcat. Mint a régi szép időkben, amikor Hi-Fi komponenseket füleltünk, véleményeztünk, pakoltunk össze-vissza, segítettünk egymásnak választani.
Túl sokat nem akartam a fejhallgatóra költeni, de megalkudni sem akartam. Fogtam hát okoskát (meglepett, hogy a FLAC is haverja) és néhány egymástól nagyban eltérő zenét (Fear Factory, Dave Gahan, New Model Army, A-HA) és adtam a tesztnek.
Fura dolog a márkahűség. Végül két gyártó két típusa maradt. Az egyik a rászánt pénz felső határán, a másik kevesebb mint a feléért. A drágább érezhetően erősebb volt mélyben, de talán az én ízlésemnek már túl erős is (jobban domináltak a mélyek, mint én szeretem - valami miatt a kerek, lágy, brummogva simogató hangzás nem jön be nálam), mégis hezitáltam. Aztán olyat tettem, mint még soha (mert Hi-Fi-ben szentségtörés): elkezdtem az equalizerrel játszani, kiemelgetni freki sávokat, hogy halljam, hogy a "gyengébb" füles egyáltalán képes-e arra, amire a társa. És simán ott volt benne ugyanaz. Aztán arra jöttem rá, hogy a külső zajokat nem zárja ki annyira, mint a másik (zene szólt az áruházban), azért sem indult egyforma feltételekkel. Mivel itthonra kell, nem pedig utcára, ez el is döntötte a kérdést, és azóta is nagy haverok vagyunk. (A Soulsavers lábdobjain úgy hallani, hogy bőr rezgeti a levegőt, hogy csak na!) Olyan márkájú, mint gyakorlatilag minden, ami (valaha) zenehallgatással kapcsolatos (volt) az életemben.

     Na, tessék! Alig, hogy felfedezek egy műkincset, el is adja magát. Történt ugyanis, hogy a már itt is bemutatott Soulsavers zenekar új lemeze már a "Nagy Feró és a Beatrice" szindróma nyomán új/kibővített név alatt jelent meg.
Persze értem, hogy ki szeretnék használni Dave ismertségét, hiszen gyakorlatilag belépett a duóhoz, de az eredeti zenekarának rajongói úgyis meghallgatják, óriási befutást pedig ilyen zenével úgysem várhatnak, hiszen ez nem "zene a tömegeknek".
     Az előző album countris, amerikás hangulatai eltűntek, maradt viszont az intimitás, a nyugalom, a gospel, a lélektől lélekig zenélés, az "élő" hangszerek pedig még dominánsabbak.
Egy klubban, bárban vagyunk, ahol 3-4 ember zenél nekünk. Kb. ennyi a történet. A DOB hangzása, a gitárok, de még az elektromos orgona is annyira valósághű, hogy élmény hallgatni.
És persze ott van hősünk hangja, a hang, melyről néhány napja írtam. A hang, melyet bármikor, bárhol, bármilyen zenei körítéssel szívesen hallgatok. Nem bravúros, nem nagy hangterjedelmű, szimplán csak olyan hangszínű, hogy egyből a lelkemet rezegteti. És még csak meg sem erőlteti magát. Csak VAN.
     Kerekebbek kiszámíthatóbbak a dalok szerkezetei, nem a "mesél a magányos hős" érzet dominál.
Az All of This and Nothing képében még egy sima pop dal is van a lemezen (Hammond orgona hangszínnel). Lehet, mert amihez ez a csapat nyúl, az tartalmas és hiteles.
Az összkép mindezekkel együtt most is erős.
A szövegek egyszerűek, olykor akár klisések, mégis telitalálatok, mert (ismétlem magam) tőlük hitelesnek hatnak. A "chance"-t akkora "a"-val ejti, hogy az helyből emel egy tizedet a pontszámon. :)
      Nem ragozom: emberi, nyugodt, szellős, lélegző zene Dave Gahan énekével.
Az előző album hatott (a semmiből), ez másabb, de tartja a szintet.
Nagy szó.

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts (2015.)

A pop:
https://www.youtube.com/watch?v=2k11RlYp51I

És a soul/blues/gospel (három hathúros gitárral!):
https://www.youtube.com/watch?v=4FMe8Eo4HnU

8,2/10 pont

Az előző bejegyzéshez annyit, hogy nem azzal van/volt bajom, hogy megemlékeztek dolgokról (hiszen a tragédia után kevéssel rendezett Anglia-Franciaország meccs alatt "francia színekbe" öltöztetett Wembley teljesen rendben volt), hanem a mértékkel és a hogyannal.

Már az is nagyon zavart, amikor volt olyan klub, amely kitalalta és megcsinálta, hogy magyar bajnoki (!!!) foci mérkőzéseik előtt lejátszotta a Himnuszt a párszáz nézőjének és a néhány magyar játékosnak, akik a kezdőben léptek pályára.

A hét végén kiderült, hogy lehet a hülyeséget fokozni. Ott is, ahol aztán végképp nem számítana rá az ember. Néztem az egyik angol bajnokit, s csak lestem, hogy a francia Himnuszt játsszák előtte. Mint kiderült, minden meccsen ez ment.

Én elhiszem, hogy száznál többen haltak meg ezt megelőzően (nem tudom, mindegyik áldozat francia volt-e), de eddig úgy volt, hogy nincs helye a politikának, vallási vagy egyéb megkülönböztetének a fociban. Ezt az akciót viszont valaki nyilván központilag elrendelte....

Nálunk nem lehet zsidózni, cigányozni, nagy-magyarországos molinot bevinni...

Igaz, MLSZ-t sz@rházizni sem, mégis gyakorlatilag az összes tv-s meccsen az megy.

Az Elnök Úr egy hete (is) nyilatkozta, hogy nem tudja, miért csökken a nézőszám. Lassacskán gyakorlatilag a nullára.

(a legutóbbi fordulóban: Békéscsaba-Felcsút (2-1) 632 néző!!!, MTK-FTC (1-0) örökrangadó 2114 néző, Debrecen-Diósgyőr (1-0) keleti "rangadó", szép, új stadionban: 2000 néző)

Pedig ez egyben a válasz is. Mert nem gondolkodik.

   Az nem újdonság azok számára, akik akár csak olykor benéznek ide, hogy nem vokál-centrikusan hallgatok zenét, és hogy néhány alt női énekes (inkább: zenész, Suzanne Vega, Tori Amos stb.) kivételével senkinek a hangja nem hat meg, nem érdekel különösebben. Ha jó, ha nem.
Most, hogy belegondolok, egykori és jelenlegi nagy kedvenceim közül néhányban (The Cure, Megadeth, Pál Utcai Fiúk) kifejezetten nem "jó" az ""énekes"" (a PUF-ban a vokalista sem), ha szigorúan szakmailag nézzük. És ez még a jobbik eset, mert többeknél a szintén nagy kedvenceim közül (Fear Factory, Toy Dolls (!!!! :), In Flames, Kreator, Paradise Lost stb.) gyakorlatilag nem is akar énekelni a főhős.
Mondjuk, talán az egyetlen Bruce Dickinson (Iron Maiden) a kivétel, de az Ő hangját is erősen szoknom kellett annak idején. (És nem, kedves ex-gitár edzőm LaBrie hamar kiabálássá fáradó hangját kifejezetten nem kedvelem, főleg nem élő felvételen.)
     Most arra jöttem rá egy albumot hallgatva, hogy van egy kivétel...
Egyik kedvenc bandám frontembere, noha cseppet sem nagy a hangterjedelme, pusztán a hangszínével, orgánumával élményt képes nyújtani, el tud varázsolni. Gyakorlatilag bármilyen zenére énekel is.

Nem Ő :)), Róla a legjobb gitárosok/frontemberek bejegyzésben lesz majd szó, ha egyszer írok olyat (a 29:37-től bemutratott sziporkázást még nem is hallottam tőlük!! Jól mutat a Bach toccata átirat után):

"csak adj tudásodhoz megillető
 tettet s hitet, erényt, mérsékletet,
 türést, szeretete, minek neve
 lesz charitas, erények lelke - akkor
 ez Édent itthagynod nem lesz gyűlölt:
 sokkal derűsebb Édent lelsz magadban."

   Sok év után másodszor is elolvastam az Elveszett Paradicsomot. Nem nem kis részben a mű címét felvett zenekar (Paradise Lost) hatására. A britek zenéje ugyanis tökéletesen illik Milton Biblián alapuló könyvéhez. Benne van - a zenéjükben - az (elveszett) szépség, örök lét, a szomorúság és a sóvárgás a tisztaságra.
   A rímek nélküli "vers" angyalok harcáról, az ember teremtéséről, megkísértésének miértjéről és hogyanjáról, bukásáról, majd a végső büntetésről és sorsának ismertetéséről szól.
Nem merem :) ismét elolvasni Az ember tragédiáját, de ahhoz hasonlít, noha monumentálisabb, többrétűbb. A hosszú mondatok, a nyelvezete, a régisége (1667-ben jelet meg) mind érdekessé teszik. Eredetiben gyakorlatilag érthetetlen, de nagy nyelvi csemege lehet azoknak, akik nálam jobban ismerik a nyelvet, annak kialakulási fázisait. A "thou hast" egészen durván jelzi, mely nyelvvel rokon. Ilyen:

Or proud return though to his heavier doom,
Yet with revenge accomplish't and to Hell
Draw after him the whole Race of mankind,
By him corrupted? or wilt thou thy self
Abolish thy Creation, and unmake,
For him, what for thy glorie thou hast made?
So should thy goodness and thy greatness both
Be questiond and blaspheam'd without defence.

Az egyenjogúságot hírből sem ismeri. :) :

"Így jár, ki fejére hagyja nőni
 a nőt, értékét túlbecsülve... a nő
 nem tűr korlátot, és magára hagyva
 ha vész, okolja férje gyönge voltát!"

... közös képviselőnk a már itt is említett "kié az erkély" kérdést, a teljes homlokzat felújításával együtt. Adok neki néhány hónapot, aztán leállok a felújítási díj fizetésével.

Nem szándékosan ilyen, nem sikerült a kép. Nem is az élesség a lényeg.

"Ördög kárhozott
 ördöggel egyetért erős kötéssel,
 észlények közt csak az ember verekszik
 egymással, bár az Ég kegyét reméli.
 Isten békét parancsol, mégis ők
 gyülölségben csatáznak, ontanak
 vért vad tusákban, s földet rontanak, hogy
 egymást kiirtsák..."
                  /Milton: ElveszettParadicsom/

"Hallották, röstelkedtek, szárnyra keltek,
 mint őrködők, kiket a rettegett
 vezér alúva lel, riadnak és
 még félig alva nyüzsögnek. Cudar 
 helyzetüket fölötte észlelik,
 tűz-kínjuk érzik; mégis hadnagyuk
 szavának enged számtalan haduk."

Újraolvasom Milton Elveszett Paradicsomát.

Nagyon tetszik a nyelvezete. (Nem csak a műről, de már az 1667-es (!!!) megjelenésekor is idejétmúlt szóhasználatáról és - ennek kapcsán is - a fordításairól is sok értekezés született.)

A fenti rész az első "könyvben" van. A bukott angyalok a letaszítás után ébredeznek a (későbbi) pokolban.

"A tanítás nem egy üres vödör feltöltése, hanem a tűz meggyújtása."

... lóval.

Az elmúlt hetekben a Wayward Pines három könyvét olvastam Blake Crouch-tól (Eredeti címek: Pines, Wayward, The Last Town, Magyarul: Wayward Pines, A pokol kapujában, Az utolsó város), és teljesen lekötött.
A három könyv egyetlen történetet mesél el, Ethan Burke ügynök néhány hetét.
Azt első könyv maga a talány. Az elejétől egyértelmű, hogy valami nagyon nem stimmel, és a Felföld után külön kihívásnak vettem, hogy semmit ne vegyek készpénznek, amit olvasok, illetve végig járjon az agyam, hogy akkor hogyan is van (hogyan lehetséges) mindaz, ami a főszereplővel történik.
Egyszer elindultam a helyes úton, a megfejtés felé, de sajnos megtorpantam és feladtam. Így a kötet végén meglepetésként ért a "na, basszus, hogy erre így nem gondoltam" megoldás.
A második két kötet is elgondolkodtató, de már másként. Morális, etikai, filozófiai kérdéseket vet fel, miközben persze tovább történnek az események a cselekményben.
Nehéz bármit írni (akár csak a könyv műfaját) úgy, hogy ne lőjek le poénokat, ezért csak annyit jegyzek meg, hogy gyakorlatilag tökéletes könyv(ek), csak ajánlani tudom.
Angolul olvastam. Az első könyvben amint végeztem egy fejezettel, elolvastam ugyanazt magyarul is, nehogy valami fontos elkerülje a figyelmemet, később ez egyre lazult.
A belőle készült sorozatot nem láttam, de állítólag sok dologban eltér a könyvtől.
Régen kötött le/tetszett ennyire könyv.

Vasárnap (nov. 1.) az AXN egymás után levetíti az eddigi hat Star Wars filmet a cselekmény időrendjében. Alap.

Nem tudom megunni ezt a várost.

(Jó) ötlet hegyek! Nem véletlenül majd' 9 perces.

    Nem vagyok valami naprakész a filmeket illetően, csak az imént néztem meg. Először. És vélhetően utoljára. (Na, jó, majd, egyszer, magyar szinkronnal vagy felirattal.)
A humora (pl. a mellékelt képek, de a verbálisak és a zeneiek is) nagyon jó!!! Többször nevettem rajta.
A látvány is pepec, mi más is lehetne?
     A szimpátiámat és az esélyét, hogy nálam nyerő film legyen már rögtön az elején elvesztette azzal, hogy Saraht egy új, az eredetire nem hasonlító szereplő játssza... Aztán a "kétszer vissza a múltba ugyanoda" egy nagyon pici érdekességet adott, de sokkal inkább zavart, hogy zárójelbe, meg nem történtté tette az első három részt. Arról nem is beszélve, hogy ezzel tulajdonképpen Doki és McFly versenytársa lett Arnold és csapata. Márpedig Martyék nehezen verhetőek.
A fék nélkül száguldó iskolabusz és a harmadik részben már ellőtt "menet közben egy ponton rögzítem a földhöz a daruskocsit/iskolabuszt, ezzel átdobom önmagán" poén megismétlése kifejezetten kínos. És ezzel messze nem soroltam fel mindent a tárgykörben.
Schwartzi jó, öröm volt ismét látni, és ha a filmet egy monstre Fear Factory klipnek tekintem, akkor azt kell írnom, hogy nem is rossz. Mostanra ugyanis rendesen fedésbe került a zenekar ember/gép kapcsolatok szöveg- és zenei világa a film cselekményével.
     A vége főcím közepén elhelyezett képsor alapján sejthető, hogy nem itt ért véget a történet.
Lehet, hogy a folytatás bemutatásakor már lesz olyan mesterséges kreálmány, amely élvezettel fogja nézni. Vagy - mert végül is a reményről szól a történet - addigra összeszedi magát a forgatókönyvet készítő csapat.

"Yesterday is history.
 Tomorrow is a mystery.
 Today is a gift.
 That's why it's called the present."
                         /Blake Crouch: Wayward/

 Lefordíthatatlan bölcselet arról, hogy angolban a "jelen" és az "ajándék" szavak megegyeznek.

Aki ezt a lemezt végig bírja hallgatni bólogatás nélkül, az tud valamit.
A 40 éves zenekar (!!!) az új évezredben is csúcs formában van. Ez az idei albumuk picit talán tempósabb az átlagosnál, de kb. ennyi - és a záró, egészen jól sikerült Rolling Stones feldolgozás (!!) -, amit le tudok róla írni. A lényeg a megszokott jó öreg rock 'n' roll.
Már-már hihetetlen, mennyire nem fog a zenéjükön az idő. Az Electricity, a régi hangzásukat megidéző Evil Eye vagy a Tell Me Who To Kill akkora nóták, hogy helyből pakolható a nehezen megmondható, hány lemezből álló képzeletbeli Best Of albumukra, de a többi sem töltelék dal.
Ez a hármas nem szórakozik. Az pedig ezen a lemezen is hallatszik, hogy ők találták fel a HANGERŐt. :)
Nem hittem volna, hogy a Würzel (nyugodjon békében!) idők után is rákattanok még a csapatra, de ez a helyzet. Remek dalok, Phil pedig érzésből (!!) szétgitározza az agyát. (Na, jó, az én agyamat! :)
Nagyszerű lemez. Sokszor hallgattam és még sokszor fogom.

Motörhead: Bad Magic (2015.)

Valahogy így kell elképzelni:
https://www.youtube.com/watch?v=wOwB-X6CDbQ

8/10 pont