'Dark Night Of My Soul'

A világ (egyik) leghangosabb bandája fülhallgatót dobott a piacra. Jó kis marketing ötlet. A képet kis városkámban készítettem.

     Ha a P.Mobil esetén érdekes volt, hogy 2014-ben láttam őket először, akkor méginkább meglepődtem, hogy Hiperkarma koncerten most szombaton voltam először.
Az ő zenéjüket ugyanis jobban kedvelem, és többet is fesztiváloztak (?) mint Mobilék. Ráadásul most is kihagytam volna őket, ha H. nem rángat el és erőszakol rám egy potya belépőt.
Kár lett volna úgy tennem. (Szerencsére a "bennfentes" karszalag zöld volt, nem (hánytató) lila, így a bor is jól esett.)
      A Helynekemben jártam már Janó akusztikuson, de "igazi" hangerőn most teszteltem a helyet. Meglepően jól szól. Ahhoz képest pláne, hogy kicsi (kb. 2-3-400 fős), a színpad a "hasznos" hely kb. harmadát foglalja el.
Gyakorlatilag hibátlan megszólalást, jó hangerőt és egy jó kis koncertet kaptam. (És egy kis fényképezőgépet, amellyel megtettem, amit meg lehetett.)
     Hogy Bérczesi Robi frontember milyen volt, amikor még a szereken volt, arról hallottam (rém)történeteket (lehet, hogy ezért nem néztem meg őket eddig?), most egészen kellemes (bár egyre beszürcsöltebb) hangulatban volt.
Szeretem a zenéjüket, egyedi, amit csinálnak, a szövegek pláne, így most csak annyit írok, hogy NAGYON jó dobosuk van, és a "másodgitáros" is simán elvinné a bulit, ha nem ennyire Robi lenne a középpontban. És természetesen együtt vannak, hibátlan az egész. Már a felsétálás után elprüntyögött dallam (INXS: Stay With Me???) megvett, elmosolyogtatott, már ott tudtam, hogy jó estém lesz.
A kis helyiségben körbe vetítés is adott egy hangulatot a daloknak.
Tetszett. Nem szabad lélekben megöregedni - kellenek az ilyen bulik.

Agymenők sziporkák az igeidőkkel a Vissza a jövőbe kapcsán. Avagy, amikor a 12 igeidő kevés (vagy éppen hogy túl sok). Magyarra lefordíthatatlan a nyelvi humora, de teszek ide egy verziót, hogy éreztessem, mennyire:

- If future Biff goes back to 2015 right after he gives young Biff the almanac, he could get back to the 2015 with Marty and Doc in it. Because it wasn't until his 21st birthday that 1955 Biff placed his first bet.
- Wait. Whoa, whoa. Is "placed" right?
- What do you mean?
- Is "placed" the right tense for something that would have happened in the future of a past that was affected by something from the future?
- Had will have placed?

-When Biff gets the almanac in 1955, the alternate future he creates isn't the one in which Marty and Doc Brown ever use the time machine to travel to 2015. Therefore, in the new timeline, Marty and Doc never brought the time machine...
- W-Wait. Is "brought" right?
- Marty and Doc never had have had brought?
- I don't know. You did it to me.
- Oh, I'm going with it.
- Marty and Doc never had have had brought the time machine to 2015. That means 2015 Biff could also not had have had brought the almanac to 1955 Biff. Therefore, the timeline in which 1955 Biff gets the almanac is also the timeline in which 1955 Biff never gets the almanac.
And not just "never gets." Never have, never hasn't, never had have hasn't.

(((- 2015-ben Biff ellopja a sportévkönyvet, visszamegy az időgéppel 1955-be, és odaadja a fiatalabb önmagának. De ezzel megváltoztatja a jövőt, tehát az a 2015, amibe visszatér, már nem az a 2015 lesz, amiben Marty és a Doki vannak.
- Már megint a Vissza a jelenbe problémája.
- Ha a jövőbeli Biff az évkönyv átadása után azonnal visszamegy 2015-be, Marty és a Doki 2015-jébe juthat vissza, mert az 1955-ös Biff csak a 21. születésnapja után kezdhetett el fogadni.
- Álljunk meg! Így kell ezt mondani?
- Mire gondolsz?
- Vajon ez a helyes alak akkor, ha azt szeretném kifejezni, hogy a múltban valami történni fog a jövő hatására?
- Fog elkezdeni fogadni volt?
- Erről van szó.
- Tehát Biff csak a 21. születésnapja után fog elkezdeni fogadni volt, és lesz milliomos. Ekkor változik meg az idővonal.
- De akkor még nem fogta elkezdeni fogadni volt!
- Mi van?
- A Vissza a jelenbével ellentétben ez rendkívül egyszerű. Amikor Biff megkapja az évkönyvet 1955-ben, a keletkező alternatív jövő nem az, amiből Martyék elindultak 2015-be. Ezért az új idővonalban Marty és a Doki nem utaztak az időgéppel...
- Várj, az "utaztak" itt a helyes?
- Marty és a Doki nem fognak utazni volt?
- Nem tudom, te találtad ki.
- Elfogadom. Marty és a Doki nem fognak utazni volt az időgéppel ebbe a 2015-be. Vagyis ez a 2015-ös Biff nem vihette vissza volt az évkönyvet az 1955-ös Biffnek. Tehát az az idővonal, melyben az 1955-ös Biff megkapja az évkönyvet megegyezik azzal, amelyikben nem kapja meg. És nem csak nem kapja meg. Nem kapta meg, nem fogja megkapni, és nem fogja megkapni volt.)))

Színdarab, régi, és olasz. A színház három terméből a legkisebben játsszák, minden közel van és jól látható tehát.
Érdekessége, hogy a tíz szereplőt öt színész játssza, mindenki kettőt. Mindig, mindenki színen van, az átöltözések is a színpadon zajlanak.
Vígjáték. Ebbe az is belefér - és ezzel még nagyobb a csavar; vagy éppen, hogy tudatosítja, hogy hol vagyunk - hogy a színészek többször a kettős szerepeket játszó színészeket is játsszák. "Kiesnek a szerepből", szólnak a súgónak, a kellékesnek, a közönséghez, egymáshoz, mint színészekhez. Ez persze okoz néhány vicces jelenetet, mint például amikor a kávézó vendége kér még egy kört, és a helyiség előtt éppen beszélő báró (az őt játszó színész alakítja a kávézóst is) beszól, hogy "ne kelljen már most átöltöznöm! Szolgáld ki magad!". Amikor nincs szerepük, akkor ülnek, és nézik a kollégáikat.
A történet nem egy nagy szám, egyszerű, de "az arcok maradnak, a szerepek mások" szindróma miatt számomra nem is volt élvezhető, mert többször gondolkodtam (hogy ki kicsoda, és hogy ki kivel találkozott, kivel nem), ahelyett, hogy élveztem volna, sodort volna magával.
Az ötlet jó, a színészek jók -> jó, érdekes színdarab.
Ha szeretném a színházat, biztos tetszett volna. Így "csak" egy érdekes estét jelentett. Ajánlani tudom.

A képek forrása: www.mnsz.hu

... a MALÉV is jár"
     /Kispál és a Borz: Tiszai pu./

Mezőkövesd-Kaposvár, de most már a másodosztályban. :(
A gyep minden csak nem zöld, picivel kevesebb a néző, de ezt leszámítva ugyanaz a kellemes légkör, jó, családias hangulat, mint tavaly.
És a csapat is rendben van. Bognár, Fótyik és "Dzsordzsi" elmentek a jobbak közül, de az irányítót (a szombati meccs alapján) Kulcsár, a csatárt pedig Molnár simán pótolja, nem csak a pályán, de kedvenceim listáján is.
Molnár gólja kifejezetten tetszett. Egy cselsorozat végén nagyon okosan lőtt a hálóba. Én kb. 5 méterrel/ütemmel korábban lőttem volna, és majdnem biztos voltam benne, hogy túlvariálja a helyzetet, de Neki lett igaza. Nagyon szép gól volt, élmény volt élőben látni.
A második félidőre átcuccoltunk a vendég kapu mögé, így karnyújtásnyi távból láthattam, hogy a kiugró 'kövesdi a kapusba lő, a labda pedig a visszafutó hátvédről az orrunk elé gurul az üres kapuba. Öngól.
Eléggé óvatos, de jó kis meccs volt. A Kaposvár mezőnyben jó volt, szervezetten, jól játszottak, de mindössze egyetlen (igaz, nagyon nagy) helyzetük volt. Igaz, az 1-0-nál, és ha "az bemegy, más az eredmény" :), de nem ment be.
Jó volt ismét meccsen lenni. Megtaláltam a módját, hogy a "b... MLSZ"-t kijátszva ne maradjak ilyen élmények nélkül, úgyhogy remélhetőleg kiszurkolom a feljutást a matyókkal.
Még az sem zavart, hogy a vendégeknél Rajczi végig pályán volt (arcoskodott is rendesen), a hazaiaknál pedig Bajzát (brrrrr, de.... Á, ezt nem tudom finoman leírni. Lila, és kész. :) is beállt csereként. Utóbbi lőtte a harmadikat.
Csak a Mezőkövesd!
3-0-ra verték a Kaposvárt.

"Felejtse el a szabadságot! Ott a szombat, vasárnap"

5 hónapot húztam le eddig, 3 nap szabadsággal. Még ötöt gyanús, hogy nem fogok.

Egy érdekes lemezborító. Érdemes (leszedni és) nagyítgatva végignézni. A szokottnál nagyobb felbontásban pakolom ide:

     Már az együttes neve is...
A mai napig kapok kiadóktól hozzáférést (megjelenés előtt álló) zenékhez. Van, hogy semmi időm nincs ilyesmit hallgatni, de azért leszedem őket, és időről időre utolérem magam, a lemezeket.
Érdekelnek.
Bár sok középszerű, klisés, vagy éppen engem hidegen hagyó dolgot hallgatok így, azért legalább az albumok fele érdekes, ad valamit. Nyitottan tart a sok friss zene, kis rálátást enged a trendekre, stílusokra, a zene sokszínűségére.
És gyakran (1-2 havonta) kellemes meglepetés is ér a derült égből.
Mint pl. a Maybeshewill tavalyi lemeze (Fair Youth).
      Szeretem a post-rockot (nálam ez azt jelenti, hogy nincs refrén :), csak hangulat van), de ebben a stílusban is kevés az igazi SZIKRA, a varázslatra képes zenekar (de arányaiban még mindig több, mint más stílusok esetén). Ez a lemez nekem nagyon tetszik. Már-már pop, holott instrumentális. Brit (Leicester), de ez egyáltalán nem hallatszik rajta.
Bár zenileg semmi köze hozzá, nekem az Amelie csodálatos élete film(zene) jut eszembe sokszor, miközben hallgatom.
Ha tehetitek, akár csak háttérben füleljétek meg! Örülnék, ha írnátok is róla 1-2 szót. Itt a teljes album:

Úgy 700 méter környékén nagyon sok helyen egészen szép mennyiségű hó maradt meg a mai napig.

Kíváncsi vagyok, ceglédi, békési és győri olvasóim is hasonlókról tudnak-e beszámolni. :)

     Amennyire kultikus az AC/DC, akkora név a saját műfajában ez a New-York-i csapat. Esetükben szó nincs stadionokról, ez bizony underground a javából. Már majd' 30 éve (!!) zajonganak, ez a 11. lemezük.
A játékidő esetükben is 35 perc, de ezen 16 kő kemény, sodró tétel osztozik.
     Hardcore a tánc neve. Az énekes szolidan üvöltözik (nekem NAGYON tetszik, hogy nem ordít, nem énekel, nem beszél, hanem valahol ezek határán (mindezeket egyszerre művelve?), relatíve érthetően tolja), a dobos a stílusjegyeket hozza, de ötletes, szívből jövő dolgokat üt. Gitárszólót pedig ne keressen senki a lemezen!
Esetenként (Sound Of The Alarm, Part Of History) túl kemények, még az én fülemnek is, helyenként pedig (Losing War, With All Disrespect) "csak" a dallamot, ötletet hiányolom, de van jó néhány jól elkapott, beindító részlet. Koncerteken tehát ugyanúgy fognak hasítani, mint eddig. Nagyon sodró, a maga nemében hibátlan lemez ez.
      Óriási sláger most nincs, de a fogós (nagyon nagy!! váza lever! :)) refrénű és néhány nagy riffel, valamint pazar dobtémákkal megtámasztott DNC és az erős punkos beütéssel is bíró Beltway Getaway nagyon közel áll hozzá, hogy az legyen. Csak hát a Step Down-nal és a For Now-val nagyon magasra tették a lécet anno.
     A pontszámom nagyobb részben szól az attitűdnek, mint a zenének.
Ezt a zenét kamuból vagy a pénz miatt nem lehet játszani, sem divatból hallgatni.
Elhivatottság a köbön. Elismerésem!

Sick Of It All - Last Act Of Defiance (2014.)

A leginkább tetsző dal (katt a linkre, ha érdekel, vázák leszögezendők előtte): https://www.youtube.com/watch?v=OpWlTQP6bxI

8/10 pont  -  nem mimóza zene. (van, hogy a fele nem tetszik; van, hogy magával sodor az egész)

     Két egymástól zeneileg teljesen eltérő, más megközelítés szerint viszont teljesen rokon lemezt hallgattam a napokban. (Kellett, mert a munkahely...)
Mindkettő egy-egy "őskövület" aktuális, új (na, jó, lemaradtam, mondjuk, hogy legutóbbi), a többi előadóhoz képest rövid lemeze. Egyik sem tartalmaz meglepetést, mégis mindkettő jó, engem viszont csak mértékkel állítottak maguk mellé.
      Kezdem az AC/DC tizenhatodik lemezével, az elsővel, melyen nem játszik Malcolm (Young), aki a dalok megalkotásában még részt vett.
Phil Rudd dobos a lemezen még szerepel, de a turnét a nem gyenge balhéi miatt már nélküle kezdi az ötös.
     Hogy milyen az album? Olyan, mint sejthető. Pontosan. Vagyis, kicsit jobb. Az énekes nyávog, a dob kő egyszerű, a dalok pedig semmi újdonságot nem hordoznak - de így megy ez már vagy 40 (!!!) éve.
Ez is egy szellős, remekül szóló, jó lemez. A közhiedelemmel ellentétben a zenekarnak semmi köze a metalhoz, a 11 szerzemény nagy része egyértelműen a blues-hoz áll közel, abból ered, magán hordozva persze a kultikussá vált csapat (jellegzetes hangzását és) egyedi jegyeit.
Nekem leginkább Angus (1 hónap múlva 60 éves lesz!!) rövid, de ízes szólói tetszenek.
     Hogy mennyire nem foglalkoznak a trendekkel: eddig sem a 70 perces albumaikról voltak híresek, ez pedig az eddigi legrövidebb lemezük, a 35 percet sem éri el a játékidő. Megtehetik, ráadásul hiányérzet sincs a hallgatóban a végén.
     Az utolsó három dal számomra gyenge, de ezekkel együtt is azt mondom, hogy ez egy jó album.
Az lesz a sorsa, mint a zenekar általam hallott többi alkotásának, egyszer-kétszer figyelmesen meghallgatom, aztán háttérzene lesz belőle. Elismerem őket, nagyon szimpatikus, amit eddig letettek az asztalra, de nem az én zenémet játsszák.
Pontszámot nem illik írni egy ilyen csapat esetén, ugyanis belekötni nem lehet abba, amit és ahogyan csinálnak, pusztán az ízlés határozná meg. (Egyébként pedig: hetes. :)

AC/DC - Rock Or Bust (2014.)

A leginkább tetsző dal (katt a linkre, ha érdekel):
https://www.youtube.com/watch?v=aGrEYa159Go

 u.i.: (Sz.S.E. = Sz@rra Sem Emlékszem :)

Jött a szezon első tétre menő mérkőzése, 3-2-es vereség otthon a Honvédtól:
"Sok hibával játszottunk, az első gól rajzfilm kategóriába illett, miként a második és a harmadik is. Hasznos, tanulságos meccs volt, de még van kilencven perc, akkor fogunk számot vetni."

Majd jött az ominózus 90 perc, 1-0-ás győzelem idegenben, kiesés, de nagy igazság a meccs utáni nyilatkozatban:
"Jó meccset játszottunk, volt vagy 5-6 nagy ziccerünk, s ha berúgtuk volna, akkor más eredmény születik."

"Magyar" """labdarúgás""", 2015.

Haladok a könyvével. Azt nem mondhatjuk, hogy nehéz fotózni a fickót.

Megyei napilapunk ismét alkotott:

'Tomorrow never comes but tomorrow came
 With the new day sun on our ageing skin'

"Miközben a kvarcóra előbb-utóbb a szemétdombon köt ki, addig a mechanikus óra apáról fiúra száll..."

Vettem egy könyvet karórákról. Közel áll hozzám, amit egy-egy (régi) ketyegő jelképez.

Néha eszembe jutnak, hogy vannak. Jó belegondolni, látni, hogy mások, máshol, máshogyan élnek.

Olvasom (FALOM) Slash önéletrajzát.
Amit Mustaine-ről ír, az egyszerre természetes, és lep is meg egy kicsit.
Ugyanis én is hallom, mit tud Mustaine (tini korom kedvenc zenésze!), de hogy a másik gitáros, akit óriásinak tartok azt írja róla, hogy "Dave Mustaine az egyik legzseniálisabb zenész, akivel valaha (öröm)zenéltem."... Pedig Slasht összehozta ezzel-azzal a (zenei) élet az évtizedek során.

"I crashed wherever I could, and did whatever came to mind, and there was a point in there when I hooked up with Dave Mustaine of Megadeth. We became friends; he was strung out on smack and crack and he lived in the same neighborhood, so we hung out and wrote songs. He was a true, complete fucking maniac and a genius riff writer. We’d hang out, smoke crack, and come up with major heavy metal riffs, just fucking dark and heavy as hell. Sometimes Dave Ellefson would join us; we got along great, we wrote some great shit. It got to the point, in our drug-fueled creative zone, that we started seriously entertaining the idea of my joining Megadeth. Guns was in a holding pattern, after all, and I was high enough to consider all kinds of bad decisions. Dave Mustaine is still one of the most genius musicians I have ever jammed with, but still, in my heart of hearts, I knew I couldn’t leave Guns."

Na, igen. A Skandinávia mánia.

     Na, ilyen sem esett még meg velem.
     A New Model Army eddig sem a felszínről szólt és énekelt, de ezzel a lemezzel még engem is megleptek.
Kb. hét (7, hetes!!) nekifutás kellett, mire végig bírtam hallgatni. Semmi nem hatott még rám zeneileg ennyire intenzíven. Első kísérletkor csak "megérintődtem" az első néhány daltól, és félbehagytam, mondván, ez az album többet, odafigyelést érdemel, nem utcán vagy két tennivaló közötti gyors hallgatást.
Aztán eljutottam kb. a negyedik, ötödik dalig, de úgy felkavart, hogy nem tudtam, nem mertem tovább haladni. Most, sok -sok hónappal a megjelenés után jutottam el a végéig.
Mire elértem a - szerintem legjobb - hetedik dalig (Lean Back And Fall), már olyan lelkiállapotba kerített az első hat, hogy...
Nincs mit ragozni - könnybe lábadt a szemem. Utána van egy kis (3-4 dalnyi) pihenő, de az első hét dal (és a záró három) olyan szinten emeli fel, marja és tisztítja a lelket, hogy azt leírni nem lehet. TISZTA, MENNYEI, csodálatos.
A zene? Nincs zene ("There is no spoon"), csak az ember van, és az élete, a megélt érzései, mulandósága és (örökké élő?) lelke.
(A (törzsi) ritmusok és az ütősök hangsúlyosabbak, ez ad különös ízt az évtizedek óta felismerhető karakterrel bíró zenekar ezen 14 dalának. A varázslat az, hogy ez (és a zongora, hárfa, rézfúvósok, Hammond orgona és sok-sok finomság) észrevétlenül olvad egy nagyobb egészbe. Mondom: varázslat az egész, ahogyan van.)
Káprázatos album. A szó legpozitívabb értelmében kavart fel.
     Nem tudom, hogyan lehet ennyire lélekből (léleknek) zenélni, de ha lesz még módom Justinnal beszélni, megkérdezem. Akkor az angolom sem lesz olyan szétesett az izgulástól, mint első angol nyelven készített interjúm alkalmával, amikor éppen a legjobb kérdést felejtettem el feltenni Neki, ami a teljes interjút/írást keretbe tette volna.
      Nem szimplán 10 pontos, hanem az egyik legjobb, legfelkavaróbb, engem leginkább megérintő lemez, amit életemben hallottam.

New Model Army - Between Dog And Wolf

Hárfával indítani (és fokozni)  beindulást???!! És a 3 perc 40 másodperc CSODA előtte!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááá! Fetrengek, ahányszor hallom. (DOB!!!!!, érzés!!!, elmúlás, jobbító szándék, ÉLET, tapasztalat, nyugalom, lázadás.....)