"Nem kellett napjaink világának őrületét tudományos-fantasztikus köntösbe rejtenünk.
A világ mára olyanná vált, amilyennek az írók régen megjósolták.
Az ellenőrző hatóságok folyamatosan és hatásosan alkalmazzák a félelemkeltő
technikákat, hogy a félreinformálás és a figyelemelterelés eszközével
kontrolálhassák a tömegeket.
A félelem rabiga. A félelem rabszolgaság. A félelem pokol. A félelem kontrol."
/Fear Factory: Fear Campaign, klip/
Gesztesi Károly nem író, hanem színész. A könyve nem regény, nem önéletrajz,
csupán nagyon jól elmesélt történetek gyűjteménye. A címmel ellentétben balhé
nincs benne, buli sem sok, a sztorik viszont - ilyen tálalásban - nagyon jók.
A középiskolai osztályomban voltunk sokan, akik egy egyszerű hógolyó
eldobást (vagy bármit) el tudtunk úgy mesélni, hogy a többség dőlt a nevetéstől.
Károly ilyen mesélő - még a szófordulatai is egyeznek helyenként az általunk
használtakkal -, eseménydús élete pedig bőven szolgáltat alapanyagot a nagy dumához.
Kellemes, nyári olvasmány, nem egyszer felnevettem, míg a végére értem.
A borítón hiányoznak a címből a vesszők, a hátsó borítón csak megkezdve van
egy idézőjel, bezárva nincs, nem derül ki, melyik évben írta/adták ki, ezzel
együtt a mű a hazai könyvtermés középmezőnyében van, mert sok-sok fejezetben
egyáltalán nincs hiba vagy elírás, és végig gördülékeny, élvezetes a stílusa.
Az olyan összetett mondatokat, ahol a főmondat kijelentő, a mellékmondat kérdő,
rendszeresen kérdőjellel írja a szerzõ - helytelenül.
Ha rossz idő, akkor net és TV. Előbb megnéztem a hajnali Wozniacki-Dementieva tenisz
elődöntő összefoglalóját. Mikor láttam, hogy kedvencem 6-1-re (!!) nyerte az első
játszmát, és még egy óra volt a műsoridőből, tudtam, hogy nem egy sima, egyszerű
meccs lesz.
Mondjuk, arra is csak egy nő képes, hogy 6-1, 3-6, 5-3-nál a meccsért adogatásból úgy jön ki, hogy 6-5-re vezet az ellenfél. Az innen kezdve "szinte természetes", hogy megzakkan (hangsúlyozom: egy nő), és 6-5-nél 0-40-re áll a saját adogatásában, de az már szinte kizárt, amit Dementieva innen kezdve leművelt! Előbb hozta a következő öt (!!)
labdamenetet - amelyből három meccslabda hárítás volt, ezzel egyenlítve 6-6-ra -, majd a rövidítésben is az első kettőt is!
Innen már csak elveszteni lehet a meccset - sikerült is...
A meccsre Wozniacki gyakorlatilag rápihent, mert feladta ellenfele az előző összecsapást,
Dementieva viszont egy nem túl szoros, de rendkívül hosszú (tűző napon három óra)
meccsen verte Bartolit, a végén izomból, tüdőből.
A párizsi sérülés után, az US Open előtti hét végén el bírtam volna viselni, ha
Elena nyeri ezt a meccset (és a tornát, mert az egyértelmű volt, hogy aki ezt a
meccset hozza, az győz a döntõben - így is lett), megverve a dán lányt, az
US Open első kiemeltjét.
Kíványcsian várom a ma kezdődő US Opent.
Közben fél szemmel néztem a Manchester bajnokiját (simán hozták), illetve Lékó
aznapi két játszmáját.
"Isten áldja az Internetet!"
Az első napot kihagytam. Tegnap a második és a harmadik meccset rendezték,
előtte Gelfand már 1,5-0,5-re vezetett.
A nap első meccse döntetlen lett, a másodikban Péter világossal gyalog előnnyel ment
bele a végjátékba, de a vártnál szorosabb lett befejezés. Végül az izraeli
ideje elfogyott, így nyert Péter, 3-3-ra alkítva az eredményt.
Az egyik meccsben Péter lekapta Gelfand királynőjét (vezér), majd néhány
lépéssel később az izraeli (aki oroszul elemezte utólag a meccseket) tett így. Ott, hirtelen, úgy tűnt, Péter elkerülhette volna ezt - de nyilván nem értek hozzá, annyi idő alatt nem láttam át azt, ami a többség számára egyértelmű volt.
Jó évről-évre beülni a színházunkba, hangulata van a sakk partiknak.
Itt megtekinthetők a lejátszott meccsek, illetve élőben követhető a hátralévő négy: www.lekogelfand.hu
Ha már szóba jött Massachusetts, megpróbáltam összeírni az USA 50 államát.
39 sikerült. Közülük 31 volt valódi állam.
Az államok fővárosai közül hármat tudtam. Térképen elhelyezni kb. nyolcat tudtam volna.
"Kultúrálcsági müvvelcség".
Azért csináltam, mert sokszor hallom, hogy az amerikaiak mennyire műveletlenek,
és hogy semmit nem tudnak az Amerikán kívüli világról, azt sem tudják, hol van Magyarország.
Gyakorlatilag mindegyik állam területe sokszorosa hazánkénak, és nem hiszem, hogy a magyar átlagnál gyengébb lenne a fent leírt eredményem - szóval, óvatosan a nagy szavakkal!
/A térképet nem használntam az összeírásnál./
Ez is ritka - csúcs mászás nélküli hétvége volt. A Csorba-tótól sétáltunk egy
papíron hét órás kört, egy 2300 méter fölött lévő hágóval félúton. Már jártam itt,
ráadásul a legszebb részeken egy Massachusetts-i tanárnénivel beszélgettem egy
keveset (sajnos nem volt túlzottan ismerkedő passzban), így nem sokat fotóztam.
Pedig nem kevés tengerszemet láttunk.
A síugró sráncok közül a nyagyobbik pályája fából (!!) van ácsolva, ennek
megfelelően korhadozik, roskadozik is, és le van zárva, de a kisebb tetejére
felmentünk. Felmenni is elég volt, le biztosan nem ugranék róla.
Amennyire semmi kedvem nem volt angolul beszélni a hétvégét megelõzően,
annyira furcsa volt itthon magyar beszédet hallani. Nemzetközi csapattal voltam.
- Alright, Mark! Your word is "Conscientious"!
Cartman: What?! What the f@ck does that mean?
Homeschool child: "Conscientious". C O N S C I E N T I O U S
Cartman: Holy crap!
- Okay! Our next contestant is Eric Cartman!
Alright, Eric! Here's your word: "Chair"! "CHAIR"
Eric, your word is "Chair"!
Cartman: Uh, definition?!
- Something you sit on!
Cartman: Country of origin?!
- English!
Cartman: Could you please use it in a sentence?!
- For Christ sake, kid! The word is "Chair"!
Cartman: Uh, "Chair"! C H A R E. Ah, dammit! How come I get the hard ones?!
South Park-i betűző bajnokság:
Nos, Mark, a szavad: "lelkiismeretes".
Cartman: Mi? Az meg mi a f..t jelent?
Magántanuló srác: "Lelkiismeretes": L E L K I I S M E R E T E S.
Cartman: Azta!
Helyes. Követketkező versenyzőnk Eric Cartman. Íme a szavad: 'szék'. SZÉK!
Cartman: Definiálná?
Valami, amire ülünk.
Cartman: Származási nyelvterület?
Angol.
Cartman: Mondatba foglalná?
Jesszus, gyerek! A szavad a "szék".
Cartman: Nos, "szék": Esz, É, Zé, Ká. A p@csába! Miért mindig én kapom a nehezeket?
"Örökké él a sárkány, de nem úgy a kisfiú.
Színes tollakkal nem játszik a felnőtt ifjú.
Egy szürke éjjel aztán Jani nem jött többé el,
S Paff, a sárkány otthon maradt, bár várta a tenger.
Hét fejét búsan rázta, tizennégy szemmel sírt,
Többé nem kelt útnak eztán, így mondták a hírt.
Mert barát nélkül gyenge még a sárkány is,
Paff elbújt a barlangjába, s most híre hamva sincs."
Tirpunkot hallgatok.
A dragon lives forever
But not so little boys
Painted wings and giant springs
Make way for other toys
One grey night it happened
Jackie Paper came no more
And Puff the Mighty Dragon
He ceased his fearless roar
His head was bent in sorrow
HGreen scales fell like rain
Puff no longer went to play
Along that cherry lane
Without his life-long friend
Puff could not be brave
So Puff that Mighty Dragon suddenly
Slipped into his cave
- I'm gonna die. I can't believe she killed me, man. Who'd have fuckin' thought that?
All this blood's scarin' the shit out of me, Larry!
I'm gonna die! I know it!
- Excuse me, I didn't realize you had a degree in medicine. Are you a doctor? Are you a doctor? Answer me, please. Are you a doctor?
- No, I'm not. I'm not.
- So you admit you don't know what you're talkin' about. If you're through
givin' me your amateur opinion, lie back and listen.
Tarantino 1991-es filmje. Klasszikus, mérföldkő. Remek a színészgárda is (Steve
Buscemi utánozhatatlan), de a forgatókönyv az alapszituációval és a dialógok
teszik alapművé.
Nem tudom, van-e magyar címe, "Negyedik típus" a jelentése.
Ritkán nézek filmeket (nyáron), horror filmet pedig pláne alig.
Az a kevés, amit mégis, gondosan megválogatott vagy véletlenül belefutós.
Ezt Milla Jovovich miatt néztem meg, előtte nem is tudtam semmit a filmről.
Hiba volt nem felkészülten ülni le elé (éjjel 11-kor), mert nem gyengén bekaki!
Így, utólag poénos, hogy valóságban megtörtént esetnek van beállítva és
hogy eredetinek előadott bejátszások "színesítik" a filmet, de amíg
néztem, teljesen rám hozta a frászt.
Valójában nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, de hogy másfél órára
(jó értelemben?) hazavágott, az tény. És ez is valami.
Nyelvgyakorlásnak jó volt. És arra is, hogy leeresztett redőnyökkel aludjak.
Hogy miért nem tud Jovovich (kis)asszony vígjátékokban szerepet vállalni, azt nem tudom.
"Kissé" rákattantam a témára. Csak hallgatni egyszerű, az én tudásommal lejátszani már nam annyira. Csak nagyon lassan, a tab-ból megy - pedig soha nem akartam tab-ból játszani -, kottából sajnos nem tudnám. Így jár, aki nem gyakorol.
Jönnek is közben a gondolatok, hogy ezt kb. 4 év hangszertanulás után bárki lejátssza, akár első olvasatra is, kottából, a konzi második évében pedig már nem hiszem, hogy bárkinek gondot okozna írni is egy ilyen darabot... másrészt mégsem írnak ilyesmit (?)... gyakorlás közben küzdök vele, mert tényleg csak fülre egyszerű, de a kettes-, hármashangzatok miatt megéri (a kotta másik két oldalán egészen négyeshangzatokig elmegy)... Szóval szép szakma a "zenész" is. Szó szerint szép.
Na de D-re letekerni a mély E húrt? Milyen death metalos trükk ez? :)
Csak most - két hónappal az esemény után - jutottam el oda, hogy "hivatalos"
beszámolót írjak a lapnak a Republic miskolci, operafesztiválos koncertjéről.
A jegyzeteimet, emlékeimet előszedve kutattam a neten is, és találtam néhány
egészen jó videót az estről. Pl. itt:
http://www.minap.hu/news.php?extend.25533.
Rétaláltam arra a klasszikus műre, amit a Ha még egyszer láthatnám után, alatt
játszottak a klasszikus zenészek:
https://www.youtube.com/watch?v=8Af372EQLck
Szerintem gyönyörű!!! (Ex-edzőm!?: szakmailag nulla a darab, mégis szuper - erre mit lépsz? Szerintem attól szép(ek az ilyen helyzetek), hogy nem érted. :)
Annyira illik, hasonlít a Republic dalához, hogy nehéz (lenne) letagadni ha/hogy
nem Johann Pachelbel darabjából lopták. Élőben is CSODÁLATOS volt. Ilyen dalok
(és a Killed By Death :) miatt járok koncertekre.
Köszi a linkekért a Republic honlapján lévő fórumnak!
Nagyon-nagyon jó koncert volt, csak annyira lekötöttek akkoriban Tarja próbái és
koncertje, hogy a Republic akkor nem hatott annyira, mint kellett volna.
Áhhh, befekszem a zene(elmélettől)!! Ez az eredeti, ebből készült a fenti átirat:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/62/Pachelbel%27s_Canon.ogg
(Kottát nekem!!!)
Egy könyv arról, hogy a (magyar, kereskedelmi) TV-k mennyire üresek, tervezettek,
szakmaiatlanok (kivéve a reklám és a PR "szakmát"), mennyire politikával (is)
átjártak, illetve, hogy a politika (nálunk (is)) önző, kapzsi és gőgös.
Szóval, csupa olyan dologról, amit már tudunk.
Két-három délutános, helyenként érdekes olvasmány.
Érződik rajta, hogy újságíró írta. Kevés kivételtől eltekintve kerek, jól összetett mondatok, világos gondolatmenetek alkotják. A szokottnál kevesebb benne a helyesírási hiba, de azért akad.
Ha már ott voltunk - és a síkon tekerést tiltja a vallásunk :) - feltekertünk
Kőkapura. Szép a fekvése, jó a sok ember nagyságú(nál is nagyobb) fa szobor,
a kisvonat is hangulatos, de Lillafüred azért nekem jobban tetszik.
Sok szép hely van országunkban, az tény.
Komlóska egy kedves kis zempléni (hegyközi?) település. Egyetlen út vezet oda,
mely a faluban átmenvén előbb keskenyedik, majd murvásodik, legvégül véget ér egy szabadtéri színpadnál.
Bicajjal mentünk, és ott töltöttünk néhány napot.
A Tokaji Borvidék része, tehát pincékben és jó fehér borokban bővelkedik.
A falu felett egy vár maradványaként áll néhány kőrakás, melyek inkább csak
a múltra, mint kivehető várra emlékeztetnek.
A faluban nincs térerő; csend, CSILLAGOK, nyugalom, vendégszeretet viszont annál
több.
"Véletlenül" beleszaladtunk a Falunapba, úgyhogy volt nagy forgatag, ismerkedés,
dínom-dánom. Szumma kb. 300 km-t tekertünk a négy nap alatt.
Remek hely, mindenkinek csak ajánlani tudom.
"A hegyen élő emberek közelebb vannak Istenhez."
"Minden ruszin magyar, és minden magyar ruszin."
u.i.: köszi a megtisztelő érdeklődést, de akik a "Gyár Fesztivál" keresőbe
írása alapján jutottak ide, azoknak csalódniuk kell, mert idén emiatt a
bicajtúra miatt nem voltam a rendezvényen.
Amikor a hegyekből kibukkantunk a tengerhez és megláttuk a Kotori öblöt,
egyértelmű volt, hogy nem keresünk tovább szálláshelyet, mert festőien szép
volt a látvány, ami a szemünk elé tárult. Gyakorlatilag két nagy öböl egy
veszett nagy öbölben - így tudnám leírni a tájat. Tivatban szunyáltunk kettőt.
Itt található (a tengerpart mellett) az ország egyik reptere a kettőből,
érdemes lenne utánanézni, hogy honnan, mennyiért lehet eljutni oda.
Annyira volt az apartman a tengertől, hogy úszás után mezitláb, gyalog
"haza" tudtam jutni kemény két perces séta árán.
Márpedig úsztam, amikor csak lehetett.
Mert az élet túl rövid ahhoz, hogy ne ússzunk évenként (más országban) a tengerben.
Egyszerű, nyugodt, nagyon hegyes, helyenként tavas, sok-sok kanyonnal tarkított,
jó kis ország. A lányok nem kiemelkedően szépek, de nem is csúnyák. Az átlag
magasabb, mint nálunk, és kosaras termetűek is gyakrabban fordulnak elő, mint
hazánkban. (Meg is verték a válogatottunkat hétfőn.)
A hegyekben töltött időt követõen a tengerpart felé vettük az irányt. Mondhatjuk,
hogy egy merő látnivaló az ország. Aki szereti a hegyeket, annak kánaán.
Az előző napi hegycsúcsos terhelés után autós napot tartottunk.
A Piva folyót derekasan felduzzasztották egy vízerőmű kedvéért. Egy laza
35-50 km hosszú, káprázatosan gyönyörű kék tószerűség jött így létre.
Kocsikáztunk mellette, felette.
A nap eseménye is folyó vízhezt kapcsolódik, méghozzá a Komarnica melletti
kanyonhoz. Ez arról híres, hogy keskeny (és magas), és egy eléggé bővizű
patak lép bele és folyik végig rajta.
Száraz lábbal nem is lehet a kanyonba jutni. Mi fürdőnadrágban és szandálban
elindultunk és mászkáltunk, úsztunk a kis és nagy köveken, illetve a vízben
kb. 400 métert. Nem jéghideg, de azért ereket összehúzó volt a víz.
A végén ennek ellenére (ÉPPEN EZÉRT!!) úsztam benne, ugrottam fejeseket.
Döbbenet, hogy mennyire TISZTÁN (át)lát, érez az ember dolgokat, amikor külföldön van, ha nyitott szemmel, lélekkel közlekedik. Ezért (is) szeretek utazni.
Nagyon ütős, fárasztó kis séta volt a csúcsig az 1420m-en lévő településről.
A végén rendesen kijött a tériszonyom, az sem segített. A kilátás - egész
úton, de a csúcsról pláne! -, a hóban (!!) mászkálás, csúszkálás minden fára-
dozást és későbbi izomlázat megért.
Délről, a tengerparti úton közelítettük meg a várost, így először fentről láttam
meg a várfallal körbekerített óvárost a tenger partján. Nem csúnya.
Végigbarangolva az említett városzrészt, mediterrán kis utcácskákat találtam
egyetlen széles fő utcával. Jól szellőző, napfénytől védett az egész.
Kis (és nagyobb) templomok, sok-sok étterem, bolt, de igazán az eldugottabb
utcák tetszettek a sok kiteregetett ruhával, mindennapi dolgukat végző lakosokkal.
Egy nagyon jó tanács: NE IGYATOK a bejáratnál látható bazi ivókútból!
(Mondhatjuk, hogy mostanra elfelejtettem a tengerszemes gyötrelmeket. Előjöttek.)
Ahhoz képest, hogy Montenegróban nyaraltam, már írtam Bosznia-Hercvegovináról és
Horvátországról.
Nem időrendben haladok, hanem, ahogy' az élmények jönnek.
Hazafelé megálltunk Mostarban (Bosznia-Hercegovina), hogy megnézzük a legendás hidat.
Vagyis, a legendás híd helyén felépített, az eredetihez a lehető legjobban hasonlító
hidat.
Hatott.
Jobban, mint hittem.
Váratlan volt.
Irgalmatlanul klisés, de megérintett a történelem, az értelmetlen emberi erőszak szele.
Az egyik épületben van egy fényképkiállítás, ahol videó is megy a háborúról,
politikusokról, a híd folyóba lövéséről, az újjáépítésről...
Beindult a kis lelkem (megérintődött), amint a hídon sétáltam.
Soha nem éreztem ilyet, csak Dachauban, a koncentrációs táborban.
