'Dark Night Of My Soul'

Túlvagyok első angol nyelvű interjúmon. Rendkívül tanulságos volt.
A fázisok előtte:
- öröm és lelkesedés, mikor megtudom, hogy egyik kedvenc zenészem Mátrafüreden,
a Fekete Zaj Fesztiválon játszik, és - ha belemegy, akkor - interjúzhatok Vele.
- optimizmus hegyek. Egy emberrel "kell" majd beszélgetnem angolul, aki érdekel -
nincs ennél egyszerűbb, örömtelibb feladat.
- munka. Felkészülés, hogy mit kérdezzek, mit ne kérdezzek. Vázlat írása, de úgy
döntök, legyen spontán az egész.
- befrászolás. Indulás előtt betettem a legutóbbi New Model Army DVD-t, melyen
beszélgetnek Vele, Justin Sullivannel kb. fél órát. Nagy hiba volt!! Rájöttem,
hogy alig értem a 60-70%-át (sem?) annak, amit mond, és még az anyanyelvű taggal is
visszakérdeznek olykor, hogy ki mit mondott.
- teljes pánik. Színpadra pakolászásuk közben hallom, hogyan beszélnek egymással
(a két bradfordi zenész és a yorkshirei technikus). Zabszem effekt. :)
- zabszem effekt. Amikor felsétának a színapdra, rájövök, hogy Ő az egyik
általam legjobban tisztel zenész. Nem is mint zenész, hanem mint gondolatokkal,
pozitív dolgokkal, érzésekkel teli EMBER.
- teljes nyugalom. Aztán kb. a második daltól eszemben sincs az interjú, a
Ballad Of Bodmin Pill hangulata pedig annyira telibe lő, hogy szinte a
könnyeimmel küzdöttem. Nagyon nagy kedvencem és nem számítottam rá,
hogy hallom élőben.
- ideges kapkodás. Az interjú alatt remekül éreztem magam, de szerény
tudásomnak kb. 55%-án tudtam kifejezni magam. Szerencsére az értéssel és
Justin hozzá(m)állásával nem volt gond.
- csalódottság. Interjú után rájöttem, hogy zenéről alig beszéltünk és a
kérdéseim közül is hagytam ki fontosakat! Szakmailag nem voltam top-on,
de mint beszélgetés, remek volt. Az más kérdés, hogy nem merem még
visszahallgatni, annyira égnék magam előtt az angolommal.
- elememben levés ezerrel. Justin megkínált borral, így nem indulhattam azonnal
haza. Elmentem sétálni a tóhoz (hajnal kettőkor). Visszafelé a másik zenészt,
Dean White-ot láttam üldögélni a faháza előtt. Megszólítottam.
Beszélgettünk vagy két órán át (!!) diktafon nélkül. Na, Hozzá aztán pláne
kell szövegértési rutin. Egy közvetlen, sztorizós, igazi brit figura. Élmény
volt minden szava, gesztusa.
- feloldódás. A két beszélgetésből (reményeim szerint) simán lehet majd
egy majdnem olyan jó interjút írni, mint amilyet szerettem volna.
Ez is egy szakma, melyet tanulnom kell.
Szeretek tanulni.
Így, utólag belegondolva egyből a mélyvízben kezdtem, mert ha gondolkodom sem sok
olyan név (Slah, Johnny Rotten, Dave Gahan, Dave Murray...) ugrik be, akivel
annyira szívesen beszélgetnék, mint a New Model Army lelkével.
Hogy az egész fesztivál milyen volt? Hamarosan mesélek.
Akit előbb érdekel, az hallgassa meg a Ballad Of Pillt!

A Black-Out tagjairól külön külön (a Pokolgép akusztikus, illetve Kozma Orsi
koncertje kapcsán) és együtt is szóltam itt elismerően. Most sem tudok mást
tenni.
Remek a dobosuk (most sajna a tam-okat nem hallottam, ez sokat rontott a
teljesítményén), álom jó a basszer (5 húros bound nélkülin is játszott, nem
gyengén), Szabi is, gitáron, több, mint megbízható. A dalok is jók. Nagyon együtt
van tehát MINDEN szakmailag. A Kowát váltó énekessel sincs semmi gond - szerintem
teljesen rendben van. Hogy miért csak tizedannyi nézőjük volt, mint a velük
egy időben játszó tíztagú, reggibe hajló, de azért nézhető, tökéletes
megszólalást kapó Irie Maffia-nak, az számomra talány.
A FreshFabrik (Tribute Trio) felállásán lestem egy nagyot:
Oláh Szabi (gitár/ének), a dobos és egy Réka nevű kis hölgy alkotta a zenekart.
Szabi a kelletténél többet szerepelt, de becsületére legyen mondva, hogy
tisztességgel hozta a koncertet. Kellően jó gitáros és énekes.
A basszer lány messze volt a fesztelentől, vagy a virtuóztól, de tisztességgel
lekísérte a műsort. Egészen jól játszott.
Na, de nem a doboshoz képest, aki már a bemelegítéskor olyan dolgokat ütött,
hogy csak lestem. Aztán feltette a fülest, és végigzúzta az egész koncertet.
Ámulat módon. Ötletes, gyors. Nem is elemeztem ki, de hogy félelmetesen jó,
az tény. (Visszaolvastam a FreshFabrik koncertekről itt írott dolgaimat, és
az közös bennük, hogy a dobostól mindig hasaltam.)
Hogy ez a trió mennyire FreshFabrik - nem tudom.
(Most gondoltam bele, hogy a szigetes Kozma Orsi koncert még a blog elötti
időkben történt. Lényeg, hogy a Black-Out basszer és dobos akkor is remek volt.
És a Black-Out/Karthago koncert is régebben volt.)

Olvastam egy interjúban, hogy Magyarországon "gyűlölködési kényszer" alakult ki. Találó. Sajnos.

Hú, de jó kis alkotás!!! Már a borító is magával ragad, elgondolkodtat (egy
böhöm nagy poszteren is kifejtik a képet!), és a zene is ilyen.
Egy instrumentális (csak egy dalban énekelnek), stílustalan, testet(?)-lelket
emelő mestermű. Nagyon tetszik.
(Ritmiklift basszer: mindenképpen hallgasd meg, mert néhány helyen egészen
meglepően nyúlják a stílusotokat, és szerintem Neked is tetszene; inspirálna.)
Gondban leszek 2009 tíz legjobb albumának kiválasztásánál és sorbarendezésénél.

Nem mentünk sokat (18km?), de szintben oda-vissza talán megvolt a két
kilométer. Kijutott tehát a meredek emelkedőből és vissza a lejtőből.
Szlovéniának (minimum) ötven (!!!) darab 2000 méter fölötti csúcsa van.
Csak gondoljatok bele!
Nem hittem volna, de 1700 méter környékén (nem is mentünk magasabbra)
találtunk havat. Július végén! Jó volt rövidnadrágban, félmeztelenül
beledőlni a tűző napsütésben.
Fenn kicsit előjöttek a himalájás élményeim, mert kis mértékben
hasonlított a táj. Szeretek hegyek derekánál járni. És a tetejükön is,
de most nem másztunk csúcsot.

Először Bledben szálltunk meg néhány éjszakára egy apartmanban
(14-16 Euro/éj környéki áron, ha jól rémlik). Itt találkoztam az említett
új-zálandi lánnyal.
A városka kicsi, kellően unalmas, de olyan környezetben fekszik,
hogy van mitől ámulni. Hegyek (HEGYEK!!!) között, egy kis (6 km körbe) tó
mellett. A tóban egy kis sziget, rajta egy templom, a tó fölött kis hegy,
rajta vár. A víz színe az a "tipikus szlovén" (Plitvice) - leírhatatlanul
kékes-zöldes-türkizes. Nem kellett sokat kocsikáznunk, hogy hegyeket találjunk.

A Diósgyőri vár remek helyszín egy színházi esthez (is).
Lehetne fanyalogni, hogy az "időjárásfüggő jégbalett" jobb volt (az
előző, "komplikált" estet nem láttam), vagy hogy a direkt nem rímes
ötletet kár volt ismét elővenni, hogy a dalokban kevesebb a LELKET
megérintő dallam, mint eddig... Sok ilyesmit lehetne írni, de a lényeg az,
hogy az előadás nagy része (fele, 2/3-a) nagyon rendben van és az, hogy
az est 1/3-át úgy röhögtem végig, hogy egy idő után már fájt az arcom.
Aki ismer (aki IGAZÁN ismer), az tudja, hogy nem szoktam nevetgélni.
Egy Galla estet képes vagyok kétszeri mosolygással végigülni.
Ez szerintem karakterfüggő, de a L'art csapat ismét kihozta a kacagást
belőlem. Leginkább az tetszik, hogy Robiból (Dolák-Saly) néha kijön a
laza, a jó értelemben vett csibész, aki eltér a szövegtől (elfelejti?,
direkt csinálja?) és a saját maga és a közönség szórakoztatására
rögtönözni kezd, zavarba hozva, megnevettetve a társait is.
Amit pedig mint Anti Bácsi leművelt a Bermuda Háromszögben..!!!
Mégsem emelem ki, mert mind a négy tag remek.
Hála egyik lelkes (?:) olvasómnak és kommentelőmnek, a társulat két
tagjával ismét válthattam néhány szót. Laár Andrással néhány igazán
komolyat is. Neki (volt kollégám) igazán fontos, hogy beszélhessen a
csapattal, de én is mindig kapok valamit tőlük, amikor velük vagyok,
amikor mint magánembert hallgatom őket.
Valami megfoghatatlant. És ez jó (érzés).

Tegnap megnevettettem Laár Andrást.

Arra azért büszke lehetsz, hogy a C dúr akkordot hamarabb fogtad le, mint én - mondta az imént az ex-gitáredzőm, arra célozván, hogy (nem, nem a tehetségemre) jócskán idősebb vagyok nála. Pedig nem is. Egyébként jól besöröztünk. Jó ismét itthon. Majd mesélek.

Úsztam már hegyi patakban, de ennyire hidegben, mint ma, még soha. Gyakorlatilag lefagyott a lábam, majd aztán mindenem öt másodperc alatt. Nagy élmény volt az a tíz méter, amíg bírtam.

Ma raftingoltunk (életemben először), illetve beugrottam egy hét (HETES) méter magas hídról a meglehetősen hideg Szávába. Mentőmellényben. Jó kis élmény volt leküzdeni a félelmem. Tegnap félmeztelenül hemperegtem a hóban (július 21-én!) - elvesztettem egy fogadást, hogy látunk-e havat, vagy sem -, illetve HÓGOLYÓZTUNK (még midig júli 21-én!) egy nagyot!!! Nem is túl magasan, kb. 1700 méteren. A legnagyobb élmény azonban az, hogy meglepően sok brittel találkoztam/beszélgettem (a szállásunkon (16 Euro/éj egy apartmanban) is szinte mindig akad belőlük), sőt, egy elbűvölő (de nagyon) új-zélandi (nem tudom, hogy' kell helyesen írni) hölgyeménnyel is beszéltem. Utóbbival sajna csak néhány mondatra volt időnk, pedig.... A hegyek szépek, a hegyi tó szép, a kaják/sörök jók, az időjárás remek, TENGERNYI a túrista (holland hegyek). Szóval Szlovénia eddig nagyon rendben van. A hegyek pedig olyan szépek, amilyet csak kívánhat az ember. Lesz mit mesélnem, lesz miről képeket pakolnom majd. Legyetek jók!

Elolvastam négy drámát - Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert.
Nem volt egyszerű mutatvány, ugyanis eléggé nehéz olvasmányok, főleg, ha az
ember követni szeretné, hogy ki kicsoda.
Cselekményeik alig vannak, mondanivalójuk még csak-csak.
Érdekes Csehov stílusa. Nem bántam meg, hogy elolvastam ezeket a (színpadi)
műveket, de kb. ennyit Csehovról. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül
készültek - nagyon jó! - paródiák ezen művek némelyikéből. "Andrej hegedül.":)
Az eredetit csak unatkozó haladóknak tudom ajánlani.
Hogy Tóth Árpád miért fodította cseresznyéskertnek a meggy(es)kertet,
azt ne tőlem kérdezzétek!
 

Néhány napig nem lesz net a környezetemben, ezért nem jelenek meg itt
egy kis ideig. Legyetek jók!

"A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs,
aki ne hasonlítana a másikra, egy hős sincs, sem a múltban, sem a jelenben,
egy tudós sincs, egy művész sincs, nincs egyetlen csak egy kicsit is
jelentékeny ember, aki felkeltené az irigységet, akit szenvedélyesen
szeretnénk utánozni... Csak eszenek, isznak, alusznak, aztán meghalnak...
Mások születnek, és azok is esznek, isznak, alusznak, és nehogy
elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá
az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják
a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit nem
látnának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik
bennük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó, egymáshoz hasonló
holttestek lesznek, mint apáik és anyáik."
/Csehov: Három nővér/
 

Na, kiderült, hogy a nyilvánvaló blabla mögött az európai turné elmaradásáról az a tény áll, hogy a Fear Factory maradék két tagja (Christian és a dobosfenomén Raymond Herrera) közölte a két (ismét) nagy baráttal, hogy ők ugyan nem léptek ki a zenekarból, tehát, ha Dino és Burton nélkülük lép fel Fear Factory néven, akkor készülhetnek arra, hogy leperelik a gatyát is róluk! "Szép" történet. Zenéről persze egy szó sem hangzik el...

"...az erdő megszépíti a földet, megtanítja az embert arra, hogy mi a szép,
és magasztos hangulatot sugall."

"Az embert ésszel és alkotó erővel áldotta meg az ég, hogy gyarapítsa azt,
amit kapott, de mindeddig nem alkotott semmit, csak pusztított.
Fogyton-fogy az erdő, elapad a folyó, kivész a vad, romlik az éghajlat,
napról napra szegényebb és csúnyább lesz a föld."

"Maga művelt és okos ember, Ivan Petrovics, és azt hiszem, meg kell értenie,
hogy a világot nem a rablók, nem a tűzvészek pusztítják el, hanem a gyűlölet,
az ellenségeskedés meg ez a sok sekélyes civakodás."

"Az emberek erejét meghaladó küzdelem a létért - az okozta ezt a hanyatlást,
meg a tunyaság, a tudatlanság, az öntudat teljes hiánya: a didergő, éhes és
beteg paraszt, hogy megmentse az élete romjait, megóvja gyermekeit,
ösztönösen, öntudatlanul kapkod mindenért, amivel elverheti éhét, aminél
megmelegedhet, és a holnappal mit sem törődve elpusztít mindent... Már
csaknem minden tönkement, és nem épüélt helyette semmi."
/Csehov: Ványa bácsi/ 1897 !!!

Jajj, az a LOST sorozat! Már ott járunk, hogy a szigeten jönnek a villanások, és minden villanáskor más időbe (ötvenes évek, napjaink, néhány hónappal, évvel a jelen előtt, ilyesmi) kerül az a néhány ember, aki még ott kínlódik. Brrrr... Ha ezt látja Portnoy bá', mostanra biztosan levette a képen látható (akkor még király) Dharma pólóját. Köszi, amiért a Rockinform megengedte a sajtófotó közlését! (Ex-edzőm! Szedd le innen és nézd meg nagyban - ha tudod, mi az a Dharma!)

Ha már John Cusack, akkor a Serendipity is most ment az egyik TV adón.
Karácsonyi film nyáron?? Ennek is van bája. De legalább JÓ karácsonyi film.
Nem néztem, de tegnap elővettem eredetiben. Kevés filmem van. Ez valahogy'
befurakodott a készletbe. Jó kis mozi; kellemes, passzoló szövegű zenékkel,
jó főszereplőkkel - Kate Beckinsale és a light-os brit "akcentusa"!! -,
és 1-2 jó mellékszereplővel (az Amerikai pités tag "apja" a bolti eladó
szerepében profi és kellően mókás).
((Amikor mutatja a cipőt és kezdi, hogy "krokodil".. :))))
Nyálas, kiszámítható alkotás, de valahogy' mégis bejön.
Kevés filmet nézzetek, de azokat nagyon :), és ne csak szemmel!
- Let's go do something.
- All right. What should we do? (ezt nem biztos, hogy jól értem, mert
egyben ejti a hölgy.)
- I don't care.
- Right, c'mon.
Arghh, mintha magunkat hallanám:
- D'you remember me?
- Yes. What do you want?
- Nothing but to be with you.
- OK, we can do it.

Azért Stephen King regényt kerestem, mikor legutóbb olvasnivaló után
kutattam, mert láttam az 1408-at TV-ben a közelmúltban. Hatott.
Stephen K. regényeit gyakorlatilag lehetetlen filmre vinni. Mégis
sokszor próbálkoztak vele. Én még nem láttam nézhető adaptációt.
Eddig.
Az 1408 ugyanis egy mesterien megcsinált film. Lehet, hogy csak engem
kapott el jókor (éjjel, bort kortyolva), de rendesen becsokiztam tőle.
Olyan értelemben is, hogy tetszett, és úgy is, hogy néhányszor betojtam
alatta rendesen. Annál a résznél, amikor a szemközti ház egyik lakásában
lévő alaknak integet, mutogat a főhős, próbálja felvenni vele a kapcsolatot,
hogy segítsen, a tag pedig ugyanazt csinálja, mint Ő, és Ő maga az... huh,
ott futott egy libabőr... Nem lövök le több poént.
Nagyon nagy filmnek tartom.
John Cusack jót játszik benne (szinte egyedül), és a képi trükkök is ütnek.
Nem olvastam (még) a regényt, valószínűleg később megteszem, de nehezen
képzelem, hogy a filmnél
(sodróbb, izgalmasabb, félelmetesebb, lebilincselőbb)
jobb lehet. Pedig valószínűleg az.
Nem járok moziba, de Münchenben találtam egy jó kis filmszinházat ezer éve,
(NEM multiplex), ahol eredetiben, német feliratok nélkül vetítettek
filmeket (nem tudom, működik-e még), oda éventre egyszer beültem.
Az 1408 esélyes volt, de nem néztem meg (nem ment megfelelő órában?,
nem tetszett az ismertetője?). Jobb is. Nem biztos, hogy fel mertem
volna szállni utána éjjel az S-Bahn-ra. :)

"ha el nem is aludt, de önkéntelenül belekapaszkodott abba a köldökzsinórba,
amely az alvást az ébrenléttel összeköti. Ezen a zsinóron himbálózott ide-oda,
lassan, mint egy buborék, homályosan érzékelve a motor kitartó durozsolását,
a kerekek súrlódását az aszfalton"

22 darab Stephen King könyvem van (plusz egy elbeszélés gyűjtemény angolul),
de már legalább tíz éve semmit nem olvastam Tőle (kivéve néhány elbeszélést
angolul), azóta nem is követem a munkásságát.
A Ragyogás nálam visz mindent, talán minden más könyvet is.
Szerencsére a stílusa
(azok a közbeszúrt mondatok)
semmit nem változott az idők során. Mondjuk, ez a könyv sem új, 1995-ös.
(melyek teljesen más dimenzióba teszik a leírtakat)
A történetről nem mesélek - négy mondatban le tudnám írni -, mert ismét
(mindig)
a művészi érték, felépítettség, fogalmazási készség és a
(borzongás)
feszültség a lényeg. Ezekkel pedig King mesterien bánik.
Kerek, mesteri, jól megírt könyv. Jó volt ennyi idő után ismét
Stephen Kinget olvasni.

"Hát igen, voltaképpen ez a művészet lényege. Nemcsak a képek hatnak
időnként így az emberre, hanem bizonyos könyvek, szobrok, elbeszélések -
akár még egy homokvár is. Utánunk szólnak, és megfognak. Mintha azok,
akik alkották őket, egyszer csak megszólalnának a fejünkben."

"Nem akarom látni a híreket
hogy bombát dobnak az arabokra,
gyerekek szakadnak szét apró darabokra
vagy arccal a falnak éhen halnak
Közben meg annyi reklám megy a TV-be'
mint ha a világ az utolsó évébe
lépet volna
csak valahogy eddig senki nem szólt róla"
            /Tankcsapda: Köszönet Doktor/

Először voltam a Sportarénában. Pepec. Nagyon rendben van.
      A Cynic egy szimpatikus csapat egy olyan dobossal, akit
élmény volt nézni, hallgatni. A többiek sem rosszak (boundok nélküli
basszus öt húrral, fejek és látható hangolókulcsok nélküli szólógitárok),
a zenéjük is kellően egyéni. Egészen jó, de nem hibátlan hangzást kaptak.
Dalaikkal, (nagyon) szerény, tisztelettudó magatartásukkal kivívták a
publikum elismerését.
     Furcsa, amikor megszokottá válik egy Dream Theater koncert.
Az első (néhány) alkalom rendesen lecsapott a lábamról (arcra ragadó mosoly,
ilyesmi), ehhez képest ez "csak" egy remek koncert volt számomra.
Fantasztikusak, ez természetesen nem változott. SEMMI show elem (filmek,
háttér, pirotechnika) nem volt, mégis mindig volt mit figyelni.
Portnoy ismét új dobszerkót épített, már nem az átlátszókon nyomja.
Dobverő pörgetés, fel-, illetve a technikusnak dobálás és elkapás(i
kísérletek), köpködés vízzel és anélkül... Volt minden.
Amikor olyan dolgokat üt, amit egy "alap", átlag dobos, akkor úgy tűnik a
többi részhez képest, mintha csak ücsörögne. Döbbenetesen jó dobos.
Az egész koncert tökéletes közelben szólt (a basszus és - hála Istennek -
a billentyűk kevesebb volt a kelletténél), de a dob/gitár/ének hármas
úgy szólt, hogy nehéz lett volna fokozni. A hangerő éppen megfelelő volt.
Ha jól emlékszem, csak két dal hangzott el az új albumról (A Nightmare
To Remember, A Rite Of Passage); a kedvenc korszakomat (Scenes) is
gyakorlatilag hanyagolták; úgy éreztem magam, mintha a Once In a LiveTime
világában lennénk. (Voices, Pull Me Under, Hollow Years, Caught In A Web,
Learning To Live, Metropolis stb.). (Remélem, nem írtam olyan dalt, amely
nem hangzott el.)
Számomra olyan volt a műsor, mintha az akkori koncert lenne az alap,
melyet néhány későbbi dallal aktualizáltak.
A Hollow Years az est egyik csúcspontja volt nálam.
Jordan egy mókás kis (2 oktávos?) hordozható szintetizátorral rittyentett
egy (halom) szólót Mr. Petruccival a ráadás(blokk)ban. Élmény volt nézni.
Kb. ebben a ráadásblokkban volt annyi hang, mint a szimpatikusok Promenád
koncertjén összesen az elmúlt héten. :)
Szerencsére az általam érzett bukta szagnak nyoma sem volt. Jó volt látni,
hogy ennyi emberben van igény, van lehetősége, hogy eljöjjön egy nem
olcsó Dream Th. koncertre. Eléggé elöl voltam, így nem tudom megmondani,
mennyien voltunk, de számomra meglepően sokan.
Isten áldotta tehetségek, akiken a sztárságnak semmi jele nem látszik.
Rengeteg ilyen EMBER kellene a "zeneiparba"!!
1998-as a Once In A Livetime. Te jó ég, hogy mennyi mindent alkottak azóta!!!
2 óra (10 perc?) Álomszínház!