'Dark Night Of My Soul'

     Az elmúlt fél évben ismét jobban rákattantam a Maiden lemezeire, heti rendszerességgel hallgatom őket. Erről az1986-os albumról már 11 éve (!) írtam (itt). A hétfő esti hallgatás alkalmával új gondolataim támadtak.
     Az tűnt fel, hogy Maiden léptékkel mérve kifejezetten kevés a gitártéma, főleg a gyors ebben az 51 percben, ennek ellenére (éppen ezért?) az "A" oldal valami hatalmas dob és basszusgitár sziporkát hoz. Fetrengés hallgatni Nicko (és Steve) játékát! A gitárok valahogy' nem dominálnak ezen az albumom, "csak úgy" vannak. A gyorsabb dalokat is inkább csak lekísérik, ami egy heavy metal lemezen nem kimondott előny. A hangzásukkal vannak inkább jelen, mint a lejátszott hangok nagyszerűségével. Utóbbiakról ugyanis nem beszélhetünk.
A dalok összességében jóknak nevezhetők mai füllel, kezdek (ismét?) megbarátkozni ezzel a zenével, de inkább érdekes lemez ez, mint kiemelkedő. (Az első (?) lehalkulással végetérő dal is hallható rajta.)
     A végső ítéletem az, hogy noha annak idején nem igazán tetszett mert túlságosan újító volt, mostanra valahová középtájra helyezném el a Maiden albumok listáján. Olvastam pár listát, amelyen "jósági" sorrendbe próbálják rakni a Maiden albumait. Nem egyszerű feladat. Nem tudom, nekem menne-e a saját ízlésem szerint elkészíteni egy ilyet. Előbb megpróbálok itt a végére érni az albumaik bemutatásának. Az sem lesz könnyű.

Egy laza 50 év zenélés után 2018-ban abbahagyta a Rush a dolgait. Neil Peart a dobosuk volt 44 éven át. Nem voltam rajongójuk, életművük nagy részét nem ismerem, de az utolsó három albumukat (plusz még párat) hallottam, láttam koncert DVD-jüket, és csak az elismerés hangján tudnék róluk szólni, mert nagyon jó zenészek, pozitív kisugárzású (volt) a trió. Peart dobolásában pedig laikus számára is hallható a hatalmas tudás, rutin, a gyakorlás, a zenei alázat. Annyira, hogy a legjobb 5-10 dobos között van, akit valaha hallottam.
A '90-es évek végén rettenetes családi tragédiákat, fájdalmakat kellett átélnie, a zenekar másik két tagja pedig példásan mögötte állt.
Holnap lesz egy hete, hogy 67 évesen, agydaganatban elhunyt. :(((

... hatalmas barátaim.

Rendesen megfáztam és még a munka is sok. Hamar elszállt az elmúlt hetek nyugalma.

Lassan öt éve, hogy elkezdtem a zenekar lemezeiről írni, és egyre nagyobb a szünet - három év! Rohan az idő!! - a róluk szóló irományaim között. Nem véletlenül.
Új év, új esély. Lássuk, mit rejt a nyolcadik lemez, amelyet, mint arra már céloztam - először a "rovat" történetében - hanglemezen hallgattam meg. Sajnos nem '67-es első kiadáson, de egy nem sokkal ezt követően utánnyomott sztereo példányon.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (1967.): Mindig a zenével foglalkozom főleg, de ahogy utánaolvastam, 1-2 elgondolkodtató dologra akadtam azon kívül is. Mindössze négysávos motyóval vették fel. Ehhez képest - és ennek ellenére - sok hangsáv szól egyszerre az album nagy részén. Kellett tehát trükközniük rendesen. Ráadásul vállalhatóan szól a mai napig, a basszusgitár pedig kiemelkedően. Állítólag ez az első album, amely tartalmazta a számszövegeket a borítón. Ha már borító: horror összegből készült a képen látható fénykép. Többek között viaszbábuk és tengernyi életnagyságú kivágott fénykép segítségével.
A lemezt kézbevéve látszik, hogy nincs üres, elválasztó terület a dalok (khömm) között, azt a benyomást keltvén, hogy egyetlen összefüggő hangmontázs a teljes játékidő (mindkét fele). Ez így nem igaz, de volt erre törekvés.
A zenére mondjuk, hogy érett - már nem "a '60-as évek Spice Girls-e". Hippis.
Eddig azért bántottam a zenekart, mert tingli-tangli, felszínes nulla dalokat írtak, most viszont az a baj, hogy a 40 perces játékidő nem tartalmaz semmi megjegyezhetőt. Akár érdekesnek is lehet nevezni (elsőre). Vagy időpocséklásnak."Az év legjobb kortárs albuma" - ez a díj akár jogos is lehet -> különös, nagy szám lehetett akkoriban. Meki bácsinak azonban tuti nem tetszik, hiszen süt a "zenéből", hogy - "A drog rossz, értem?!" - a négyes tolta a drogokat annak készültekor. Nem popzene ez, hanem enyhén megpiszkált agyak "okos", de azért light-os kreatívkodása. Egy elképzelt zenekar valós lemeze.
Indiai "dal", állathangok, vonósokkal (+hárfa) énekelt szerzemény, fúvósok, közönségzaj, a héliumosság határáig gyorsított énekhang felvétel, van itt minden (is). Csak éppen olyasmi nincs, ami miatt kedvem lenne ismét elővenni és meghallgatni.
Végül is nem taszít  - ez előrelépés az eddigi dolgaikhoz képest, ezért is a magasabb pontszám -, de nem is vonz.
Arra mindenképpen jó, hogy szinte garantáltan azonnali kedvet ébreszt egy értelmes album meghallgatására.
6/10 pont

     Kellett magamat győzködni, de megnéztem az új Star Wars filmet. Hát, izé. Az előző rész megtekintése után is furcsa érzésekkel voltam tele, most is. Azt a filmet utóbb kvázi rehabilitáltam (itt), erre az epizódra nem hiszem, hogy ez a dicső (?) vég vár nálam.
      Kezdjük a pozitív dolgokkal: C-3PO végre ismét a helyére került, hozza magát, poénok, jó poénok épülnek rá. R2 is szerepel, sajnos keveset, statisztaként. A főhős csajszról továbbra is azt mondom, hogy remek választás volt a szerepre. A zene és a látvány is hozza az átlagot, bár előbbi a kitaposott úton mozog, az új elemei pedig olykor már a totális amerikai tucat-nyál filmzene kategóriába süllyesztik. És…. Nincs és. Kb. ennyi, ami jó.
Talán még az is említhető, hogy vannak történések, sodródunk a cselekménnyel. Csak hát…
      A film címe nullás - kifejezetten nincs semmi köze a történetnek a Skywalker családhoz. A fő csavar már a nyitó felirat első pár mondatában kiderül és sokkolja a nézőt. A hülyeségével. A másik nagy csavar, a nagy összecsapásnál pedig… Pfff.
Maga a végső nagy összecsapás nem nagy és nem is összecsapás. Ha csak abban az értelemben nem, hogy rendesen össze van csapva.
A tonnányi negatívumból csak két szösszenet: az éppen harcoló csillagromboló külső felszínén lovagló (!!!) csapat láttán talán jobb, ha nem gondolkodik a néző semmin, azonban amikor egyikük egy íjjal lelő egy űrhajót…
Az űrben lévő csillagromboló belsejéből nyitott hangárajtó mellett utcai viseletben simán átszáll a dolgozó az éppen arra szálló másik űrhajóba. „Nem fénylik erre az értelem”, maradjunk ennyiben.
     Van a filmben egy dialógus, az egészen jól összefoglalja a koncepciót, amely mentén ez a film létrejöhetett:
- Merre?
- Fogalmam sincs. Kövessetek!

5/10 pont. Remélem, végleg vége!!!

„A kormány elmúlt kilencéves tevékenységének köszönhetően a negyedére csökkent Magyarországon a mélyszegénységben élők száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.”
                                                                                  /Állami sajtóhír 2019. végén/

- Milyen a hangulat tifelétek?
- Hááááát...
- Azt olvastam kitűnő.
-  Hol olvastad?
-  A hangulatjelentésben.
-  Akkor biztos kitűnő.
                                 /A tanú/

Hogy most éppen Eurázsiával vagy Keletázsiával állunk-e harcban - mi, Óceánia -, arról nem szólt a hír.

... hunyt el Carrie Fisher.

"Nálam a szomszédok annyira szeretik azokat a zenéket amit hallgatok, hogy kidobták az ablakom egy kővel, hogy jobban hallják."

Avagy: a pozitív életszemlélet fontos. :)

Nem tudom, az előző tulaj(ok) mit művelt(ek) vele, de tőlem tuti, hogy nem ezt várta.

Ki kellett engesztelnem a hangfalakat :), és a Skyforger-re esett a választásom az Amorphistól. A műsoros CD tokban ott figyelt írott lemezen a Far From The Sun albumuk is, hát azzal indítottam. Jó hangulatban telt a takarítás. Sokszor elgondolkodom, miért fecsérlem az időmet gagyi zenékre, amikor ilyesmikkel van tele a polcom:

Tiszta Paradise Lost, hogy az egyik gitár szinte végig dallamot játszik riffek helyett - csak egészen más. :)

..., hogy nincs a kultúrának csúcsa. De van:

Kb. 6-7 centis. Jégkockakészítő, csokival kiöntve.

Nam sajnálják az időt a dal felépítésére és lecsengésére:

Nem kávézom, de olykor így érzem magam reggelente:

Négy, egyenként kb. fél órás epizód megtekintése után nincs még különösebb véleményem róla. A történet elmegy, a cselekmény - sorozathoz illően? - lassú, a karakterek és a környezet jó, a kidolgozása, képi világa hibátlan. Jobb, mint az utóbbi 1-2 (3-4) Star Wars film - de ezzel semmit nem mondtam. A plüssfigura eladásokat viszont valószínűleg az egekbe emeli a "gyerekszereplő".

...-nek tűnik:

Kukával, varjakkal, párával.

Isten áldja a régiségvásárokat!
1984. Eredeti, brit nyomás. Álomszépen szól.

ANNYIRA jó volt őket hirtelen, annyi év elteltével újra látni. Megindított. Majd mesélek. Addig is a kezdetek - bár szinte biztos vagyok benne, hogy tettem már ide Tőlük videót az évek folyamán. (A reszelő és a lány fogsora (is) eszméletlen!!! :) :