'Dark Night Of My Soul'

Innen indultam kb. három hete. 11 (!!) öltés, nem kis seb. Meglepett, mikor először láttam.

Egy kellemesebb 'Wound': https://www.youtube.com/watch?v=1vbvsKaCrbA

Ugyanaz élőben (dob!!!): https://www.youtube.com/watch?v=f4jnDA08f1E

Mondta a doki tegnap.
Javul, gyógyul a törött kulcscsontom. A következő héten kezdhetem a gyógytornát.
Akkortól már nem kell felkötve hordanom a karomat.
Ez is valami.
Öt héttel a törés után.

Kvantáltan gyógyulok. Azaz, napokig semmi, aztán egy szinttel jobb lesz.
A baleset egy hónapos jubileumára (ma) pl. addig jutottam el, hogy rövid ideig és kis mértékben a bal oldalamon is tudok feküdni, anélkül, hogy fájdalmat vagy azt érezném, hogy belecsúszik a vállam a nyakamba (a kihegyezett kulcscsontommal).
Már nem is duzzadt a sérült környék. Ez egyrészt jó (gyógyulok), másrészt eléggé horror, hogy simán ki tudom tapintani a huzalt a csontom körül.

Február negyedikén írtam a The Joy Formidable zenekarról és mellékeltem a jó kis minimál videót (felmegyünk a dombra, zenélünk, majd ledobjuk a hangszereket).
Nos, azt a videót mát leszedték (azért máshol megtalálható a neten, pl. itt: https://www.youtube.com/watch?v=W2QXqp4B6XI), és készítettek hozzá egy elvontabbat:

https://www.youtube.com/watch?v=a2BUEzdjfpY

"Azért nem vagyok alkoholista, mert nálunk nem lehet kapni" - mondtam 10-15 éve, mikor
rákattantam a Cider-re. Előbb Svédországban kóstoltam, később Angliában már nagyban
nyomtam. Az a mákom, hogy ahol csapolva is van (nyamm!), ott általában jó ír/angol
sörök is vannak, így inkább azokat szürcsölöm.
Újabban nálunk is lehet kapni. Nagy önfegyelemmel még nem vettem (sokat:), de
ajándékba azért szoktam kapni.
Az lesz a vesztem, amikor a "klasszikus", Strongbow márkájút forgalmazni kezdik itt.
Amit most kaptam, az az eddigi legFINOMABB volt, amit kóstoltam. Almalénél is almább íze volt!!
Azonal vérré (csonttá? :) vált.

Annyi "új" zenét hallgattam az elmúlt években, hogy a "régi" kedvenceimet majdnem el is felejtem, hogy mennyire jók.
Például ezt a dalt sem hallgattam évek óta. Pedig nagyon tetszik.

https://www.youtube.com/watch?v=Qx9br5ISRpo

Nightswimming deserves a quiet night
The photograph on the dashboard, taken years ago,
Turned around backwards so the windshield shows
Every streetlight reveals the picture in reverse
Still, it's so much clearer
I forgot my shirt at the water's edge
The moon is low tonight

Nightswimming deserves a quiet night
I'm not sure all these people understand
It's not like years ago,
The fear of getting caught,
Of recklessness and water
They cannot see me naked
These things, they go away,
Replaced by everyday

Nightswimming, remembering that night
September's coming soon
I'm pining for the moon
And what if there were two
Side by side in orbit
Around the fairest sun?
That bright, tight forever drum
Could not describe nightswimming

You, I thought I knew you
You, I cannot judge
You, I thought you knew me,
This one laughing quietly underneath my breath
Nightswimming

The photograph reflects,
Every streetlight a reminder
Nightswimming deserves a quiet night, deserves a quiet night
/REM/

A balesetem legnagyobb tapasztalata az, hogy NAGYON törékeny (akár szó szerint) az
emberi test, és hogy (jó hír!) legalább ennyire csodálatos öngyógyuló, öngyógyító
szerkezet is egyben.
Figyeljetek oda, vigyázzatok a sajátotokra!

A baleset éjjelén volt időm gondolkodni, a legfontosabb (?) dolgok (teljes értékű
lesz-e a karom/vállam ezt követően? mekkora sebhely marad utána? mennyi idő a teljes
felépülés?) valahogy nem jutottak eszembe. Vagyis törvényszerűnek vettem, hogy pár
hét és kész az egész, mint ha mi sem történt volna.
Amitől tartottam (unatkozni fogok a kórházban, de nagyon), az viszont nem
következett be. Az unalom csak néhány napja támadt meg először.
Az elmúlt három hetem sokban hasonlított a Himalájában töltött három hetemre:
hasonló ritmus és napirend napról napra, nyugalom, kevés dolog, ami eltereli a
gondolataimat (hogy miről? A gondolkodásról.), lassulás.
Most arra jöttem rá, hogy még az én, újabban nem különösebben zsúfolt vagy pörgő
életemnél is lehet (és kell?) nyugodtabban, "lassabban" élni.
És mit ad az Ég? Amikor ezen agyaltam, belefutottam a Spektrumon az eredetileg
Discovery készítésű Túlélni az Everestet (Ultimate Survival Everest) sorozatba.
Sajnos az elejét nem láttam - pedig az alaptáborig nyilván azon az úton jutottak fel,
mint mi -, de az ismerős táj, az ismerős légszomj és egyéb problémák, a HEGY ugyanabból
a helyzetből való mutatása, ahol én is jártam beindították kis lelkemet.
Maga a mászás rész is érdekes, érdeklődve nézem.
Újabban sok (jobb) karral kapcsolatos tervem, van. Soha nem edzettem, de alig várom,
hogy fekvőtámaszozhassak (amikor majd jobbal is nyomhatom az egykezest, AKKOR leszek
gyógyult - remélem hamar eljön ez is, bár most még nagyon távolinak tűnik),
ha kondi terembe nem is megyek, de mielőbb szeretném elérni a baleset előtti
szálkássági szintemet.
Eddig soha nem érdekelt az ilyesmi.... Fur az agy.
Vagyis, inkább: nem értékeljük, amink van, addig, amíg el nem veszítjük.
Szép hétvégét!

Olvastam egy interjút Anthony Hopkins-szal. NAGYON tetszett. Úgy beszélt magáról,
mint egy bármilyen szakma képviselőjéről, aki mellesleg/szerencsére agyon van fizetve.
A legnormálisabb, földön maradt gondolatai - pedig sok ilyen volt - azok voltak,
melyek a hollywoodi színészetről és az önmagukat sokra tartó, a sikertől és pénztől elszállt
színészekről szóltak.
Kapcsolódik ide, hogy a CNN-en láttam egy interjú végét Sigourney Weaver-rel.
Ebben pedig az tetszett, hogy a hölgy (az a név!!! :) idős(ebb)nek néz ki.
A sok szétsavazott/műanyag arcú színésznő között EMBERI látványt nyújtott.
Most nézem, hogy 61 éves. Na, annyinak azért nem néz ki, de ezzel együtt is kellemes
látvány volt, hogy nem csinált bohócot magából a sok beavatkozással.

Klasszikus cím (főleg az eredeti Brave New World), azt hittem, az 1932-ban (!!!)
íródott sci-fi is az.
Nem tudom, az-e. Még azt sem, hogy tetszett-e.
Nagyon lassan olvastam el (pedig nem hosszú), az első 3-4 nekifutáskor mindig
bealudtam rajta vagy meguntam idő előtt. Aztán a végén egészen nagy léptekkel
haladtam.
A jövőben járunk, az embereket nem nemzik, hanem létrehozzák, és olyannak
alakítják (genetika és nevelés), hogy szépen illeszkedjék a miénkhez elviekben
egyáltalán nem, a valóságban sajnos egyre inkább hasonlító, fogyasztói elveket
valló, érzelemmentes társadalomba.
Egy hozzánk hasonló "vadember" felbukkanása vet fel morális, filozófiai kérdéseket
- ezek a könyv legjobb, gondolkodtató részei -, hogy a szomorú (?) végkifejlet
ismét csak gondolatokkal telve hagyja ott az olvasót.
Jó könyv, az eltelt 80 év nem érződik rajta. Akruális. Talán klasszikus.

"Az emberek boldogok, megkapják, amit akarnak, és sohasem akarják azt,
amit nem kapnak meg."

Ma "félkeményen" lefejeltem egy fát a kertben, ami normál körülmények között semmit nem jelentene, de most a vállamat ért kicsi, de hirtelen mozdulat is hír értékű.
Szépen gyógyulok, már szinte soha semmi vállba nem illőt nem érzek, nyugodtan és sokat alszom. A fa óta kicsit ismét érzek néha feszítést, "mozgást" (nyilván nem az, de olyan az érzet) öreg, törött csontjaimban, de talán semmi gond nincs.
Szépen barnulok, sokat olvasok, TV-zek (jégkorong VB, ilyesmi), ma már zenét (Dream Theater) is hallgattam.
Meglepő, mennyire zene nélkül telt az elmúlt három hét. Ez nálam különösen szokatlan, hosszú idő. Azt hiszem azért alakult így, mert van nálam vagy 6-7 lemez, melyekről ismertetőt kellene írnom, de mivel nem kellemes gépelnem, így ez egyre csak tolódik, és ez az érzés elveszi a kedvem a "munkán" kívüli zenehallgatástól.
Jól vagyok, remélem, Ti is.
Holnapra hívtak Activityzni. Poénos, mert rajzolni és mutogatni nem tudok.

Angol bajnok a Manchester United!

Öt év alatt negyedszer.

Kis lépések.

A kórházban még fél napig kellett masszíroznom a nyakamat, hogy megtudjam, nincs nagy baj, fel tudom emelni a fejemet annyira (fájdalom nélkül), hogy tudjak gargarizálni fogmosás után. Két napig ugyanis ez sem ment.

A múlt héten már hangversenyen is voltam. Majd mesélek.

Tegnap (és ma), 11 nap után sikerült kinyújtanom a jobb könyökömet egyenesre. Nem mondom, hogy kellemes volt, de egészen simán ment (kb. fél prc alatt). A vállam természetesen semennyit sem mozdulhat, nem is terhelem egyáltalán, de az alkarom súlyát már elbírná. Jó jel.

Kis lépések. Az élet apró örömei.

"Rendben, minden a helyén van" - mondta a doki a mai varratkiszedésen. Ez jó hír, azt jelenti, hogy ha még négy hétig vigyázok magamra/tartom a karom felkötve, akkor jó eséllyel teljesen rendbe jön a jobb vállam idővel.

Hogy nem egyszerű és nem kényelmes meló lesz, azt már most látom, ugyanis a gyengébb, bal muszklim már most, tíz nappal a műtét után tagoltabbnak és nagyobbnak (!!) látszik mint a jobb.

Hogy idén rengeteget fogok futni a nyáron és hogy felszedek legalább két kg izmot - nos, ezek a terveim már elúsznak. Más bajom ne legyen!

Gyógyulgatok. Holnap veszik ki a varratokat, utána talán okosabb leszek (és (vállban) szebb is :). Kevés időt töltök net előtt, ezért nem írtam eddig. Igyekszem majd bepótolni.

Szünetben Manchester United - Chelsea 2-0. Hazai győzelem 99%-os valószínűséggel manchesteri bajnoki címet jelentene.

Na, az első kórházi éjszakámat nem kívánom senkinek. Úgy számoltam, hogy kb. 12 órát kell kibírnom kb. 5 cm-rel a szokottnál leljebb lévő, bármerre tetszőlegesen elmozdítható jobb vállal a műtétig. Jól számoltam. 4-10-22 percenként néztem a bejáratná lévő digitális órára, hogy "oké, az egy század/hatvanad, ötvened/tized részét kihúztam". Ha aludtam is, egyszerre max 20 percet. A pokróc súlya is sok volt a vállamnak.

Tű fóbiám van. Ehhez képest beérkezésemkor egyből egy vérvétellel kezdtek, reggel pedig állandóra benne hagytak az alkaromban egy infúzió bemenetet. Reggel a szobatársak elmesélték, mi vár rám.

Az ügyeletes doki mondta, hogy 15-60 perc a műtét, kis bemetszés, rutin munka. Ez után már csak azért szorítottam, hogy altassanak, ne lássam a műtétet, ne is injekciózzanak érzéstelenre. Bejött.

10:20-kor kitoltak a szobából, 11:40-kor került rám a sor a műtőben. Addig jól elbeszélgettünk, poénkodtunk az aneszteziológus asszisztenssel (nagyon kedves teremtés) és a rendkívül fiatal altató orvosnővel (szintén bűbájka).

Egyáltalán nem izgultam, örültem, hogy elkezdődik a gyógyulásom.

A "szépre gondolj, mielőtt elalszol, akkor könnyen ébredsz"-t megfogadtam, így kerültem egy alpesi hegyoldalról egy pillanat alatt egy medence aljára, ahonnan sürgősen fel kellene jönnöm, de nem igazán sikerül. Nem részletezem, de kb. kétszer felébresztettek, ami nagyon kellemetlen volt, de mikor órák (és egy hányinger elleni infúzió) múlva magamtól ébredtem, már minden rendben volt.

Így nem láttam egy képet sem a hercegi esküvőből. A legnagyobb/furább élmény az utam volt a kórteremből a műtőhöz. 100%Trainspotting feeling, ahogy' a mennyezet a minden, amit látok az elrobogó fénycső armatúrákkal. KLASSZIKUS. Egy az egyben, mint a film(ek)ben.

Az a legironikusabb az egészben, hogy nem hiszem, hogy valaha szín józanul, pláne kivilágítva tekertem volna éjjel haza a haveri pókerezésből, ezt az esetet leszámítva.

Mindenkitől elnézést és türelmet kérek, akinek nem vagy csak kurtán válaszolok a mailjére, de ritkán vagyok net előtt, és nem kellemes gépelnem!

Folyt. köv.

Pénteken délelőtt egyik barátom anyukájáért kellett volna mennem kocsival, hogy én vigyem haza. Tudtam, hol van, voltunk látogatni (bicajjal!). Megyei Kórház, traumatológia (baleseti sebészet), 14-es szoba. Alapos, pontos ember vagyok, akire lehet számítani, így már előző éjjel az osztályon voltam, igaz, a 17-es kórteremben, péppé törött kulcscsonttal (kulccsonttal?).

Előző éjjel gurultam haza bicajjl, kb. 20-szal, amikor hirtelen leesett az első lámpám a jobb olalról, amire teljesen érthetetlen módon, reflexből berántottam a bal oldali, sajnos az első kerékre ható féket. A többi sejthető. Átestem az első keréken, teljes súlyommal és lendületemmel a jobb vállamra.  A gondolataim szépen sorban: 1. basszus, ez nagy lesz, 2. hu, de nagyot estem, a vállamnak annyi, szokatlanul fáj 3. nem hallottam reccsenést, törést, talán megúszom nagyobb baj nélkül. A fájdalom nem volt kibírhatatlan, így összeszedtem a lámpámat, és hazabicajoztam. Ott már ájulás közelire leesett a vérnyomásom, így kihívtam a Mentőket. Ficamra gyanakodtak. Az ügyeletes doki lehűtött, hogy törés és minimum 3-4 nap kórház, kezdve a műtéttel. Ennyi hírrel, felkötött karral feküdhettem le aludni.

Majd mesélek még. Most csak annyit, hogy hétfőn hazaengedtek, ha kibírom, hogy öt hétig (!!!) semmit nem csinálok a jobb kezemmel, hanem hagyom felkötve, akkor volt értelme az eddigi mizériának, és nem kell összecsavarozni a most "csak" húzóhurokkal rögzített csont darabjaimat, és teljesen meggyógyulok idővel. Minden nappal könnyebb lesz, és közelebb jutok a teljes felépüléshez. Ebben bízom.

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A SOK-SOK ÜZENETET, TELEFONHÍVÁST, GONDOLATOT, AGGODALMAT, AMIT KAPTAM AZ ELMÚLT NAPOKBAN!!!

 Még néhány nap, és remélem, visszatérek a blogra és mailekben is a szokott szintre.

Kb. egy fél évig vártam arra annak idején, hogy egy lemezkritikámban elsüthessem a
"Korszerű zene, nincs benne indulat" sort az Auroratól.
Végül az a-ha utolsó albumára illett az idézet.
Most ismét van bennem egy záró mondat, a "végül is, olyanok is vannak, akik Sarah
Jessica Parkert szépnek találják".
Előbb-utóbb benne lesz egy lemezismertetőmben.
Hogy honnan jött ez a mondat, ne kérdezzétek!
Azzal biztosan összefüggésben van, hogy a Szex és New York-ot tartom a legkártékonyabb sorozatnak azok közül, melyekbe valaha belenéztem.
Érdekesen működik az emberi elme.

kamion elszáguld amúgy olyan üres a rakpart
tegnap egész este zuhogott a piszkos eső
kisütött a nap száradnak már a köves rakparti lépcsők
megjelennek a horgászok és más városi ténfergők
leülnek dumálnak körbejár egy üveg bor
felmerül hogy most nem jó eljön majd egy újabb kor
a piszkos víz folyik lassan tartja a menetirányt
elhordja a sok bánatot amit mindenki beledobál

rakparton

ez a fiú néma levelet ír kavicsokat dobál
felbukkan egy balszélső ő az őszi szezonra vár
öreg harcos rágyújt egy csikkre másik kezében
üres szatyor összes kincs már rég lenn a tengerfenéken
a kavics elmerül körbejár egy üveg bor
felmerül hogy most nem jó eljön majd egy újabb kor
a piszkos víz folyik lassan tartja a menetirányt
elhordja a sok bánatot amit mindenki beledobál

senki se józan ülj ide testvér ugasd a holdat
mennyi gyönyörű emlék

a piszkos víz folyik lassan tartja a menetirányt (csak így tovább)
elhordja a sok bánatot amit mindenki beledobál

rakparton

/Pluto: rakpart/

Training for the order after more than a year of life was doomed to fail. At nine
years of age, Anakin Skywalker was simply too old.

'To the dark side, fear leads. To anger and to hate. To suffering.'
A félelem vezet a sötét oldalra. A haraghoz és a gyűlölethez.

'My fate will be no different from that my people.' /Queen Amidala, politikus!!!/
Népem sorsa az én sorsom is. (Osztozom népem sorsában.)

'Finished, we are, with our examination of the boy,' Yoda advised.... 'Correct, you were, Qui-Gon.'

'It is not disrespect, Master!' Obi-Wan was saying vehemently. 'It is the truth!'
'From your point of you, perhaps.' Qui-Gon's face was hard and tight with anger.
The younger Jedi's voice dropped a notch. 'The boy is dangerous. They all sense it.
Why can't you?'

'Always remember, your focus determines your reality'

Footsteps approached, and a metallic droid voice demanded, 'Where is your pilot?'
R2-D2 beeped bravely in reply.
'You are the pilot?'
The astromech droid whistled affirmatively.
There was a confused pause. 'Show me your identification'. :))
- Hol van a pilótád? - kérdezte egy fémes droidhang.
R2-D2 merészen csipogott válaszul.
- Te vagy a pilóta?
Az asztrodoid igenlően füttyentett. Zavart csend támadt. :)
- Azonosítsa magát! :) :)

Ez utóbbi nem szerepelt a filmben.

Ezer éve megvettem a Star Wars első három könyvét egy kötetben angolul (ajh,
stockholmi könyvesbolt), pár év alatt át is rágtam magam a klasszikus hármason.
Pár éve - azt hiszem, az USA-ból - megvettem egy ismerősöm segítségével az
utóbb moziba került három könyvet (The Prequel Trilogy), szintén egy kötetben.
A tervem az, hogy idén mindhármat elolvasom. Az elsővel szintidőn belül végeztem.
Kellemes meglepetés, hogy noha az eredeti három részt olvastam előtte magyarul és
"moziban" is mindegyiket legalább ötször láttam, az újakat pedig szinkronosan még
nem néztem (nem is tervezem), mégis sokkal-sokkal gyorsabban haladtam most. A sok évnyi gyakorlás beérett.
A filmben csak említett első "fogat"versenynél indul a könyv, de az igazi plusz a
filmekhez képest az, hogy van benne egy rész, amikor Anakin elmegy a jawakhoz
venni ezt-azt, és "hazafelé" megment egy szikla alá szorult taszkentet (buckalakót). NAGYON jó rész, ahogy a segíthetnék erősebb benne, mint a közöny vagy a félelem. "Cserébe" a buckalakók sem belezik ki :) őt, és ki sem rabolják, mikor rátalálnak az addigra jobban lévő társukra.
A könyvben (már ebben az elsőben is) nagyon jól le van írva, hogy miért és mekkora
veszély (is egyben)a srác. Teljesen logikus lesz az átmenet a segítőkész, mindig jót akaró kisfiútól addig, hogy lemészárol egy teljes buckalakó falut.
De oda majd csak év végére érek.
Párat idézek majd a könyvből, mert pl. Yoda szinkronnal vissza nem adható, egyszerre régies és bölcs beszédstílusa ide kívánkozik.

Egy lány hárfán (!!) játssza az egyik kedvenc The Smashing Pumpkins dallamomat:

https://www.youtube.com/watch?v=twl1zailYw4&NR=1

Az eredeti, szintén nem hétköznapi a hangszerelése:

https://www.youtube.com/watch?v=UuvcZwD9CfU&NR=1

Ex-edzőm: hülyeség lenne összegyakorolnunk?
 

    Haydn zenéjét szeretem. Nagy kedvencem, bármit ír. Még az is, amit lehet, hogy
az öccse, mint például a C-dúr Quintetto Concertante-t.
Igazi Haydn - nekem ennyi elég is róla.
Nem tudom, jól hallottam-e, de a Reményi Ede Kamarazenekar (Boldog 30. születésnapot!)
itt még nem voltr 100%-os formában (még talán kissé hamis hangok is becsúsztak), de
mindebben nem vagyok biztos, az este hártalévő részében hibátlanok voltak.
     Boieldieu (na, persze hogy francia) C-dúr Hárfaverseny:
Szeretem a hárfát. A bajoroknál része a népzenének, így már játszottam is rajta.
Itt Bábel Klára (nem idős, nem csúnya, nem debella :) szólaltatta meg. Két ráadása,
melyeket egyedül adott elő, szinte feledtették a zenekarral előadott előzményt.
Pedig az is jó volt.
     Rossini 12 évesen írta I. (G-dúr) szonátáját. Olyan is. :)
Komolyabban: nem komplikálta túl, de kellemesen együtt van az egész. Hallgatható.
A záró tétel pedig rendesen megmutatja a későbbi jellegzetes stílusát.
     Az angol Gustav Holst az este többi szerzőjénél később élt (egészen 1934-ig).
A St. Paul's szviten hallani lehetett, hogy Holst hallott (és oktatott is) már
összhangzattant, zeneszerzést. Egyszerre kelta (ír?), magyaros (!??), komoly,
könnyed, okos és jó ez a műve. Nem világot megváltó, de kreatív és egyéni.

Ex-gitáredzőm (és minden zene kedvelő): május 1-6. között Bach-hét lesz kis városomban.
Azt nem mondom, hogy a Zenepalotás (vagy az evengélikus templomban tartandó)
koncerten sörözni fogunk, de pl. a Művészeteh Háza előtti szabadtéri koncert alatt
még az sem elképzelhetetlen. A belépés minden hangversenyre ingyenes.