'Dark Night Of My Soul'

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP - 24.hu

.. a Művek, nem az, ami utána lett.
Utolsó koncert, utolsó dal. Hatalmas - lett volna így abbahagyni, és más néven folytatni Pataki/Pataky arcozását.

A két évvel ezelőttre tervezett, a járvány miatt elmaradt Deep Purple helyett idén az Edda volt a mezőkövesdi éves nagy koncert fellépője pénteken. Nem mentem.

/Edda Művek: A játék véget ért - búcsúkoncert./

Forrás: The New Yorker

     Petrucci, Rudess, Portnoy - a Dream Theater nekem tetsző időszakát kitevő felállás többsége (plusz Tony Levin) ráadásul ének nélkül! Ez az album a progrock kedvelőin kívül a hozzám hasonló "nem bírod az újkori Dream Theater-t hallgatni, mert kiveszett belőle mindaz, amit szerettél bennük, vagy csak az agyad gátolja az új dobos befogadását és ezért érzed úgy, hogy egy elgépesedett lemezgyár lett a zenekar?" alakoknak készült nyújt örömöt. Nem kicsit. Itt ugyanis nem termék, hanem zene a végeredmény. Ugyanúgy (?) agyas, mint a Dream, ugyanúgy tele van halmozva témákkal - na, nem mindenhol -, itt is vannak kellemes visszautalások, viszont benne van az is, amiről az egész zenélés szól. Az érzések, hangulatok átadása, a fülön keresztül a szívhez, lélekhez szólás - és hasonló megfogalmazhatatlan apróságok.
    Nagy, de átlátható hangtenger - csak a bónusz lemez a maga improvizációkra épülő öt dalával 55 perces (érdekes módon ez szellősebb, lazább mint az egy órás alap mű) -, amely nem lesz heti vendég a lejátszómban, de olykor előveszem majd és szörfözöm a hullámain vagy éppen elmerülök kissé benne. A harmadik folyadékfeszítési kísérlet nálam bejött.

Ha valaki nem ismeri az említettek által képviselt zenei szintet/tudást, annak ajánlom az album dalai közül a Kék rapszódia című Gershwin kompozíciót. Eljátsszák. Négyen - a dobost is beleszámolva.

Liquid Tension Experiment: 3 (2021.)

8/10 pont

"Hungary has a population comparable to Michigan’s and a G.D.P. close to that of Arkansas,..."
                                                                                                                                   /The New Yorker/

"Magyarországnak Michigan-nel összevethető lakosa és Arkansaséhoz közeli GDP-je van..."

    A marsi nagyot durrant, mint első könyv - ez a harmadik regény az életműben. Közös pont az űr, valamint az, hogy a főszereplő a történet jelentős részében magára van utalva. Plusz még a gyakorlatilag kilátástalan helyzete.
     Az első kb. harmada teljesen lekötött. Ekkor derül ki apránként, hogy egyáltalán ki a főhős, hol van, miért van ott és mi a feladata. Maga a sztori ezt követően is érdekes, jönnek a megoldandó feladatok, a nem várt fordulatok, de onnan kezdve, hogy (na, hogy' ne lőjem le a poént?) segítséget is kap asztronautánk, már valahogy alábbhagyott a lelkesedésem.
    Ez azonban senki kedvét ne vegye el az elolvasásától, mert ez egy remek regény! A marsihoz hasonlóan rengeteg tudományos tényt (na, igen, fizika nélkül az űrben fura is lenne, igaz, közgazdászok, jogászok!?), adatot oszt meg az olvasóval, gyakorlatilag észrevétlenül, közérthetően, felvet nagyon jó morális dilemmákat, és a humort sem nélkülözi. A marsi naplót írt, így könnyebb volt filmre adaptálni, de ahogyan az amerikai filmipart ismerem, ennél a sztorinál is megoldják a filmesítést.

   Újabb Star Wars (mini) sorozat. A Mandaloriant és a Boba Fettet alig (sem) említettem itt, de az tuti, hogy nem elemeztem őket különösebben. Ezt a hat részes sztorit sem fogom. 
   A Sithek bosszúja és a Csillagok háborúja (Egy új remény) között járunk időben. Obi-Wan Kenobi kétkezi munkából él a Tatuinon, míg meg nem zavarják nyugalmát. A teljes történetet el lehetne mesélni 2-3 mondatban, ugyanúgy, ahogyan a fent említett két hasonló sorozatét. Itt viszont Ewan McGregor és egykori tanítványa személyében rendesen odacsapnak a készítők a nosztalgia faktornak. Olyan, mint ha valóban a film folytatását néznénk. Ez a történet sem pörög - a sorozatok már csak ilyenek? -, de az ismert szereplők, helyszínek, járművek (lézerkardok) meghatározzák az egész hangulatát, észrevétlenül elfogadtatják a nézővel a történetet. Még akkor is, ha a sztori helyenként bizony eléggé érdekes, a logikának olykor nem gyengén ellentmondó.
   Engem legalábbis beszippantott, kellemes időtöltés volt. Sokkal többet nem is vártam tőle.

Tegnap vettem egy lemezjátszót (ja, ismét), így előkerült kedvenc Alphaville dalom a motyót tesztelendő. Az eredeti öt évvel az első Bonanza album előtt született, de eléggé arcpirító magyarként hallgatni. Ez egy olyan verzió, ahol teljesen átdolgozták az eredeti dalt, csak nyomokban hasonlít rá. Még a hangulata is más(abb). Nekem így is tetszik.

, 

/Alphaville: A Victory Of Love, live, 2009./

Sok éve nézek profi dartsot. Két kedvenc játékosom van. Az egyiküknek, az ausztrál Simon Whitlocknak (a képen balra) a múlt héten kijött a lépés és társával Damon Heta-val megnyerte a páros VB-t. Több esélyesebb játékost/csapatot vertek meggyőző fölénnyel.

Szerintem említettem már ezt a walesi csapatot itt évekkel ezelőtt. Jelzem, még mindig kellemesen elvont, nekem tetsző zenét játszanak.

/The Joy Formidable: Interval/

... a nagy didikkel: egy fiktív festmény (festője a kitalált van Clomp), amelyből készítettek párat a Halló, halló! című sorozat forgatásához. Állítólag csak egyetlen példány maradt meg ezek közül, melyet egy aukción egy szabadszemel is látható összegért, 15.000 fontért árvereztek el néhány éve. Így kell kultikus műtárgyat készíteni. :)

A kötetet alkotó négy kisregényről a véleményem:

Mr. Harrigan telefonja: Jól fel van építve, kellően érdekes és izgalmas, de a „csattanó”, a sztori utolsó része gyengécske.

Chuck élete: Nagyon tetszett. Az első fejezet folytathatatlanul (de szép szó) ér véget, de egy ügyes írói trükk megoldja a kérdést. Semmi horror, gonosz vagy túlvilági nincs benne, akad viszont lelkiség, filozófia. Jó a hangulata, érdekes az egész téma megközelítése, a felépítése pedig kifejezetten ötletes.

Minél véresebb: A kívülálló folytatása, második, rövid része, ha úgy tetszik. Egynek elmegy, jó kis írás.

A patkány megítélésével bajban vagyok. Kerek, egyszerű a történet, csavar sincs benne. Hogy megtörtént-e az esemény a patkánnyal, azt gyakorlatilag az olvasó fantáziájára bízza a szerző. Nem eredeti, nem is nagy ötlet, egyszerű rutin-írásnak tartom

Említettem a kollégámat, aki nem kicsiben gyűjt ilyesmit. (Az elforgatásért ismételten elnézést kérek. Nem én csináltam.)

Másik kórház, másik női alak.

Avagy, egyik kedvenc bandám dobosa (a felvételen nem ő, hanem egy lelkes önkéntes látható, hallható) nem a lábcin nyitogatásával/zárásával és annak ütögetésével van elfoglalva. Általában. :)
Komolya(bba)n: ahol nem csak az egyeket (és lábbal az egy per kettő az ikszedikeneket) csépeli, hanem ésszel játszik, ott a Fear Factory mindenkori dobosai nekem igen csak tetsző dolgokat tesznek hozzá a brigád alapból sem gyenge (és egykor úttörő) zenéjéhez. Hogy a sebességükről ne is szóljak.

/Fear Factory: Disruptor, dob, Jelly Cardarelli/

"Tisztán árpamalátából" = 49 évnyi sörfőzés után a Borsodi rájött, hogy nem kell kukorica a történetbe. A Bajor tisztasági törvény (kelt 1516.) kicsit korábban ébredt.

Elhunyt Haumann Péter. :(

"A rendőrviccek ideje lejárt."
              /Orbán Viktor legfrissebb rendőrvicce - bár ő komolyan gondolta/

60 éves korában elhunyt Andy Fletcher. Most esett le, hogy a Depeche Mode-ot megalapító négy emberből három a mai napig tegnapig együtt zenélt a zenekarban. 1980-tól.

Van, aki még egy Beatles dalt is el(ő) tud adni az eredeti, "pirmitív" szöveggel úgy, hogy az még nekem is tetszik (az első dal). Lehet emberileg sok dolgot mondani róla, de hogy van egy zenei stílusa, az tény. Nagy dolog.

/Bérczesi Robi: KuCZKóKoNCZeRT 2021./

Idéztem már belőle, de a dal is megér egy (sok) hallgatást:

/Hiperkarma: Pont/

Biztos jele az öregedésnek, ha nem csak hogy tudod, mire jó a magnézium, de már foci előtt beveszed. És másnap mégis izomlázad van.