'Dark Night Of My Soul'

     Remek könyv. Pedig semmi különös nincs benne. Volt egy nem gyengén balul elsült expedíció, mely után kb. 40 évvel (1959. a megjelenés éve) a szerző leült beszélgetni a még élő résztvevőkkel, elkérte a naplóikat és összerendezte a történetet egy kötetté. Ennyi.
      Olvasmányos, de nagyon. Nem szeretném a megtörtént sztorit lelőni, így csak annyit írok, hogy 1914- ben elindult Angliából egy hajó azzal a céllal, hogy elsőként a történelemben keresztülgyalogoljanak az Antarktiszon. Már az indulás sem volt egyszerű. Közvetlenül azt megelőzően Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak. Így a kapitány táviratot küldött a tengerészetügyi miniszternek (bizonyos Winston Churchill), hogy felfedezzen, vagy harcoljon.
      Az expedíció a Déli-sarkra nem jutott el. A hajó a jég fogságába került és egy teljes telet (fél évet (!), sötétben, hidegben) mozdulatlanságban töltöttek. Már ez embert próbáló volt, de a helyzet innen kezdve egyre rosszabb és rosszabb lett. Mintha csak a sors akarta volna bizonyítani, hogy mennyire hihetetlen helyzeteket képes az ember túlélni, ha összefog, gondolkodik, nem veszti el a sorsának jóra fordulásába vetett hitét.
      Ha úgy vesszük, kalandregény, más szempontból ismeretterjesztő, sokak szerint pedig az egész leginkább a kapitányról, vezetési módszeréről, rátermettségéről szól. Napjainkban olvasva még élvezetesebb, hiszen a koordinátákat beütve műholdas térképek segítségével könnyűszerrel követhetjük a szereplők aktuális helyzetét, láthatjuk, mennyire vannak éppen a kiindulási helytől vagy éppen a céltól. Nekik akkor csak órájuk, iránytűjük, térképük, vonalzójuk és szextánsuk volt.
Döbbenetes dolgokat éltek át. Csak önmagukra, az ismereteikre, ötleteikre, sorsdöntő döntéseikre hagyatkozhattak.
Hibátlan könyv egyszerű emberekből lett hősökről.

„A hajóács vérbeli mesterember volt. Soha senki nem látott vonalzót a kezében; egyszerűen jól megnézte a készítendő munkadarabot, aztán nekilátott lefűrészelni a szükséges elemeket, amelyek végül tökéletesen összeillettek.”

„Shackleton tudta, ha széthúzás támad, pontosan az a mákszemnyi többletenergia fog hiányozni, ami válsághelyzetben élet és halál között dönthet, így bármire hajlandó volt, csak hogy fenntartsa a társaság egységét és irányíthatóságát.”

     Na, az ILYEN fazonokat bírom, de nagyon. Állítólag mindössze 4 évvel a lemezt megelőzően kezdett gitározni. Írta a dalokat, vett néhány énekórát, és itt az eredmény. A Metallicara azt írtam legutóbb, hogy meglepett. Ez a muzsika legalább annyira váratlanul ért.
      Könnyed, nagyon hangulatos, szellősen hangszerelt, halvány country beütéssel megáldott, nem kiemelkedő énekhanggal, de remek orgánummal előadott egyszemélyes album. „Egyszemélyes” a szó azon értelmében, hogy a szerző/előadó zenei egyéniségét, gondolatait fejezi ki. Nem mainstream, de könnyen befogadható. Meglehetősen amerikai, de nem irritálóan.
Mindig kétkedve fogadom, ha egy más területen ismert/sikeres ember lemezt ad ki, így nálam hátrányból indult a lemez. Ez a hozzáállásom hamar eltűnt. Az első néhány dal egyből maga mellé állított a kisugárzásával, frissességével. Később sem ül le, így annak ellenére hallgattatja magát, hogy nincsenek nagy refrének vagy hangszeres bravúrok. Van viszont remek - többnyire kissé borongós - hangulata, ami legalább annyit ér. Röviden: egyszerű, de laza, belülről jövő zene.
Bármit kiadhatott volna, nyilván a pénze is megvan rá, hogy bárkivel dolgozhatott, dolgoztathatott volna. Ehhez képest másfél hét alatt felvette, „Berkleen tanult” zenészekkel. Nos, ezek a zenészek (is) tudnak keveset játszani. Éppen annyit, amennyi az adott gondolat, érzés kifejezéséhez kell.
Koncz Zsuzsa rajongóknak egy fontos (NAGYON fontos) tény: ’All songs written by David Duchovny’ – az összes dalt az előadó szerezte.
Pozitívum még, hogy – ellentétben azzal, ahogyan az X-aktákban beszél – érteni, mit énekel.
      Nem világmegváltó, nem forradalmi vagy újszerű muzsika, viszont nálam nagyon bejött. Remek kezdés. Van folytatása is.

David Duchovny: Hell Or Highwater (2015.)

Itt meghallgatható a teljes album:

 7,5/10 pont

Ahhoz képest, hogy mióta élek a városban, nem rémlik, hogy ezt megelőzően lettem volna tízemeletes tetején.

Csoda ez a Horváth Ferkó. Tavaly - első olyan bajnoki idényében, amikor nem rúgták ki, nem félidőben érkezett, hanem a kezdettől a végéig ő irányított egy csapatot - kiejtette a Balmazújvárost. Idén a Haladáshoz hívták. A Haladás harmat gyenge játékkal tök utolsóként esik ki a bajnokságból. EBBŐL a bajnokságból. A múlt heti szögletből érintés nélkül kapott gól után - nem hittem a szememnek - a bakizó Király Gábor ismét a kezdőcsapatban kapott helyet szombaton, hogy aztán a 20. percben sérülés miatt lecseréljék. Úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem kellett addig csinálnia.

Szóval, csoda ez a Horváth Ferenc. A legnagyobb "csoda" viszont az, hogy előbb-utóbb ismét kap egy NB I-es csapatot.

Már az is meglepő volt, hogy annak idején rácuppantam a Grace klinikára. Tegnap arra jöttem rá, hogy még mindig megy a sorozat, és alig 6-8 évaddal vagyok lemaradva. Találomra megnéztem egy relatíve újabb epizódot, és noha semmi különös vagy újszerű nem volt benne, egyértelműen tetszett. Bennem lehet a hiba. :)

Elhunyt a(z eredeti) Chewbaccat játszó színész.
Egy póló a kirakatban:

A csókának, aki a szögletnél kapcsolt, hogy "akkor én ezt elvégzem" (8:23) nem kis prémiumot adnék év végén.

(Liverpool-Barcelona 4-0)

Olvastam egy nagyon jó könyvet egy megtörtén esetről. Előbb néhány kép:

Amikor már majdnem úgy tűnik, hogy lesz esélye bentmaradni a Haladásnak:

Épülő-szépülő kisvárosom.

      Láttam én persze, hogy "Viszlát Iván - 30" meg minden, de nem esett le. Úgy voltam vele, hogy ők gyermekkorom egyik legnagyobb kedvenc zenekara, akik újabb lemezeikkel is telibe csaptak, így nem azt érdemlik, hogy az elmúlt kb. 28 évben összesen egyszer lássam őket, akkor is egy Szigeten, véletlenül, úgyhogy nem volt kérdés, hogy hétvégén irány a klubkoncertjük.
A legutóbbi albumról (Se fájdalom - Se félelem) csak azért nem írtam itt, mert rettenet csöpögős lett volna. Nem a zene, hanem az írásom. Ugyanis felkavart. De nagyon. RENGETEG emlék, élmény, gondolat kavarog a fejemben, ahányszor csak hallgatom. Ilyen "apróságok", hogy miről szól az élet, kik vagyunk, egyenesség, kitartás, szeretet (!!!)... Szerintem simán el is bőgtem magam az első hallgatáskor.
       A lényeg: az Aurora jobb, mint bármikor. Pedig a kezdetekkor (első demo + első album) is tökéletesek voltak.
Fura volt, hogy miért a Helló Miszter-rel kezdenek, de - gondoltam - valmivel be kell lőni a motyót, aztán kb. a Bella ciao alatt esett le, hogy a zenekar éppen az első, 30 éve megjelent albumot játssza, számról számra, hangról hangra, elejétől a végéig. Mit mondjak? Eszméletlen jó volt.
A koncert mindössze kb. egy órás volt - ez csak utólag tűnt fel -, így az albumon kívül kb. 8-10 dalra maradt idő, amolyan Best Of jelleggel. Semmi új, semmi Robin Hood, csak színtiszta korrajzok, hatalmas közös éneklések.
Holtidő nélküli, gyors, kemény, intenzív zene, remek közönség, szeretet, béke, pogo.
A Viszlát Iván lemezt (na-ná, hogy megvan, az első kiadás) kb. egy éve poroltam le, hallgattam meg, de enélkül is egyből jöttek volna a 25-30 éve nem hallott szövegek.
      Hatalmas tiszteletem Viginek, hihetetlen, hogy semmit nem változott a zenéje, attitűdje (még mindig az egyik kedvenc szavam) az évtizedek során. Jár a tisztelet, holott semmi különöset nem csinál, csak önazonos és hiteles. A zenéje pedig gyilok jó. Annyira, hogy nagyon komolyan agyaltam, hogy másnap Egerben is megnézzem őket.

     Arra jöttem rá, hogy egy életérzés, -filozófia Aurora "rajongónak" lenni. "A többi zenekarnak közönsége van, nekünk barátaink."

A legvége (!!) (is) nagyon jó a "klipnek". A fehér póló, amit lenget a fickó a legelső Aurora póló, nekem is megvan a mai napig. Sajnos agyon hordtam annak idején, most már nem volt olyan állapotban, hogy fel tudjam venni.

Vasas (Vasgyári?) Ifjúsági Park

Nem helyiek kedvéért: az LKM az első képen a Lenin Kohászati Művek rövidítése.

Nagyon sok szobor van kis városkámban. Sok mellett elhaladunk nap mint nap, rá sem tekintve. Sokról azt sem tudjuk, hogy egyáltalán létezik. ("A sok szóismétlés" rovatomat olvasták.)

Döbbenek, mennyire jó. Playback-kel "kicsit" hülyén mutatott volna. A dobos és az énekes eszméletlen, de még a billentyűs (a bal oldali gitáron) is jól penget. (Lehet, hogy már szerepelt ez a klip itt?)

A hétvége a fociról szólt. Férfiról és nőiről. (És arról, hogy a digitális zoom továbbra is kerülendő).

Szerdán a Manchester United-dal játszott a Barcelona. Sajnos már régen meghalt az "angol foci", így gyakorlatilag csak a Mezőkövesd meccseire szorítkozom, ha foci nézésről van szó, mégis belenéztem a meccsbe. Lehangoló, amit láttam. A Barcelona 786 passz "segítségével" lőtt ötször (!!!) kapura a kb. 94 perc alatt. Azaz átlag 157 passz zajlott két helyzetük között. Úgy, hogy volt szabadrúgásból egyből kapura tett labda is. Ez volt egy a 3 (!!) kaput eltaláló lövésük közül.
Hosszú évek óta ezt játsszák. És sajnos (relatíve) eredményesek vele.
Először a meccs elején kapcsoltam oda. Akkor éppen egy szögletet sikerült a "spanyoloknak" másfél perc alatt visszapasszolgatniuk a saját 16-osukig. Hányinger.
Fura, hogy mi mindenre be lehet idomítani embereket, csapatokat, mi mindenre rávisz a eredménykényszer egyeseket. Ez az egész ugyanis természetellenes. Nem erről szól a játék.
Amikor egy haveri csapat elkezd focizni, senkinek nem jutna eszébe úgy játszani, mint a Barcelonának. Hülyének néznék.

Szeretem az ilyen zenéket. Más, mint a zenekarának lemezei (ahol szintén fő szerző/szövegíró volt), van egyénisége. Első hallgatáskor is ezt mondtam, és akkor is tartanám, ha nem halt volna meg.

Itt eredetileg Dolores O'Riordan albuma volt, mely már csak dalonként hallgatható meg a Youtube-on.

Amennyire erdeti volt, annyira idegesített a hangja a Zombie-ban. Aztán más dalokkal simán megkedveltem. Néhány hónapja lesokkolt, hogy 2018. januárjában elhunyt. Bitangul beszürcsölt, aztán - a hírek szerint véletlenül - belefulladt a fürdőkádba. 46 évet élt.
A The Cranberries énekesnője volt, de a szólóalbumai is legalább annyira eredetiek, figyelemre méltóak. Sok jó dalt írt, nem gyengén futott be a zenekarával annak idején. Ír volt. Három gyermeke van.

Kevés ötletesebb posztert láttam eddig. Van több verziója is, Eddie különböző korszakaiból.

Ha érdekelnének a drónok, kezdhetnék gyűjteni.

Dinamit: Játszd, ahogy akarod (2010.)

     Lemaradtam. Ez egy 2010-es album, a harmadik a zenekartól, 1981. után az első.
Az alap felállásból ketten hiányoznak: Vikidál és Németh Alajos. Az énekest helyettesítő Kálmán György hangszíne, hangfekvése hasonló Vikidáléhoz, de nem utánozza elődjét – jó választás. Csakúgy, mint a Lojzi helyén basszusgitározó Zselencz Zsöci (EDDA, Beatrice, stb.).
Azt nem tudom, a 2015-ben elhunyt Lugosi László miért nem vett részt a lemez elkészítésében.
      A megszólalás egyszerre régimódi és modern. Tisztább, „Hi-Fibb”, mint korábban, de nem steril vagy túlcicomázott (sőt!), a „hőskori” egyenesség, direktség is megvan benne. „Laci bácsit” nem pótolták, így Szűcs Antal Gábor az egyetlen gitáros a felvételen. Ennek megfelelő a hangkép. A gitár sávjainak, szólamainak többszörözése helyett a felállásból adódó egy gitár+billentyű szellős páros szabja meg a hangzást és a zenei irányvonalat is.
Több a lendületes dal, mint a ’80-as években, de akadnak hard rockosabb, bluesosabb tételek és egy balladisztikus is. A gyorsabbak (Mire jó, címadó, Megszökök, Miért hiszed azt) egyértelműen jók, húzzák az albumot, de az „öreg rocker” kedvenc címre is pályázó középtempósakat sem kellemetlen hallgatni. Ha rövid szeretnék lenni, úgy fogalmaznék, hogy Szűcs Antal Gábor nem tud hibázni. Remek formában, profin, hallható zenei alázattal penget az összes dalban. Nincs hiányérzetem, de NAGYON szívesen meghallgattam volna, hogy Lugosi L. mit tett volna hozzá ehhez a tíz szerzeményhez.
      Az első két lemez megvan „bakeliten”, ha a közeljövőben ismét meghallgatom őket, írok róluk. Bár maguk a dalok nagy hatást nem tettek rám a néhány hónappal ezelőtti újrahallgatásukkor.
Ez a 38 perc teljességgel vállalható.

Ide kattintva a teljes album meghallgatható.

6.8/10 pont