'Dark Night Of My Soul'

Könnyed - már amennyire a téma engedi -, sztorizós, mesélős könyv Szabó Győzőről, Szabó Győzőtől a fiatalon drogossá lett színész drogos korszakáról, aki állítása szerint leszokott a heroinról.
Gördülékeny. Olvastatja magát. Úgy szövi egyik történetet, egyik gondolatmenetet a másikba, hogy mégis megmarad a vezér szál, a valahonnan valahová eljutás érzése.
Amit hiányolok, az a tanulság, a mélység (bár a szemléletes belövés leírás(ok) nagyon ott van(nak)!). Az egész így csak egy "jó sztori", egy olvasmányos történet, melyből a jól tudott tények köszönnek ránk: ma (is) Magyarországon (is) bármilyen drogot be lehet szerezni, és csak az nem él velük, aki nem akar.
Hogy a rendőrség mit (nem) csinál a tárgykörben, az is elgondolkodtató.
"A drog rossz, értem?", de erről alig szól a könyv, ezt úgy kell kikövetkeztetni, belelátni az írásba.
Dr. Csernus Imre be( és meg)jegyzései tesznek hozzá a tartalomhoz. Számomra Győző felesége a legnagyobb talány az egészben.
Nikki Sixx könyve nálam verhetetlen a témában, de két délutánt Győző alkotása is megért.

"I called home and checked my answering machine. I had two calls. One was a wrong number and one was some girl (don't know who) saying, Hey Nikki, fuck off.

That pretty much sums up my life back home."
/Nikki Sixx/

Egy sci-fi 1956-ból. Ennek ellenére semmi régimódi vagy olyasmi nincs benne, amit jelenünkből megmosolyognánk. Ez már önmagában szép.
A történet is jó. Semmi különös nincs benne - megjelenik a Földünkön (fölötte) egy nálunk fejlettebb faj. Kb. ennyi a lényeg, ami anélkül elmondható, hogy lelőnék dolgokat. Az lepett meg, hogy a könyvben ezt követően a Föld, az emberiség (külső hatásra) egy olyan irányban indul el, amelyről éppen a hetekben, jóval a könyv olvasása előtt elmélkedtem valakivel. Az illető - az ember (rossz) természetéből adódóan - kizártnak tartotta, hogy valaha elindulunk-e az általam logikusnak tartott úton (azon, ahová a könyvben a másik faj hatására szinte azonnal eljutottak, és ahol szerintem tarthatnánk mára).
A vége érdekes, nekem nem igazán tetszik, de ez nem változtat azon a véleményemen, hogy ez egyértelműen egy nagyon jó mű. Csak ajánlani tudom.
A borító ne vegye el senki kedvét! (1990-es kiadás)

A már említett életrajzi könyv tinikorom kedvenc gitárosától, gitárosáról.
Nagyon jó, de nem annyira, amennyire vártam.
Nagyon jó, mert gyakorlatilag az összes kérdésemre választ kaptam Vele kapcsolatban, amit még nem tudtam: heroinozott, de túlélte, hogyan?, elvált vagy sem?, a gyerekeit Ő neveli?, mennyire volt komoly/kamu a bal kezének idegi sérülése, ami a karrierjébe kerülhetett volna?
És kicsit csalódás, mert sok régi "balhé", sztori, beszólás, melyeket már ismertem, nincs benne.
Mustaine az egyik legjobb metal gitáros, dalszerző. Egyedi a stílusa, és azon nagyon kevesek közé tartozik, aki nem csak ritmusgitározni vagy szólózni tud, hanem mindkettőt, ráadásul énekel is mindezek mellett - olykor király, olykor komikusan gyenge hangon.
Teljesen az én stílusomban alkot, játszik, gyakorlatilag az összes lemezét (ja, és termékeny is) nagyon kedvelem, a zenéjén, játékán nőttem fel.
Ezeken kívül egy lázadó, öntelt, arrogáns, összeférhetetlen p.cs. Volt. Éppen olyan, mint én tiniként. :)
Soha nem érdekelte, milyen következményekkel jár, ha elmondja a véleményét, márpedig véleménye mindenről van.
Ezen kívül egy egyenes fazon, harcművész, alkoholista és drogfüggő. (Volt.) Megtért, megváltozott.
Azzal együtt adott el 40 millió lemezt a zenekara (Megadeth), hogy (ez a neve :) és hogy) a Metallicából még az első album előtt kirúgták. Utóbbit évtizedekig nem tudta feldolgozni.
Nem egy egyszerű figura tehát.
A könyv egy önéletrajz, természetesen bőven pakolva szakmai elemekkel és sok-sok őszinteséggel. 17-szer volt rehabon...
Az még számomra is új volt, hogy amikor belépett a Metallica-ba, Hetfield (még/éppen) csak énekelt, nem gitározott.
Azon felröhögtem, hogy már éppen nagy nehezen túltette magát (állítása szerint) a Metallica szakításon, és éppen kezdett józanodni, tisztulni, amikor bevette Marty Friedman-t a bandába, aki annyira jó gitáros (annyival jobb, mint Ő) volt, hogy ettől ismét maga mellé (és vissza)esett, és alig bírt megbírkózni a helyzettel. :) Tudtam róla, de vicces volt a saját tálalásában olvasni.
A könyből majd idézek még, mert sok jó/érdekes dolog van benne.
Eredetiben olvastam, és hogy összehúzzam a témában amúgy sem nagy arcomat, aláhúztam minden egyes szót, aminek nem tudtam a jelentését kapásból. Azokat is, melyekét a szövegkörnyezetből simán kitaláltam. Átlag 4-5 aláhúzott szó van oldalanként. Sok olyan, amit illene ismernem, tudtam is a jelentését, de...
Olyanok, mint (felütök egy oldalt): subsequent, pursuit, curfew, contribution, ostensibly, indictment, breed, upheaval. Durva.
Ezekkel együtt sem egy nagyon nehéz olvasmány, húzósabbra számítottam. Tudtam, hogy olvasott, választékos ember Dave, de a nyelvtana pl. egyszerűbb annál, amit vártam.
Jó kis könyv. Mint írtam, befaltam egy hét alatt. (369, rendesen teleírt oldal)
Ha valaki nem ismerné a zenéjét, itt az egyik legegyszerűbb szerkezetű, legpopulárisabb daluk (filmzene), egy tőlük egyszerűnek számító, rövid, de védjegyszerű szólóval:
https://www.youtube.com/watch?v=X5G_3W_Qsn8
Hősünk írta, énekli, ritmusgitározza, de a szólót nem valószínű, hogy Ő játssza - bár... kb. ezen a szinten van, és nem annyira agyas, rá lehet fogni, hogy belefér még az Ő zsigeri, nem díszítgető sílusába.
Pakolok egy progresszívabb tételt is, nehogy azt higgye valaki, hogy Metallica szintű popzenét :) játszik a négyes:
https://www.youtube.com/watch?v=ZjrK30diHws

Dave fehérben, tanítani való ujjrenddel és balkéz tartással (ugye, ex-edzőm!?) éppen az USAban akkor nagyon befolyásos cenzúra bizottságot osztja.

A heroint úgy élte túl, hogy vénásan (3-4 kivételtől eltekintve) nem használta; többször hajszál hiányzott hozzá, de nem váltak el (elismerésem a nejének!), együtt a család; a keze lebénulása, érzéketlenné válása húzós volt; a 14. Megadeth lemez pedig nyárra várható.
Óriási tisztelője vagyok a mai napig.
A könyv eredeti, amerikai kiadásának a borítója sokkal jobban tetszik, mint az én (európai) példányomé, de az enyém naprakészebb, mert a megjelenést követően írt még hozzá egy fejezetet:

Minimális, de kellően kiszámíthatatlan cselekmény, terjengősen megírva,
sok kitekintéssel, oldalággal, (kis)elő adással, melyeknek nincs sok közük
a történethez.
Mondhatom, hogy szerintem nincs túl jól megírva a regény.
Fölöslegesnek tartom például egy teljes fejezetben, 40 oldalon részletezni,
hogyan süllyed el egy hajó.
A töltelék részek között volt, ami kifejezetten érdekelt - a brit uralkodókról vagy
a korabeli törvénykezésről -, de ezek is indokolatlanul nagy teret kapnak.
Jók viszont a morális elmélkedések, melyek közül sokat idéztem, és még fogok is.
Fura, hogy hét évvel A nyomorultak után írta, én inkább korai műnek tippeltem volna.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nálam nincs a világirodalom legjobbjai között
ez az alkotás.

Előbb olvastam A Da Vinci kódot, pedig ez a könyv három évvel korábban született.
Az sem hatott meg különösebben (bár izgalmas és eredeti volt), az Angyalok... pláne
nem. Nem sok újdonságot hoz ugyanis világhírűvé vált elődjéhez képest.
Jól felépített, a végén kellően nagy és jó a csavar benne, de az addig vezető út
szinte egy az egyben a Da Vinci... világa, sémája. Néhány oldal egy fejezet,
mindegyik végén (jó esetben) egy izgalmasnak szánt esemény, jel, de semmi forradalmian új.
Ha a Da Vinci-től elájultam volna - mint ahogyan nem érdemtelenül nagyon felkapott
lett -, akkor valószínűleg most is lelkesednék.
Egynek elment, nem az én 'cup of tea'-m, de "küldöm mindenkinek, aki szereti". :)
A fordításba csúszott néhány össze nem egyeztetett félmondat, igealak, ami ezen a
szinten már megengedhetetlen.

Klasszikus cím (főleg az eredeti Brave New World), azt hittem, az 1932-ban (!!!)
íródott sci-fi is az.
Nem tudom, az-e. Még azt sem, hogy tetszett-e.
Nagyon lassan olvastam el (pedig nem hosszú), az első 3-4 nekifutáskor mindig
bealudtam rajta vagy meguntam idő előtt. Aztán a végén egészen nagy léptekkel
haladtam.
A jövőben járunk, az embereket nem nemzik, hanem létrehozzák, és olyannak
alakítják (genetika és nevelés), hogy szépen illeszkedjék a miénkhez elviekben
egyáltalán nem, a valóságban sajnos egyre inkább hasonlító, fogyasztói elveket
valló, érzelemmentes társadalomba.
Egy hozzánk hasonló "vadember" felbukkanása vet fel morális, filozófiai kérdéseket
- ezek a könyv legjobb, gondolkodtató részei -, hogy a szomorú (?) végkifejlet
ismét csak gondolatokkal telve hagyja ott az olvasót.
Jó könyv, az eltelt 80 év nem érződik rajta. Akruális. Talán klasszikus.

"Az emberek boldogok, megkapják, amit akarnak, és sohasem akarják azt,
amit nem kapnak meg."

Nem egy nagy szám ez a '93-as a könyv, egy estés, bármelyikünk tudna ilyet írni,
lévén a Guns klasszikus felállásak aranyköpései, interjú részletei vannak benne
összeollózva. Szerencsére főleg Slash-é.
Noha nagy részük egy rajongó számára ismert, csakúgy mint a történetek és a képek
többsége, jó volt (újra)olvasni őket. Jókat nevettem. Tetszett.
Nagyon szerettem a bandát, Slash-sel az élen.

"Világos, hogy a kritikusok alig várják, hogy megbukjon (a Use Your Illusion), de
 én tudom, hogy nem fog megbukni, mert egyrészt nagy az arcom, másrészt mert
 imádom az anyagot, ami rajta van, harmadrészt meg a szívünket-lelkünket
 beletettük." /Duff/

"Los Angelesben elég nehéz feleséget találni." /Duff/

"Axl?... Az Ajatollah pepitában." /Slash/

"Észak-Angliában másféle dolgokat tisztelnek az emberek. Sokkal keményebb az
 egész, az iskola is más. Az USA iskolarendszere baromi sz@r...
 Aztán elkezdtem gitározni, és ezzel kezdetét vette a vég." /Slash/

"Van nekem kígyóm, macskám, kutyám, meg egy alligátorom, meg tigrisgyíkjaim,
 meg mindenféle más állatom. Ezért nem megyek haza. Túl zsúfolt a házam.
 Túl nagy a nyüzsgés. Tele vagyok dinoszauruszokkal is. Persze nem igaziakkal.
 Igazit nem találtam. Mintha megritkultak volna mostanában." /Slash/

"Lélekvándorlás? Túlságosan nem nyomaszt, maradjunk ennyiben." /Slash/

"Ha hiszed, ha nem, egyetlen egy olyan képünk van, amin mind a hatan rajta
 vagyunk. A Guns n'Roses összes tagját egy szobába terelni kész művészet". /Matt/

"Egyszerűen fogjuk magunkat, és kiállunk a színpadra. Ha jól megy, f@sza, ha
  meg sz@r, akkor sz@r. Ez benne a varázs." /Slash/

"Nem semmi út volt a nulla pénztől meg rossz hírnévtől a vagyonig meg a
 még rosszabb hírnévig." /Izzy/

"Amit ők csinálnak, az minden este felér egy-egy Cápa folytatással." /Keith Richards/

Zeffer András rockzenész, billentyűs. Nem szeretem a "klasszikus", hard rockot, sem
a Hammond orgona hangját, így különösebben az Ő zenéjét sem ismerem, bár a P.Mobilban nyilván hallottam zenélni.
       Néhány éve hirtelen leukémiát diagnosztizáltak nála. Hosszadalmas, gyötrelmes
GYÓGYULÁSáról szól a könyv. Még a steril szobában eltöltött hosszú idő alatt is
írta a blogját, mely a kiadvány jelentős részét teszi ki.
A hit, a kitartás, az emeberi tűrőképesség és akaraterő könyve ez, de a betegségről,
a gyógymódról (csontvelő transzplantáció) is sokat megtudhat belőle az olvasó.
Jól szerkesztett, színvonalas kivitelű könyv. Megkezdett, de be nem zárt zárójelek,
apróbb helyesírási hibák akadnak benne, de nem rémes mennyiségben.
      Élmény volt olvasni (átélni, gondolom, már nem annyira) kitartásáról, Istenbe és
gyógyulásába vetett hitéről, a felé áradó mérhetetlen szeretetről.
Hajrá, András!

A könyv eredeti nyelven történő elolvasását követően nagyon érdekel, mi tetszett
a belőle készült filmben (Nicole Kidman-en kívül) annak idején. Amint lehet, megnézem ismét.
A sztori egyszerű, jó. Egy fiatal férfi négy évre elszakad frissen választott
kedvesétől, lévén a Polgárháborúban kell harcolnia. Egy sebesülés után hazaszökik.
A regény részletesen leírja a hazafelé vezető utat és az otthon - apja halála
után - egyedül maradt szerelmének történetét.
A lány (egy lelkész lánya) nem költözik vissza a városba, hanem egy vidéki
leányzóval összeállva művelni kezdi a birtokát.
Az a kevés párbeszéd, ami a férfi és a nő között zajlott - megismerkedésük,
elválásuk, újbóli találkozásuk - tetszett leginkábba könyvben.
Jók - talán olykor túl részletesek - a leírások, de pl. Hemingway sokkal
jobban (nekem jobban tetszőn) műveli az ilyesmit.
Összességében nincs gond ezzel az 1979-es könyvvel, jó kis regény, de kicsivel
többet vártam tőle.
A már említett madárijesztőn kívül olyan szavakat tanultam belőle, mint áfonya,
gesztenye.

'If I knew where to go I'd go there' - "Ha tudnám, hova mehetnék (ha lenne
hova mennem), elmennék (oda)"

Jó.
NAGYON jó.
A könyv alapján készült filmsorozat sem rossz, de a regény - ellentétben a
filmmel - nem marad abba a felénél, egyetlen évadot köveően.
A filmben a saját KÖZELI jövőjét látja meg minden ember egy rövid időre, a könyvben
a távoliba pillant bele.
Jókat lehet filozofálni az olvasása közben. Érdekel-e a saját (lehetséges) jövőm?
Ha beleláttam, azt hogyan reagálnám le? Megváltoztathatom-e azt, amit láttam?
Milyen globális hatása lenne egy ilyen eseménynek? stb.,stb.
A képtelennek hangzó alapötlet ellenére jó kis regény. Inkább gondolkodtató,
mint izgalmas (nem úgy a filmsorozat), de ez nem baj, sőt.

"Pontosam ugyanabban a házban láttam magamat, ahol most is élek. Egyedül
voltam, ami nem szokatlan dolog: a gyerekeim már nagyok, a feleségemet
sokszor leköti a munkája. Tulajdonképpen bár néhány dolog megváltozott -
a berendezés kissé más volt, új festmény került a falra -, semmi nem utalt
arra, hogy ez a jövő.
És tudja mit? Ez tetszik nekem. Boldog vagyok: boldog életem volt.
Kifejezetten megnyugtat a gondolat, hogy kijut még néhány évtized
pontosan ugyanebből. Úgy tûnik, a látomások rengeteg embernek felforgatták
az életét. Az enyémet nem."

Két verzióban is láttam (részleteket?) a könyvből készült filmet, így azt hittem,
a könyv nagy Sci-Fi alapmű.
Ehhez képest meglepett, milyen vékony, mindössze 147 oldalas, két délutános olvasmány.
1963-ban írta a francia szerző, és végülis alapmű.

Nincsenek benne logikai bukfencek, ugyanúgy ötletes a befejezése, mint a filmeknek,
noha azoktól teljesen eltérő.
Az fura volt, hogy a másik bolygón - mert a könyv nagy része NEM a Földön játszódik -
is magnéziumot használnak az ottani fejlett lakók a vakuhoz, mint nálunk (a hatvanas
években), ezt leszámítva kerek, nem mélyen kidolgozott, de ötletes, elgondolkodtató
és szórakoztató olvasmány. Csak ajánlani tudom.
A filmek közül már nem emlékszem, melyik tetszett (jobban), igazán a befejezések
közötti különbségek sem rémlenek.

     Egy könyv arról, hogy a (magyar, kereskedelmi) TV-k mennyire üresek, tervezettek,
szakmaiatlanok (kivéve a reklám és a PR "szakmát"), mennyire politikával (is)
átjártak, illetve, hogy a politika (nálunk (is)) önző, kapzsi és gőgös.
Szóval, csupa olyan dologról, amit már tudunk.
Két-három délutános, helyenként érdekes olvasmány.
     Érződik rajta, hogy újságíró írta. Kevés kivételtől eltekintve kerek, jól összetett mondatok, világos gondolatmenetek alkotják. A szokottnál kevesebb benne a helyesírási hiba, de azért akad.

Megijedtem, mert nem találtam az angol könyveim között, aztán meglett. Az ágynál volt, az "éppen olvasott" kb. nyolc könyv között. Nem csak az Alice Csodaországbant, hanem a magyarra kreténül fordított Through the Looking-Glass-t (Alice Tükörországban, brr..) is tartalmazza a kötet. Egy nagyon kedves Barátomtól kaptam annak idején. Jó volt ismét látni a sorait. 
A második történet vége előtt néhány fejezettel volt/van benne egy könyvjelző (egy 300Ft-os kosárlabda  meccs belépő - ez sem tegnap volt), ezért volt/van az olvasandók között. Kb. addig bírtam elolvasni. A Csodaország sem egyszerű, de a tükrön túl aztán pláne borul az értelem.
Beleolvastam a Csodaországba, és megnyugodtam, jól rémlett, Tim Burton filmjének valóban csak kevés köze van a műhöz. Mondjuk úgy, hogy az alapötletet, a szereplők nagy részét onnan vette, de a film legalább fele saját szülemény. Lehet, hogy ismét elolvasom a könyvet, mert a sok-sok párbeszéd, a kislány és az álomvilág lényeinek "logikája", párbeszéde egészen érdekes, poénos. Amíg bírja az ember.
Andiról annyit, hogy egy ausztrál tengerparton volt az esküvője, Valentin napon, február közepén, döglesztő melegben. Sok éve. Aztán a Vajdahunyad várában is egy kis kápolnában. Az "A mellettem térdelő Andreát szeretem" mondat annyira váratlan volt, és annyira hatott.
Remélem, minden rendben van Vele és boldogan élnek. Csodaországban.

Éppen kellemes hosszúságú, kerek, jól megírt regény. Egy ember története.
A cselekmény - nincs is cselekmény - egy napot ír le, majd a legvégén ugrik
egyet az időben a záró képre. Rengeteg visszaemlékezés, utalás, mellékszál
segítségével azonban - a főszereplő életét követve - végighaladunk csaknem a
teljes huszadik századon.
Sok egymással (gyakran ironikusan) összefüggő szál segítségével ismerjük meg
egy ember(öltő) történetét.
Stílusos, jó könyv.

"Semmi baj. Nem tehetsz róla, hogy szív nélkül születtél. Te legalább
igyekeztél hinni, amit a szívvel születettek hisznek - így tehát mégis
jó ember voltál."

Az eredeti cím (The Road to Mars, A post-modern novel) jobb.
Eric Idle a Monty Python-csoport tagja volt. Miatta olvastam el a könyvet,
melyről sok jót nem tudok mondani - igaz, rosszat sem.
Félig sci-fi, félig krimi, humoros, de nem túl vicces stílusban megírt regény.
Egynek jó, de csak Flying Circus kedvelőknek tudom ajánlani. Nekik is csak akkor,
ha sok idejük van.

"ha el nem is aludt, de önkéntelenül belekapaszkodott abba a köldökzsinórba,
amely az alvást az ébrenléttel összeköti. Ezen a zsinóron himbálózott ide-oda,
lassan, mint egy buborék, homályosan érzékelve a motor kitartó durozsolását,
a kerekek súrlódását az aszfalton"

22 darab Stephen King könyvem van (plusz egy elbeszélés gyűjtemény angolul),
de már legalább tíz éve semmit nem olvastam Tőle (kivéve néhány elbeszélést
angolul), azóta nem is követem a munkásságát.
A Ragyogás nálam visz mindent, talán minden más könyvet is.
Szerencsére a stílusa
(azok a közbeszúrt mondatok)
semmit nem változott az idők során. Mondjuk, ez a könyv sem új, 1995-ös.
(melyek teljesen más dimenzióba teszik a leírtakat)
A történetről nem mesélek - négy mondatban le tudnám írni -, mert ismét
(mindig)
a művészi érték, felépítettség, fogalmazási készség és a
(borzongás)
feszültség a lényeg. Ezekkel pedig King mesterien bánik.
Kerek, mesteri, jól megírt könyv. Jó volt ennyi idő után ismét
Stephen Kinget olvasni.

"Hát igen, voltaképpen ez a művészet lényege. Nemcsak a képek hatnak
időnként így az emberre, hanem bizonyos könyvek, szobrok, elbeszélések -
akár még egy homokvár is. Utánunk szólnak, és megfognak. Mintha azok,
akik alkották őket, egyszer csak megszólalnának a fejünkben."

Coelho bácsival az a fő gondom, hogy könyvről könyvre ugyanaz az alapötlet
és mondanivaló ismétlődik nála. Írt ugyan néhány (Kettő? Három?)
igazán remek regényt, de több műve a középes szintet is csak nehezen
üti meg. Ennél kisebb problémám, hogy stílusa kb. egy érettségiző
tinilányéhoz hasonlítható.
(Brazil, tehát nyálas. Ezt a Sepultura remélem, nem olvassa! :)
Ha a kettő összejön egy könyvben (a kb. ötször már olvasott "a szeretet
benned van, járd az utad..." mondanivaló és Batka manó kifejezőereje),
akkor - mint például a most olvasott mű befejeztekor - bizony rájövünk,
hogy néhány órát elfecséreltünk rövid életünkből.
Nem is rabolom az időtöket, hanem leírom, hogy ez a könyv lapos,
unalmas, ötlettelen, igénytelen - mint egy brazil szappanopera.
Attól azért nem vette el kedvem, hogy továbbra is foglalkoztasson
a 700km-es francia-spanyol zarándokút gyalogos megtételének gondolata.
A magyar kiadás 1993-as, 220Ft-ba került akkor. Nálunk nincs infláció.

Az alapötlet jó. Nagyon jó! (A Sátán Moszkvát tette időnként megtartott
alvilági bálja aktuális helyszínévé, az est asszonyának pedig egy -
Pilátusról regényt írt - író szerelmét választja. Ha már arra jár, mágusnak
álcázva meg is mutatja magát a cirkuszban, illetve néhány szerencsétlennek
a költők és a cirkusz alkalmazottai közül...)
A gondom a cselekmény fenn nem vázolt részével van. Túl jóságos a "gonosz"
és a regény végét, az ott történtek miértjét sem értem...
A regény szerkesztése remek. Ahogy a Nagypéntek eseményei a Sátán elmondásában,
a "valóságban", illetve az író művében szerves egészet alkotva megjelennek,
az nagyon tetszet. Az kissé fura, hogy a Bibliában leírttól eltért a történet.
"Egynek jó" könyv.
Érdekes volt Húsvétkor olvasnom.

Tegnap este megírtam két lemezkritikát. Ez jó. Ugyanis lelkesedésemben sorra hoztam
el a CD-ket a laptól, hallgattam is őket, de ritkán kapott el az ""ihlet"", így
csak lassan haladtam és közben a lapzártát is korábbra hoztam magamnak. Így már
négy irományom készen van a hétből - a maradék három pedig már kezelhető mennyiség.
Ünnepek: az Igazából szerelem nem is rossz film. A Nem vénnek való vidék viszont
kifejezetten az. A történet jó lenne, de túl vontatottra van megcsinálva és befe-
jezni sem sikerült. Szerintem. Ha valaki szerint rendesen van vége, az legyen
szíves, mesélje el, mi a csattanó/mondanivaló/tanulság...
    Ha egy ex hitler jugendos egy bazi arany gyűrűvel az ujján Istent képviseli és
olaszul (mondjuk, szövetségesek voltak) "testvérem"-nek szólít, nos az nálam...
Bennem lenne a hiba? Biztosan.
    A végére értem Nikki Sixx (Mötley Crüe basszer) könyvének. Gyorsan.
Kevesebb, mint két hónap alatt. Valójában kb. 5-6 nekifutásra. Ha belekezdtem,
sokat haladtam. Olvasmányos ugyanis. Blog jellege van. Egy napló, napi
bejegyzésekkel 1987-ből, Nikki egyik legdurvább drogos évéről, mai gondo-
latokkal és a szereplők mai visszaemlékezéseivel kiegészítve. 413 oldal.
Tartalmas. Annyira amerikai és annyira szleng a nyelvezete, hogy még éppen
értem. Az olvashatóságnak érezhetően jót tett a brit úriember (Ian Gittins)
munkája, a mondatszerkezetek kifejezetten nívósak.
Az illusztrációk, képek tökéletesen visszaadják a partyk és a drogos
rémképek világát. A kivitelezésbe is sok munkát fektettek.
Maga a könyv is nagyon tetszett. Lekötött.
Szívesen élnék abból, hogy ilyen könyveket fordítok magyarra.
14,50€-ért vettem Helsinkiben a reptéren. Minden centje megérte.

Belejöttem az olvasásba, 2 nap alatt elolvastam a Sorstalanságot. A nyomorultak után
gyerekjáték volt. Terjedelemben kb. a nyolcada és tartalmasságát tekintve is messze
van a francia műtől. Mondanivalót nem is találtam benne. Leír egy story-t, megy,
megyeget, és ha nem is súlytalan, de olyan se füle se farka...
Annyit ért el nálam, hogy kedvem lett elővenni a dachauban vett angol nyelvű,
korabeli képekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrát könyvet.
Az sokkal szemléletesebb, realisztikusabb, elgondolkodtatóbb, sokkolóbb.
Ha egyszer is voltál egy barakkban (szerencsésebbek csak turistaként, mint én is),
akkor semmi szükséged ilyen könyvre, mert semmit nem ad, amit ne láttál/éltél
volna át akár csak egy pillanatra is.
Hogy miért kapott Nobel díjat, pláne, hogy miért 30 évvel elkészülte után...?
Hallgassatok The Chemical Brotherst! Jobbak, mint ez a könyv.

Idén többet olvasok. Nem véletlenül a világirodalom egyik klasszikusa és talán a
legtöbbször megfilmesített regény, Jean Valjean karakterét, történetét, átalakulását,
gondolkodását tökéletesen és helyenként megindítóan ábrázolja ugyanis.
Maga a történet is jó, de a lényeg a mű mondanivalója. Nem fogok mesterkélten
műelemzni (hiába voltam 5-ös irodalomból, ki nem állhattam az okoskodó
belemagyarázásokat). Szerintem arról szól, hogy a főhőst hogyan érinti meg az önzetlen
jóság, ez milyen változásokat okoz benne és hogyan válik önzetlenül és tisztán jóvá
a legnehezebb körülmények között is és hogyan éli ezt meg belül.
Az érdekes volt, hogy Hugo többször kiszól az olvasóhoz, a saját nevében beszél,
elkanyarodik a történet mesélésétől. Olyan blogos. :)
Sok a mellékszál, a filozofálgatás. Túl sok. Ezek az amúgy is hosszú regényt túl
terjedelmessé teszik. A waterlooi csata leírása hosszú tíz oldalakon keresztül például
nagyon olvasmányos és szemléletes, de teljesen fölösleges.
Sok hasonló - érdekes, de sokkal kisebb terjedelemben megfogalmazható - eszmefuttatás,
kitérő (a párizsi csatornarendszer története, az argo kialakulása és jellemzői,
a forradalomhoz vezető népi elégedetlenség lelkivilága stb.) akad.
Ezek szerintem fölöslegesek, hiszen a regényben is sok (tartalmas)
mellékszál van, melyek összeállnak egy kerek, logikus egésszé.
       Az egyenesség, a becsület, a megjavulás regénye. Nagyon tetszett. A Depardieu-s
film változatot is csak ajánlani tudom.
Részlet a könyvből :
"Ez a könyv, melyet az olvasó most maga előtt lát, bárminők is benne a
megszakítások, a kitérések és fogyatkozások, egészében és részleteiben,
elejétől végéig haladás a rossztól a jóhoz, az igazságtalantól az igazságoshoz
a hamistól az igazhoz, az éjszakától a nappalhoz, az étvágytól az öntudathoz,
a rotthadástól az élethez, az állatiasságtól a kötelességhez, a pokoltól a
mennyországhoz, a semmitől Istenhez. Kiindulás: az anyag, cél: a lélek.
Elején a hidra, végén az angyal."