Kikocsikáztunk egy húszezer négyzetkilométeres (!!) nemzeti park 13ezres keleti
felébe és ott töltöttük az egész napot. Elefántból hegyek voltak, de a többi állat is
relatíve nagy sűrűségben fordult elő. Nyitott autóban álldogáltunk/üldögéltünk.
Pakolok képeket, mert azoknál jobban úgysem tudnám leírni a látottakat.
A föld (TALAJ) a park jelentős részén vörös. Hatott.
Este spirituálékat éneklő gyerekek adtak műsort. Hangulatos volt. Három ütős
kísérte őket. Most értettem meg igazán, mik azok a "törzsi ritmusok".
Szokatlanok és elsőre megfejthetetlenek voltak "nyugati" ritmusokat kedvelő fülemnek,
de az éneket tökéletesen követték.
Talán készültek felvételek, azokat biztosan fogom elemezni. Teljesen más(nak tűnő)
ritmusképleteket használnak, mint a mi kultúránkban.
(Az én kedvenc ritmusaimat az elmúlt kb. 18 év bármely Kreator, In Flames albumán,
vagy akár régebbi Iron Maiden és Megadeth lemezeken meghallgathatjátok.)
Ma erős kerékpározhatnékom lett. Teniszeztünk egyet, de kezdek szenvedni a
semmittevéstől... Holnap szafari.
01.10. Szétunom az agyam. Tudom, hogy' hangzik, de ettől még tény. Reggel felhős volt az ég (VÉGRE), úgyhogy reggeli után kajakoztam egy meglehetősen nagyot, de aztán tűzni kezdett a Nap és az itt, az Egyenlítőnél egyenlő azzal, hogy "nyomás árnyékba!". A szállásunk egy elszigetelt helyen van, SEMMI nincs a környéken, sehová nem lehet menni. Legnagyobb bánatom, hogy - noha egészen jól beszélnek angolul - könyvesbolt/újságárus nincs sehol. Pedig itt betáraznék olvasnivalóból.
01.11. Ma besétáltunk a közeli (??) városba - kiderült, hogy mégis van remény. Könyvet nem tudtam venni, de napilapot igen. Irgalmatlanul erős a neapfény. Hosszabb távon kibírhatatlan. A városkában szegénység van, de különösebben nem törődtek velünk, három fehérrel. A tegnapi kajakozáshoz még annyit, hogy láttam egy raklap medúzát. Kb. a kajak lapátjával egyező méretűeket. Hófehér, atomfelhő alakú "fej", alatta maga az állat. A 20 évesnek tippelt helyi recepciós hölgyről kiderült, hogy 27. Tegnap este helyi táncokkal szórakoztatott minket egy csoport. Érdekes volt. A vendég házaspárok közül az egyik (min. 65 év/fő) valami elképesztően jól táncolt. Összeszokottak, harmonikusak voltak, teljes összhangban egymással és a zenével. Nagy élmény volt nézni őket. Az előbb sétáltam a parton. Ott voltak. Egy hölgy gratulált a pár férfi tagjának a tánchoz, aki köszönte és mondta, hogy 6-7 hónapja nem táncolt. Ebédnél egy másik idősebb brit hölgy kezdett velem beszélgetni. Francia a férje, ott is élnek. Mondtam, hogy túl szép az angolja (igen, ez MÁNIA lehet nálam), az nem lehet egy költözéstől, biztos, hogy Britanniában született? A válasz: Ugandában. Hopp!!! Mindenki eléggé közvetlen, kivéve a már említett brit lányt, de őt is feltöröm. : ) "Szerencse" egyébként, hogy nagy hasa, válla és combja van (minden férfi egyforma?), mert azon kaptam magam, hogy mindig jól érzem magam, ha látom. Jobb az ilyesmit itt abbahagyni. : ) Az arca, szeme, haja, bőrszíne (fehér) tökéletes...
Kikajakoztam a mesterséges kis sziget-mólóhoz. Egyetlen napernyő az egész, kb. 100 méterre a parttól. Hotelt váltottunk, nem jegyzeteltem néhány napja.Az új helyet családias kis bungalók alkotják. Itt végre nem hallok német szót. Az előző helyen egyedül a sok osztrák zavart, de ők nagyon. Itt nagyon kevesen vagyunk, jó/érdekes hölgy még kevesebb. Az egyetlen (?) egy masszívabb, fehér bőrű (itt? meddig?), akinek öccse bekajakozott hozzám. Na-ná, hogy dumálni kezdtem Vele. Nehezen ment Neki az angol, alig értettük egymást. Kérdeztem, honnan jött. Angliából, mondta. : ) Király! Ennyit rólam. : ) Mondom, "hú, vazze! Nem lesz egyszerű, de kitalálom, melyik környékről.". Ő: "Mehet, de én nem mondom meg, Magyaro. melyik részéről vagy." EZ hiányzott az elmúlt négy napban! A brit humor. 10 perc múlva mondom Neki, hogy ez olyan brutál dialektus, hogy elsőre Manchester-Liverpool környékére teszem. "Nem nyert, messze van." "De akkor délre messze." "Igen." "Akkor ennyi, feladom. Egy déli nagy város, de nem London és nem Brighton, ennyi a tippem." "Portsmouth, a Brighton melletti város." Kíváncsi vagyok, a nővére beszélgető típus-e. Ma három hír fogadott, mikor visszaúsztam a többiekhez:
- egy bazi nagy gyík figyelt a WC kagylónkban, "akit" alig lehetett lehúzni, visszaküldeni oda, ahonnan jött
- az oroszok elzárták a gázt. Ezt én öt napja megtettem.:)
- -14 foknál magasabbra nem emelkedik a hőmérséklet kis országunkban.
Itt ilyen gond nincs. Nappal gyilok a napsütés, éjjel klíma nélkül macerás lenne aludni, hisz' akkor is simán van 25 fok.
Tegnap egy kis katamaránnal vitorláztunk kb. 2 órán át. Én merülgettem is szemüvegben, pipával. Sok és sokféle halat láttam, nagyon extrémeket is. Találtam három tengeri csillagot, nem gyenge színekkel! Még mindig nem mondom, hogy közel áll hozzám ez az élet. Ha választanom kellene, hogy egy hét Portsmouth-ban, vagy kettő itt, egyértelműen Angliát választanám - méga a dundi(bb) hölgy nélkül is. Az előző helyen nem voltak szúnyogok. Itt az imént megcsípett egy. Nem 100%-os a nyugalmam. (Biga, keresd a Holdat a képeken!)
A pálmafák, a gyönyörű kék ég, a szállloda medencéjének kékje és a napfény giccsesek - soha nem kötött le, vagy érdekelt ilyesmi. Az óceán mély kékje (leírhatatlan), nyugalma, végtelensége már "ott van". Nagyon. 27 fokos a víz. A helyiek dámáznak, az angol hivatalos nyelv (sok az osztrák turista sajnos), feltett szándékom, hogy valamelyik nap megnyerem a ping-pong versenyt. Euróban, dolárban és schillingben (!) lehet fizetni. 32 órája nem aludtam. Amikor felébredtem, -15 fok volt, most olyan 30 lehet. A félhold felső fele (!!!) látszik. Fél órát úsztam a kerti medencében. Tőle 120 méternyire kezdődik az óceán. Apály van, különben 90 méternyire lenne. Várom, hogy kissé csökkenjen a nap ereje, és indulok búvárszemüveggel halak között úszni. Nem akarok leégni. A déli féltekén vagyok, soha nem voltam ennyire délen. A városba - így hirtelen - nem mernék bemenni. A bőrszínem és a hozzá kapcsolt relatív jómód miatt. Elgondolkodtató. Pedig leginkább bóklászni és helyiekkel beszélgetni szeretek külföldön. (Szúnyog csípett meg a két hét során, kb. tízszer, és egy fura, fájdalmas csípésű légy is. A szúnyogok miatt csak kicsit izgulnék, a légy miatt kissé jobban. Néhány hét és csináltatok egy teljes vérképet, az tuti. Majmok az első szállodánál rengetegen voltak, a másiknál már csak a távolban. Nem kerültünk velük kapcsolatba, de a helyiek a falvakban állítólag megeszik őket, ha sikerül elkapniuk.)
Este nyolcra beestem a bécsi reptérre, hajnal kettőkor már aludtam is itthon, HAVAS (yes!!) városkámban. Lassacskán összeszedem magam és publikálom kinti jegyzeteimet, ott ugyanis nem volt net, de nem voltam tétlen.
Huh. Kb. 300 km-nyire delre csoppenni az egyenlitotol kb. 24 ora alatt a -15 Celsiusbol... A legjobbkor leptunk le. Az ocean gyonyoru, a klima tokeletes. Minden arcozas nelkul komolyan irom, hogy nem tudom, mennyi ideig fogom birni a napon doglest es az uszkalast. Ez ugyanis nem az en vilagom/erdeklodesi ko:ro:m. Mondjuk az is igaz, hogy soha nagyobb dilemmam ne legyen januar otodiken. Ennyire delen eletemben nem jartam meg. Kb. napra pontosan 3 honapja dontottem meg a legeszakibb rekordomat, Tamperebe toppanvan. Most szerencsem volt a nettel, legkozelebb valoszinuleg hazaerkezesem utan jelentkezem. A majmokkal, szunyogokkal igyekszem meglehetosen vigyazni. Legyetek jok!
'Wie Regen, der nicht fällt...'
Mint az eső, mely nem esik.
Like the rain that does not fall
A tegnapi "búcsúbulim" jól sikerült. Délelőtt túráztunk egy jót a Bükkben (minden csupa dér - hófehérség van kb. 400 m felett), közben arról (is) értekeztem, hogy milyen ciki, hogy nincs egy olyan 'pub' kis városomban, ahol néhanapján zenekarok lépnek fel. A túra végén hívott Bence (Szabad Európa Rádió), hogy este egy kocsmában játszanak tőlem négy villamosmegállnyira. Véletlen ? Jól ott is borozgattam a jó kis zenéjüket hallgatván... Jó volt. Jók voltak.
'Wie Regen, der nicht fällt...'
Mint az eső, mely nem esik.
Like the rain that does not fall
My favourite albums, 2008.
1. In Flames: A Sense Of Purpose
2. Opeth: Watershed
3. The Cure: 4:13 Dream
4. Paradise Lost: The Anatomy Of Melancholy
5. Mátyás Attila: Mélyen
6. Agnes: A gömb
7. Tiamat: Amanethes
8. Mötley Crüe: Saints Of Los Angeles
9. Chumbawamba: The Boy Bands Have Won
10. Kovácsovics Fruzsina: Üveggolyó
11. Enya: And Winter Came...
Az első négy egyértelműen kiemelkedik a tavalyi (általam hallott) mezőnyből.
Mind a négy hibátlan alkotás, műremek. (Mondjuk a The Cure-rel vannak problémáim.
Tetszik, de nem úgy, ahogyan kellene.) Nem hallottam még az új The Killers-t és
szégyen szemre a 2008-as Pál Utcai Fiúkat sem.
Most ismét lelépek egy kis időre - élvezem, hogy nem kell szabadságot kérnem :).
Tartsatok ki, amíg visszatérek, esetleg füleljétek meg a fenti zenéket, vagy
vitázzatok róluk.
Legyetek jók!
There will be some a little pause here for a while but, do not afraid, I will be back
soon - hopefully filled with experiences.
Peace.
Milyen év volt ?
Láttam élőben a The Smashing Pumpkins-t (28 dal, két és fél óra !!), amire nem
sok esélyem volt, lévén, sok éve feloszlottak és a Mount Everest-et. Mindkettő
életem álma volt (még ha nem is volt megfogalmazva). CSODA. Olyan hatással voltak
rám (főleg a hegy), mely míg élek, velem maradnak és nagyon kellenek az életemhez.
Egy napot ismét eltöltöttem Skandináviában... Huh. Kevés helyen jártam eddig, ahol
ENNYIRE szárnyalt volna kicsi lelkem. A táj, a hajszínek, az emberek...
Az év poénja az volt, hogy "ne idegeskedj a Pokolgép akusztikus koncert miatt, elég,
ha előtte pár nappal szólok Rudán Joe-nak, különben elfelejt felírni a vendéglistára".
Aztán el is felejtette. :) Ha 15-16 éves koromban a lázadó tininek valaki azt mondja
egy Pokolgép koncert előtt/után, hogy egyszer, mint újságíró megyek el egy
koncertjükre és az énekes személyesen jön elém elnézést kérni és közölni a
biztonságiakkal, hogy a zenekar vendége vagyok.....
Már kb. 15 éve nem hallgattam Pokolgépet, mikor ez az eset történt, de így utólag
belegondolva... Jól esett a tininek, aki(nek lázadása, őszinte egyenessége) remélem,
hogy még él bennem.
Rudán Joe egy remek ember egyébként, a zenekar pedig a mai napig működik és nem
alkudott meg. Talán én sem.
Az újságnál kvázi munkatárs lettem, sok dolgom jelenik meg - ez is olyasmi, amit
mindig szerettem volna csinálni.
A munkám tetszett (ez a 2007-es év újdonsága volt), de a munkahelyem ott kellett
hagynom (belső kényszer). Ez is olyan alap dolgokból jött, melyek még kb. 20 éves
koromban alakultak ki bennem. Nem bántam meg. Az kár, hogy a másik oldal addig
húzta az időt a döntése közlése előtt, hogy idén nem jutottam már ki az
Oktoberfestre. Ezt nagyon bánom. Nem is tudom, hány éve (11-14??) nem volt ilyen.
Az angolom sokkal nem lett jobb idén, de legalább olvastam eleget; a gitározást
sem vittem túlzásba. Sajnos. (Ex-edzőm! Ne szólalj meg ! :)
Egyszer lottóztam idén, nyertem hatezervalamennyi Ft-ot.
Kb. ilyen évem, volt.
(Hú!!! Mekkora bölény ez a primkó gitár riff a Starz-ban !!! Smashingot hallgatok
éppen.)
Szép 2009-et kívánok mindenkinek. Rájöttetek már, hogy az élet mennyire rövid ?
Ha ez leesik, sok mindent másként láttok (majd).
(Azt az eget ! A Bring The Light is mekkora nóta !!!)
"Ó esztendő így vált vénné,
Háza, kertje csatatér,
Ha még bízni lát az új év
- s anélkül mit is ér -
Megint mindent megígér."
/Szarka Tamás, Ghymes/
Lehet, hogy elkiabáltam a Chumbawamba-nál..
A Portishead 2008-as albumának (Third) borítója legalább annyira jó,
amilyen egyszerű (ötletből született).
Maga a zene sem rossz, de még nekem is túl elborult. És ez már valami - az pedig
(Besenyő Pista bácsitól tudjuk) nem semmi.
Tegnap este megírtam két lemezkritikát. Ez jó. Ugyanis lelkesedésemben sorra hoztam
el a CD-ket a laptól, hallgattam is őket, de ritkán kapott el az ""ihlet"", így
csak lassan haladtam és közben a lapzártát is korábbra hoztam magamnak. Így már
négy irományom készen van a hétből - a maradék három pedig már kezelhető mennyiség.
Ünnepek: az Igazából szerelem nem is rossz film. A Nem vénnek való vidék viszont
kifejezetten az. A történet jó lenne, de túl vontatottra van megcsinálva és befe-
jezni sem sikerült. Szerintem. Ha valaki szerint rendesen van vége, az legyen
szíves, mesélje el, mi a csattanó/mondanivaló/tanulság...
Ha egy ex hitler jugendos egy bazi arany gyűrűvel az ujján Istent képviseli és
olaszul (mondjuk, szövetségesek voltak) "testvérem"-nek szólít, nos az nálam...
Bennem lenne a hiba? Biztosan.
A végére értem Nikki Sixx (Mötley Crüe basszer) könyvének. Gyorsan.
Kevesebb, mint két hónap alatt. Valójában kb. 5-6 nekifutásra. Ha belekezdtem,
sokat haladtam. Olvasmányos ugyanis. Blog jellege van. Egy napló, napi
bejegyzésekkel 1987-ből, Nikki egyik legdurvább drogos évéről, mai gondo-
latokkal és a szereplők mai visszaemlékezéseivel kiegészítve. 413 oldal.
Tartalmas. Annyira amerikai és annyira szleng a nyelvezete, hogy még éppen
értem. Az olvashatóságnak érezhetően jót tett a brit úriember (Ian Gittins)
munkája, a mondatszerkezetek kifejezetten nívósak.
Az illusztrációk, képek tökéletesen visszaadják a partyk és a drogos
rémképek világát. A kivitelezésbe is sok munkát fektettek.
Maga a könyv is nagyon tetszett. Lekötött.
Szívesen élnék abból, hogy ilyen könyveket fordítok magyarra.
14,50€-ért vettem Helsinkiben a reptéren. Minden centje megérte.
"Fehér pólya betakarja kis kezét,
Csak egy pici pötty jelzi a szög helyét."
/Szarka Tamás, Ghymes/
Az év albuma listámon még van 1-2 kiadó hely, de az "év albumborítója" kérdés valószínűleg eldőlt nálam:
'The boy bands have won, and all the copyists and the tribute bands and the TV talent show producers have won, if we allow our culture to be shaped by mimicry, whether from lack of ideas or from exaggerated respect. You should never try to freeze culture. What you can do is recycle that culture. Take your older brother’s hand-me-down jacket and re-style it, re-fashion it to the point where it becomes your own. But don’t just regurgitate creative history, or hold art and music and literature as fixed, untouchable and kept under glass. The people who try to ‘guard’ any particular form of music are, like the copyists and manufactured bands, doing it the worst disservice, because the only thing that you can do to music that will damage it is not change it, not make it your own. Because then it dies, then it’s over, then it’s done, and the boy bands have won.'
Döbbenek, mi van ebben az országban.
A sínbohócok egyik szakszervezetének megyei elnöke ilyet szól, nyomtatásban:
"Az utasokat arra kérjük, hogy válasszanak más közlekedési eszközt." Kösz, IQ huszár,
megtettem. Évekkel ezelőtt. Azt nem tudom, mit képzel, mi lesz velük, ha egyre többen
fogadják meg tanácsát, akkor is, ha nincs sztrájk.
"Postás, rendőr, vasutas."
A városi közlekedési Rt. közölte, hogy köv. év elején 15%-kal megdobják a jegyek
árát. Egy villamosbérlet januári árából kb. 15 liter, egy kombinált bérletéből
jócskán több, mint 20 liter benzint lehet venni. Aztán év közben lesz még
legalább egy emelés. A menetrend "persze" szétverve, minden logikát nélkülöz.
Aztán csodálkoznak, hogy a kutya nem utazik velük és csak a hiányt termelik
a városnak. 15 liter benzinnel minimum 250 km-t tudok autózni, és akkor még
nem kerékpároztam, vagy sétáltam egy métert sem.
Nem is az a gond, hogy az ilyen impotens cégek nem élnek meg, hanem az, hogy
a mi pénzünkből mégis működtetik őket és büntetlenül tehetnek, amit akarnak.
A másik, ami érdekel, a görögországi móka, kacagás. Meglepett, hogy éppen ott
zörrentek fel izomból a tapló, "véletlenül" gyilkoló zsernyák(ok) ellen.
Nem kis műsort csaptak. Kivívták szimpátiámat.
A Roses-hoz kötöm, hogy a napokban hallottam először (és másodszor) a The Cult
2007-es albumát (Born Into This) és legalább annyira jó, mint Axl-ék produktuma.
Nem került dollár tízmilliókba (!) az elkészítése, nem tartott tizeniksz évig,
nem beszélt róla a fél világ, mégis ott van a szeren. Egy laza, csípőből kirázott
rock n'roll lemez. Nem vagyok rajongójuk, a Born... nincs is annyira jó, mint
a klasszikus albumaik, mégis szívesen hallgatom. Stílusuk van (a zenekarnak és
a gitárosnak) ((az énekesnek is, de az nem tetszik)). Olyan, mint ha az AC/DC
party zenét játszana - nagyon jól. Kevesen tolják ennyire zsigerből, érzéssel
a mókát. Nagyon jó album.
A klasszikus Guns második (egyben utolsó) dobosa, Matt Sorum játszott a Cult-ban.
Kovács Ákos 7 húros Ibanezen is "játszik". Nincs ezzel semmi gond, lehet
10 évesnek is helikoptert ajándékozni - vagy, hogy szerényebb legyek, én
(is) hülye vagyok az összes gitáromhoz - DE Ákossal reklámozni a hangszert...
/Most mosolyogtam egyet./
Azt írtam, nem volt honvágyam a hosszú távollét alatt. Volt viszont, ami
hiányzott a "fejlett nyugatból". Nem szeretek mások előtt gitározni, de nagyon
jól esett egy ottani hangszerboltba beülni és pengetgetni 3 hét kihagyás után.
Ma itthon is kipróbáltam (ex-edzőm !!) 2 klasszikus gitárt (30-40ezres árfekvés,
az egyik Spanyolo-ban készült (Alvares?, Alvaro?), a másik Kínában) és mindkettő
meglepően jól szólt és könnyen játszható volt. NAGYON zavart, hogy semmi jel nem
volt a fogólapon (a fekvéseket azok alapján látom), de aztán rájöttem, hogy az
enyémen sincs, utólag tettem rá a Télapó sapkás Garfield fejeket. Fura volt
"tiszta" fogólapot látni. Ez ritka, vagy általános ? A Tiéden van jel, vagy csak
kis berakások a nyak "élén", a felfelé nézű oldalon ?
1986. Ezt a Maiden albumot már valós időben kaptam. Már a The Number Of The
Beast-et ismertem és szerettem (14 évesen !!) és sokkot is kaptam, hogy
hová a francba tűnt a Maiden keménysége erre az albumra. A mai napig megosztja
a csapat rajongóit ez a mű. A Wasted Years hetekig vezette a Poptari Top-ot ! :)
Murányi Janó haverom egyik kedvenc basszus témája ebben a dalban hallható - érdemes
megfigyelni, hogy az egyszerű, slágeres dalban Nico mekkora finomságokat üt és
Steve mennyire ötletes dolgokat komplikál basszuson! - első Maiden koncertemen
ez volt az egyik fő feladatunk Janóval (az áll leesés lábon kihordásán kívül),
hogy megfigyeljük, az említett basszus részt élőben is úgy tolja-e a Mester. Úgy.
Ennek ellenére sem ezt, sem a nyitó címadó dalt nem tartom kiemelkedőnek.
Az album nagy előnye, hogy homogén és új hangzást hozott - egyben ezek a
hátrányai is, illetve az, hogy ezen tűnnek fel először megkérdőjelezhető minőségű
Maiden szerzemények. Nézzük a pozitív dolgokat:
Gyakorlatilag valamennyi szóló tökéletes. Adrian tekerősebb, technikásabb és
Dave dallamközpontúbb stílusa jól elkülönül, egyik jobb, mint a másik,
de ez nem újdonság.
Sea Of Madness: káprázat a dob ritmusa, az ó-o-o-ó-rész dallama is nagyon ott van,
jó a kontrasztja az egyébként lapos dallamú énekkel. Maiden mércével mérve ez egy
gyenge dal. A Heaven Can Wait hosszabb, de nem sokkal jobb.
A The Loneliness Of The Long Distance Runner (mekkora cím, kár, hogy nem saját
találmány) egy remek hangulattal indít, jól épülget, aztán egy nem túl nagy
verze után a refrén már igazán rendben van. Vérbeli Maiden darab.
Érdekes módon a Stranger In A Strange Land (ismét egy nem gyenge cím!!)
már elsőre is tetszett a szintiszőnyeg (!!) ellenére.
Annyira sokáig kínlódnak, hogy törvényszerű, hogy a végén valaminek ki kell
sülnie belőle. És lőn: a dal felénél megjön a dallam.
A lassú rész akkor még nagyon szokatlan volt (és az a gitár hangszín!), de a záró
levezetés előtt még a szólókat/refrént ismét odateszik, ezzel mentik a nem túl erős
nótát.
Annak idején a két utolsó szerzemény tetszett leginkább. A Deja Vu (azok a hirtelen,
röviddel a megütés után lezárt lábcinek !!!!) egy egyszerű (Maiden mércével mérve),
lendületes, remek dal. Az Alexander The Great egy összetett, szépen felépített,
kiszámíthatatlan tétel. Néhány másodpercben visszaköszön a Powerslave hangulata is.
A komplikált rész előtti szóló az egyik legkönnyebb (és leglassabb) Maiden
téma - még én is le tudom játszani. :) Bruce énektémái is királyak.
Mostani füllel hallgatva az albumot, sok olyan dallam van, amit simán le tudok
játszani eredeti sebességgel és ez nem az én dicséretem, hanem a zene kritikája.(?)
Nem ilyen albumot vártunk. Az első korszak (a Live After Death egyértelműen lezárt
egy korszakot) tökéletessége után visszalépésnek tűnik (a mai napig így érzem),
viszont vállalható. Kíváncsi leszek, az ezt követő Seventh Son...-ról
mit írok majd. :)
(Szeretem a Maiden dokumentum videókat. Sok a poén rajtuk. Az egyik nekem leginkább
tetsző ebből a korszakból egy német TV-s zenekari szereplés, ahol a Wasted Years-re
kellett volna playback-elniük, de "ehhez nem volt kedvünk, hát úgy határoztunk,
mókázunk"... Kezdik a dalt komolyan, majd elkezdenek hangszereket cserélgetni,
(ahogy Steve dobol !!!! Mintha én jégtáncolnék. :) bohóckodni. Kb. a feléig
ment le a dal, aztán más következett a műsorban. Nem tudom, Youtube-on rajta van-e,
érdemes keresni !)
A mai napig nem láttam a szövegkönyvét, így a szövegekről nem nyilatkozom.
A borító remek, megszámlálhatatlan (?) utalás található mind az első, mind a hátsó
részen régebbi dalokra, számszövegekre, borítókra. CD méretben nem is lehet már
ilyesmit alkotni. Derek Riggs egy zseni. (A felirat nélküli, nyers képet a
honlapján találtam.)
.jpg)
Oh, shit. These songs, There Was A Time, Catcher In The Rye, make me feel like
nothing has happened. The melody and the FEELING are in them so much...
Listening to these two I feel myself in the arena again back in '92 watching
and listening to one of the best bands ever (after waiting for hours,
of course :), Guns N' F@#kin' Roses.
Unfortunately time goes on (and on) and everything changes...
Chinese Democracy is a fresh, modern album of a cool rock band filled with great
songs. Sounds perfectly - or even better. But...
Axl's voice is the same or even better but...
Songs are much more better than I expected but...
Guns N'Roses was a legend and I think Axl should have let the name untouched.
Oh, shit, the sound of the piano and the way Dizzy and/or Axl play(s) on it...
But...
Sokkal jobb, mint vártam. Direktebb, útkeresőbb, zúzósabb zenére számítottam,
ehhez képest egyéni, homogén, kimunkált, jól megírt szerzeményeket kaptam,
melyek nem másznak elsőre az arcomba, de ott van a 'van bennük valami' érzés.
És ez jó.
TÖKÉLETESen szól, kicsit talán még annál is jobban, ami meglepő ilyen hosszú
vajúdás után. Mondjuk a daloknál említett 3-6 gitáros nevét kissé soknak érzem.
A szólók nem rosszak, de természetesen nem hasonlíthatók az eddigiekhez.
Mint ahogy' az egész nem sokban hasonlít az eddigi GnFR lemezekhez, viszont
modern, feszes, precíz. Egyedül a zongora hangzása - és az, ahogy Dizzy Reed,
illetve Axl játszik rajta - maradt meg.
Kegyetlenül lehúznám ezt a művet, ha kicsit is jogos lenne, de ez egy tisztességes
munka, egy jó kis rock lemez.
Egyetlen hibája van, de az óriási, hogy Guns N' Roses név alatt jött ki.
Az a zenekar ugyanis megszűnt létezni abban a pillanatban, amikor Slash (és aztán
szépen, sorban a többiek) lelépett.
Axl-nek semmi (morális) joga nincs, hogy használja a nevet és a világ valaha
volt egyik legjobb bandáját levigye középszintre.
És közben az IGAZI Roses utolsó felállásának három tagja együtt zenél és éppen
énekest keres a Velvet Revolver-ben...
Elkezdtem egy Maiden-összes albumelemzést, most folytatom a második,
1981-es lemezzel.
A borító brutális - túlságosan és indokolatlanul brutális. Remélem, csak ezért
ilyen, mert nem akarták, hogy balhé legyen az egyik ablakban diszkréten elrejtett
ölelkező (szeretkező ?) párból :).
A jó kis instrumentális The Ides Of March és a kő proli (nem is tudom, miért szeretik
annyira tolni élőben) Wrathchild után a Murders In The Rue Morgue-ban már kezd
kikristályosodni a későbbi stílus: sodró lendület, basszus uralta dalvezetés, király
szólók (Adrian Smith itt kerül képbe. Vele összeáll a klasszikus Murray-Smith páros). Kicsit még jelen van az első album punkossága, de a szólók némelyike
(pl. Another Life, Genghis Khan) akár a Somewhere... albumon is lehetne.
Ekkor még Paul Di Anno énekelt, akinek a hangja jól megy ezekhez a nyersebb dalokhoz.
Nem tudom megítélni, hogy Vele is eljutott volna a csapat olyan magasságokba, ahová
kirúgását követően jutottak. Valószínűleg nem, de a 80-as évek végén nagy eséllyel
maradtak volna a kemény vonalon, nem az elvarázsolt, szintis felé vették volna
az irányt.
Tetszik a korabeli dobhangzás, Clive direkt, egyenes, de stílusos dobolása.
Steve basszusa ekkor már egyértelműen meghatározó.
Vannak stílusbeli elhajlások (Prodigal Son), de ezek mai füllel is élvezhető kuriózumok.
Kialakultabb, karakteresebb album, mint az első, sok remek ötlettel, de az igazi
áttörést csak előkészítette.
