'Dark Night Of My Soul'

Inkább elgondolkodtató, mint szép, de nekem tetszik ez a borító:

Pénteken a Disco Express és a Hooligans nem érdekelt, így későn kezdtem.
Guns 2 Roses: egy Guns N'Roses dalokat játszó brit csapat. A basszer hölgy
jó volt (minden tekintetben), a dalok is, de nincs nagy véleményem az ilyesmiről.
Carbonfools: jó kis ritmikus zenét játszó brigád. Tetszett, amit műveltek.
Természetes, jó arc a frontemberük.
Szombaton aztán növeltem a csapásszámot:
Depresszió: profi, szimpatikus brigád. Minimál dolgokat játszanak, de azokat
precízen és hatásosan. Jók a dalaik is. Meggyőztek. A dobosuk fülre tökéletes,
szemre lehetne erőteljesebb is. Érdekes...
30Y: idén sem hatottak meg. Kispál és a Borz: fura, új felállás, fura dalok.
Nem sokat néztem műsorukból. A dobosuk jó, és még vokálozik is!
Fish!: egy remek zenekar, valahol a Hooloigans és a Depresszió között
keménységben. Ötletes, jó dobos; biztos kezű gitáros és basszer; jó énekes,
jó dalok. Először hallottam róluk, de nem utoljára.
Subscribe: idén is ránk borították a házat. Gyilok jó hangzás, remek
metal-dobos saját cuccal. Változatosan és nagyon jól üt, amikor pedig rázúzott
a duplázóra a lábgépen... Tud. Nagyon nagyot zúztak. Nagyon energikus
volt a színpadi munkájuk. Tavaly nagyon ellenszenves volt a benyomott rasta
énekesük. Most felnőtt a többiekhez, sőt, amikor bunyó volt (a rendezők
vittek ki valakit) ő volt az, aki leállította a zenét és nagyon pozitívan
viselkedett.
Alvin és a Mókusok: népszerű, punk-rock zene. A dobosuk alap punk témákat
üt, azokat viszont meglehetősen gyorsan és tökéletesen feldíszítve.
Élmény volt látni, hallani.
Suhancos: na, ez egy fura, de nagyon szimpatikus alakulat. Jókor, jó
passzban futottam beléjük, így tetszett a hip-hopos, rappelős ének és a
nem is tudom, milyen, népzenével tarkított rockzenéjük jó kis keveréke.
Neo: a szokásos gitár-erdő egy elektronikus zenében. A dobos egy elektromos,
programozott hangokat adó szerkón, fülessel, behunyt szemnmel játszott. Jól,
de olyan benyomást keltett, hogy éppen gyakorol. Túl későn voltak, így
csak néhány számukat néztem meg. Mivel azok nem a kedvenceim közül voltak,
leléptem.
A fesztivál látogatottsága (végre) tökéletes volt. Minden koncerten
remek volt a hangulat és kellemes volt a nézőszám valamennyi helyszínen.

Kis késéssel, de beszámolok a szerda éjszakáról.
Kezdődött egy remek Kaukázus koncerttel. Együtt vannak, tetszenek a dalaik, állnak
a mainstream kapujában (már, ha van ilyen hazánkban), hogy "most hogyan
tovább?". Rájuk talált a befutás, cseppet sem érdemtelenül.
Hogy hogyan kezelik -szerintem- ez a következő nagy kérdés náluk.
A Quimby tiszta, feszes, de ugyanakkor hangulatos, elszállós is.
Líviusz számomra túl harsány, de ezzel együtt is egy tökéletes zenekar remek
koncertjét láttam, hallottam. Az Ajjajjaj-t nagy élmény volt először élőben
hallani - legalább akkorát üt, mint lemezen, de az új EP több száma is
szervesen illeszkedett a nagy Quimby dalok közé.
A Kaukázus négy tagja két hölggyel kiegészülve adja a Magashegyi Undergroundot.
Nem teljesen az én világom (a népzenei ízek nagyon nem nyernek nálam), de érdekes
a formáció. Toldi Miklós dobos ebben a csapatban is lazán, de nagyon percízen és
erősen dobol.
A Kutya Vacsorája különösebben nem tetszett, de Gerdesits Ferenc nem csak
a Quimbyben, hanem itt is elismerést érdemlően dobol.
A Korai Öröm nálam mindig hat fesztiválokon - és újabban lemezen is.
Most sem lett volna ezzel baj, de lett. A kisebbik "zavaró tényező" az
lehetett volna, hogy egy kortyot sem ittam aznap, a nagyobbik az volt, hogy
a frontember egy újpest mezben lépett fel. Miskolcon. Hiba volt.
Engem nagyon irritált.
Így lehetett ezzel a közönség jelentős része is, mert néhány szám után sokan
gyalázták énekelve, nem kis hangerővel az említett klubot.
Telejesen értelmetlen volt felvenni azt a ruhadarabot.
Sok ismerőssel találkoztam. Olyannal is, akivel tíz éve nem.
Gyenge a gépem mesterséges fényeknél, így nem sok képem van a rendezvényről.

MAnökken ProlEtarZ: Ajóédesanyja...

Feltörtem, mint a forrásvíz,
a Hajdú Peti, meg az Anita hív,
Hogy ugye megfelel, ha csak pénteken leszek a tévébe

Mondtam gyerekek, hogy megkaptok,
Bár aznap este van már programom,
A Göndör Istivel golfoztunk volna végre

Bár én azt könnyen lemondhatom,
mert olajból alapoztam meg a vagyonom
És azóta nem mer senki se hozzám érni

Csak a széplányok, meg a szépfiúk
Címlapra kerültök, majd megoldjuk
És nem is fog nektek sok pénzbe kerülni

Csak az adóhatóságnak a jóédesanyja
Csak az ORFK-nak a jó édes anyja
A független ügyészségnek a jó édes anyja
Az adóhatóságnak a jó édes anyja

La-la-la

Bár most ott van főnöknek a kis Pirike
A férjével együtt jártunk még gimibe
Amíg ő ott van, az APEH nem fog szórakozni

Az államtitkárt is jól ismeri
Együtt megyünk holnap vacsorázni
A Népszabadságos Média hajóra

Hé kis zsarukám, te hová mész
Meghalsz köcsög, hogyha hozzámérsz
A főkapitányodat hívom is fel mindjárt!

Milyen parancs, és letartóztatás???!!!
A gyanú árnyéka se vetülhet rám
Vagy a barátaim majd tisztára mosnak mindjárt

Csak az adóhatóságnak a jó édes anyja
Csak az ORFK-nak a jó édes anyja
Csak a független ügyészségnek a jó édes anyja
A tüntet?knek, ott van a jó édes anyja!

La-la-la

Itt meg is hallgatható, le is tölthető:

http://www.mapez.hu/zene/diszkreten_elvezz/mapez_diszkreten-elvezz_05_ajoedesanyja.mp3

Fura, ugyanis nem sok jót fogok írni, összességében mégis egy remek hangverseny volt.
Sokadszor csodálkozom rá a hallásra. Elindulás előtt The Killerst hallgattam és
(ennek hála) kedvenc szimpatikusaim az első kb. öt percben kifejezetten rosszul
szóltak. Vagyis én így hallottam. Aztán alkalmazkodott a "fülem".
Kedvenc ütős szólamvezetőmet így sem hallottam, ugyanis nem jelent meg a rendezvényen.
Bánhatja :), mert helyettese meglehetősen jó volt. Szerintem hibátlan. (Talán csak
egyszer "csengett még le" halványan ott, ahol már tökéletes csendnek kellett volna
lennie, de könnyen lehet, hogy tévedek.)
R.Strauss: Don Juan - jó, de ennyi. Semmi külünös.
Bartók: II. Rapszódia - ez jobb volt, de a gyakran táncházakat idéző dolgai és a
"tipikus" bartókos megoldásai nem ragadtak magukkal.
Chausson: Poéme - érdekes mű. Egyszer jó volt hallani. És elég is.
Ravel: Alborada Del Gracioso (A bohóc hajnali szerenádja): hiányzik belőle MINDEN,
amit én a zenében szeretek. (Valahogy a latin dolgok ("szépségek", "foci", klíma,
életvitel, "viselkedés", nyelvek) nálam nagyon nem jönnek be.)
Ehhez képest Ravel: Tzigane című művében a szólóhegedű valami nagyon meg van írva.
Tetszett. Nagyon.
Banda Ádám volt az est szólistája - az említett záróműben lenyűgözött.

Az iménti dalszöveghez annyit, hogy négy szám (közöttük az idézett) egészen király a legutóbbi The Offspring albumon (Rise And Fall, RageAnd Grace). Találjátok meg mind! : )

The Offspring: A Lot Like Me

How does it feel?
When you have it all?
How can you live?
With nothing at all?

Where do you run?
Where do you go?
(When) the holes in your truth
Are starting to show?

And the rain comes
And the world is on my head
Crave the sun
But I can't get out of bed

How can you take?
Without giving back?
How does it work?
When it's really cracked?

How does it feel...
And no wonder
Hearts and minds have been won
How does it feel...
And I wonder
How it's all come undone

And the rain comes
And the world is on my head
Crave the sun
But I can't get out of bed

Want it you got it     you're sorry
You bought it     you're sliding
Want it you got it     you're sorry
You bought it     can't hide it
Tell me who do you see
'Cause you look a lot like me

How can you take?
Without giving back?
How do you see?
'Cause you look a lot like me

Want it you got it     you're sorry
You bought it     you're sliding
Want it you got it     you're sorry
You bought it     can't hide it

And the rain comes
And the world is on my head
Crave the sun
But I can't get out of bed

Want it you got it     you're sorry
You bought it     you're sliding
Want it you got it     you're sorry
You bought it     can't hide it
Tell me who do you see
'Cause you look a lot like me

You look a lot like me

Huh, emberek!!! Lelkesedés következik!
A tökéletes Beethoven darabot (c-moll, "Pathétique" szonáta) egy kissé komplikáltabb,
sokkal hosszabb Schumann mű (szimfonikus etűdök, op.13.) követte. Utóbbinak az eleje
nem volt az igazi, de aztán rendesen belejött (a szerző).
Több "akkordozás" található a műben, mint általában, és mivel ezek (is) ötletesek,
érdekesek, jók voltak, Schumann művét is élvezettel hallgattam.
A legkevésbé az est Chopin (h-moll szonáta, op.58.) darabja tetszett,
pedig "papíron" ettől kellett volna lepadlóznom. Fura mód a lassú, romantikus
része teljesen átlagos, a virtuóz része pedig tökéletes telitalálat.
Éppen fordítva, mint ahogy vártam volna.
Liszt Wagner átirataitól aztán végképp nem vártam semmit (opera részleteket átírni
zongorára? Minek? Persze, gondolom, a veje partitúrái úgyis kéznél voltak, hát
elszórakozott velük.), ehhez képest csak lestem, mennyire virtuózak és mégis érzéssel
teliek voltak. A Tannhäuser-ből szemezgetett.
A nyitány legvirtuózabb részeiben 3-4 bakit véltem hallani (nem kapta el a ritmust a
művész és egyik hiba hozta a másikat), de ezekkel együtt is az egyik legjobb
hangszeres előadás volt ez, amit valaha láttam/hallottam.
Nagy-nagy elismerés és KÖSZÖNET Hegedűs Endre zongoraművésznek ezért a
csodálatos estéért.
A "tiszta játékideje" meghaladta a két órát. Egyedül a színpadon, kotta nélkül...
Noha nem a zeneirodalom legvirtuózabb műveit hallottuk (bár némelyik majdnem
oda sorolható), így is jócskán az emberi teljesítőképesség általam felfogható
szintje fölött volt, amit láttam, hallottam.
Vagy én pihenek mosanában túl sokat, vagy fejlődöm, vagy a dobos gála hasítot
egyet a tudatomon :), de a Shcumann darab első harmadában lévő néhány részeletet
leszámítva végig követtem, értettem az elhangzottakat.
Tökéletes hangverseny volt.
Az Este a székelyeknél egy remek, levezető ráadás volt.

Semennyit nem értek a jazz-hez, de, ha azt olvasom egy zenekarról, hogy
"a tagok mind a bostoni Berklee College of Music tanulói", akkor azt a
zenekart óriási elvárással és megkülönböztetett figyelemmel várom, illetve
nézem/hallgatom.
(Berklee: az általam oly nagyra tartott Dream Theater hangszeresei is ott
végeztek, illetve a Münchenből hazafelé a vonaton megismert amerikai lány
is ott (is) szerzett diplomát (zeneszerzés, zeneterápia szakon - később
bekapcsolódók kedvéért.:) )
Na, be is fektetett a négyes rendesen. Leírom, kik alkotják, mert megérdemlik,
és nem kizárt, hogy világhírességek lesznek idővel: Daniel Weiss-gitár,
Juhász Márton-dob, Yared Bayleyen-basszusgitár, Zachary Zinger-szaxofon.
Számomra ők voltak az este legegységesebb fellépői, ZENEKARként működtek,
nem a dobosra volt kihegyezve a produkció.
Talán ők voltak a legközérthetőbbek is - számomra mindenképp.
Pofátlanul fiatalok (20-as éveik elején), döbbenet képzettek és annyira nagy
kreativitás és zenei alázat lakozik bennük, hogy azóta is leng a kalapom, ha
rájuk gondolok. És nem csak a koncertjükre, hanem a viselkedésükre is, ugyanis
a már említett Hadek Dávid (még mindig csak 11 éves) Quartet szintén színvonalas
és lenyűgöző koncertje alatt mellém ült a lelátóra a teljes Juhász Márton és
barátai brigád és helyenként majdnem zavartak a figyelésben, műélvezetben.
Főleg a basszer (ja!: a szólóját kottából játszotta!!!) és a szakszis
beszélgetett sokat. Ki nem találnátok, miről és milyen stílusban!
Szinte szünet nélkül bólogattak elismerően, ütöttek egy-egy ritmust a combjukon,
tapsoltak, hujjogtak (jazz koncerten szokás) és/vagy - ami a legjobban tetszett -
hívták fel egymás figyelmét egy-egy zenei megoldásra, dallamra, váltásra.
Végigszakmázták a koncertet és szinte monden hangot élvezettel, tisztelettel
hallgattak. Mindezt óriási lekesedéssel. Csak lestem, füleltem.
       Összegzés a gáláról: földhöz ragadt gyerek vagyok (ha hangszeres tudásról
van szó), így azt mondom, hogy semmi olyat nem hallottam a gálán, amilyet,
vagy aminél jobbat nem hallottam volna a Dream Theater-től - ezt nem az
elfogultság, hanem az őszinteség és a hozzá nem értés mondatja velem - de
az is tény, hogy lekötöttek a konceretek. Arra rájöttem, hogy ritmus(képlet)
mániákus vagyok, azaz az ilyenekben gondolkodó dobosokat, zenekarokat
(pl. In Flames, Fear Factory, Megadeth, Kreator) szívesebben hallgatom,
mint a gála jazz dobosait, de az is tény, hogy ha nem lettem volna még
Dreatm Theater koncerten (nem tudom, mitől, de nálam Portnoy a király!),
akkor még jobban lelekesednék a gálán hallott ütősökért.
A Pokolgép dobosát láttam a rendezvényen - eljövetel előtt harcoltunk is egy
teherhordó kocsiért és szakmáztunk néhány szót (mondtam, hogy eddig csak jókat
publikáltam a játékáról, de ez könnyen megváltozhat a jövőben, ha lenyúlja a
kocsit :) -, illetve volt egy srác Dream Theater (na-ná, majd Scorpions! :)
pólóban, ezt leszámítva nem sok zenekari utalás volt a közönségen.
Ha legközelebb megyek, tuti a Fear Factory pólómban villantok, ezzel jelzem,
hogy lábmunkában még van hová fejlődnie akár az Arany Dobverő díjasnak is. :)
Ceglédi Dobos Gála rulez.
Most látom, hogy szinte valamennyi Juhász Márton és barátai képen egymásra
figyelnek, egymást nézik a tagok. Ilyesmiről beszéltem.

Nem írom, hogy értek a jazz-hez, mert ez nagyon nem igaz.
Így a fellépő zenekarokról sem tudok szakmázni. A Szendőfi (Péter- dob),
Révész, Marcello Ramos trióban a chilei szármaszású basszer egy boundok
nélküli (!) öthúroson kezdett - ekkor úgy figyeltem, mint a nagyok -, majd
egy "hagyományos" hathúrosra váltott.
Dörnyei Gábor produkciójában az nem tetszett, hogy a dobon kívül minden gépről
szólt, így nem sok élő jellege volt a zenének.
Horacio "El Negro" Hernandez (dob) Israel Suarez "Pirana" perkással
duóban lépett fel. Egy rendkívül hosszú koncertet adtak, mely végig fenntartotta
az érdeklődésemet, bár különösebben nem bírtam követni, nem kötött le.
Az, hogy nem volt unalmas, a legnagyobb dicséret, melyet tőlem, laikustól
kaphatnak. Nem volt unalmas a műsoruk.
Nem dobolták szét a zenét, melyet hol egyikük, hol ketten egyszerre
alkottak, pláne nem játszottak egymás "rovására".
Hadek Dávid Quartet: a 11 éves, tökéletes, teljes értékű dobossal felálló
zenekar (dob, nagybőgő, billentyűk, szaxofon) még éjfél után is kellemes
szórakozás volt cseppet sem egyszerű zenéjével. Dávid egy csoda. Azt sem tudom,
hogyan lehet ilyen fiatalon ennyire jól dobolni (kedzem elhinni a Mozart-tal
kapcsolatos híreket is? :), az pedig pláne felfoghatatlan, honnan a jazz iránti
érdeklődése. A lábdobot kezelő (jobb) lába talán (TALÁN!) nem annyira erős
(hangos), mint kellene, de mindössze ennyi, ami a leg(esleg)nagyobbaktól
elválasztja - már amennyire a szemem/fülem ért ehhez.
Martonosi György bácsi egyetlen pergővel mutatta meg, hogy aki tud, annak nem
kell semmi különös a művészethez.
A rendezvényt a Leslie Alex Percussion Band nyitotta meg. Ha egyszer láttatok
ütős együttest, tudjátok mennyire magával ragadó, amikor többen egyszerre
zúzzák, variálják a ritmust. Ha nem hallottatok még ilyesmit, bánhatjátok.
Egyetlen zenekarról részletesebben fogok mesélni, mert lenyűgöztek.

Alföld. Ki nem állhatom. Hegyi gyerek vagyok, megőrülnék, ha síkon kellene
laknom, pláne, ha tó, tenger, vagy legalább egy folyó sem lenne a környéken.
Számomra minden alföldi város egyforma. Lehetnek szépek, de a széles utcák,
a templom a város közepén, körülötte körforgalom... - ezek aztán nem túl
egyéniek, egyediek.
Ceglédi Dobos Gála: tökéletes ötlet, nagy hagyománya van és - ami a lényeg - nagyon
népszerű. Egy sportcsarnok, tele zenét szerető, érdeklődő emberekkel a legkisebbektől
az idősebbekig. Öröm volt látni a közönség sokszínűségét.
Ha belegondolunk, hogy kimondatlanul egy nem túl populáris műfaj (jazz) dominál
a rendezvényen és, hogy a belépő sem volt túl olcsó (3000Ft), pláne kalapot kell
emelnünk a Gála kitalálója, működtetője, támogatói és látogatói előtt!
Láttam, hallottam végre testközelből a Dream Theater koncerten megcsodált, itt is
említett átlátszó dobokat. Hozzáértők szerint is remekül szólnak.
Doboltam számítógépről monitoron futó kottára elektromos dobon. A kottaképen
zölddel bekarikázza a szoftver a pontosan kiütött hangokat és piros ikszet tesz
(tized(század?)másodpercre helyesen) oda, ahol ütöttünk, pedig nem kellett volna.
Döbbenet, hogy mik vannak!
A chime-okat (egymás mellett damilon lógatott kis, rézszerű hengerek) áruló box-tól
igyekeztem távol maradni, mert annyira bele vagyok buzulva ebbe a "hangszerbe",
hogy legszívesebben 5-6 darabot tartanék otthon a jelenlegi egy helyett.
A tavalyi The Cure album is vele indul.
Nem szeretem a jazz-t, de Cegléden kb. hat órán át tudom hallgatni. Sőt, akár
egyetlen dobost is egy-másfél órán át.
A szakmáról majd később.
Most voltam másodszor. Remélem, nem utoljára.

"Elsőnek a fogoly szólalt meg:
- Úgy látom, valami baj lett abból, hogy én ezzel a keriáthi ifjúval elbeszélgettem.
Úgy sejtem, hégemón, hogy azt a Júdást hamarosan szerencsétlenség éri, és szívől
sajnálom őt.
A helytartó sokatmonóan mosolygott.
- Azt hiszem, van a világon valaki, akit jobban sajnálhatnál, mint azt a Keriáth-béli
Júdást, s akinek sokkal rosszabbra fordul a sorsa... Nos, szerinted tehát Marcus, a
Patkányölő, a hidegvérű és lelketlen gyilkos, mindazok, akik, mint látom - s a proku-
rátor Jesua véraláfutásos arcára mutatott -, összevertek téged a beszédeidért, Dismas
és Gestas, a latrok, kik cimboráikkal négy katonát megöltek, végül Júdás, az ajas
áruló... szerinted ezek mind jó emberek?
- Igen - felelte a rab.
- És eljő az igazság országa?
- Eljő, hégemón - felelte határozottan Jesua."

Az a fura és tisztelendő a U2-ban, hogy noha (a Metallicahoz hasonlóan)
bedarálta őket a (show-)business, még vannak életjeleik, azaz, ha lebontjuk
az idő folyamán rájuk pakolt/épült vastag mázat, ott találjuk a zenekart,
amivé show nélkül (is) lettek volna. (Ezt a Metallicaról, akik elhitték,
hogy zenészek, művészek, nem "csak" sztárok, nem mondhatjuk el.)
A U2 tudja, hogy mit tud nagyon és tisztában vannak azzal is, mit nem,
és maradnak a biztos ösvény környékén.
(Nekem tetszett a Zooropa és az Achtung Baby! féle vonal is.)
Van érzékük a finom rezdülésekhez, a lélek kis dolgaihoz és kilakult
hangzásuk, dallamviláguk van...
Az egyetlen (apró) meglepetést (a jó dalokon kívül) a gitárszóló jelentette
számomra a No Line...-on.
Minimalista dobcucc, basszus, magasan csilingelő gitár, ének - van ennél
egyszerűbb keverési feladat? Szól is a lemez, mint az álom!
A The Killers veri őket, egyébként helyük van a popzene csúcsán.
Ez egy jó U2 album. Ez egy jó album.

'If only a heart could be as white as snow'
                              /U2:White As Snow/

Az alapötlet jó. Nagyon jó! (A Sátán Moszkvát tette időnként megtartott
alvilági bálja aktuális helyszínévé, az est asszonyának pedig egy -
Pilátusról regényt írt - író szerelmét választja. Ha már arra jár, mágusnak
álcázva meg is mutatja magát a cirkuszban, illetve néhány szerencsétlennek
a költők és a cirkusz alkalmazottai közül...)
A gondom a cselekmény fenn nem vázolt részével van. Túl jóságos a "gonosz"
és a regény végét, az ott történtek miértjét sem értem...
A regény szerkesztése remek. Ahogy a Nagypéntek eseményei a Sátán elmondásában,
a "valóságban", illetve az író művében szerves egészet alkotva megjelennek,
az nagyon tetszet. Az kissé fura, hogy a Bibliában leírttól eltért a történet.
"Egynek jó" könyv.
Érdekes volt Húsvétkor olvasnom.

'I was punching in the numbers at the ATM machine
 I could see in the reflection
 A face staring back at me'
                                 /U2: Moment Of Surrender/

'For my part I know nothing with any certainty...
but the sight of the stars makes me dream'
                                                 /Van Gogh/

Nagyon tetszik, hogy (újabban) minden The Cure CD belső borítójában van egy idézet.

Betojás, hogy mik vannak (a marketing világában)!!! A Fender gyári "ütött-kopott" verziókat dobott piacra. A hangszerek első blikkre olyanok, mint a régi, értékes darabok, azaz a test, a koptató és a króm alkatrészek is már gyárilag úgy néznek ki, mint ha ezer éve használnák a hangszert. Mű-májerkedés? Nagy ötlet? Nem hiszem, hogy vennék ilyesmit, de ajándékba biztosan elfogadnám. : )

Szeretem az ilyen zenéket, lemezeket. Legutóbb a Machine Head-től a The Blackening
hatott így rám/az agyamra. Nem az én stílusom, különösebben nem is tetszik, de
ahányszor meghallgatom, annyiszor ÉRZEM, hogy veszett jó. Ellentmondás?
Nem tudom.
A Mastodon friss lemezéről beszélek. IGÉNYES, kidolgozott, agyas, technikás kemény
zene. (Nem merem leírni, hogy metal, mert ... Mert nem. :)
Nyitnak három borult dallal - szétzenélik bennük az agyukat -, majd jönnek a könnyebben
emészthető tételek. Illetve: a több könnyen emészthető részt tartalmazó tételek.
Aki gitározott/gitározik, mindenképpen hallgasa meg, ugyanis garantáltan hall "1-2"
ügyes dolgot!
Gitártedzőknek kedvcsináló: gyögyörű tercrokon fordulatok és Dream Theater szintű
dolgok is akadnak a lemezen szép számmal.
Sablonoktól mentes, egyéni alkotás. Minden zenének ilyen (indíttatásúnak) kellene lennie.
Az ehhez hasonló albumok viszik előre a zenét.
     "Mindennapi munkám során" ismerkedem az October nevű magyar csapat két lemezével.
A 2007-es elsőt (Sziget a szívnek) érdemes letölteni a zenekar honlapjáról:
www.october.hu
Egy hallgatást mindenképpen megér. Nekem tetszik.

A japánok nem jutottak ki a curling VB-re (Kína nyert nagy meccsben a svédek ellen),
így a tavaly megkedvelt hölgyeményt most nem láttam. A skótoknál viszont akadt,
aki "kárpótolt" - Eve Muirhead. Azt hallanotok kellett volna, ahogy a skótok
és a kanadaiak angolul, illetve a svájciak és a németek németül beszéltek!
Mintha nem is ugyanazt a nyelvet használták volna.