Egy digitális és egy ősi borító következik a sorban. A lista 9. helyén a Brave New World (2000.) áll. Az alsó rész (Steve Stone munkája), a futurisztikus London remek. A felső rész (Derek Riggs) viszont ront az összképen. Nyilván nehéz egy városképhez Eddie-t kapcsolni, itt így sikerült.
8. Iron Maiden (1980.): Időrendben az első. Eddie kissé nyers, fésületlen :). Egyszerűségével együtt klasszikus. Derek Riggs - naná.
Fura a viszonyom ezzel a regénnyel. Összességében azt mondom, hogy nagyon jó, élmény volt olvasni, pedig - így, utólag belegondolva - kissé öszvér egy történet. Adva van a könyv első fele, mely egy bűncselekmény utáni helyzetet ír le. Az ügy a napnál világosabb. A vád és a védelem is tökéletesen biztos a dolgában, megdönthetetlen bizonyítékokkal a kezében. Izgalmas és érdekes, de megoldhatatlannak látszik a rejtély. Aztán - a könyv második felében - King, a rá jellemző, olykor meglehetősen "bekaki" módon megoldja a paradoxont. Itt már egy igazi Stephen King stílusgyakorlat a regény. És talán ez a - nagyon pici - bajom is vele. Hogy egy ekkora életművel, önálló stílussal bíró szerzőnek nagyon nehéz újat, váratlant nyújtania, kibújni a bőréből.
Remekül van megírva, felépítve, vezetve, párszor a frászt is ráhozza az olvasóra, de nem tudom eldönteni, hogy kiemelkedő-e, vagy "csak" egy nagyon jó sztori a szerző életművében. Önmagához képest nem sok údonságot hoz (erős négyest azért így is kap), ha viszont mindentől függetlenítve, mint önálló alkotást nézem, mondhatom, hogy hibátlan és mesteri.
Arra ráébresztett, hogy a Mr. Mercedes-Aki kapja,marja-Agykontroll hármasból az utóbbit még nem olvastam. Ideje pótolnom.
Angolul olvastam, csak nagyon kevés helyen kellett a magyar verziót elővennem.
A borítók egészen jók, beszédesek - a magyar talán gyengébb -, így hármat is mutatok belőle.
Mint említettem, sokat hallgattam rádiót mostanában. Így a járvány ihlette (??) dalokat is. Mert jöttek. Szépen, sorban.
Az első meglepett. Csak lestem, hogy "ez mekkora gáz!", de hamar kiderült, hogy Kovács András Péter, azaz egy humorista szerezte, így már egynek elment. A sörös poén még jó is benne. Aztán jött a többi dal. Azok is megleptek. Egyre rosszabbak. Csak lestem, hogy "ez AZ EGÉSZ mekkora gáz!!!". És lesek a mai napig, ha véletlenül beleszaladok egybe. Mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy MŰVÉSZeti ágat művelő emberből mindössze ennyit hozzon ki egy helyzet, ilyen dalokkal tudja kifejezni magát.
Valahogy nem tudom elképzelni egyik kedvenc zenekaromat sem, ahogyan például a címben szereplő (szerintem ez a legalja. A Republic-nak sikerült megalkotnia.) sort énekli.
Az egyik műsorvezető is benézett a béke feneke alá szintben: "Következik Rúzsa Magdi slágere, a Most élsz". Paff. Kb./pontosan egy évvel az énekes hölgy születése előtt jelent meg a dal, és lett sláger.
Hosszú időre ismét leszoktam a magyar rádiókról.
Sok (hazai) rádiót hallgattam az elmúlt pár hétben. Zeneileg meglehetősen hulladék rajtuk a kínálat. Ezt követően FELÜDÜLÉS volt az új Pearl Jam album megfülelése pár napja. Annál is inkább, mert nagyon bekezdtek, két TÖKÉLETES dallal indítják. Íme:
Mondhatni, hogy most már évek óta benépesült a kis városkámat hosszában kettészelő patak. Régebben nem volt ritka, hogy lila vagy zöld volt a vize. Gondolom, annak függvényében, hogy a Papírgyárban éppen 500 vagy 1000 Ft-oshoz gyártottak papírt. Amíg rájuk nem kap a lakosságnak az a része, aki a hattyúkat is megette (!!) a Tapolcai tóból, addig a pisztrángok is eléldegélnek.
... tipikus brit passzban vagyok zeneileg. Ez jó. Jelzi, hogy jól vagyok. Volt, hogy hosszú évekig nem is gabalyodtam ki ebből az állapotból, hangulatból. Az volt az igazi. Mert vannak földi dolgok, de mit számítanak....?
(Én kivárnék a refrénig a helyetekben a vélemény kialakítása előtt! (És nem a címe a refrén, hanem a "What if I take my problem to the United Nations?" rész.))
Most először, "kissé" megkésve, egy héten belül megnéztem mindkét Blade Runner filmet. Hogy honnan jött a magyar cím, azt ne tőlem kérdezzétek! Az alapmű 1982-es (és 2019-ben játszódik!), a második film pedig 2017-es (2049-es cselekménnyel). Gyakorlatilag összefüggő a történet, a második film megértéséhez ismerni kell az elsőt.
Az elsőt, ami mai szemmel nézve átlagos. 1982-ben nyilván nagyon újszerű lehetett a látványvilága, az épületekkel, technikával és emberekkel telezsúfolt, elpusztított Föld és az azon élők ábrázolása. Vangelis zenéje jó, illik a film lassú cselekményéhez, nekem mégsem tetszett, valahogy túl "szintis". Az viszont nagyon nem átlagos, hogy a relatíve egyszerű történet mellett a mű remek morális, etikai, filozófiai kérdéseket vet fel az emberi létről, érzésekről, az életről. Leginkább ezek miatt tetszett, és mondom azt, hogy egy jó kis mozi. Talán a rendezői változatot láttam, a kis origami figurával a végén - az még pluszban tett egy csavart, ébresztett egy új gondolatot a történetbe(n).
A folytatás "ugyanaz, pepitában", és mégsem. Még jobb képek, a legapróbb részletekig kidolgozott látvány jellemzi a 2049-re még tovább fejlődött - és egyben romlott - Földön játszódó sztorit. Az eső ugyanolyan gyakorisággal és intenzitással esik. Rengeteg a női szereplő, ez viszont fel sem tűnik, nem úgy mint a tavalyi Terminátor esetében - melynek főszereplője itt is felbukkan. A címszereplő - nem meglepetés - ugyanannak a munkakörnek a nehézségeit - és szépségeit? - éli át, amit előde is űzött az első filmben. A történet érdekesebb, a szereplők sokfélébbek. Több a cselekmény, a fő irány pedig gondolkodtató, kiszámíthatatlan. Annak ellenére, hogy a hosszú játékidő nagy részében érzi a néző, hogy hova fut ki a főszereplő sztorija (hogy ez beigazolódik-e, azt nem írom le).
Ellentétben az elsővel, akár többszöt is megnézendő alkotás. Az, hogy magyarul is beszélnek benne, plusz az egyik régi szereplő szájából egy magyar szó is elhangzik, jó érzés. Utóbbival a szinkron nem tudom, mihez kezdett.
Egy kultikus film hasonlóan művészi, méltó folytatása. Az első kb. 7-7,5 pont, a második legalább 8.
Itt sasolunk egy országban, melyben most már papíron is megszűnt a demokrácia, a pénzünk semmit nem ér (egy Euro április 1-én 364,57 Ft, középárfolyamon), a határaink le vannak zárva.
1933. Németország? Nem. Ott jobb volt a helyzet, onnan még évekig el lehetett menni.
Észak-Korea? Ott még nem tartunk, de a legjobb úton haladunk felé.
Minimálisat (sem) politizálok - itt pedig pláne nem -, de fáj látnom, hogy mit művel(nek) velünk.
... lezárt játszótérrel.
Elmélkedem erről az egész helyzetről. És nem tudok okos lenni.
Figyelem a svéd híreket. Ahol alig hoztak intézkedéseket, gyakorlatilag ráeresztették a vírust a lakosságra. Szurkolok, hogy Nekik legyen igazuk.
Stílszerűen a 11. a listámon a Virtual XI borítója (1998.). Ez egy egészen jó borító lenne, csak éppen Eddie nem hasonlít rajta önmagára, ami skandallum. Természetesen ezt sem Derek Riggs készítette. Az sem nyerő, hogy a zenekar nevének betűi is apró módosításon estek át - az M, N, R betűk nem "lógnak ki" lent - ami ezt követően még négy stúdió albumon így is maradt.
Lehet, hogy néhány rajongó megrőkönyödik, de az egyik klasszikus, az 1981-es Killers csak a 10. legjobb nálam. Műalkotás a javából (Derek Riggs festmény- az első műve a listámon, de sorra jön majd a többi is), ott van a később többször visszatérő macska, részletgazdag, de maga a téma, és a fletyó a baltán...
Nem is olyan régen említettem, hogy a mai napig kedvelem az Asterix képregényeket. 92 éves korában ma elhunyt a rajzolójuk. :(
Remek könyv. Befaltam, és azóta is elő-előveszem. Tökéletes méret, alak, kép/szöveg arány, igényes kivitel. 314 oldal, rengeteg (!!!) fényképpel, plakáttal, vízum igénylő lappal, képeslappal, mindennel, ami kell, és amire nem is számítana az ember.
2003-as, tehát bőven a feloszlás után íródott, alapos rálátással a történtekre, a magyar fordítás pedig 2011-es.
Sok púder nincs benne, ugyanis 100%-ban a szereplők szavai mesélnek. Zenekari tagok, managerek, barátnők, újságírók, roadok, számtalan figura. Nem a balhékra fókuszál, "csak" elmeséli 22 év történetét, kronlógiai sorrendben, olykor külön kitérve egy-egy tagra. Olvasmányos.
Négy (aztán még plusz néhány) össze nem illő, külön-külön is "életképtelen" fiatal sztorija, akik együtt valami megismételhetetlent hoztak létre. A léptékről csak annyit, hogy a hatásukra alakult a Sex Pistols is annak idején. Tették ezt úgy, hogy az énekes és a gitáros a karrier nagy részében nem állt szóba egymással.
A fő szerző, Monte a turnémenedzserük volt a kezdetektől. Ha van a könyvnek gyengéje, akkor az az, hogy Ő írta. Nyilván az idő nagy részében úton volt a banda, de nagyon szívesen olvastam volna arról, hogy hogyan tudtak dalokat írni, próbálni (!!), lemezt felvenni úgy, hogy szinte folyamatos volt az ellentét a tagok között. Ilyesmiről sajnos nem igazán esik szó.
"Elég jól be tudok illeszkedni minden zenekarba, de náluk nem volt hova beilleszkedni. Mindenki utált mindenkit. Valósággal taszították egymást. Lehet, hogy ez tette őket érdekessé."
"Sokszor előfordult, hogy Johnny koncert közben is baseball-meccset nézett egy tévén, ami a színpad mellett volt felállítva, komolyan, a gitárjára rá sem nézett, csak játszott, mint a gép."
"Rögtön tudtam, hogy nem Graham a megfelelő ember /az album producerének/, amikor azt mondta nekem: "Nagyon zúg az erősítőd, kicsit vegyél le belőle!" Mire azt mondtam: "Hűha. Ez tényleg gond. Soha senki nem mondta még nekem eddig.""
"Keresztül kellett menni egy detektoros kapun, le kellett vetkőznünk, átkutatták a ruháinkat, lecsavarták a borotvahab kupakját és mindenféle eldugott dolgokat kerestek. Persze nem találtak semmit, de tudták Joey-ról, hogy ki ő, és azt gondolták, hogy most egy akkora drogfogást csinálnak, mint korábban Keith Richards-zal. A külseje alapán arra számítottak, hogy biztos lesz nála valami. Joey mindig úgy néz ki, mintha a nap huszonnégy órájában valamilyen szer hatása alatt állna, de hát ő alapjáraton ilyen."
Számtalan hasolót idézhetnék, vagy Springsteen-ről, Julia Robertsről vagy éppen Jimmy Carter lányáról, Stephen Kingről a sztorit... Számomra talán az emberi dolgok miatt tetszett leginkább a könyv. Természetesen, nem ítélkezve mesél a kényszerbetegségről, a tagok teljesen eltérő világnézetéről, személyiségéről, drogokhoz, alkoholhoz, szerelemhez, nőkhöz való viszonyáról.
Az utolsó 15 oldal brutális!! Oldalanként három sűrűn teleírt hasábon a lejátszott 2263 koncert (!!!) dátumának, helyszínének felsorolása. 1974-től 1996-ig. Felfoghatatlan mennyiség, megtett távolság. És közben felvettek 14 albumot is stúdióban.
Ha egy kicsit is vonzódsz a gitáros zenékhez, csak ajánlani tudom az elolvasását. Az pedig garantált, hogy olvasásakor Ramones-t fogsz hallgatni. És nem bánod meg.
Kb. egy hetes hír. Nyilván a végső szó nem az övék a kérésben, de kihozták belőle a marketing maximumot. :)
Bankom mohó lett és hülye. "Úgy döntött", hogy egyoldalúan megszünteti egy nagy adag ügyfele számláját. Biztosan jól működnek majd pénz nélkül is.
Az év antireklámja:
https://www.azenpenzem.hu/cikkek/a-raiffeisen-bank-felmondja-a-legjobb-szamlacsomagjait/6619/
Ezek nem rövid dalok. Hosszú dalok gyorsan játszva.
Teljesen egy The Ramones-ról szóló könyv hatása alá kerültem. Befaltam. Legszívesebben újraolvasnám azonnal. Így is teszek majd, apró részletekben. És persze hallgatom az életművet, szépen, LASSAN :), sorban.
Döbbenek. Nyilván van 4-5 nagy kedvenc dalom tőlük alapból, de most - ahogy alaposabban ismerkedem az életművel - találtam olyan dalt, amely a semmiből olyat ütött, hogy huh. Éjjel vagy 15-ször hallgattam meg egymás után. Az is poén, hogy ilyen stílusban akkora szerelmes dalokat tudtak írni, amekkorát sok csöpögős banda sem.
A 13. legjobb Maiden stúdió borító a No Prayer.... -é (1990.). Alapból sem egy nagy szám, de a tény, hogy egy egyszer már ellőtt dolgot (Live After Death, sírból kiemelkedő Eddie) vettek ismét elő pláne nem emel a megítélésén nálam. Ráadásul Eddie koponyája ismét egyben van, nincs összecsavarozva, szóval az állandóság is megtörik itt.
12. helyen az A Matter Of Life And Death (2006.) áll nálam. Átlagosnak mondható, olyan semmilyen. Viszont Eddie vagány a tank tetején.
Hú, mekkora köpködést kapott ez a film a hazai és nemzetközi fórumokon! Az mondjuk rám jellemző, hogy én csak most hallottam róla, hogy tavaly kijött egy új Terminátor alkotás. Megnéztem.
Nem vártam tőle sokat, ehhez képest kellemes szórakozás volt. Azt már megszokhattuk (?), hogy az aktuális új rész zárójelbe/meg nem történtté tesz, felülír az előzményekből fontos dolgokat. Itt éppen a második rész utáni események mennek a kukába, ha ezt a részt elfogadjuk folytatásnak.
Nem lövöm le a sztorit - oh, vajon miről szólhat? Csak nem jövőből érkező jó és rossz szereplőkről? -, így csak annyit, hogy Schwarzi és Linda Hamilton is erősen jelen vannak, mindketten jelenlegi koruknak megfelelő szerepben. "Sarah" esetén feltűnő, hogy - más hírességekkel szemben - nem próbálja visszafordítani az idő kerekét, és legalább annyi idősnek néz ki, amennyi.
A történet elmegy, a látvány fenomenális - bár a repülős és a gátas rész már annyira erőltetett és szemlátomást fizikamentes, hogy az már fáj -, az új szuper terminátor műszakilag rendesen jó ötlet, a szerepők jók... Szóval, ez egy jó kis mozi. Tipikus amerikai szemét, de annak jó. :)
A legnagyobb feketepont a klasszikus mondat hanyagolásáért jár (kifordítva, jelzés/poén szintjén azért megjelenik), egyébként bőven nézhető. Nálam legalább 6 pontos a 10-ből.
Ha ezt a négy angol (+1 svéd) úriembert megérted, nem kell attól tartanod, hogy bármivel meglephetnek a "magnós" részben. :) A többieknek 48:17-től ajánlom a mini produkciót! :)) (20:00-nál látszik, hogy ők sem mindig értik egymást elsőre :)
(Itt bizony egy jó kis Motörhead dokumentumfilm volt található az eredeti és az utolsó felállás tagjainak szavaival.)
