'Dark Night Of My Soul'

Azért nem írok, mert máshol járnak a gondolataim. Kellemes gondok kötnek le.

"When was the last time you did something for the first time?"
/Van Halen/

Mikor próbáltál ki valami újat legutóbb/Mikor volt a legutóbbi alkalom, hogy életedben először tettél meg valamit?

Ha egy zenekarnak az első dobütéstől/pengetésből felismerhető stílusa, hangzása
van, az jelent valamit. Ha ugyanez a gitárosára külön is igaz, az pláne nem
hétköznapi. Ha azt mondom, ez a(z egyetlen) gitáros(uk) védjegyszerűen ritmusozik és
legendásan szólózik is, akkor már sejtitek, hogy nem az új Roxette lemezt hallgatom éppen. :)
     Zenéjük annyira amerikai, hogy az én ízlésem szerint csak a remek dobos, a jó
basszer és a káprázatos gitáros miatt érdemelnek említést.
Ezt megelőzően 1998-ban adtak ki lemezt.
Arról lehet vitatkozni, hogy Sammy Hagar (az én voksom itt van) vagy a most
visszatért David Lee Roth az "igazi" énekes számukra, de ezt hagyjuk meg
az amiknak - akiknél ez a lemez valószínűleg tarol(ni fog).
Nekem "csak" tetszik. Tartalmaz kiemelkedő szerzeményeket, de többségben vannak az
átlagos dalok. Persze, ami esetükben átlagos, az másnál lehet, hogy az elérhetet-
lenül magas szint.
A szólók zseniálisak, a refrének egyszerűek, de hatásosak.
Tökéletesen, élményszámba menően jól kevert zene, a három hangszer csodásan tölti ki (és be) a teret.
A legutóbbi Mr. Big albumot juttaja eszembe. Az (is) zseniális, fantasztikus zenészek villognak rajta, de többszöri hallgatás után sem marad meg bennem az egészből semmi.
Ahogy' egyre többször hallgatom, annál magasabb a pontszám, amit adok erre az
alkotásra. Most 7,2-nél járok (10-ből), de én a Guns N' Roses-on kívül egyetlen
"kimondottan amerikai" zenét játszó zenekart sem kedvelek igazán.
A lemezre/zenekarra legjellemzőbb dal (szóló!):
https://www.youtube.com/watch?v=gPWpWvLuJyA
Van Halen: A Different Kind of Truth

"A tama kínai-japán szó, s felbecsülhetetlen értékű, tökéletesen kerek tárgyat vagy
olyan "titokzatos ékszer"-t jelölhet, amelynek bizonyos esetekben finom (nigi-mitama), más esetekben durva, heves (ara-mitama) lelki tevékenységeket tulajdonítanak."

Mennyire tökéletes név egy dobokat gyártó (japán) cégnek!

Eddig sem voltak mélyenszántóak a hangversenyekről a beszámolóim, de a mostani
pláne lapos lesz. Hallottam ugyanis három kellően jó, de különösebb kapaszkodók nélküli művet.
Berlioz: Benvenuto Cellini (opera) nyitány:
Kellemes, jó, könnyed, de nem hatásvadász vagy gagyi - olyan, amilyennek egy
szerelmi opera nyitányát gondolja az ember.
Rahmanyinov: II. c-moll zongoraverseny:
Egy legenda legendás műve. Az első két tétel nem túl virtuóz (mihez képest?),
de aztán a harmadik bepótol mindent. Mindezt úgy, hogy a szólóhangszer (zongora)
végig összhangban, EGYÜTT zenél a zenekarral. Figyelemre méltó alkotás.
Lovro Pogorelich szólista játékáról csak annyit, hogy gördülékeny, könnyed,
amennyire én (nem) értek hozzá, hibátlan.
Schubert: VII. C-dúr szimfóniája hosszú, de többnyire ki van töltve tartalommal.
Szimfónia-mániám van, és ez egy nagyon jó szimfónia.
Az első tétel kifejezetten tetszett.
A Kocsis Zoltán vezénylete Nemzeti Filharmonikus Zenekar talán kedvenc, itteni
szimpatikusaimnál is precízebb, feszesebb. De ez azért nem biztos.

Ujvári, Seres, Papp, Károlyi, Béres, Dénes, Török, Hagara, Szlimák, Kosjár... - hú, de
szerettem ezt a csapatot.
Aztán, az idő múlásával Vida Pankát leszámítva nem lett újabb kedvenc női kosárlabdázóm,
a fentiek pedig szépen, lassan visszavonultak, így radikálisan csökkentettem a megte-
kintett meccsek számát.
Károlyi Andi visszatért (szülés után?). Az "ősi" éveket követően nem játszott közös
csapatban a fentiekkel (ha jól emlékszem), ezért őt kifejezetten régen láttam a
parketten. Szombaton bepótoltam.
Nos... Fogalmazzunk finoman: rutinosan játszott, de egyáltalán nem jól, egy közepes
ellenfél ellen, egy gyengébb (napot kifogó?) csapatban.
Az elején jött egy hármas (a védjegye), de utána csak olykor volt említésre méltó
megmozdulása. Kb. a meccs felében nem is volt a pályán.
Ahol a BEAC (egyetemi csapat) egy hete győzelemre állt a meccsnek még az utolsó
negyedben is, ott Andiék nagyon és simán kikaptak.

A minapi komment kapcsán elővettem a Shakespeare összest magyarul és angolul is,
mert pontosan akartam idézni. Meglepve vettem észre, hogy az eredeti idézetnek
("A lord to a lord, a man to a man") "Úrral szemben úr, férfival szembe férfi"
a(z egyébként szöveghű) fordítása (Fodor József fordításában).
Ez szinte biztossá teszi, hogy a "Lovagokkal lovagias, emberekkel emberséges"
(fordítási) sziporkát a Kenneth Branagh-féle mozi magyar szinkronjából vettem.
Még magyarul is csak kb. a negyedét olvastam a szerző életművének.
Folytatnom kell.

     Na, ilyen jellegű és ennyire jó húsvéti ajándékra/élményre nem számítottam!
Tehó mondta, hogy nézzek be a próbájukra (Ritmiklift), hát megtettem.
Húúúúúúú!!!!!
     Kicsi helyiség (kb. 3x4 méteres), egymás felé fordított erőlködők/hangfalak,
egymásra (középre) néző zenészek. Még éppen nem zavaró hangerő, totális hangulat.
Koncerten is látni rajtuk, hogy nem keresgélik a hangokat, de annál is jobb
zenészek, mint gondoltam (Tehó! Ez Rád természetesen nem vonatkozik. :).
Az is hallható koncertjeiken, hogy a hangszereik mellett a pedálok (mögötti
technika) is generálja, módosítja a hangokat rendesen (T.! Ez aztán végképp nem vonatkozik Rád!), és valóban, majdnem annyit dolgoznak, zenélnek lábbal is, mint egy orgonista. :)
Megtudtam, hogy "18 fok alatt a paprika semmit nem csinál", volt
- Te hogy' kerültél ebbe a zenekarba?! :)
- Nem tudom. :))
párbeszéd, és sok más is.
     T. azóta nem válaszol a mailjeimre, tehát lehet, hogy kirakták miattam a
zenekarból :), de ha így is van, MEGÉRTE! :))
Most, hogy utólag belegondolok, az indokoltan rövid létet megélt saját bandánkén kívül
olyan "szerény" "zenekarok" próbáján voltam csupán, mint a Therion, Tarja Turunen, illetve a kedvenc szimfonikusaim (az előbbi kettővel együtt és tőlük teljesen függetlenül is).

KÖSZI!!!!!!!!!!!!!

Arról lehet vitatkozni, hogy izgul, be van tépve, nincs hangja, rossz a felvétel,
hirtelen jött Neki a nagy hírnév, vagy hogy így is remek az előadás...
Azért pakolom ide a videót, mert a DAL maga csodálatos. Az eredeti változatában
sincs SEMMI zeneileg érdekes az éneket leszámítva, de ott van az énekben a
VARÁZSLAT, ami művészetté teszi a zenét.
És ez a csoda ebben a koncert változatban is benne van - ha hamis(nak hangzik), ha nem.
/A Fear Factory hivatalosan kiadott olyan maxit élő felvételekkel, melyen fájón
ki van ütve az énekesük hangja. Vállalták, mert azon a turnén tényleg úgy szóltak -
tanúsíthatom, és nem az a lényeg náluk, még csak nem is az image./
(Mert bárhogyan énekel is ezen a videón Lana Del Rey, a Born To Die albuma PEPEC.)

u.i., "szakmailag": az eredeti verzióban NAGYON mély hangok vannak a második (és negyedik) sor végén. Annyira, hogy én is alig tudom kiénekelni, pedig azokhoz a hangokhoz jobb adottságaim vannak, mint egy hölgynek. Egy oktávot ereszkedik a nyitó hanghoz képest, később pedig egy oktávval magasabb hangok is vannak a dalban (tehát szumma kb. két oktávnyi a terjedelme, ha jól számolom a gitáron). A koncerten az eleve mély kezdés után ezeket a "pincemély" hangokat többször kiváltja magasabb hangokkal, melyek az eredeti verzióban nincsenek benne, és nem tűnik magabiztosnak ezekben az "új" dallamokban. Kb. ennyi. Nekem így is tetszik.

     Az egész köztársasági elnökös show-ból egyetlen ember jött ki felemelt fejjel és
egyenes gerinccel, Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke.
Egy interjúban elmondta a SAJÁT (!!) véleményét a témában, amely vélemény nagyban
eltért pártja talpnyaló nézetétől. A riporter meg is kérdezte, hogy nem fél-e, hogy megüti a bokáját ezért a párton belül, de erre is teljesen szimpatikusan válaszolt.
Nem tudom, mennyire "PR" ez az interjú és mennyire jellemzi emberileg - ha ilyen civilben is, le a kalappal előtte!
Pártja rögtön lépett is. Elhatárolódtak a véleményétől, majd eljárás alá vonták,
melynek vége kizárás is lehet(ne). Igen ám, csak már másnap lemondott az "álamfő",
ahogyan Szalma úr is tett volna a helyében.
Eddig sem néztem semmibe a KDNP-t (amióta ránőtt a FIDESZre), de ezt az egy tagját
kivéve most még mélyebben vannak a szememben.
     Na, reményeim szerint újabb sok-sok évre ismét mentes lesz a blogom attól a
posványtól, amit politikának hínak Magyarországon.
Négy napig néztem a híreket, megnyilvánulásokat - éppen elég volt.
Ha valakit érdekel, itt az interjú:

https://www.youtube.com/watch?v=iycwirE24yA

 

     Volt egy üres fél órám. Gondoltam, egy sörrel hangolódom a hamarosan kezdődő
Manchester United meccsre, és amíg elkezd hatni, megírom a blog bejegyzést.
Addig jutottam, hogy "Szalma Botond" - ez lett volna a címe - mikor betoppant
egy rég nem látott kedves vendég, akivel kisvártatva bitangul besöröztem/-tünk.
     Közepes első félidő után Valencia káprázatos, és Young nagyon szép góljával
nyert a Manchester a Blackburn otthonában. Kb. ennyit mára, mert meglehetősen kellemes 4-5 sör után kínai kommentárral meccset nézni ("Isten áldja az Internetet!"), de erre mégsem lehet bejegyzést alapozni.
Vagy mégis?

Az "álamfő" új "dógozatot" fog írni, hogy mégis doktor legyen.

Nem tartozom az értetlenkedők vagy a felháborodottak körébe, hiszen egyáltalán
nem örülök neki, de a jelenlegi polikai helyzetben szerintem ez a (zokni)báb
tökéletes arra, hogy reprezentálja az országunkban zajló dolgokat.
Tehát éppen a helyén van.
Sajnos.

"Meglesz, amint a szfinxorr előkerül."

Nagy hajrában, de készen lett a Ritmiklift interjúm.
Egyrészt gyerekjáték volt, hiszen nem zenei lapban jelenik meg, így több
általános dolog kellett bele a szokottnál; másrészt a rövid terjedelem
(4000 karakter) miatt nagyot küzdöttem, hogy (majdnem) minden beleférjen,
amit fontosnak tartok, tartunk a csapattal.
Minden jó, mert vége van. :)
Este már a kedvenc dalomat gitároztam tőlük:

http://www.myspace.com/music/player?sid=10900435&ac=now

A(z egyszerűbb) dúdolható dallamokat egészen jól le tudtam szedni - ezer évem alatt ez a hallásom egészen jól kifejlődött a nulláról -, de akkordokat maximum a dallamból (nem) tudok számolgatni, nagy néha.
Az Absinthe esetén ez sem megy.
Ex-gitáredzőm: (mik az akordok a dalban? :) ezt hogyan lehetne fejleszteni?
Neked megy az ilyesmi?

"Na, bakker, ha ez is eltört, jól nézek ki. NAGYON fáj, a törés nem fájt, remélem,
csak az izom. Ott nincs izom, és az nem így fájna. Nem merem/bírom kinyújtani és
még mindig nagyon fáj, te jó Ég! Ránézésre rendben van. Attól még bőven el lehet
törve, és ha rendben lenne, ki tudnám/merném nyújtani. Ne láss rémeket!
De akkor is nagyon fáj. Óvatosan kinyújtom, aztán lesz, ami lesz."

Ezek jártak a fejemben, miután focin keményen összecsattantam a saját kapusommal.
Olyan szerencsétlen helyen szállt belém, de nagyon (térddel? könyökkel?) az alkarom
könyökhöz nagyon közeli végénél, hogy vagy egy percig kínlódtam utána.
A többiek megértőek voltak: "A műtött karod? Nem? Akkor mit rinyálsz?"
Szerencsére nekik lett "igazuk", semmi bajom nem lett.

A gyíktól is félek.

Arra jó a bérlet, hogy olyan hangversenyre is eljutok, melyet "magamtól" biztosan
kihagynék. Miklósa Erika dalestje ebbe a kategóriába esik.
Hogy öregszem, arra bizonyíték az is, hogy régebben ki nem állhattam a szoprán
(opera) hangokat (és a klarinét, a csemballó, valamint a fuvola hangszínét), tegnap este
mégsem zavart.
Nem ragadott magával - az én "hibám" -, de kellemes kb. 75 percet szerzett a művésznő.
A hangjáról, megjelenéséről kár beszélni, még én is hallom, látom, hogy hibátlan,
profi. Az egyénisége csak helyenként súrol bele a "furába", alapjában megmaradt emberinek.
A direkt hangok nagy barátja vagyok (már az is zavar, hogy a hegedűsök, csellisták
állandóan "rezegtetik" a bal kezüket), valamint jelen pillanatban (az unalmas
legutóbbi In Flames lemez óta)a Kreator a kedvenc zenekarom a kontinentális
Európából, így nem csoda, hogy az olasz vígoperák nagyon messze vannak az
ízlésemtől és a Time To Say Goodbye kifejezetten untat, de a más stílusú
operákból vett áriák, illetve az A csitári hegyek alatt átirata nagyon tetszettek.

https://www.youtube.com/watch?v=UIM52TjiERM

Olykor elég, ha egy dal "csupán" kikapcsol három percre, illetve elismerést vált ki azzal a két-három jó ötlettel, ami van benne.
Ha egy király klipet is készítettek hozzá, az újabb öt perc gondtalan jókedv.
Nem kis szó.

A banshee a kedvenc angol szavam, de most vetélytársa akadt.

Mókás, hogy egy dalról akartam ma írni, de közben rájöttem, hogy ezt már megtettem:

http://krap.blog.hu/2009/11/26/my_grave_favourite_song

Az elmúlt több mint két évben sem jöttem rá, mitől kattantam rá ennyire, de ez nem baj.
Nem ajánlom senkinek :), de tény, hogy két-három, ettől merőben eltérő stílusú nótával
együtt ez a dal (vagy csak a refrén, a DOBTÉMA, a ritmusgitár és a szinti?) fejez ki
talán leginkább.
Most éppen a 3:19-nél bejövő egyszerű szinti téma fektet meg benne a legtartósabban :), illetve a dob-váltása 2:57-nél, és az, amit utána leművel (a kettős cin ütések - nyamm!) az elcsendesedésig.
És persze az egyre inkább bedurvuló őrületes dob az említett nyugvás után.
A szomszédaim is szeretik. Van, hogy egész délelőtt ezt hallgatják.
Mellettem általában fiatalok laknak albérletben.
Szinte mindegyik felébreszt egyszer (!!!! :) valami gagyi zenével egy szombaton
bekültözésük után nem sokkal.
Aztán kicsit meglazítom a port :) és megigazítom a nem létező porcelánt náluk a
My Grave néhányszori megismétlésével koncert hangerőnél alig hangosabban,
és lesznek csendes szombat reggelek és előre köszönések a lépcsőházban.

Hihetetlen, hogy nem tették albumra!

https://www.youtube.com/watch?v=9ieEdqAhiHQ