'Dark Night Of My Soul'

... az ötödik Ramones album:

Igaz, hogy behalok néhányszor a Hi-Fi előtt, de igazán azt vallom, hogy az élő zene az igazi. A hangzás, a keverés (jó esetben) szerves része az adott zenekarnak, nem biztos tehát, hogy mellékes, hogyan szól az adott banda, album. Onnan keveredtem ehhez a témához, hogy éppen ezt a csoda arányosra (minden ott- és a helyén van benne), de veszett zajosra, torzítottra kevert albumot hallgatom. Szerintem amolyan "művészi" a hangzása, és nekem tetszik. Sokan viszont bántónak, már-már hallgathatatlannak tartják, ahogyan megszólal. Egyéni, az tuti. És remek dal.

Ahogy' sorban jöttek a '80-as, '90-es években a (The) Ramones és a Motörhead albumok, egyszer-kétszer megfüleltem őket, de semmi különöset nem találtam bennük, így mentek is a felejtőbe. Sokkal keményebb, technikásabb, vagy éppen hogy sokkal lágyabb, lélekre hatóbb zenéket kedveltem, hallgattam rendszeresen akkoriban. Később a friss dolgokra nyitottam inkább, próbáltam naprakész lenni a dömpingben.
Aztán éppen az imént azon kaptam magam, hogy - "na, ehhez a munkához Ramones kell" - rendszeresen vendége a lejátszónak az említett két banda. Pedig tényleg nincs semmi különös a zenéjükben. Csak a kitartás, önazonosság, sallangmentesség, hitelesség. Hogy hány mai bandáról, azok zenéjéről mondhatóak el hasonló dolgog? Hát... Izé.

Nem szeretem az újra felvett/kiadott dolgokat, de ez látványos, az tény. (A bal oldalról az első a jobb szélre való.)

Kaptam 6-7 Omega lemezt az idők folyamán, és ha a régiségvásárban látok - már pedig látok - jó áron olyat, ami hiányzik tőlük, mindig veszek egyet-egyet. Most a 12., A Föld árnyékos oldalán került a gyűjteménybe.
Elgondolkodtatott. Arról, hogy ez után az 1986-os (!!) album után mindössze négy darab stúdióalbum következik a sorban. Nagyon keveslem. Az ország (egyik?) legsikeresebb zenekara miért állt le látványosan a szereplésekkel, az alkotással annak idején? Változott a korszellem? Elhaladt az idő a zenéjük felett? "Megkomolyodtak"? Fucsa. Az is, hogy még mindig nem oszlatták fel magukat. Olykor-olykor koncerteznek. Azt végképp nem értem, hogy ilyen üzemmóddal miért reklámozzák magukat 55-56 stb. éves (vagy éppen már mennyi) zenekarnak.

Ha azt mondom, fura zene, nem mondtam semmit:

Kellemes meglepetés ért. Felfedeztem egy új Asterix képregényt. Mármint számomra újat. Nem vagyok megszállott rajongó, de az évek során nagyon sok történetüket olvastam, megismertem. Annak is örülök, hogy viszik tovább az örökséget, és napjainkig/napjainkban ismét jelennek meg néhány évente új füzetek. A tegnap olvasott eredetije a '80-as évekből való, de eddig nem tudtam a létezéséről. Valószínűleg most jelent meg a magyar fordítás. Rá is vetődtem. A sztori átlagos, a végére kissé leül, a rajzok a szokott színvonalúak, az első fele kifejezetten humoros, többször felröhögtem, nem egyszer a remek magyar fordításnak köszönhetően. Összességében kellemes kiadvány, remek kikapcsolódás.

... alázattal, egyéniséggel.
Guns N'Roses napokat tartottam, melynek végén, az Appetite... CD-m végére helykitöltőnek felvett Mark Knopfler filmzenék között találtam ezt a gyönyörűséget. Az eleje úgy Schindler listájás, hogy az a film ennek a "dalnak" a megírásakor még nem is létezett, az egészben pedig akkora Morricone átérzés van, hogy azt akár arcpirítónak is lehetne nevezni. Valahogy' mégsem bántóak ezek a dolgok, mert egyből hat. Szimplán kerek és csodaszép.
Aki a világ egyik legnagyobb riffjét (Money For Nothing) írta, játssza, majd komponál egy ilyet... Az tud.

... alázattal, egyéniséggel:

Lehet, hogy operát könnyebb elfogadhatóan énekelni, mint egy egyéni énekes dalát vállalhatóan előadni. Nem tudom. Ennek a hölgynek sikerült:

Azért olykor egy-egy magyar borító is sikerül.

... turisták között.

Mi Palacsintaország fővárosa?

Lekváros.

Vettem egy The Cure sztorit (könyv). Olvasom. Azt is és az Üvegszendvicset (szintén hasonló) is újra, egyszerre. Közben lehetetlen megállni, hogy őket hallgassam. (Hogy ne őket hallgassam? :) Ha már tegnap borítókról volt szó, az első The Cure borítója is ott van a szeren. Tetszik a tagokat szimbolizáló (?) három háztartási gép. Ez nem tudom, hogy a legtipikusabb, vagy lekülönösebb daluk-e azon az albumon. A betűzős "refrén" borzalmas, de a gitár érdekes (stílusú) dolgokat játszik:

Újabban ismét rendszeresen hallgatok Iron Maident. Az elemzésben soron következő albumukat (Fear Of The Dark) ráaadásul megkaptam dupla LP-n! Így most már az összes stúdió albumuk megvan LP-n (1995. előttiek) vagy műsoros CD-n (1995-től). Némelyik pluszban még műsoros kazettán is. A Fear... bemutatása előtt annyit, hogy a borítóikról is egy külön rovatot lehetne indítani. A Fear... borítója nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy ez az első, amelyet nem Derek Riggs rajzolt/festett.

.... Boglárkába szerelmes,

és van, aki egészen másba.

A The Killersben gyilok :))) jó a dobos!!! Viszont, ha az énekes basszusgitározik, akkor egy rajongó játszhat a dobokon, a dobos pedig addig elfoglalja magát gitáron:

"Volt egy szabad szék, Tony beleült" - beleszőtte a szövegbe is a srácot.

     Az elmúlt fél évben ismét jobban rákattantam a Maiden lemezeire, heti rendszerességgel hallgatom őket. Erről az1986-os albumról már 11 éve (!) írtam (itt). A hétfő esti hallgatás alkalmával új gondolataim támadtak.
     Az tűnt fel, hogy Maiden léptékkel mérve kifejezetten kevés a gitártéma, főleg a gyors ebben az 51 percben, ennek ellenére (éppen ezért?) az "A" oldal valami hatalmas dob és basszusgitár sziporkát hoz. Fetrengés hallgatni Nicko (és Steve) játékát! A gitárok valahogy' nem dominálnak ezen az albumom, "csak úgy" vannak. A gyorsabb dalokat is inkább csak lekísérik, ami egy heavy metal lemezen nem kimondott előny. A hangzásukkal vannak inkább jelen, mint a lejátszott hangok nagyszerűségével. Utóbbiakról ugyanis nem beszélhetünk.
A dalok összességében jóknak nevezhetők mai füllel, kezdek (ismét?) megbarátkozni ezzel a zenével, de inkább érdekes lemez ez, mint kiemelkedő. (Az első (?) lehalkulással végetérő dal is hallható rajta.)
     A végső ítéletem az, hogy noha annak idején nem igazán tetszett mert túlságosan újító volt, mostanra valahová középtájra helyezném el a Maiden albumok listáján. Olvastam pár listát, amelyen "jósági" sorrendbe próbálják rakni a Maiden albumait. Nem egyszerű feladat. Nem tudom, nekem menne-e a saját ízlésem szerint elkészíteni egy ilyet. Előbb megpróbálok itt a végére érni az albumaik bemutatásának. Az sem lesz könnyű.

Egy laza 50 év zenélés után 2018-ban abbahagyta a Rush a dolgait. Neil Peart a dobosuk volt 44 éven át. Nem voltam rajongójuk, életművük nagy részét nem ismerem, de az utolsó három albumukat (plusz még párat) hallottam, láttam koncert DVD-jüket, és csak az elismerés hangján tudnék róluk szólni, mert nagyon jó zenészek, pozitív kisugárzású (volt) a trió. Peart dobolásában pedig laikus számára is hallható a hatalmas tudás, rutin, a gyakorlás, a zenei alázat. Annyira, hogy a legjobb 5-10 dobos között van, akit valaha hallottam.
A '90-es évek végén rettenetes családi tragédiákat, fájdalmakat kellett átélnie, a zenekar másik két tagja pedig példásan mögötte állt.
Holnap lesz egy hete, hogy 67 évesen, agydaganatban elhunyt. :(((

... hatalmas barátaim.

Rendesen megfáztam és még a munka is sok. Hamar elszállt az elmúlt hetek nyugalma.