'Dark Night Of My Soul'

Nem én fotóztam, de láttam már ilyesmit. Sőt, ettem is bambuszt.

Azt nem mondom, hogy jó helyre fókuszáltam, de a növény azért hálás a törődésért.

Az idei első csúcs. És az út addig.

Az EB-n résztvevő csapatok keretében 140 (!!!) olyan játékos van, aki az angol bajnokság valamelyik osztályában szerepel.

Ma az Anglia-Wales meccsen pályára is lépett vagy 25-27 közülük.

Sok koncert(felvét)e(l)t láttam már, de ez lesokkolt. Több értelemben is. A minap akadtam rá véletlenül.
Csak a linket teszem ide, a videókat nem, annyira durva némelyik.
Történt tavaly a Foo Fighters göteborgi stadion-koncertjén, hogy a frontember Dave Grohl kb. az első dal alatt (!) elindult a színpad széle felé, megbotlott, és legalább két métert esett gitárral a nyakában, a semmibe. A legdurvább rész az, ahol az esés után megpróbál ráállni a - mint utóbb kiderült - nem gyengén eltört lábára, de nem tud.
Ott is marad fekve. Orvosok, hordágy érkezik és egy mikrofon, melybe bemondja, hogy eltörte a lábát, de tényleg, és sajnálja. Azt is mondja, hogy elmegy a kórházba, helyreteteti a lábát, de visszajön majd. Hordággyal elviszik - mint kiderült, nem a kórházba -, a zenekar pedig a dobos éneklésével elkezd feldolgozás(oka)t játszani. Aztán Dave-et visszahozzák bekötözött lábbal, egy székbe teszik a színpadon, egy hangfalra felpolcolja a törött lábát (utóbb kiderült, hogy a bokája szanaszét tört, négy napja volt, hogy megműtsék), egy ORVOS/MENTŐS néhány szám alatt A SZÍNPADON FOGJA A TÖRÖTT LÁBÁT, HOGY EL NE MOZDULJANAK  A CSONTOK A KÖTÉS ALATT, AMÍG MEGJÖN A KÓRHÁZBÓL A RÖGZÍTÉS, mialatt Ő énekel és gitározik. Akkor ismét levonul (ölben leviszik) a színpadról, begipszelik/rögzítik a lábát (a többiek zenélgetnek), majd ölben, egy székben visszahozzák, és felpolcolt lábbal, de immár egyedül végignyomja a koncertet.
És a műtét után a turnét is, gipszben, ülve. Ott már a műtétről és a röntgenről is mutogat felvételeket.
Mindez premier plánban, sok kamera/telefon által jó minőségben rögzítve. Az esés/törés közelről is.
Tapasztaltam, hogy egy törés adrenalin löketet ad, de ez ezzel együtt is hihetetlen!

https://www.youtube.com/watch?v=yDacj5QW3xw

https://www.youtube.com/watch?v=xioh6zrOVCo

A második kép: "Köszönöm, Göteborg, elképesztő volt!"

Kb. egyszerre zárt be a hentes és a kenyérbolt a környékemen.

Kb. a tizedesvessző használatával egy időben tanultuk meg, hogy így nem írunk le egy számot. Képzavar, de szegénységi bizonyítvány.

A csodabérlet, a stadion, telt ház egy magyar (másodosztályú) bajnokin, és az ünneplés.

     Borzalmasan gyenge. Rettenetesen.
Ha ezt a 11 felvételt odaadná egy producernek valaki, hogy "íme, ez lenne a következő lemezünk", az egész mehetne a kukába, a csapat pedig vissza a próbaterembe, dalokat írni.
Persze van egy kivívott rang és - ESETÜNKBEN - egy élethelyzet, amikor nem a logikus út a követendő, hanem az, hogy megjelentetik ezt, így, ahogyan van. Hogy miért, azt értem (az énekesnő a halálán van), de hogy kinek, és milyen céllal...
Szerintem nem kellett volna. Ott volt a The Smashing Pumpkins, akik ajándékként kiszórták a netre a kiadatlan következő lemezt a(z első) feloszlást követően. Szerintem ez a járható út.
      Mert mit is takar ez a 38 perc? Buta, gépi, zömében lehalkulással véget érő, gyenge, szintetikus pop dalokat. Az, hogy mennyire idejétmúlt, fel sem tűnik, mert a bántó ötlettelenség minden biztosítékot lever a hallgatóban.
Van bennük valami, persze. Nem véletlenül lettek világszerte ismertek, kedveltek, de aki ezt a lemezt meghallgatja, semmit (!!) nem érez a kisugárzásukból.
Az It Just Happens egy az egyben Listen To Your Heart (égés), a You Make It Sound So Simple ének előtti egy perece egészen jó és hangulatos (!!!) - jó helyről lopták a gépi alapokat -, de kreatívnak vagy kiemelkedőnek semmiképpen nem nevezném.
A Some Other Summer a maga '80-as évek discojával az első dal, ami akár egy rádióban is elmenne, szigorúan csak néhányszor és csak nyáron.
Az egyetlen szerzemény, amely megüti a mércét a lírai Why Don't You Bring Me Flowers?. Nem mondom, hogy nem írtak még jobbat, de benne van az ÉRZÉS, a szépség. Kifejezetten jó dal.
Kb. ennyi említésre méltó. A többit inkább nem részletezem.
      Amikor először hallgattam, nem tudtam a hölgy állapotáról, betegségéről, így csak arra hagyatkozhattam, ami a hangfalakból rám támadt. Abban pedig nincs egy igazi hangszer, egy őszinte, eredeti dallam.
Legfeljebb olvasáshoz, mosogatáshoz, háttérbe ajánlom. Oda pedig minek?

Roxette - Good Karma (2016.)

3/10 pont

A tegnap estém, éjszakám egészen jól alakult. Sok kedves és tengernyi jókedvű emberrel találkoztam. A hol, mikor és honnan készítettem a képeket tárgykörben "Csak a Mezőkövesd!" jeligével nem várom a tippeket. :)

Na, ha valamit nem olvastam eddig, az a japán regény. Eredeti japán verseskötetem és képregényem is van, de azokból egy hangot sem értek, mert az írásjelek (szépsége) miatt vettem meg őket.
Krimi, de olyan, ahol már az elején kiderül, hogy ki a gyilkos, a történet pedig gyakorlatilag arról szól, hogy sikerül-e a nyomokat és a gyanút elterelni.
Érdekes. Az eleje nem tetszett a sok párbeszéd miatt. Olyan volt, mintha egy drámát olvasnék, ráadásul eléggé szappanoperás stílusban. Aztán később javult a mesélés/beszéd arány, így összességében nem zavart a kezdet.
A történetet egy matektanár és egy fizika prof. teszi érdekessé, akik az egyetemről ismerik egymást. Nekik köszönhetően matematika-filozófiai (van ilyen kifejezés??) kérdések is felvetődnek. Kis betekintést - de sajnos tényleg nem sokat - nyerünk a japán mindennapokba és még kevesebbet a japán kultúrába. Nyilván a szerzőnek ez a természetes közege, de 1-2 dolog jobb megértésében nekem sokat segített, hogy odautazásom előtt olvastam könyvet az ottaniak gondolkodásmódjáról, viselkedési szabályaikról és azok hátteréről. A lezárásnál ez például nagy hasznomra volt, így többet értettem az adott szereplő(k) motivációjáról, amikor egy-egy dolgot tesznek.
Két esős nap alatt befaltam, kellemes kikapcsolódást nyújtott.
2005-ös. Itthon a Libri adta ki 2012-ben, de már ezresért is láttam a neten akciósan.

Már a beszédbe is bele lehet zúgni :) (norvég), de a DAL a lényeg, amit a hölgy énekel:

u.i.: tooth - a szó, amit talán nem érteni tisztán.

A szerzőtől először, a közelmúltban olvasott Nagy Károly nyomábanhoz képest ez a regény egyszerűbb. A cselekmény kevesebb szálon és kevesebb szereplővel fut, a történelmi vonal - hogy egy régi esemény, tárgy indít el a jelenben egy izgalmas cselekmény sorozatot - viszont megmaradt. Most egy amerikai (na-ná!) bírónő keveredik idős apja révén egy a nácik által (is) elrabolt műkincs utáni kutatásba, nyomozásba. Ahogy haladunk előre, fogynak a szereplők, ismerünk meg európai műgyűjtőket és módszereiket. És persze magánéleti, érzelmi szál is keveredik a lapokra.
Nem rossz, de ez a két könyv elég is volt Steve Berry munkásságából. Az visszatetsző, hogy itt is ott van Dan Brown ugyanazon elismerő mondata a borítón.

Már illatra is remek. Világos, talán túlzottan is.
Íze kellemes, lágy (mintha halvány citromos jelleget is éreznék az ízében), könnyed.
Minden tekintetben "éppen jó", de semmiben nem kiemelkedő.
Finom. Soha rosszabbat, de hosszú távon/nagyban nem innám. Ahhoz nem elég testes.
Az eredeti üvegért és a 6,6 dl-es kiszerelésért külön dicséret.
Olasz.
Alk. 4,6%
7/10 pont

VÉGRE játsszák élőben!!! Nagyon előkelő helyen van a kedvenc dalaim listáján. (Dob, basszus, hangulat, szöveg, a nyitó hangszer (!!:) és a film, melyhez készült!!)

"Don't look don't look" the shadows breathe
Whispering me away from you
"Don't wake at night to watch her sleep
You know that you will always lose
This trembling
Adored
Tousled bird mad girl..."
But every night I burn
But every night I call your name
Every night I burn
Every night I fall again

"Oh don't talk of love" the shadows purr
Murmuring me away from you
"Don't talk of worlds that never were
The end is all that's ever true
There's nothing you can ever say
Nothing you can ever do..."
Still (But?) every night I burn
Every night I scream your name
Every night I burn
Every night the dream's the same
Every night I burn
Waiting for my only friend
Every night I burn
Waiting for the world to end

"Just paint your face" the shadows smile
Slipping me away from you
"Oh it doesn't matter how you hide
Find you if we're wanting to
So slide back down and close your eyes
Sleep a while
You must be tired..."
But every night I burn
Every night I call your name
Every night I burn
Every night I fall again
Every night I burn
Scream the animal scream
Every night I burn
Dream the crow black dream

Dream the crow black dream... Dream the crow black dream... Dream the crow black dream

/The Cure: Burn, The Crow soundtrack/

Ez mekkora film!
Két ember 9 év elteltével ismét találkozik, és beszélgetnek. Kb. ennyi a történet. Mégis zseniális film kerekedik ki belőle.
A két ember ugyanis összeillik, összetartozik, de az élet elszakította őket egymástól. Értik egymást, a másik humorát, emlékeznek apró dolgokra, függetlenül attól, hogy az 5 perce vagy évekkel előbb történt vagy mondta a másik.
A folyamatos párbeszéd miatt nem lehetett kis kihívás a színészeknek, forgatókönyvírónak, rendezőnek, vágónak az elkészítése, de az eredményen ebből semmi nem érződik.
Engem telibe talált. Még az is stimmelt, hogy különböző nemzetiségű a két főszereplő... Ha szerettél valakit, akivel nem lehetsz, érted, miről szól a film.
És amíg nézed csak Rá fogsz gondolni.
9 évvel a Before Sunrise (Mielőtt felkel a Nap) után készült és játszódik, ugyanazzal a két főszereplővel. Illene azt is megnéznem végre.

(Csak úgy mellékesen: észrevette valaki, hogy a Honeybeast lemezismertetőmben szokásommal ellentétben kifejezetten igyekeztem a lehető legrövidebb mondatokat használni, és kerülni az ehhez hasonlóan összetett vagy tekervényes szerkezeteket? Ugye, hogy nem?)

     Sokan az AC/DC-re és/vagy a Motörheadre mondják (és én újabban Enyára :), hogy valójában csak egyetlen dalt játszanak/variálnak. Én ennél a lemeznél éreztem így. Nem minden hallgatáskor, de többször.
Valószínűleg igaz(ság)talanul és azért, mert erős a trió stílusa, de mit lehet tenni az érzésekkel?
Okozója lehet a zenekar énekesnőjének (Lábas Viki) hangja is. Nem tudom, van-e olyan, hogy túl karakteres egy hang. Ha van, itt ez a helyzet. (Ha nincs, akkor nem szóltam. :) Nem szeretném bántani, mert egyáltalán nem érdemelné meg, de tény hogy nálam a még-éppen-nem-báncsajafület határvonalon ugrál az album jelentős részében.
     A zene kedves, kellemes, jó, igazi easy listening, rádióbarát. Nem primitív, de nem is köti le az agyat. Éppen nem pop, nem is alter, nem folk, nem akusztikus, de mindebből összegyúrt. Nincs bajom vele, mert sok a jó dal és az újszerűsége, egyedisége is üdítő, és elsőre nagyon hatásos. Viszont úgy érzem, nem sikerült 100%-osan kitölteniük ezt a 39 percet. El sem tudom képzelni, mit alkot a zenekar legközelebb.
Persze, az én képzelőerőm nem egy nagy szám.
      Szigorú vagyok, hiszen bemutatkozásnak ez egy nagyon jó, már-már kiemelkedő album.
Ha az említett énekhangot nem tartja túl (milyennek is?) népiesnek (?), nyersnek (??), élesnek (???) a hallgató, nagy eséllyel kellemes időtöltésre talál az albumot fülelve.

Margaret Island: Egyszer volt (2015.)

Egy a sok remek dal közül:
https://www.youtube.com/watch?v=zFbIQnqz6h4

7,6/10 pont

A könyvről már írtam itt, most a film is sorra került.
Ez sem jött be. A (táj)képek egészen jók, van is egyfajta hangulata az egésznek, de ugyanaz a bajom vele, mint a könyvvel. Logikátlan, céltalan és nem áll össze egésszé. És noha a filmen - meglepő módon - jobban, már-már érthetően előkerül, hogy miért választja a megtörtént eset (!!) főhőse a társadalmon kívüli életet és végül Alaszkát, nem érzek benne semmilyen tanulságot, mondanivalót, mélységet.
Nem a főhőst ítélem el (a No Ceiling "klip" legvégén és ezen bejegyzés alján Ő látható a busznak támaszkodva, nem az őt játszó színész!), hiszen az motivációi valószínűleg tiszták, érthetőek voltak. A könyv és a film azonban ezekből sajnos nem sokat ad vissza. Legalábbis számomra.
(Lehet, hogy sznobság, de a vadon közepén lévő iskolabuszt, amit a főhős magic bus-nak (csodabusz, varázsbusz) nevez el, hiszen szürreális és tájidegen, a filmben "bűvészbusz"nak fordítani, vagy a "no game" (nincs vad(ászzsákmány)) naplóbejegyzést "ez már nem játék"-ként olvasni, hogy a "tramp" szóról nem tudja, hogy csavargót jelent... Maradjunk annyiban, hogy nem emelt az összképen.)
Ha valaki látta a filmet, érdekelne róla a véleménye!!

     Az előző két bejegyzésben nem akartam beszélni, de most több gondolatom előtört.
Néztem a filmet (Út a vadonba), és hallgattam a zenéjét - egyben Eddie Vedder első szólólemeze - és azon agyaltam, hogy különösebben soha nem szerettem az amerikai zenéket, de mostanra kifejezetten irritálnak. Természetesen nem mindegyik, de van olyan stílus, szerzői megközelítés, amely annyira alátámasztja az amerikaiakról kialakult sztereotípiát, hogy már nem bírom tolerálni.
Jó példa erre a film zenéje is. Country, folk, inkább csak felszín (és butaság), mintsem eredeti vagy tartalmas. Kicsit meglepett vele Vedder, mélyebb dolgokat vártam.
Az itt megmutatott No Ceiling a dal kivétel, elsőre hatott és csodálom, ahányszor hallom.
     Megadeth, Guns 'n'Roses, Suzanne Vega, Fear Factory - gyakorlatilag a nagy kedvenceim közül csak ez a négy amerikai (ráadásul az első három igazából csak egy-gy gitáros/zeneszerző zsenihez köthető). (Hopp: The Smashing Pumpkins!!!) Rajtuk kívül olyan tengerentúli zenekar sincs, akiket rendszeresen hallgatok. (Oooops: The Killers első 3 lemez, esetleg: Ramones) A britektől (és a svédektől), írektől viszont rengeteg banda betalált nálam az évek során a Maidentől a Prodigyn át akár a Pet Shop Boysig :), számtalan (!). A két legnagyobbal - The Cure, Depeche Mode - az élen.
(New Model Army, Toy Dolls, Pistols, Clash, Motörhead, korai U2, Clannad, Mission, (Enya), Sisters Of Mercy, Paradise Lost... - erősen túl van reprezentálva a Szigetek környéke és Svédország (In Flames, The Cardigans) a kedvenceim között. Nem véletlenül.)

Én ugyan nem tartozom közéjük, de tudom, hogy sokan vannak, akik jobban szeretik a stúdióban felvett zenéket, mint az élőben játszottat. Mivel ez esetben a kettő igencsak összevethető, megmutatom az "eredetit" is.
Ritka jó a fickó orgánuma.

((Ez is káprázatos, a szó teljesen más értelmében, mint az előző videó.))