'Dark Night Of My Soul'

A pillanatban csak áll a szél
---------------------------------------------
Behunyt szemekkel élsz
miközben az arcodon játszik a napfény
vonalat húz, szemeket fest
hümmög és néz, legyen egy test
lógjanak lábak
benned nyár van, és várod, hogy szaladok majd utánad
nálam tél van, és nem hoztam sálat
most én vagyok ekkora állat,
hogy csak nézek és nem vagyok képes kinyitni a számat
lehet
lehet
hallgatok és nézek
állok, mint egyszer
nem beszélve rólad
mennyire tetszel
---------------------------------------------
Én otthon vagyok, tudom
lehet, hogy nem érted
ez az otthonom
és az, hogy más, ami érdekel
téged nagy dolgok
máshova visznek el(-)
hiszed, hogy élsz
de az élet a halállal vérzik el
engem nem érhet el
a végzet, amíg tudom
hogy itt lakom
ez az otthonom
ha nem félsz, te is hallod a hangot,
hogy máshova küld a szél
felfelé, a fény felé

én itt lakom
ez az otthonom
ha nem félsz, akkor hallod a hangot,
hogy máshova küld a szél
felfelé, a fény felé

zuhanok
rohanok, repülök
végre életben vagyok
zuhanok,
holtan végre életben vagyok
végre életben vagyok

Sharon Osbourne Ozzy Osbourne felesége, az egyik leghírhedtebb rock manager,
három gyermekes családanya, reality show szereplő, műsorvezető, színész és a jó
ég tudja, micsoda. Mindez nem lenne (kivéve a managerkedést), vagy legalábbis
nem ismernénk, ha Ozzy (rock sztár, a Black Sabbath egykori énekese, ha valaki
nem tudná) nem őt vette volna el több, mint huszonöt évvel ezelőtt.
A könyvet egy turkálóban vágták hozzám. Főleg azért vágtam bele érdeklődve, mert
a családról már olvastam egy könyvet, a csak idézetekből, monológokból álló
2003-as Ordinary People-t. Az tetszett. Nem megjátszós, hanem őszinte és vicces volt.
Ozzy Sharonnak: "Hihetetlen, hogy zenével foglalkozol, és úgy énekelsz, hogy attól egy medve is kinyírja magát." Sharon válasza: "Számomra pedig az a hihetetlen, hogy egész életedben énekelsz, de a mai napig nem látsz át egy szerződést, ha az komplikáltabb,
mint egy kétpennys hátoldala."
Ez a könyv nem ilyen. Inkább egy blogra hasonlít - elmeséli a közelmúlt néhány
évének történését. Az ingyenes Ozzfest keresztülvitelét, az apja halálát, a
tehetségkutató műsorok zsűrizését stb..
Sharon brit, de (főleg) amerikában él, amerikában csinált karriert.
Ennek megfelelően nyelvtanilag egészen élvezetes, szókincsben nem kiemelkedő,
gördülékeny, nem használ indokolatlanul és lépten-nyomon amerikai kifejezéseket,
helytelenírási :) módokat. Annyira nem, hogy a sok 'centre' szó olvasása annyira
zavart, hogy többször Dream Theater-t hallgattam a könyv után/alatt. :) Komolyan.
A hivatalos stílustól is messze van, nyelvezetében is blogos.
Az nagyon zavart, hogy az általam nagyra értékelt Bruce Dickinsont (és magát az
Iron Maident is, noha a többi bandatagot elismeri) kegyetlenül leszólja,
egyszerűen 'prat'-nek (kb. prosztó, gyökér) tartja, nevezi, ezt hosszan kifejti,
sõt, még azt is megszellőztette -ami szerintem rendkívül etikátlan-, hogy a
Maiden 185000 dollárt kapott fellépésenként az Ozzfest turnén.
Fura volt olvasni, hogy szerinte a Maiden másodvonalbeli banda, zenei kvalitások
nélkül, miközben a férjénél mérhetetlenül népszerűbbek Európában.
A könyv stílusa jó, könnyen olvasható. 290 oldal, egyszerre akár 30-at is
haladtam, két hét alatt tehát kényelmesen a végére értem. Pár idézet:
'I know I have a mouth like a truck driver'
'If they were drowning I wouldn't throw them a rubber duck.' Utóbbiból mondjuk
egy vesszõ szerintem hiányzik az 'I' elõtt, de más hibát, elírást nem találtam - nagy szó!
És egy szép alliteráció: 'Festival for fucking free'
Ez Sharon második könyve, 2007-es. Időközben beszereztem az elsőt is.

Dementieva első meccsén, melyet láttam, egyből alkotott egy jót. Meglepően (utóbb már érthetően) szorosan alakult a meccse Wozniak ellen. Ha jól rémlik, a döntő szettben 3-3 környékén volt egy olyan labda, melyet "kint"-nek ítélt a vonalbíró, azaz Dementieva-é lett volna a labdamenet, de ő mutatta, hogy bent volt, így az ellenfele kapta.
A meccs végén indokolatlan érzelmi kitöréssel lerogyott a salakra - ekkor sejteni
lehetett, hogy gond van a befáslizott, beburkolt lábával...
Ennek ellenére hozta a meccseket, az addig egészen izmos Petrovát kifejezetten szép
meccsen verte (2:6, 6:2, 6:0). Az elődöntőben esélyes volt, és ha nehezen is, de
break előnybe került Schiavone ellen. Ezt gyorsan vissza is adta - akkor még úgy
látszott, az adogatásakor megélénkülő szél miatt - majd rövidítésig nem bírtak
egymással, ahol simán elvesztette a játszmát (7:6). Rögtön ezután nem a helyére
ment, hanem az olasz lányhoz, aki meglepetten fogadta, hogy Elena gratulál neki,
majd kezet fog a játékvezetővel, és levonul, feladva a meccset.
Utóbbn mutatták, hogy döntése előtt elsírta magát sapkája sildje mögött.
A sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szakadás van a vádlijában és annyira fájt,
hogy nem bírt tovább játszani. Kevesebb tapasz/szorító volt rajta, valószínűleg
azt hitte, rendbejött korábbi sérülése...
Nagyon ciki, hogy így alakult, mert nagyon szívesen megnéztem volna, mit csinál
a döntőben a nagy formában játszó (így már egyértelmű esélyessé előlépett) Stosur ellen.
Nagyon megérdemelne már egy Grand Slam győzelmet, de még várnia kell.

'I was very close to stopping the match in my third round with Aleksandra
(Wozniak), but I was able to win this one. Then I had a day off, so it was
getting a little bit better because I didn't practice at all. But by playing,
especially moving on clay court, it was just getting worse. You just aggravate
it during your movement because it's very hard to control yourself on the court.
I feel very disappointed, because I feel like even with this pain, I had some
chances and I was feeling in a good shape. I have seen a trainer for so many
hours before the match all these days, so I don't think that there would be
something else that can really help me at that point. With a tear, you just
have to try to play with this pain. I had medication, I had a painkiller, I had
an anti-inflammation and all the tape that I could try, but nothing has been
working at that point. So I don't think I could have something extra to make
a magic move.
I did my best. I did everything I could, I really wanted to go and play, and
even with the pain I was waking up every morning and couldn't make a first
step – it was that painful. I really wanted to play because it's a very special
tournament for me. So I was pushing very hard myself to go through the pain.
But I cannot do more than that. My biggest weapon is my footwork, my movement,
and with this kind of injury, it was impossible...'

Itt a nyár, ilyenkor - és csak ilyenkor - mindig megkeresem és meghallgatom ezt
a dalt, és behalok, hogy mennyire hibátlan... Most a fa bigyó ütögetése tetszik
benne leginkább, de a fúvósokat sem tudom megunni.

http://www.youtube.com/watch?v=ZXYffxwb6J0

EZT hívom én ünnepi dalnak, nem a sok giccset, ami Karácsony környékén szól a rádiókban, melyeket már nem is bírok hallgatni.                                                         Nem szeretem, ha megmondják, mikor, milyen hangulatban legyek.

Billy Corgan tud. Dalt írni pl. nagyon. Az egyszál zongorástól, egyetlen akusztikus
gitárostól a "sima" rockon, a grunge-on át egészen a hisztérikusan üvöltözősig;
Batman filmzenétől a xilophonos karácsonyi dalig; akusztikusat, gépit...

Egy rajongó ugyanezt a dalt így pengeti:
http://www.youtube.com/watch?v=P6WaHk055VA

És persze "Most menj templomba - elkerülöd a karácsonyi tolongást!"

Többen kérdezték, hogy miért nem írok több lemezről. Egyrészt azért nem, mert írok
eleget máshol, másrészt azért, mert itt csak olyan zenét akarok "reklámozni", ami rám
jellemző, nekem sokat ad, ilyen pedig kevés van az új dolgok között.
Mivel "munkám során" nagyon sok zenét hallgatok - örömmel! -, néha jól esik 1-2
"csendes" nap. Saját zenéimet általában csak ilyenek után hallgatom. Ez egyrészt rossz,
mert sok olyan régi kedvencem van, amelyet évek óta nem hallgattam, másrészt nagyon
jó "szűz" füllel ismét - esetenként sokadszorra - felfedezni dolgokat.
Péterfy Boriék első lemeze is tetszett, leszámítva a legnagyobb slágert (Hajolj bele
a hajamba), de a 2 az egyik legjobb (magyar) lemez lett, amit az elmúlt nem is tudom
mennyi időben (mondjuk a Fear Factory tavalyi alkotása óta) hallottam.
Élőben már elsőre megvettek, az "új" lemez dalaira is sokat ugráltam koncerteken, de
az csak mostanra esett le, hogy a lemez is gyakorlatilag hibátlan, úgy tetszik, ahogy'
van. A sok "szakmai" zenehallgatás azzal is jár, hogy az új dolgok közül azok,
melyekről nem "kell" értekeznem, érdemben késéssel jutnak el hozzám.
Ez a CD is 2009-es, az év végi listámon viszont nem szerepel - pedig valószínűleg
ráfért volna.
Elsőre a Téged nem egyszerűnek hangzó, de sok hangszer egyidejű füleléséhez ifjan
hozzászokott fülemnek/agyamnak nagy élményt/kihívást adó szinti alapja ütött be,
aztán jött az érdekes képi világú klip (itt megnézhető), aztán a dalok nagy része
élőben, majd (most) a lemez egészében. Változatos a hangszerelés, minden dalnak
hangulata van, a szövegek is átlag felettiek. Talán a záró Ötszáz villám az egyetlen, mely nem tetszik, de a másik tizenhárom tétel nagyon ott van.
Szeretem ezt a lemezt, zenekart. (A 2B már gyengébb lett, de az nem is sima nagylemez.) Néha írok albumokról.

Na, ilyen sem esett meg velem hosszú pályafutásom alatt: olyan beteg, lélekromboló
"zenét" hallottam, hogy első nekifutásra négy szám után (éppen csak nem visítva)
szedtem ki a lemezt a lejátszóból és AZONNAL kerestem valami megnyugtatót.
Pedig hallottam már ezt-azt!
A Tátrai Band Live albuma (Trilógia 2, 1996) mentett meg. Minőségi, nyugodt zene.
Fogalmam sincs, honnan van ilyen lemezem (gyanús, hogy x mennyiségű sörhöz adták
promo céllal - bejött :), de most nagyon jó szolgálatott tett.
A Hold szerelme és A fekete madár tökéletesek, de a többi dal is bőven jó - kivéve
az Ördögi szimpátia címen futó Rolling Stones feldolgozást.
Az egész lemez szól, mint az álom (DDD-s, ennek ellenére élőnek hat), kedvenc
"hangszerem" (sok kis fém henger egymás melett, melyeken végighúzva a kezet,
dobverőt csilingelést kapunk) is sokszor megszólal.
Tibusz nagyon nagyokat gitározik egész koncerten (Kirk HammetT? Ugyan, kérem!!),
néhány sor pedig...

"Széttérta sötét szárnyát a bársony léptű éj
Földre küldte minden árnyát a hideg-lelkű fény"

"Valamikor tudtam még nevét,
együtt hallgattunk zenét.
Valamikor kellett volna még,
nekem nem hiányzik rég"

Lehet, hogy mégis szeretem az irodalmat/költészetet?

Az elmúlt hetekben, hónapokban többször mentem el éjjel ittasan (volt, amikor
támolyogtam el NAGYON ittasan) a parkoló kocsim mellett, kilométerekre az ágyamtól.
Eszem ágába nem jutott (na jó, eszembe jutott, de véletlenül sem tettem meg), hogy
beleüljek és akár csak 2-3 percet vezessek olyan állapotban. Hős, vagy okos vagyok?
Frászt!
Egyszerűen csak tanultam abból a németországi (sok-sok eurós) esetből, amikor azt
hittem, hogy belefér az éppen aktuális véralkohol szintem a megengedettbe, de nem
fért bele. (Hogy ott van megengedett véralkohol szint, az jó kérdés, hogy helyes-e,
hiszen van hozzá közlekedési morál és vannak hozzá utak, de hogy nálunk csak a
NULLA szint a megengedett, az tejesen helyes.)
Bölcs sem vagyok (a saját káromon tanultam), de nekem ennyi elég volt, hogy
megtanuljam a leckét.
Stohl "Bucit" sem ítélném el, ha egyszer fordult volna vele elő az eset és/vagy,
ha nem veszélyeztetett volna vele másokat. Így viszont?
Persze Császár Előd óta tudjuk, hogy ebben az országban gyakorlatilag bármit megtehet
az ember. Már aki..

Akkor lesz világbéke,
Amikor jön a világ vége.
Az ember okos faj,
Tanul, ha kész a baj,
De képes elfelejteni azt,
Ami egy értelmes lelket riaszt.
A hibát újra elköveti,
Aki szóvá teszi, azt megkövezi.

Jobb, mint a középkorban
De rabszolga sorba
Ma is a nemes hajtja
Azt, aki szelíd fajta

Nincs jobb kor, nekem ebben kell meglátnom a fényt
/Depresszió: Nincs jobb kor - részletek/

A dal zenéje is kellően bivaly, csak ajánlani tudom.

...akkor összeültünk ex-gitáredzőmmel beszélni, zenét hallgatni. Persze, hogy nem
kellett sokat várnom, míg kijött a szakma belőle!

- Hallod ezt a szűk akkordot?
- Ahhoz én nem értek.
- Hallasz itt valamit?
- Drámai fokozást hallottam.
- Az volt a hétszűk szeptim..., de nem vagyok benne biztos.

"Ahogy súrlódnak a szekundok, azt sem hallod? Megy ez, aztán az ismétlésnél ugyanott
már egy másik akkord van. Ahogy egy szekundot fellép az..." (nem talál szavakat a
gyönyörre :)

Két sör után ilyet szól, mikor azt a Dream Theater nyitányt prüntyögöm Neki, amit
már ezer éve tudok (mást sem) : "Te azért nagyon tudsz, azt el kell ismerni."

A Metallica után öt órát aludtam (az nekem nagyon kevés), reggel megpróbáltam
megírni a beszámolót róla, majd irány Cegléd. Estére már fájt a fejem a fáradtságtól -
lehet, hogy csak ezért írom azt, hogy a tavalyi gála sokkal jobban tetszett - pedig
kivetnivaló az ideiben sem volt. A fellépők:
Tavalyi kedvencem, Juhász Márton egy egészen más zenekarral lépett fel (Joint
Ventures), majd három dal után le. A harmadikban elengedte a kezeit, az már-már
tetszett, de összességében (a négy gitár ellenére) nem ragadt magával a műsoruk.
A Fusio Group (dob: Szendőfi Péter) már jobban tetszett. Volt a zenéjükben
(általam felismerhető) ritmus. Péter egyik kezéből a dobszólója első részében kiesett
a verő, a megmaradt dobverőt áttette az üres kezébe, majd kivett egy másikat,
közben gördülékenyen játszott! Ez a rész (is) mutatta, mennyire tud. Elismerésem.
Zsoldos Béla üstdobversenye érdekes színfolt volt, pláne, hogy a Budapest Jazz
Orchestra-val adta elő. Az említett bigband több előadót is kísért. A rézfúvósok
színfoltot hoztak a fleg jazz-ről szóló fesztiválba, de engem különösebben nem
hatottak meg.
Az est leghíresebb fellépője az amerikai Peter Erskine volt. Róla elég annyit írnom,
hogy a Berklee díszdoktori címet adományozott Neki. Annyit jegyeztem le róla, a játékáról
a füzetembe, hogy "mosolygós". Kellemes, hallgatható, profi, könnyed. Ennyi.
"Szakmailag" ugyan mit tudnék róla mondani??
A két utolsó fellépő dobosának (Banai Szilárd - Full Playback, illetve az izlandi
Gulli Briem) stílusa állt hozzám a legközelebb. Ritmusokban gondolkodtak, és ezeket
díszítették fel. Kár, hogy olyan későn kerültek színpadra, hogy addigra már alig
bírtam kinézni a fejemből és tudtam, hogy mire hazaérek, aludni is fáradt leszek.
Az egyik standon ott volt a Másfél dobosa, az est nagy részében pedig Bokros Lajos ült két sorral mögöttem. A szomszédban a medencében gyerek vizilabdameccs ment délután.
Videók a rendezvényről (nem én készítettem õket):
Amit még észrevettem: a dobosgálán nincs tac jel. :)
https://www.youtube.com/watch?v=NSzmpIRrXL4
https://www.youtube.com/watch?v=flioTjUz4pE
https://www.youtube.com/watch?v=77Pul1hiXoA

     Nem vagyok Metallica rajongó. Soha nem is voltam. Az 1986-os Master Of Puppets albumukat hibátlannak tartom, az addig veztető út is példás volt, de akkor szerintem a
hirtelen (??) jött túlzott mértékű (???) siker (vagy Cliff halála?) maga alá temette a
zenekart, amely ezt követően egyre gyengébb lemezeket, olykor hallgathatatlan
vergődést adott ki a kezei közül stúdiólemez címén.
Már a '88-as Megadeth CD lemossa a (Mastert leszámítva?) az addigi összes Metallica
lemezt (az én ízlésem, véleményem szerint), az azt követő néhány pedig abba a táborba
sodort, melynek tagjai azt vallják (a mai napig), hogy míg a Megadeth ZENÉL, addig a
Metallica erősen korlátolt, az idők során pedig a mainstream-be ügyesen belesimuló pénzgyár lett.
Ennek következménye, hogy míg a Megadeth első magyarországi koncertje előtt a
zenekar miatt fél Európát beutaztam, a Metallicat eddig soha nem láttam élőben.
Most is csak "szakmailag", "munka ügyben" néztem meg őket, hiszen azért érdekelt,
mit tudnak.

     Az előzenekarok utáni utolsó hangpróbán az első cin, illetve lábdob ütésnél érezni
lehetett, hogy gyilok (jó) hangzás és hangerő lesz. Ez be is jött.
A Jó a Rossz és a Csúf zenéjére számítottam, de az meglepett, hogy mint egy óriási
szabadtéri moziban, a zenével együtt a film képsorait is megkaptuk a két oldalsó
kivetítőn. Hatott.
A műsor a Ride The Lightning-ra (!!) épülve kezdõdött, majd eltolódott a fekete, az
új, illetve az ...And Justice For All albumok irányába. A (szerintem) három
leggagyibb lemezről (Load, ReLoad, St.Anger) egyetlen dalt sem játszottak.
Sajnos a Master Of Puppets-ről is csak a címadót. Ezt leszámítva, tökéletesnek
mondható a műsor összeállítása. Creeping Death, Through The Never, Fade To Black,
One, Master - valamennyi kitűnő hallgatnivaló.
A ráadásban előkerült az elsõ lemez is a Helpless utáni Motorbreath és a Seek &
Destroy képében.
Kétszintes, puritán színpad, fölötte elképesztően nagy (!!) kivetítővel, melyen
90%-ban a helyi kamerák élő képe volt látható, így az oldalsó szektorokban ülőkön
kívül (ők csak a két "kicsi" kivetítőt látták) mindenki óriási mozgóképen láthatta
a zenészeket.

A zenészek? A lemezek alapján Lars-ot tartottam a legjobbnak, mert noha egy pösze
kis p..., dobolni tud. Mindig figyelem a dobosokat, de most nem tudnám azt mondani,
hogy dobtam egy hátast tőle. Valójában elment mellettem a teljesítménye.
Küzdött, görcsölt, sokak szerint pontatlan is volt, nekem nincs véleményem a
játékáról, annyira pedig nem leszek sportszerűtlen, hogy a koncerten készült felvételek alapján kielemzem a játékát.
Kirk egy vicc - gondoltam eddig. Teljesen középszerű gitárosnak tartottam. Nagyot
a koncert sem emelt a véleményemen, de amit játszott, az teljesen rendben volt.
Pontos, feelinges, szerintem nem túl technikás, de egyértelműen rendben van a játéka.
A körmeit már nem festette, de a szemhéj kihúzás... Mindegy. Pozitívan lepett meg.
James. Na igen, Ő Hetfield. Született frontember. TISZTA tekintet, pontos,
stílusteremtő gitárjáték, magabiztosság, kevés, de hatásos duma, humor.
Pozitív energiát sugárzott egész jelenléte. A hangja is rendben volt.
Robert basszusa nem mindig hallatszott kellően hangosan, de tudása, mozgása,
karaktere nagyot dobott a shown.
Az összkép tehát teljesen rendben volt. Jól bemozogták a két szintet, profin
zenéltek. A minimál színpadkép, a RETRÓ jellegű MIKROFONOK nagyon tetszettek. Rendben volt az a kevés piro (a One előtt egy mini világháborús ostromot lenyomtak),  a tűzijáték, a lángoszlopok... A hangzás és a hangerő végig kifogástalan volt (legalábbis a "sznob" :)
szektorban a színpaddal majdnem teljesen szemben, ahová a sajtós jegyet kaptam).
A veszett nagy kivetítő nagy ötlet volt, a dalok között sem volt különösebben
problémás - a "gyermekkorom kedvenc dalai" közül is játszottak néhányat - az egész csont profi volt, összességében tetszett tehát a koncert.
Még a gitárhalmozás (nem tudtam összeszámolni, mennyit használtak a koncert alatt)
sem tűnt indokolatlannak. A koncert szinte teljes terjedelemben megtalálható a YouTube-on különböző forrásokból, akit valamelyik dal (vagy pl. Hetfield engem megnevettető poénja az éneklésről a Seek & Destroy előtt), a látvány, vagy a hangzás érdekel, keresgéljen bátran!

      Nálam soha nem voltak/lesznek a legjobb metal zenekar, de a koncertet látva
megértettem, mitől/miért lettek a legnagyobbak, legismertebbek (egyike).
Meggyőztek, de nem nyűgöztek le.
Kicsivel több, mint két óra, 19 dal. Kellemes este volt.

A "hivatalos" besazámolóm és még több kép itt található.

- I have no clout with God.
God doesn't even know who I am. Which sucks, because I could...
...I could use some help.
- You're an amazing doctor, you save babies. God knows who you are.
- Do you really believe in all this? In God?
- Sometimes. Mm. Most of the time.
   When it counts.
  /Grey's Anatomy/

- Nincs kapcsolatom Istennel. Isten azt sem tudja ki vagyok, ami szívás, mert rám férne,
hogy segítsen kicsit.
- Bámulatos orvos vagy, babákat mentesz meg, Isten tudja, ki vagy.
- Te tényleg hiszel ebben az egészben? Istenben?
- Néha. Vagyis, többnyire igen.
  Amikor számít.
  /A Grace klinika/

A Prah Spiró György kétszemélyes színdarabja. Korognai Károly (egyben rendező is) és
Müller Júlia egy 50 körüli házaspárt alakítanak benne, akik éppen megtudják, hogy
nagy összeget nyertek a lottón.
Ez a hír aztán beindítja, felszínre hozza a félelmeket, régi sérelmeket.
Semmi különös cselekmény, vagy humor nincs benne, inkább csak tükröt tart az előadás.
Nagyon tetszett, hogy élőben (????) mentek az esti hírek a Kossuth rádióban (a Fulham aznapi kupadöntőjétől a Görögországnak nyújtandó segítségig!!) a kezdéskor, ettől
(is) teljesen aktuális lett a játszott helyzet.
A darab legnagyobb előnye az, hogy a végén azt éreztem, hogy "máris vége? csak ennyi?
mennyi volt ez, negyven perc?", holott valójában majd' másfél órán át tartott...
Nem vontatott, vagy erőltetett tehát, a két színész pedig néhány (tényleg nagyon kevés), alig észrevehető bakival játszotta végig az előadást.
Kis színpad, közeli nézőtér, minden rezdülés látható...
Tetszett...

Az is élmény volt, hogy a két színészt kevesebb mint egy hónapja teljesen más szerepben láttam.
/Ha valaha lottóznék, és nyernék, várnék (jó)néhány hetet, és azt kamuznám, hogy "csak" 20-40 milliót nyertem. Kb. négy milliót adnék a nyereményből másoknak, a többiből a jelenlegi életszínvonalamon élnék, csak sokkal többet utaznék, élnék külföldön ("Ha nem tetszik, el lehet menni.").
Egyszerű vagyok és logikus..../

Mozart A-dúr hegedűversenye egy vérbeli Mozart darab ("beszéljünk közhelyekben"
rovatunkat olvashatták). Megvan benne minden, ami jellemzi a zsenit. Ezt a hegedű-
versenyt 19 évesen írta, bőven benne volt már tehát a szakmában.
Szívesen meghallgatom alkalom adtán, hiszen stílusos és jó is a zenéje, de nem
mondhatnám, hogy közel áll hozzám ez a stílus. Nekem túl könnyed.
Mahler V. szimfóniája viszont mamut súlyú! Tetszett is.
Cisz-moll! EZT hívom én hangnemnek. :)
Agyas, súlyos, hosszú szimfónia. Kedvenc szimpatikusaim maximális közeli létszámban
(82-en, ha jól számoltam) zenéltek, olykor maximális közeli hangerővel is.
A harmadik tételben (az ötből) van egy jó kis pengetős (!!) rész, a negyedik
tétel pedig az elejétől a végéig GYÖNYÖRŰ!!!
(Itt meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=LG5p3DxsXfQ)
Összességében is tetszett a szimfónia. Messze nem kiszámítható, nagyon kreatív,
felépített. Megdörren, de többször a hárfa is szerepet kap.

"(NE) tanuljunk együtt németül" rovatunk első órája: Strauss - strucc,
Mahler - festő, Bach - patak.

Este nem esett, de előtte napokig igen, így dagonya. Engem nem zavart, mert az a
koncert, ami miatt mentem, teremben volt.
Depresszió: jó zene, jó zenekar, tetszett.
Zord: kemény zene, kifelé rossz hangzás (a kontoll ládákból, oldalról hallgatva viszont
nagyon rendben volt), az In Flames feldolgozásuk az éjszaka egyik legjobb dala volt!!!
Tankcsapda: kb. 22 éve nem láttam őket élőben. Ez nem véletlen. Nem rosszak, de
különösebben nem hatottak meg. Lelkiismeret furdalás nélkül hagytam ott a koncertjüket,
hogy jó helyem legyen a zsúfolt kis teremben a Péterfy Bori & Love Band alatt.
Lett. Hangulat is. Szeretem a zenéjüket, úgyhogy veszett jól éreztem magam kb. három
méternyire a színpadtól. Kemény (!!), tempós, jó koncert volt. Mostanra lett
hibátlan a műsor - kikoptak a lassabb dalok.
Kiscsillag: Lecsó a billentyűk mágusa + Kossuth-díjas művész melltartóban? Persze,
hogy rendben volt az egész.
A Colorstar-t kihagytam, nem is tudom, miért.
A Másfél viszont kárpótolt. Új gitáros, kevesebb szaxi, kevesebb effekt és visszhang,
több direktebb dallam, több billentyű, kristálytiszta, bölény hangzás, és a dalok
kb. felében ÉNEKESNŐ. Legalább annyira jók, mint régen, pedig régen is szerettem, amit
csinálnak. A cselló nekem a mai napig hiányzik, de kellemes meglepetés volt, hogy
ismét ennyire jók!!!
Hajnal.

A római tenisztorna esti meccsén Elena Dementieva (szeretjük!) egy fekete (!!)
hosszúujjú (!!) felsőben és egy fekete, térdig érő, testre feszülő nadrágban (!),
fölötte kis zöld szoknyában játszott Ivanovic ellen. Érdekes volt. Sajnos kikapott.

Sok jó idézetet lehetne írni a könyvből. Kettő, majdnem véletlenszerűen kiválasztva:

"Egy civilizációs rendszer rabjai vagytok, mely jószerivel kényszerít benneteket
arra, hogy a fennmaradásotok érdekében tovább pusztítsátok a világot."

"Ha nem tudsz rájönni, mi tart fogva, a szabadulási szándék csakhamar zavarossá
és hatástalanná válik."

Gondolkodtató, jó könyv.
Egy párbeszéd keretei közé helyezett filozofálás az emberiségről és helyéről,
szerepéről a világban, történelmi, földtörténeti távlatokban, léptékben gondolkodva.
Egy sajátos nézőpontból mutatja meg, hogy honnan jöttünk, hol vagyunk, mi emberek,
és hová tartunk, ha nem változik semmi a mentalitásunkban, gondolkodásunkban.
Nem túl pozitív - miért is lenne? -, de sajnos nem lehet mondani, hogy nincs igaza.
A teremtést, a bűnbeesést, de még Káin és Ábel történetét is egy másik nézőpontból
szemléli, mégsem mond ellent a Bibliának. Fura és érdekes.
Engem elgondolkodtatott. A könyv olvasása előtt is egyre inkább foglalkoztatott a téma
(leginkább a volt kaukázusos Kardos-Horváth Janóval folytatott egyik beszélgetés óta;
Ő nagyon benne van ebben), és annyiban megnyugtatott, reménnyel töltött el, hogy
ha sokan kezdünk hasonlóan gondolkodni, akkor talán hamarab tér észhez, változik a
világ, és akkor talán nem éljük fel, tesszük tönkre a jövőt.
Persze én naív és jóhiszemű vagyok. Pláne, ha a kettő ugyanaz.
Bár a "talán" minden, csak nem megnyugtató.
1992-es könyv. Mindenkinek csak ajánlani tudom.