'Dark Night Of My Soul'

Nem vagyok a zenekar nagy rajongója, de ezt a könyvet eléggé gyorsan befaltam. A tegnapi idézetek is ebből valók.
Kezdem a hibájával: a szerző a rajongását sokszor nem tudta palástolni, és ez többször túlzott elragadtatásban, értelmetlen fényezésekben is megjelenik a műben.
Ezt leszámítva egy jól megírt, olvasmányos, tartalmas könyvről beszélhetünk.
Nekem a kitekintések, a kezdeti években kialakuló mozgalom bemutatása, a sok ismert zenész (természetesen Dave Mustaine-nel az élen) megnyilvánulása sok témában tetszettek leginkább.
Maga a zenekar az egyik legismertebb a világon, így életük, munkásságuk nyitott könyv a zenéjükre fogékonyak előtt. A szerző kedvet csinált, hogy végighallgassam a banda teljes diszkográfiáját. (1-2 óra brutálisan unalmas lesz benne, de kibírom! :)
Mint nagy Megadeth rajongót, különösebben soha nem ütött meg a Metallica zenéje - kivéve a Master Of Puppets albumot -, és szerintem Hetfieldék rajongójának lenni kb. annyit jelent '86. után, hogy az ember a kezébe veszi az egyre gyengébb lemezeket, első hallásra kitör belőle, hogy "ez meg mi a f... (frász:)!!?", majd (görcsösen) próbál vele megbarátkozni.
Mindezzel együtt nem véletlen, hogy világhírűek lettek, én is jó, de alaposan túlértékelt zenekarnak tartom őket, akik annyira önmagukat adni, bizonyítani, újítani akarnak állandóan, hogy közben nem veszik észre korlátoltságukat.
Elkanyarodtam. Ez egy jó könyv. A fordításban is alig vannak hibák, kellemes órákat szerzett.
Lars-ról eddig azt hittem, hogy enyhén pösze vagy selypít. Most megtudtam, hogy az elkényeztetett milliomos kislányok (!!:)) hanghordozását beszéli.

"Nem vagyok annak a híve, hogy feltétlenül abban az országban kell élned, ahová születtél. Nem vall túl nagy találékonyságra. Felkerekedni és máshol élni egy igazi fordulópontot jelent, ami megtanít egész másképpen gondolkodni. Az utazás az egyetlen tanítómester, valamint az egyetlen módja annak, hogy megértsd a többi embert, mert utazásaid során nyerhetsz betekintést a valódi életükbe."
/Lemmy/

"A rock'n'roll világában nagyon sok ember készül ki az állandó pörgéstől. És nagyon sokan magukban tartják a problémáikat és nem beszélik ki azokat. Persze ez személyiségfüggő is. Én olyan vagyok, mint Buddha: csak ülök és nézem, hogy mi a f@sz történik."
/Lemmy/

"Hetekig csak ültem a pincénkben, és játszottam a szólókat egymás után, éjjel-nappal, heteken keresztül. Amikor úgy éreztem, hogy megmutathatom őket a többieknek, mind ugyanazt mondták: >Úgy hangzik, mintha ültél volna a pincédben heteken át, és ugyanazt a témát variáltad volna.<"
/Kirk Hammett/

"Artisták zuhannak a földre,
 búcsúverset sír a bohóc és a törpe,
 de tapsolnak a nézők, mert úgy tudják,
 hogy holnap is jönnek az artisták."
 /Ákos: Artisták/

https://www.youtube.com/watch?v=0vlR1UCfg6A

     Ha már szóba jöt Dave a népautó reklám kapcsán, itt az alkalom, hogy megemlítsem, hogy hasznos dolgot is csinált már idén.
Például ezt a lemezt.
Beszállt egy duóhoz, és a negyedik lemezükön (ezen) Ő énekel, valamint az összes szöveget is Ő írta. (A két utolsó dalban szájharmonikán is Ő játszik.)
Karakteres, nekem nagyon tetsző hangja van, melyet élmény hallgatni a zenei körítéstől függetlenül is. Na, nem mintha itt gond lenne a kísérőkkel. Sőt!
     Le is szögezem rögtön kezdésként hogy Dave "nem más, csak egy énekes ebben az együttesben", azaz nem Ő dominál, nem köré épül az album. És ez nagyon jó. Hallani, hogy nélküle is kialakult zenei világa, mondanivalója van a duónak.
Rengeteg az élő hangszer. Ezek közül már a dob (telibe talált hangzásával) egyedül olyan érdekes Dave hangjával (helyesebben a hangja fura (JÓ ÉRTELEMBEN szokatlan) igazi dob mellett), hogy csak emiatt is megéri meghallgatni a lemezt. Tudom, anyazenekara (a Depeche Mode, ha valaki nem tudná) is előszeretettel alkalmaz élő dobokat, de ott azért az elektronika dominál.
Itt nem.
Semmi köze a zenének a Mode-hoz, Dave hangja mégis legalább annyira erős, mint ott. Érez, mesél, mereng, szerelmes, bölcs, nyugodt, őszinte.
Amolyan Nick Cave-esen.
     Noha a hangszerelése változatos és az egyes dalok a gospeltől a Pink Floydig sokféle hatást hordoznak magukon, az egész anyag homogén. Hoz egy hangulatot, életérzést, és eköré épül.
Nincs kiugró pillanat, sem gyengébb dal. Kell hozzá egy nyugodt lelkiállapot, hogy hasson az érettség, célba érjenek a különböző (gyakran szimfonikus) hangszerek szólamai, de ha ez megvan, észrevétlenül lesz a hallgató barátja ez a 44 perc. Már elsőre is.
      Véletlenül találtam rá. Az év egyik legkellemesebb meglepetése.
Odapakolom a polcra a két szólóalbuma mellé. És valószínűleg gyakrabban fogom hallgatni, mint azokat.

Soulsavers: The Light the Dead See

A nekem leginkább tetsző dal. Oh, azok a mélyek a verzékben! Még a Pink Floyd hatás sem zavar:

https://www.youtube.com/watch?v=QOy1THMUu38

8/10 pont

Ha Magyarországon jár, gyakran felhív. Rendes tőle és kedves is, de én szinte soha nem örülök neki (a hívásnak), mert általában alig hallom (kocsi, zaj) és rá sincs állva az agyam, hogy hirtelen angolul beszéljek. Ő mailezni nem szeret (nincs ideje), én pedig mobilozni (még magyarul sem).
Tegnap minden más volt. Valahogy jó passzban voltam, mikor csörgetett.
Nyitottam egy "Bonjour Mademoiselle"-lel, amire megkaptam a szokásos "Ca Va?"-t, majd nyelvet váltottam.
Jó kedvem lett minden különösebb ok nélkül. Még tisztán is hallottam.
Jó tudni, hogy gondolnak az emberre.

Nem értem, hogy egy angol ember hogyan reklámozhat egy olyan német autót, melybe jóérzésű brit nem ül be.
Nem értem, hogy egy - az USA-ban élő - angol ember hogyan reklámozhat egy olyan (kis) német autót, melybe 20 év fölött egy jóérzésű amerikai be nem ülne, mert a járgány mérete számára egy vicc.
Nem értem, hogy egy angol, aki az USA-ban él és annyira gazdag, hogy ha turnén van, valószínűleg minden este vehetne magának egyet a szóban forgó járműből csak az aznapi bevételéből, hogyan szerepelhet a kocsi reklámfilmjében.
Nem értem, mi történt Dave Gahan-nel.

Eszméletlenül kreatív, érdekes hagszer a dob. Nekem leginkább az tetszik benne, hogy önmagában nem sokat ér, de egy zenekarban szinte felfoghatatlan tartalmat tud adni a zenének.
A Fear Factory Slave Labour dalában én is 16 lábdobütésre tippelek a kiemelt egyetlen szótag alatt, azaz két kézi ütés között 8-ra.
Az érdekelne (ex-edzőm (ütős kollégája)), hogy számítana-e valamit ekkora sebességnél, ha hetet vagy mondjuk kilencet "ütne" lábbal adott idő alatt? Nyilván (??) megváltozna (?) a dal ütemmutatója, de hallható változás lenne ez, ha közben kézzel ugyanakkor ugyanazt ütné??
Ha már unják is (a mimózák) a témát, ezt a videót azért még ők is nézzék meg, kérem! Egy "amatőr" srác eldobolja a dalt. Lehet számolni a lábmozgást a "God" szótag alatt:

Izzad, lélegzik rendesen :), de elképesztő, amit leművel!
Gyakran megkapta a zenekar, hogy enyire (kíméletlenül) precízen nem lehet (lábbal) dobolni, ezért ők is adtak ki videókat arról, hogyan is veszik fel a dobokat. Ez egy ilyen gyűjtemény. Ez is alátámasztja, amivel kezdtem, hogy zene nélkül a legkirályabb dobolás sem ér fele annyit sem, mint zenével - úgy 2 perc környékén (is) egészen látványos dolgokat tartalmaz:

 https://www.youtube.com/watch?v=zL-Sbpw0j68

Mindhárom megszólított válaszolt a lábdobos kérdésemre (itt, mailben vagy személyesen). Köszönöm Nekik.
A legpoénosabb persze az ex-gitáredzőm volt, aki átküldte a dal teljes dobkottáját ezzel a szöveggel:
"A 27. ütemtől látod, amit (nem) hallasz! :)

Bántana, ha ennyi tudást (mire megtaláltam a 27. ütemet, az sem volt semmi, pedig felé van írva :)! Már csak értenem kellene a (dob) kottához) megtartanék magamnak. Íme:

"Ő úriember. Kiszedi az edényt a mosogatóból, mielőtt belepisál."

"Sejthettem volna, hogy valami nem stimmel, amikor a képzeletbeli barátai sem játszottak már vele."

"Nem vagyok őrült. Semmi bajom, csak a kedvem rossz. 40 éve."

"- Boleyn Annának hat ujja volt.
 - Miért, a többi néggyel mi lett?" :)

     Idén (ha nem tavaly), frekventált közterületen lőtte le magát egy görög férfi, jelezvén, hogy kilátástalan a helyzete, okolva érte a kormányát.
Nem régen láttam egy dokumentumfilmet egy buddhista szerzetesről, aki annak idején éhségsztárkolt az ellen, hogy Kínában olimpia legyen.
Mindezt azért írom, mert éppen akkoriban (a napokban) hallgattam (többször) ismét a nekem legjobban tetsző, Dino távollétében készült Fear Factory lemezeket. Ezek közül az elsőnek a nyitó dala a Slave Labour (Kényszermunka, Rabszolgamunka), a brutálisan erős, a címben említett sorral ("Istenem, segíts magamra öntenem a benzint").
Irgalmatlanul mély sornak tartom. (El is éneklik/üvöltik jónéhányszor.)
      Ez és a görög férfi is elgondolkodtattak, hogy mekkora elkeseredettség/lelki erő/hit kellhet ahhoz, hogy valaki önnön kínhalálával álljon ki valami mellett, valami ellen.
Szerdán az On The Spot (nagyszerű munkát végez a sorozat két készítője) ezzel a témával foglalkozott az Indiába emigrált tibeti szerzeteseken keresztül. Nagyon jó rész volt (bár gyakorlatilag mindegyik remek).
     Az első Rage Against The Machine lemezborítója (mutatom) a lángoló vietnámi szerzetessel valahogy nem érintett meg annak idején, de az idén kijött 20 éves évfordulós kiadvány borítója a már beütött. Azon látni, hogy ÜL a szerzetes. Döbbenet.
Néha fura dolgokon gondolkodom.

https://www.youtube.com/watch?v=0TJVHHQW6aE

      Hogy keretbe foglaljam ezt az írást: a Fear Factory dala (bár nem teljesen erről szól) egészen illik a fentiekhez. A feloldásnak szánt "I sold my soul" (Eladtam a lelkemet) ismételgetése pedig előbb még majdnem pozitívnak hat (ahol énekli), de végül csak a kilátástalanság árad abból is.
((Ilyen egy bejegyzést! Pedig ha valamit hülyeségnek tartok, akkor az a "vers elemzés".))
Mimózák számolják meg, hány lábdob ütés szól a "God" szótag alatt, mondjuk 1:01 és 1:02 között!
(Ex-edzőm, Szólamvezető Úr, Dobverő Gyár :)? 8? 16? Nektek illene hallásotoknak lenni ehhez.)

És nem csak a dob (Gene "Legenda" Hoglan), de az nagyon.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Hje75_zd3oU

Más is érzi (sőt, mostanra már gyakorlatilag MINDENKI tudja) az egyik régi bejegyzésemben írottakat (a Celtic idén már nem csak ijesztgette, de meg is verte a Barcelonat, nem 2 gólt tolva nekik két meccsen, de nem erről beszélnék :):
http://krap.blog.hu/2008/02/21/music_business
A Tankcsapda 990Ft-os áron (!!!), az egyik országos hálózattal rendelkező benzinkúton árulja, forgalmazza az új, teljes, 12 dalos stúdió albumát.
Meghúzta tehát egy magyar zenekar is az egyik lépést, amit már majdnem öt éve logikusnak láttam.
Az eredmény? Szinte azonnali aranylemez, sőt, öt nap alatt 8500-as eladás.
Ez a mai magyar helyzetben brutálisan magas mutató.
Bejött tehát a húzás. Csak gratulálni tudok az ötlethet, a bátorsághoz, a mohóság/panaszkodás helyetti gondolkodáshoz. Maximálisan megtérült.
Ennyit a zeneipar, "a rock halott" és a "már senki nem vesz CD-t" témáról.

Jajj, de hiányzott már!
Jó volt végre az új évadban/szezonban is látni, hallani kedvenc Szimfonikusaimat.
Nagy változás azon kívül, hogy egészségi okora hivatkozva (gondolom, neveltetése nem engedte, hogy városunk hazánkba települt polgármesterének köszönetet mondjon munkája ellehetetlenítéséért) lemondott a zenekar nem régen újra választott igazgatója, nem történt.
Mikor kiderült, hogy a "Népszerű" bérlet előadására szerváltam jegyet (köszi, T.!), aggódtam kicsit. Aggodalmamat Rossini: Semiramis nyitánya csak fokozta.
Nem annyira nyálas és/vagy kommersz, mint az olasz szerzők általában, nem is volt rossz, de nem igazán az én világom. (Vivalditól megmarom magam - ez a viszonyítási alap.)
Fekete-Kovács Kornél: Concerto hegedűre, szárnykürtre és zenekarra:
A szerző annyira (máig:) élő, hogy Ő maga volt az egyik (szárnykürt) szólista a kifejezetten ennek a zenekarnak a kérésére komponált mű előadásán. Hegedűn a beszédes nevű Bujtor Balázs volt a másik. (A második tétel "ajánlás Bujtor István emlékének".)
A concerto egy "free nagyzenekari mű", ha alkothatok stílusnevet, ugyanis szerkezetében, lazaságában erősen jazz jegyeket hordoz magán, de azért a nagyzenekari részek (is) dominálnak a jazzhez képest (számomra) konszolidált, kellően érthető és élvezhető szólók mellett.
Egyébként pedig hangos és jó.
Aztán, amikor azt hittem, hogy jön egy kellemes kis lezárás, akkor (derült égből lódobogás) a fülünkbe robbant az aznapi (egész heti?) zizi adag Sztravinszkij: Tavaszi áldozat (Le Sacre Du Printemps) című művének képében.
A címben a tavasz ne tévesszen meg senkit! Ez az eredileg balett alá szánt szerzemény egy pogány, emberáldozattal járó szertartás zenében.
Ősbemutatóján Párizsban verekedés tört ki a nézőtéren, de ha néhány hangszeres verekedne össze az előadás alatt, az sem biztos, hogy változást hozna a mű befogadhatóságában, dallamvilágában.
Napestig tudnám elemezni, de mindannyiunk érdekében ettől eltekintenék.
A lényeg (a South Park után szabadon), hogy meghallgatását semmilyen korosztály számára nem ajánlom.
Mindezzel együtt (meglepő, de) nem rossz.
Jó volt ismét hangversenyen lenni. Ezen a estén derekasan megdolgozott a zenekar a pénzééert.

"Sajnos csak egy koncerten láttam a legsikeresebb felállásban őket! :("

Nekem nagy szerencsém volt, hogy tini koromban gyakorlatilag fanatikus zene rajongó voltam. Ebből a mai napig sok megmaradt.
Én relatíve sok (4-5-6?) "eredeti" Pokolgép koncerten voltam, még a (Biga) lakásod közelében lévő stadionban is (!!) egy fesztiválon.
Ennél is nagyobb szó szerintem, hogy éppen akkoriban kezdett ismét zenélni a Beatrice (Feró, MIKLÓSKA LAJOS bácsi, Lugosi Laci, később Zselencz Zsöci) és őket is nagyon sokszor láttam. A karácsonyi szabadtéri (!!!) PeCsa koncertek életre szóló élmények voltak.
Az akkoriban indult Aurora is nagy kedvencem volt. Nem két koncertjüket pogoztam végig, :) de láttam a Tankcsapdát is az első lemez ((kazetta) idejében, amikor Lukács még gitározott.
Legnagyobb magyar kedvencem a Pál Utcai Fiúk is tini koromban (is) volt a csúcson. Őket láttam a legtöbbször élőben. (Minimum 20-szor.)
A külföldiek közül a tini korom a Megadeth-ről és az Iron Maidenről szólt. Prága, Pozsony, Stuttgart, majd Budapest sokszor.
Az eredeti Guns N' Roses sem kis esemény volt (November Rain esőben).
Idővel bejött a Depeche Mode és a The Cure a képbe. Óriási élmény volt őket elcsípni élőben (a Cure-t csak kétszer, a Mode-ot kb. 4-5-ször).
A The Smashing Pumpkins megtekintése sem volt egyszerű - évekkel a búcsúturné után!-, de Bécsben összejött.
Nehéz szavakat találni az ember első Dream Theater koncertjére (őket is kb. 4-szer láttam), de a Suzanne Vega koncertek (kettő) is hatottak.
Toy Dolls klubban (!!!) és Szigeten és New Model Army kb. 4-5-ször.
A Kreator, Fear Factory, Paradise Lost, Chumbawamba (utóbbi kettő többször) koncertek pedig csak hab voltak a tortán.
Ezek voltak a legnagyobb élmények. Elmondhatom tehát, hogy szinte valamennyi nagy kedvencemet láttam koncerten.
Talán csak az In Flames, a The Prodigy és az Anthrax maradt ki azok közül, akiket szívesen megnéztem volna.
Aztán "újságíróként" láttam olyan bandákat is (Metallica, Ozzy stb.), akik érdekeltek, de pénzt nem adtam volna a koncertjükért.
Összességében tehát sok-sok maradandó élmény ért zenei téren - áldoztam is rájuk rendesen, de minden forint (márka, korona, Euro) megérte.

"Azé' csak közölném magammal, hogy 2011 április végén ne megszokásból fékezzek a bringával."

Ezen elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy noha nem volt kellemes a két műtét, sem a rendszeres gyógytorna, mely az öt (tíz?) hétig tétlen izmokat hozta ismét működésbe, de nem szólnék az ifjú önmagamnak, hogy kerülje el ezt a balesetet.
Ha lett volna valami maradandó következménye, akkor annyit mondanék magamnak előtte 20 évvel, hogy "ne tégy olyan lámpát a bicajodra, ami leeshet", de így azt mondom - ahogyan írtam is-, hogy minden alakulhatna, maradhatna ugyanígy.
Nem tudhatom ugyanis, hogy a lábadozással töltött időben mi történt volna velem baleset nélkül, de nem is érdekel.
A balesetből (a nagy sebhelyen/forradáson kívül) annyi maradt meg, hogy kicsit göcsörtös az a csontom, illetve néha (frontok?) olyan, mint ha valaki fogná bent. Nem fáj, csak érzem, hogy ott van. Ez arra emlékeztet állandóan, hogy törékeny, sérülékeny vagyok, illetve, hogy bármikor történhet valami nem tervezett.
És az ilyesmit nem árt észben tartani.

Eltelt már hét nap
Eléggé elfáradt
Szólt hát az Úr:
"Legyen még valami új
Egy nap a pikniknek, bornak és kenyérnek!"
Keze alkotta embereknek
Plédeket teremtett
És az árnyékba leheveredtek

Ha már velük van
Boraikat élvezvén
Istent kérdezték
Kell enned?
Hát fodrászhoz menned?
És ha megvakulsz a Földön,
A mennbyen nejedet mégis tisztán látod rögtön?

Isten csoszogott, rájuk pillantott
Ők torkukat köszörülve
Várták a válszokat tűkön ülve

Így szólt: "Egy fiú egyszer
Kék hajjal ébredt fel.
Viccesnek találta,
Amíg az utcára
Nem gondolt, Hogy barátai mit szólnak
Nevetnek, vagy megmutatják a doktornak."

Isten csoszogott, rájuk pillantott
Ők torkukat köszörülve
Várták a válszokat tűkön ülve

Az emberek csendben
Ültek a lepedőn a kertben
De Isten nem szólt.
Valaki vette a bátorságot:
"Megbocsásson méltóságod,
De nem értem, mit hallottam az imént.
Árnyalt vicc volt vagy példabeszéd?"

Isten csoszogott, rájuk pillantott
Ők torkukat köszörülve
Várták a válszokat tűkön ülve

/Crash Test Dummies: God Shuffled His Feet/

http://www.youtube.com/watch?v=AzNzCiZwk28

After seven days
He was quite tired so God said:
"Let there be a day
Just for picnics, with wine and bread"
He gathered up some people he had made
Created blankets and laid back in the shade

The people sipped their wine
And what with God there, they asked him questions
Like: do you have to eat
Or get your hair cut in heaven?
And if your eye got poked out in this life
Would it be waiting up in heaven with your wife?

God shuffled his feet and glanced around at them;
The people cleared their throats and stared right back at him

So he said:"Once there was a boy
Who woke up with blue hair
To him it was a joy
Until he ran out into the warm air
He thought of how his friends would come to see;
And would they laugh, or had he got some strange disease?"

God shuffled his feet and glanced around at them;
The people cleared their throats and stared right back at him

The people sat waiting
Out on their blankets in the garden
But God said nothing
So someone asked him: "I beg your pardon:
I'm not quite clear about what you just spoke
Was that a parable, or a very subtle joke?"

God shuffled his feet and glanced around at them;
The people cleared their throats and stared right back at him

/Crash Test Dummies: God Shuffled His Feet/

Vannak városok, melyek nem annyira a logo témára feküdtek rá - mint az enyém -, hanem még egyszerűbb ötletekkel érnek el legalább ugyanakkora hatást:

Nem kis érdeklődéssel hallgattam meg újra (kb. 15-20 év után először) a második Pokolgép albumot a napokban.
Rendesen meglepődtem, hogy a véleményem semit nem változott erről a 40 percről. A fele tetszik, a másik fele nem annyira.
Arra pedig nagyon nem számítottam, hogy egykori kedvenc dalomat mai füllel is nem hogy vállalhatónak, de ugyanúgy hibátlannak tartom, mint annak idején.
Hangzás (!!!!), tempó, dallamok, szólók, verzék, refrén (a kétszólamú énekkel), az átkötő részek és ezek együtt is a mai napig nyerők nálam.
A sok régi (zömmel ismerős) kép már csak a hab a tortán a zenéhez:

https://www.youtube.com/watch?v=GFiVRAyFkBI

Ha visszamehetnék az akkoriban a zenekar koncertjén tomboló tini önmagamhoz, 1-2 apróságot leszámítva nem is tudnék tanácsot adni neki, hogy mit (ne) csináljon másként, mint ahogyan alakult.
És ez - azt hiszem - jó(l van így).

Tarajos sül - Porcupine. Meglepően nagy: testhossz 60-90 centiméter, testtömeg 13-25 kg.

     The Perfect Circel, Porcupine Tree, Katatonia, Opeth, Long Distance Calling... - vannak zenekarok, akiknek egyetlen dalát sem tudnám eldúdolni, címekre sem emlékszem, hiába kedvelem őket és hallgatom zenéiket relatíve gyakran. Egyszerűen teljesen másképp állnak a zenéhez, mint a többség. Nem dalokban, refrénekben, dallamokban, hanem hangulatokban gondolkodnak. Mivel ezek hozzám közel álló hangulatok és az említettek tökéletesen leírják, kifejezik őket hangszerek segítségével, általában az Év albumai listámon előkelő helyeket foglalnak el.
Ez is egy ilyen előadó/album.
Elsőre azt írtam gondolatban róla, hogy "három semmilyen dal, majd kezdődik a VARÁZSLAT, 9 pont". Később aztán rájöttem, hogy annyira ebben a materiális világban élek, járnak a gondolataim, hogy első hallásra kellett három dalnyi idő, hogy kiszakadjak belőle.
Az első két dal valóban amolyan (tökéletes) felvezetés, de a harmadik (Hypnone) már vastagon megragadja a lelket és tisztítja, viszi magával.
A maradék 35 perc leírásához én kevés vagyok.
     Olyan harmónia, szépség, tisztaság, mélység (tartalom) árad belőle, hogy azt vagy megérzi a hallgató és akkor feleslegesek a szavak, vagy nem, és akkor a lelkendezésem tűnne értelmetlennek, hiábavalónak.
Összefüggő, egyben tekintendő alkotással van dolgunk, egy kialakult, stílussal bíró zenekar újabb, immár kilencedik utazásával a... Hova? Az érzések birodalmába, önmagunkba...? El? Vagy éppen egy választható mindenkori, permanens jelenbe?

Sokadik hallgatásra azért olyan földi dolgok is feltűnnek, hogy a dobos végig technikás és ötletes dolgokat üt élményszámba menően, de a zenébe teljesen beleolvadva, hogy tud SEMMIT sem játszani, csendben ülni, amikor nincs rá szükség (amikor éppen erre van szükség), vagy hogy a kellemesen mélyre kevert (de azért valószínűleg normál hangolású gitárokkal játszott) hangképben az összes hangszer végig arányosan és jól megkülönböztethetően szól. Élen a cintányérokkal!
     Hibátlan.
     Mivel nem túl kemény a csapat, a gitárok nincsenek agyon torzítva és Jonas Renkse is tisztán, hörgés nélkül énekel, mindenkinek (mimózáknak is) merem ajánlani a lemezt. Ha mást nem is ad, azt megmutatja, hogy így is lehet a zenélni.

     Káprázat, spirituális meghívás, táplálék, nyugtató.
Persze, ilyen névvel fura is lenne műmellű nőkről és arany láncokról énekelni.
Svédek, ráadásul stockholmiak. Ez is sok mindent megmagyaráz.

Katatonia - Dead End Kings

Kb. ilyesmi. Itt kezdődik a VARÁZSLAT:
https://www.youtube.com/watch?v=ZaNxGe0Vz3g&feature=related

A legmozgalmasabb, a záró tétel, afféle eszencia (a cinek!!!). 2 percig (a nyugis részig) én kibírnám a helyetekben. Utána úgyis kitartotok a végéig:
https://www.youtube.com/watch?v=u79MohYXcl4

Éppen ma költöztek/látogattak be a varjak a városba.



9,7/10 pont