'Dark Night Of My Soul'

Írtam, hogy nem vagyok a színjátszás nagy barátja. Ehhez képest megéztem
a Portugált. Másodszor.
Nem is emlékszem, először mikor láttam - nagyon régen.
2003 októberében volt a bemutató, 2007. január 21-én volt a 100. előadás.
Nem kis siker tehát. Meg is tudom érteni. Mármint a sikert.
Rendkívül vicces darab, nagyon sok, telibe lőtt poénnal.
Gyakorlatilag végigneveti az ember. Még én is.
Mégsem mondanám rá, hogy vígjáték.
Szatíra lenne?
Egy vidéki kocsmáról és egy oda betérő "pesti" srácról szól.
Vagyis, az egy jó kérdés, hogy miről szól.
Az elvágyódásról? Egy naív vidéki lányról? Arról, milyen könnyű belefásulni,
beleszürkülni az életbe, a mindennapokba? Hogy milyen nehéz kitörni ebbõl az állapotból? Hogy az álmokat lehetetlen megélni? Hogy az álmainkat kell élnünk?
Kb. ilyesmiről. Szerintem.
Nincs teljesen kifejtve, szájbarágva a mondanivaló. Happy end sincs, mégis
azt mondom, hogy az egyik legjobb színdarab, amit eddig láttam.
Mert néha járok azért színházba(n).

Miskolc pusztul, nyomorog, kihal, szegényedik - legalábbis Moldova György Érik a vihar
- Riport Mikolcról című könyvét olvasva ez a kép alakul ki az emberben. Mindenhol
nyomortelep vagy panel, benne reménytelenül leszakadt rétegekkel, pogácsát sütögető
nyugdíjasokkal, munkanélküliekkel.
Kietlen, kopár, megnyomorított város, ahol talán az egyetemet is jobb lenne bezárni.
Nem egy tipikus propaganda könyvet írt tehát Moldova a város vezetésének felkérésére.
Szabad kezet kapott - ki is élte magát.
Az tény, hogy Miskolc a bányászat és a nehézipar (kohászat, gépgyártás) megszűntével
biztos megélhetést nyújtó nagyvárosból a helyét és jövőjét (jelenét?) kereső, fogyó,
gondokkal küzdő város lett, de ha valaki veszi a város pénzét és a fáradtságot,
hogy 500 oldalt írjon róla, annak nem ártott volna, ha nem csak a negatív dolgokra,
jelenségekre fókuszál.
Az első kötetet egy délután alatt befaltam - vártam az összefüggéseket, a kép
teljessé válását -, a másodikkal majd' egy hétig szenvedtem.
Pedig egy kutya mind a kettő.
Olyan mondatokkal, mint például: "Miskolc belvárosa a végletekig lepusztult,
rendbehozatalára elég pénz nem áll rendelkezésre...", "találtam egy ide illõ
Engels-szöveget a "Kommunista Kiáltványból" ".
Aki Miskolcon él, az tudja, hogy nem ez a teljes igazság, aki pedig nem, az úgysem
olvassa ezt a közepes munkát.
Alig vártam, hogy a végére érjek és visszaadjam tulajdonosának.

Egy gondolat. Nem a szerzőé, a könyv egyik szereplője mondta:
"A buta ember is szereti a szépet, de a jót kell szeretnie."

u.i.: azért azt bánom, hogy a 280 tonnás (!!!) nagykalapácsot nem néztem meg,
mikor a Diósgyőri Gépgyárban jártam.

It's been a while since I laughed out loud like I did this time./Régen nevettem ilyen jót:

https://www.youtube.com/watch?v=gZNzsru3MaQ

Hibázni, és arra reagálni is lehet humorosan.
A stúdióban ülűk reakciója (nevetése) is fantasztikus!! :) A legvégén a kérdés - "milyen
a bár?" - felteszi a koronát az egészre.
(Ha kéri valaki, lefordítom a lényeget.) 

Szerencsére ritkán vagyok gyengébb hangversenyen, ezért lelkesedem itt általában,
de a legutóbbi a sok jó közül is kiemelkedett.
   R.Strauss: Halál és megdicsőülés (Op.24.): nagyon jó! Az a legjobb benne (számomra), hogy sablon- és elvárásmentes. Egy IGAZI zenemű. Érzéseket közvetít, kreatív, EGYÉNI, kiszámíthatatlan. Nem bevált sémák alkalmazása, variálása jellemzi, hanem a szó legjobb értelmében modern. Tudva, hogy Strauss 1949-ig élt, ez már nem is
annyira meglepő.
   Muszorgszkij: A halál dalai és táncai (hangszerelte: Kerekes István)
Döbbenet jó! Padlóztam. Megérintett, majdnem azt mondhatom, hogy meghatott.
Énekes mű (dalciklus, hogy pontos legyek), tehát hendikeppel indult.
Annyira jók Muszorgszkij énekdallamai, annyira tökéletes és szuggesztív előadó
(Evgeni/Jevgenyij/Yevgeny) Nesterenko, hogy az egyébként remek zenei kíséretre nem
is tudtam igazán figyelni.
Átélte, eljátszotta a négy kis történetet, de olyan erővel, hogy a leghátsó
sorokig hatott. 72 evesen!!!!!!!
Káprázatos volt.
Nem tudom leírni - csodálatos zenemű.
A legvégén az ajándékot átadó két gyerek közül a kislánynak kezet csókolt.
   Csajkovszkij: VI. "Patétikus" szimfónia, h-moll:
Szeretem a szimfóniákat, ez pedig egy nagyon-nagyon jó szimfónia.
Moll, tehát eleve tetszik :), de van benne sok minden, amitől kiemelkedik a jó szimfóniák közül is. Például a harmadik tétel finálénak hat, de utána jön a negyedik, egy nyugodt, lassú, lassan elmúló tétel.
   A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényelte. Hibátlan zenekar,
le a kalappal előttük!

Ha valaki még nem látta, de meg szeretné nézni a The Box (A doboz) című filmet, az NE
olvasson tovább, ugyanis fontos dolgokat lövök le a történetből!
------------------------------------------------------------------------------------
Ha hozzám állított volna be valaki, hogy "itt van egy napra ez a nyomógomb, ha megnyomod, valahol meghal valaki, akit nem ismersz, és kapsz egy milló dollárt készpénzben; ha nem, 24 óra múlva elviszem a dobozt, és másnak ajánlom fel a lehetőséget", akkor valószínűleg úgy tettem volna, mint a film szereplői.
Belegondoltam volna, hogy mennyire nagy az összeg és - FONTOS! - a főhőshöz hasonlóan szétszedtem volna a dobozt, majd, miután láttam, hogy a nyomógombon kívül az égvilágon semmi nincs benne, valószínűleg megnyomtam volna a gombot.
Nagyon ciki, de még a "más majd úgyis megnyomja, akkor megnyomom én is" gondolat is
eszembe jutna egy ilyen helyzetben.
Utólag esett le, hogy mennyire biblikus a film: Sátán, kísértés, alma, Éva,
döntés -> szívás.
Nem égetném magam ezzel a bejegyzéssel, ha a filmről szóló egyik fórumon nem olvastam
volna egy hozzászólást, mely a szerintem HELYES megközelítésből nézi a dilemmát.
Miután eszembe juttatta a lényeget, tuti NEM nyomnám meg a gombot.
Így szólt a hozzászólás:
"Tulajdonképpen az a lényeg, hogy ne tégy mással olyat, amit magadnak nem akarsz."
Mikor elolvastam, döbbentem. Leginkább azon, mennyire manipulálható és esendő vagyok.
-------------------------------------------------------------------------------------
Volt egy ilyen hozzászólás is. Nehéz vele vitatkozni:
"A film egyik nagy gondolata, hogy túl sok ember nyomja meg a gombot, és így romlásba
megy a világ és nincs menekvés, ezt a folyamatot pedig így gyorsítani kell. És mit ne
mondjak, amíg egyes emberek nyugdíjasokat rabolnak ki, gyerekeket fenyegetnek, zsarolnak meg, embereket ölnek akár egy mp3 lejátszóért (nem hogy ennyi pénzért) addig ne is álmodjunk egy jobb, élhetőbb világról. Talán nem lenne baj, ha tényleg lenne egy ilyen gomb és egy szelektáció beindulna az emberiségben."

'We enter the world alone, and we leave it alone.
And everything that happens in between?
We owe it to ourselves to find a little company.
We need help.
We need support.
Otherwise, we're in it by ourselves. Strangers. Cut off from each other.
And we forget just how connected we all are.
So instead, we choose love.
We choose life.
And, for a moment, we feel just a little bit less alone.'
/Grey's Anatomy/

"Egyedül érkezünk a világra és egyedül is távozunk.
Minden, ami a kettõ között történik?
Tartozunk magunknak annyival, hogy egy kis társaságot alkossunk.
Szükségünk van segítségre, támogatásra, máskülönben egyedül vennénk részt benne.
Idegenként. Egymástól elvágva.
És elfelejtenénk, hogy mindannyian mennyire össze vagyunk kapcsolódva.
Ezért inkább a szerelmet választjuk.
Az életet választjuk.
És egy pillanatra kevésbé érezzük magunkat magányosnak."
/A Grace klinika/

Ilyen is ritkán esik meg, hogy egy film után nem tudom eldönteni, hogy veszett jó volt-e,
amit láttam, vagy bűn rossz.
Esetünkben gyanús, hogy az utóbbiról van szó, de nem zárnám ki az első lehetőségét sem.
Elgondolkodtatott, az tény.
Sci-fi? Thriller?
Az alap és a záró dilemma felvetése nagyon jó benne, de a történet nem evilági részének vezetése nem igazán érthető számomra.
A morális kérdések és az, hogy egymással összefüggnek a dolgok, vannak következmények - ez tetszik, tartalmassá teszik a filmet; az, hogy vannak benne nehezen értelmezhető
történések, illetve, hogy nem áll össze logikailag teljessé (kell egyáltalán mindent érteni?), ezek már nem annyira.
Meg kellene még egyszer néznem, az általam nem teljesen értett részek hátha a helyükre kerülnek, de nincs rá eset, hogy még egyszer megnézzem.
Érdekes film, na.

Nagyon olyan What will be,
Nem érdekel sem az akármi,
Se a lélek, se a normatív
Életem, ami jó ha bír
Egy házzal, ahol én lakom,
Egy ablakkal, és ha kinyitom.
A szájamat biztos megiszom,
Hogy jó legyen egy kis darabon,
Az én egemen, ahova feldobom.
Mindig a kedvenc csillagom ma
Pont a napom és ha akarom,
Már reggel lekapcsolhatom.

És ha kedvem van, majd azt mondom, hogy megtalálom.
És ha kedvem van, majd azt mondom, hogy minden áron.
És ha kedvem van, majd elmegyek oda, ahol ti is vagytok.
A világ összes ablakába bekopogok: Heló, sziasztok.
Én, ha már megmozdultam és, ha már megindultam én
ha már összehoztak, hogy lépjek egyet, egy még nagyobbat.
Én, ha már megmozdultam, és ha már megindultam, nekem lóg a hajnal,
Legalább egy újabb nappal.

Van egy most, van egy majd, van egy akarom, és van egy hajt,
Van egy én, van egy mi, és van körülötte akármi.
Én elhiszem, mert már tudom,
Hogy az életet csak szabadon,
Élni jó, élni még, legyen ez sokáig elég.

És ha kedvem van, majd azt mondom, hogy megtalálom,
És ha kedvem van, majd azt mondom, hogy minden áron.
És ha kedvem van, majd elmegyek oda, ahol ti is vagytok.
A világ összes ablakába bekopogok: Helósziasztok.
Én, ha már megmozdultam és, ha már megindultam és
ha már összehoztak, hogy lépjek egyet, egy még nagyobbat.
Én, ha már megmozdultam és ha már megindultam, nekem
lóg a hajnal, Legalább egy újabb nappal.

/Kaukázus: Megmozdultam/

Now he that betrayed him gave them a sign, saying, Whomsoever I shall kiss, that same is he: hold him fast.
And forthwith he came to him, and said, Hail, Master; and kissed him.
And Jesus said unto him, Friend, wherefore art thou come? Then came they, and laid hands on Jesus, and took him.

https://www.youtube.com/watch?v=1aSbKvm_mKA

 'That is the coolest thing, ever.' 'Ain't it?'  :)

Beszélgettem egy Finnországban élő ismerősömmel. Nagyon szeretek Vele beszélgetni - "Isten áldja az Internetet!" -, mert olyankor mindig ott járok én is gondolatban. Előttem van a házikó, a helyiek, a táj, a szemszínek :), szóval sok minden, amit úgy hívnak, Skandinávia, és amiktől mindig jó kedvem kerekedik.
Kedvenc mondatom a mostani beszélgetésből:

"Kezd olvadni a hó a kertben, de ez rengeteg, ehhez sok idő kell."

Miközben nálunk +20 Celsius körüli nappali hőmérsékleti csúcs is megesik.

Persze, női. Mi más?
A valami miatt már évekkel ezelõtt kedvencemnek kiválasztott Eve Muirhead miután
az Olimpián betlizett Nagy-Britannia színeiben, most "hazája", Skócia utolsó embereként
mutatta meg, hogy mit tud. Kelly Wood hathatós segítségével - teszem hozzá rögtön. Hozták az alap szakaszt, majd nagyon megverték a később negyedik svédeket (nem csúnyák), ezt követően pedig - a döntő napján - a házi gazda kanadaiakat is (alaposan), akik végül a harmadik helyen végeztek.
A döntő izgalmas és színvonalas csatát hozott a két matrónával és két tinivel felálló
németek ellen. Tíz end nem is volt elég a döntéshez (6-6), az extra endet pedig a
németek fejezték be, így könnyebb dolguk volt. A meccs vége felé (tudás ide, vagy oda)
már kezdett izgulni, megremegni a még mindig csak 19 éves skót befejező emberke,
ezt végül jól használták ki a németek.
Szép volt, jó volt - remélem, lesz jobb.
Az egyik meccsen volt egy "Eve, eljössz velem golfozni?" transzparens. :)
Nem csak nekem tetszik tehát.

Na, ilyen is ritkán van, amikor nem tudok egy koncertről, de van olyan ismerősöm
(nem sajtós és nem zenész), akinek vannak tiszteletjegyei, és elhív.
Így kerültem a helyi Est lap 11. éves szülinapi bulijába a Factory Arénába.
Meglepve tapasztaltam, hogy négy sörtől egészen módosult tudatállapotba voltam
képes kerülni. Így jár, aki kb. két hétig nem iszik alkoholt! :) Hülyeség, több
ilyet nem csinálok. :)
Vagy csak nem kellett volna keverni. A Tuborgot a Borsodival.
A Factory jó hely, már többször meséltem, hogy a kohászat egyik régi csarnokát
milyen jól átalakították sportolásra, party és koncert helyszínekké.
A Nikson/Reflected/Grenma hármas a punk/tini rock vonalán mozgott zeneileg,
hallgatóságuk között sem volt túl sok nagykorú.
Az én korcsoportom inkább a folkos (hú, mit is?? honlap, segíts!)
elektronikus/hangszeres "ethno-funk"-ot játszó Kerekes Band koncertjén
mozgott a nagyobb, enyhén visszhangos mivolta ellenére hangulatos és jó csarnokban,
teremben.
Meghallgatom, de nem kimondottan kedvelem a magyar és a mostanra környezővé vált
népek népzenéjét. Van kivétel, de azért - szégyen, vagy nem - több kelta, brit,
flamand népzeném van, mint magyar.
Érdemes belehallgatnotok a Kerekes Band zenéjébe (pl. itt: www.kerekesban.hu),
mert szerethető, kellemes, egyéni amit csinálnak.
A furulya dominál, de élőben a dobos feje is ott van a szeren. A koboz (!!)
nem szólt valami hangosan, pedig kifejezetten érdekelt volna, mit tud az a hangszer.
Jó zenekar, jó zene, jó ötlet volt megsasolni őket.

In the underground, integrity lies within
in the underground, image doesn't mean a thing
when the substance lacks it's plain for all to see
if the deal is right then respect is where it should be.

For the fakes and frauds it's a fucking fashion show
total compromise will have them sell their soul.
all the negative all the useless influence
all the emptiness all the violent detriment
makes no sense...

Please have more to give than fashion and images
please have more to give than fashion and images

Caught up in a trap of media crap that's no way to live
Caught up in a trap of media crap so little to give
Caught up in a trap of media crap that's no way to live
Caught up in a trap of media crap so little to give

In the underground, integrity lies within
in the underground, image doesn't mean a thing
we can do away with this negativity
it's a golden day we can force them to stepdown

Sick Of It All: Tünés

Az underground-ban ott van az egység
Az undergrond-ban a bálvány mit sem ér
Mikor a tartalom hiányzik, az tisztán látszik
Ha a leosztás rendeben lenne, a tisztelet számítana

Ez az utánzatok és pozőrök b..ott divat show-ja
A teljes megalkuvás eladatja velük a lelküket
Az összes negatív dolog, az összes hasztalan hatás,
az üresség, az összes erőszak
értelmetlen

Kérlek, tudj többet adni a divatnál és a felszínnél

A médiaszar csapdájában, ez nem élet
A médiaszar csapdájában, kevés adható dolog van

Az underground-ban ott van az egység
Az undergrond-ban a látszat mit sem ér
Eltörölhetjük ezt a mételyt
Ez egy csodás nap, hogy leléptessük őket

David Ellefson: Making Music Your Business, A Guide For Young Musicians

Néha azért a végére érek egy-egy könyvnek.
David 1997-ben írta ezt a művet, akkor még a Megadeth basszusgitárosa volt.
Egy-két hónapja ismét együtt zenél a csapattal, nyáron már Vele lépnek fel Budapesten.
A könyv a zeneiparról, a háttérről szól. Sok olyan dolog van benne, amit egy átlag
rajongó is lát, sejt, kilogikáz (mit csinál egy jogász, egy manager, egy
lemez)producer stb. a zenekarok körül), de rámutat sok olyan dologra is, ami
kívülről nem igazán látható, ugyanis természetesnek vesszük, hogy valami (minden)
működik, gördülékenyen megy.
Néhány dolgon meglepődtem, hogy mennyire komplikált, mennyi ember kell pl. egy turné
sikeres lebonyolításához. Persze a címben szereplő fiatal muzsikusnak nem valószínű,
hogy a turné által érintett országok vízumainak beszerzése az első néhány probléma
között lesz/van, de elgondolkodtató, hogy egy Megadeth szintű gépezet kapcsán mennyi
mindent kell intézni, mennyi mindenre kell vigyázni.
Abban igaza van David-nek, hogy már az elején észnél kell lenni - bandanév és
dalok szerzői levédése, kiadási jogok tisztázása -, mert nagyon nem mindegy, hogy
pl. az első lemezszerződését hogyan köti meg a banda. Nem lehet tehát eléggé korán
képben lenni a nagy "zeneipar" részleteiben. Főleg Amerikában, ahol működik is ez az
egész. A magyar viszonyokról is írhatna valaki egy könyvet a zenészek közül, mert
lenne különbség bőven.
136 oldal, napi 10-30 könnyedén elolvasható belőle, mert nem sűrű és eléggé köznapi
angolsággal, választékossággal van megírva. A Királynőről írott könyv után
kifejezetten felüdülés volt olvasni, és a nyelvtudásommal kapcsolatos, erősen
megtépázott :) hitem is kezd visszatérni.
Nagyon óvatosan fogom kiválasztani a következő angol nyelvű olvasnivalót. :)
Jó kis ismeretterjesztő könyv. Olyan zenemániákusoknak, mint én, csak ajánlani tudom.

'We're born, we live, we die. Sometimes, not necessarily in that order.'
/Grey's Anatomy/

"Születünk, élünk, meghalunk. Néha nem feltétlenül ebben a sorrendben."
/A Grace klinika/

Na, EZT nevezem hangversenynek!! Mintha én válogattam volna össze az este műsorát.
Haydn személyes kedvencem. A G-dúr - Az este - szimfóniája is egy remekmű. Könnyed, mégis tartalmas, semmi különöset nem produkáló, mégsem kiszámítható. Inkább az agyat köti le, mint a lelket... Nem ragozom. A második és harmadik tételek különösen jók.
Jók, de nem annyira, mint Beethoven c-moll zongoraversenye. A Haydn szimfóniának
egyedül annyi "baja" van, hogy nem mollban íródott, ezzel a zongoraversennyel pedig
annyi "nem stimmel", hogy nem igazán érezni a mollt rajta. Az első tétel úgy virtuóz,
hogy nem az dominál, hanem a ZENE; a második, lassú tételben pedig olyan dallamok
vannak, hogy egyből moccan valami az emberben.
Ritkán írok szólistákról, de Borbély László (zongora) játéka - fiatal kora ellenére -
meggyőző, könnyed (olyan érzésem volt, hogy tudása kb. 60%-án játszotta le ezt a
szerintem nem könnyű darabot, kotta nélkül), magabiztos és művészi volt, ezért szót
érdemel. Néha már-már túlzottan beleélte magát a darabba.
Nem egy "billentyűgyilkos" zongoraverseny, de talán a legZENEIbb, amit eddig hallottam.
Nem hittem volna, hogy jobb lesz, mint a Haydn szimfónia, de az volt. Mindkettő
tökéletes alkotás. Utóbbiban ott van a Beethovenre jellemző komorabb hangvétel,
dallamvilág is, de csak olykor-olykor bukkan fel.
Ilyen előzmények után Mozart szintén kiemelkedõ C-dúr (utóbb Jupiternek elnevezett)
szimfóniája már "csak" egy kellemes hallgatnivaló volt.
Kedvenc szimpatikusaim "osztódtak". Sok ismerős arc hiányzott, viszont rengeteg
eddig soha nem, vagy ritkábban látott zenész foglalt helyet soraikban.
Gondolom, máshol is voltak ugyanekkor (??), vagy elmentek közösen nyaralni és a dublőreikkel próbálták ezt álcázni. :)
A minőségen mindez mit sem rontott. Nagyon együtt voltak, nem hallottam gyengébb
dolgokat.
A MüPa után nagyon figyeltem a terem akusztikájára is. Relatíve kevés féle hangszer szólt
- nem volt triangolum, hárfa, csak két üstdob, semmi más ütős -, így a tökéleteshez
és a MüPa-hoz képest csak annyit hallottam, hogy a nagybőgők mélyei nem annyira
kerek, telt mélyek, mint Pesten. Az arányok itt is jók, a cselló és a hegedű
kifejezetten szépen szól, de a mélyek lehetnének "dögösebbek". Nem zavaró, de így,
hogy van mihez viszonyítani, hallható a hiány.
Előtte Recoil-t (Alan Wilder ex-Depeche Mode-os ritmusfelelős zenekara) hallgattam,
úgyhogy tudom, mit beszélek. :)
Ha tehetitek, hallgassátok meg az említett három - de leginkább az első kettő -
mûvet. Nem fogtok csalódni.
Sõt.
Teljes mértékben lekötött, lenyűgözött ez a hangverseny.

     Naoki egy japán fiatalember, (aki hamarosan) gitármûvész (lesz), idén diplomázik
a londoni Trinity Akadémián. Mondjuk ez utóbbit nem fogadtam volna le pénteki
klasszikus gitár koncertjének első fele alapján, ugyanis zörgéstől, csikorgástól
a nem tiszta hangokig volt sok minden oda nem illő a játékában.
A nyitó Schubert darabnál még azt hittem, csak nincs bemelegedve, de az ezt követő művet sem uralta.
Aztán a szünetet követő részben elkápráztatott. Mintha kicserélték volna. Virtuóz,
magabiztos, tiszta, hibátlan és művészi volt. Egy Bach hegedűátiratot (szonáta?) és
egy másik szonátát (zongora átirat?), illetve egy kortárs művet játszott ekkor.
     Az volt tehát az este tanulsága, hogy még azon a szinten is, amin Ő van rengeteget
számít az, hogy mennyire van kézben, fejben az adott zenemű.
Nagyszerűen szórakoztam. ((Pogo nem volt :), de Misa - fő szervező, és "szintén
zenész" - azért bólogatott, átélt rendesen.))
A szünetben két hazai kis versenyző lépett pódiumra, gondolom, annak az általános
iskolának a növendékei, ahol a koncertre sor került, és állat leejtően jól játszottak!!
Az egyik egy Pacsirta fantáziát. Még játék közbeni hangolás is bele volt írva a műbe.
Sokadszorra döbbenek le, hogy 10-14 éves gyerkőcök milyen szintre képesek eljutni egy-egy hangszeren.
Remekül szórakoztam. Kár volt a nyitás bizonytalanságaiért, de így még szembetűnőbb
lett a második rész makulátlansága.
Komolyan késztetést érzek, hogy megnézzem ex-gitáredzőm egyik fellépését a közeljövőben.
Ex-gitáredzőm: ha érdekel, hogy mit és (ténylegesen) hogyan játszott a versenyző,
kérdezd Misát (videót is készített az estről), vagy kedvenc klasszikus gitárosomat,
"Balkezes"t, aki szintén jelen volt.

A tegnapi gondolataim képekben:

http://www.youtube.com/watch?v=_CIKIou33R0

Nem sok masszív arc van a filmen - a klasszikus időkben egy New-York-i koncerten
a hölgynek eszébe sem jutott volna 15 másodpercnél hosszabb ideig magánál
tartani a mikrofont, de szerintem esélye sem lett volna megkaparintani :)-, ezt
leszámítva tökéletesen visszaadja a stílus lényegét. Az eleje, ahol még van helyük mozogni, visz mindent.
Ooops!! Megtaláltam egy pesti fellépésükről is ezt a dalt!! ITT képzeljétek
el a kis hölgyet a kezében a mikrofonnal három percen át! :)

http://www.youtube.com/watch?v=qpzQKGo1-es

Olvastam egy hírt. Tetszett. Mindössze egy zenekarnév és egy megjelenés előtt álló
lemez címe:

Sick Of It All: Based On A True Story

Sick Of It All: telitalálat zenekarnév. Kb. "hányok az egésztől", "torkig vagyok
mindennel". A lemez címe pedig "igaz történet alapján". A kettő együtt pláne ötletes.
Ezer éve hallottam először Sick Of It All-t, akkori kedvenc rajzfilmemben:

https://www.youtube.com/watch?v=zvCa_ze-omU

A két hülye sem semmi, amit lehülyül alatta, de a zene is ott van a szeren.
Azért ne örüljetek, (sajnos) nem minden hardcore szám ekkora telitalálat.
Ha sok életem lenne - és némelyikben zenei nevelést kapnék :) -, egyet biztosan egy
Sick Of It All típusú csapatban töltenék. Őrület jó lehet ennyire dallamos, mégis
kemény, DINAMIKUS dalokat élőben játszani.
Valahányszor ilyen zenét hallok, legszívesebben rohannék a tömeg közepébe.
Mer pogózni jó.
Persze, a hardcore (ez a szó is mennyire jól jellemzi a stílust!!) inkább a kemény-
ségről szól, nem a dallamokról. Nagy király lenen az a banda, aki Step Down szintű
dalokkal tele tudna pakolni egy lemezt, egy életpályát.
Itt megnézhetitek Beavis-ék nélkül az eredeti klipet:

https://www.youtube.com/watch?v=9fvu951up_0&feature=fvst

'What d'you think?'
'It's not so bad, that hardcore music.' :)
(Nem is hittem volna, hogy '94-ben már volt Emo. Vagy a Sick Of It All találta fel
poénból?)
Ex-gitáredzőm: csak a G (E) Aisz A G primitívséget hallod benne, vagy ÉRZEL
is valamit?

Eric Bishop egy manchesteri postás. Élete romokban. Mostohagyermekei a fejére
nőttek, feleségét már régen elhagyta, már szeretett csapata meccseire sem jár.
Még meghalnia sem sikerült.
Ebben a lelakott állapotában jelenik meg (lelki szemei előtt) kedvenc focistája,
Eric Cantona, aki egyszerű bölcseleteivel, határozottságával ráébreszti Eric-et
arra, hogy csak rajta múlik, milyenné alakítja az életét.
Jó film. Nagyon jó. Nem is tudom, mitől. Brutális(an jó) manchesteri dialektussal
beszél benne szinte mindenki, kivéve talán Lily-t, már ettől élmény (persze csak
miután rááll az ember füle) nézni/hallani. A sok szép Mancheter United gólt is jó
látni - a fiatal Giggs, Beckham, Scholes is feltűnik egy-egy archív meccsrészletben.
Ez a film azonban nem a fociról szól, hanem....
(Számomra) talán az élet szépségéről, arról, hogy vállalni kell a hibás döntéseinket,
az érzelmeinket. Hogy ami fontos, azt hiba szó nélkül hagyni elmúlni.

Megijedtem, mert nem találtam az angol könyveim között, aztán meglett. Az ágynál volt, az "éppen olvasott" kb. nyolc könyv között. Nem csak az Alice Csodaországbant, hanem a magyarra kreténül fordított Through the Looking-Glass-t (Alice Tükörországban, brr..) is tartalmazza a kötet. Egy nagyon kedves Barátomtól kaptam annak idején. Jó volt ismét látni a sorait. 
A második történet vége előtt néhány fejezettel volt/van benne egy könyvjelző (egy 300Ft-os kosárlabda  meccs belépő - ez sem tegnap volt), ezért volt/van az olvasandók között. Kb. addig bírtam elolvasni. A Csodaország sem egyszerű, de a tükrön túl aztán pláne borul az értelem.
Beleolvastam a Csodaországba, és megnyugodtam, jól rémlett, Tim Burton filmjének valóban csak kevés köze van a műhöz. Mondjuk úgy, hogy az alapötletet, a szereplők nagy részét onnan vette, de a film legalább fele saját szülemény. Lehet, hogy ismét elolvasom a könyvet, mert a sok-sok párbeszéd, a kislány és az álomvilág lényeinek "logikája", párbeszéde egészen érdekes, poénos. Amíg bírja az ember.
Andiról annyit, hogy egy ausztrál tengerparton volt az esküvője, Valentin napon, február közepén, döglesztő melegben. Sok éve. Aztán a Vajdahunyad várában is egy kis kápolnában. Az "A mellettem térdelő Andreát szeretem" mondat annyira váratlan volt, és annyira hatott.
Remélem, minden rendben van Vele és boldogan élnek. Csodaországban.

Így utólag azt mondom, hogy szerencse, hogy senki nem jött el azok közül, akiket hívtam
a rámszakadt plusz jegy miatt. Nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy bármelyikőjüknek
tetszett volna egy tizennégy tagú, vallási témájú énekeket éneklõ férfikar.
Nem szeretem a vokálcentrikus zenéket, de nem esett nehezemre végigülni ezt a koncertet.
Görög katolikus, erősen a (pravo)szlávban gyökerező, nagyrészt liturgikus énekek voltak
műsoron. Van egy jellegzetes hangulata, dallamvilága az ilyen daloknak. Még a Doni
Kozák Kórusra is hajaz itt-ott.
Megérte végighallgatnom, mert egyértelműen ott van (az) Isten (felé fordulás) az ilyen
dalokban, és a mongol torokhangon "rezgéstõl" a betlehemes énekekig sok minden felfedezhető benne. Zeneileg sem unamas tehát, spirituálisan pedig pláne nem árthat.